Lowland Fest 2020 – Koncertbeszámoló

2020. július 9-12.

Meglehetősen ínséges időket élünk meg 2020-ban koncertek terén, hiszen a covid-19 vírus szinte teljesen ellehetetlenítette a tömeges rendezvények lebonyolítását világszerte. Egy Győri Gergely nevezetű úriember és zenésztársa az Atrox Trauma zenekarból azonban egyszer csak mert egy nagyot álmodni, és a hazai metal underground krémjével összefogva belevágtak egy 3 napos limitált nézőszámú, meghívásos alapú zártkörű fesztivál megszervezésébe, ami a Lowland Fest elnevezést kapta. A rendezvény helyszínét egy alföldi kisváros mellett fekvő privát tanya biztosította, de a tulajdonosok kérésére pontosabb részleteket ezzel kapcsolatban sajnos nem áll módomban közzétenni. A járványhelyzet következtében kialakult rendhagyó állapotok miatt a szervezés elég csendesen, minimális promóció mellett történt, gyakorlatilag szinte csak a felelős brigád és a fellépő zenekarok által meginvitált közönség értesült a részletekről egy zárt facebook csoporton belül. Ehhez képest is összejött egy közel 400 fős élőzenére kiéhezett társaság, aminek szinte úgy hiányzott már ilyen lehetőség, mint egy falat kenyér! Eredetileg nem terveztem, hogy beszámolót írok majd erről a rendezvényről, pusztán szórakozás céljából mentem, de most utólag azt gondolom, hogy mégiscsak érdemes lenne pár szót ejteni erről a kiváló kezdeményezésről!

Nem mondom, hogy maximális bizalommal vágtunk bele ebbe a kalandba, bár a szervezők által korábban leírt elképzelések elég biztatónak tűntek. Szerencsére már az érkezésünk első pillanataiban eloszlottak a kételyeink, ugyanis szemmel láthatóan egy jól megtervezett és megfelelő alapossággal kialakított helyszín fogadott minket. A bejáratnál az előzetes regisztráció alapján megtörtént a beazonosítás, kaptunk egy pofás logóval ellátott, igényes karszalagot, valamint a részletes napi bontás szerinti ütemtervet és az eligazodást segítő térképet is tartalmazó színes programfüzetet. A kapuban álló barátságos és jópofa személyzet kedvesen továbbirányított a parkoló felé, emellett segítőkészen válaszoltak a közben felmerülő kérdésekre is.

A tanya viszonylag kis területen fekszik, ám igencsak komfortos, ami a célnak tökélesen megfelelt. Az igényes Lowland logós háttérparavánnal díszített színpad előtti fedett küzdőtér végében volt a merch pult, ahol a fellépő bandák hanghordozóit és ruházati kiegészítőit lehetett megvásárolni, illetve a fesztivál saját pólóit, ami egyébként szerintem kifejezetten ízlésesre és dekoratívra sikerült. Mellette helyezkedett el egy katonai sátor asztalokkal és sörpadokkal, valamint a kemping rész, amit egy pici halastó varázsolt még hangulatosabbá. Árnyék ugyan nem sok akadt, de egyébként teljesen korrekt helyszínként szolgált a sátorozók számára. Mindössze néhány méterre állt egy bő 10 méter hosszú pulttal rendelkező, jókora fedett résszel kiegészített szabadtéri kocsma, nem túl széles választékkal, viszont rendkívül baráti árakkal! Egy mellé kihelyezett büfékocsi pedig alapvető streetfood ételeket biztosított a megéhezett fesztiválozók számára. A hely továbbá két melegvizes zuhanyzó által megfelelő tisztálkodási lehetőséget is nyújtott, a fából épült pottyantós wc-k pedig tiszták és igényesek voltak. A szórakozásra kialakított terület mellett egy jókora füves platz terült el, ami tágas és biztonságos parkolót jelentett az autók számára.

Első nap (csütörtök)

A helyszín alapos feltérképezése után a sátor felállítása következett, amit a nagy hőség mellett egy kegyetlen szúnyogsereg is igencsak megkeserített. A kifejezetten szimpatikus tulajok jóindulatának köszönhetően szerencsére legalább sikerült egy csendesebb és árnyékosabb sátorhelyet találnunk, mert azért napközben szerettük volna rendesen kipihenni magunkat az esti koncertekre. Az élőzenés programok egyébként minden nap 16 órától durván hajnal fél kettőig tartottak. Számunkra a csütörtök a hosszú utazással és a kényelmes berendezkedéssel gyorsan el is szaladt, és mivel elég későn is érkeztünk, az első zenekarok (Dvvad, Under My Ground, Corona Mortis, Nest of Plagues) műsorai jóformán teljesen kimaradtak. Fél füllel hallottam ugyan a sátornál őket is, de mindössze ez alapján sajnos nem tudok érdemben nyilatkozni róluk.

Igazából ezen a napon csak a két utolsó banda koncertjén terveztem részt venni, de nem tudtam nem meghallani még messziről sem, hogy az előttük fellépő, számomra eddig ismeretlen Symmetry Of The Void igencsak jó zenéket tologat! Meg is sürgettem az éppen folyamatban lévő vacsorázást, behangolásképpen lecsúsztattam némi rövidet, majd irány a nézőtérre, hogy legalább pár dalt közvetlen közelről is hallhassak. Egyébként jóféle dallamos death metalt játszanak a fiúk, és a koncert is teljesen rendben volt! Külön dicséretes munka, hogy pusztán a távolból hallható zenéjükkel oda tudtak vonzani a műsorukra, ami mindenképp kellemes meglepetése volt a nyitó estének!

Az utolsó előttiként színpadra álló Deprived Of Salvation zenekar már egyáltalán nem volt idegen számomra, ugyanis az idén megjelent debütáló lemezük, a Destination: Decay már lepörgött párszor a lejátszómban. Sőt, igazából általuk értesültem a fesztiválról, amiért ezúton is hálás köszönetem szeretném kifejezni Mácsai Dániel gitárosnak!
A srácok jellegzetes svéd típusú death metalban utaznak, ami alapból közel áll hozzám, ráadásul nem is csinálják rosszul! Úgy gondolom, hogy ezt a jellegzetes láncfűrész hangzást nem egy könnyű feladat élőben tökéletesen kikeverni, ami jelen esetben sem sikerült, mert egy kicsit kásásan szólt, de erről nyilván nem a zenekar tehetett. Ennek ellenére egy energikus, lendületes produkciót hoztak össze, amit a célközönségük is értékelt. A végén még egy király Dismember feldolgozást is elnyomtak, amiben Lédeczi Zsolt, a Symmetry Of The Void frontembere vendégeskedett a mikrofonnál (közben megjegyzem, hogy – mint később kiderült – ő egyben a Türböwitch és a Paragon Zero énekese is, szóval ezzel együtt összesen négy bandával is a színpadra lépett, respect!). Továbbá megemlíteném, hogy egyébként ez volt a banda legelső koncertje, ehhez képest pedig pláne teljesen rendben volt ez a teljesítmény!

Az első nap záró produkcióját a kiolvashatatlan logójukról is ismert Paediatrician fellépése jelentette, akik a meglehetősen extrém goregrind műfaj neves hazai képviselői. Nem hallgatok itthon efféle muzsikákat, de élőben valamiért nagyon bírom az ilyen elvetemült bandákat! Leginkább visítás, röfögés, őrületes tempók és a földbe döngölő, izmos riffek jellemzik a zenéjüket, Pöcz Balázs dobos pedig egy állat! – ezt természetesen nem rossz értelemben mondom, csak mert néha már-már embertelen témákat üt a srác! Kétségem sincs afelől, hogy az emberek nagy részének ez már az élvezhetetlen kategóriát súrolja, a szélsőségesebb zenék rajongói viszont meglehetősen örömteli pillanatokat élhettek át nekik köszönhetően, mert egyesek szemmel láthatóan nagyon élvezték az önfeledt vergődést és lökdösődést a moshpitben. Közel sem voltam a legfittebb állapotban már ezekben a percekben, de ennek ellenére még én sem tudtam megállni néha, hogy ne mozduljak be egy-egy brutálisabb riffre! A végére rendesen el is fáradtam, így ezek után bizony már nem nagyon voltak problémáim az elalvással…

Második nap (péntek)

Miután sikerült magamat összeszedni az első éjjel után, a nappal részemről a tisztálkodás, étkezés és hasonló kötelező tennivalók mellett javarészt semmittevős pihenéssel telt, a kemping és a sörpadok környékén azonban javában zajlott az élet. Napközben különböző csoportos szabadidős programokkal lehetett elütni az időt, amiről pontos részleteket nem tudok, mert ezekről szinte teljes egészében lemaradtam. Ami viszont szembetűnő volt, hogy egész nap egy igazán kellemes, családias hangulat uralkodott a rendezvény teljes területén. Voltak, akik saját eszközeikkel grilleztek, főztek, vagy épp a kocsmapultot látogatták előszeretettel, míg egyesek szimplán csak jókedvűen társalogtak az asztaloknál, vagy épp a sátrukban pihentek. Közben a kreatív belső kör egy hosszan kifeszített hálóra készített egy hatalmas Lowland feliratot és logót, amit üres sörös dobozokból raktak ki! Ez nem csak kreatív volt, de kimondottan mutatós is!

Kora délutánonként Kővári Piroska „lányok ott hátul” című interaktív beszélgetős műsora szórakoztatta a táborlakókat mikrofonokkal kihangosítva, amiben többek között olyan témákat boncolgattak az önként bekapcsolódó közönséggel, mint pl. fesztivál és koncert etikett, a fesztiválozók típusai és szokásai, emlékezetes saját sztorik, és hasonlók. Többnyire ezt is a sátornál hallgattam, akarva akaratlanul. Elhangoztak ezalatt értelmes kérdések, hasznos válaszok, érdekes gondolatok és tanulságos történetek egyaránt, ugyanakkor hülyébbnél hülyébb témák is szóba kerültek, amik helyenként igencsak alpárira és obszcénre sikerültek. Volt, aki élvezte, volt akit inkább megbotránkoztatott, vagy egyenesen idegesített, mindenesetre pozitívum, hogy ezáltal üresjárat nélkül telt el az idő, amíg a koncertek el nem kezdődtek.

Mivel a délután folyamán átkocsikáztunk a szomszédos városba némi étel, ital, és a majdhogynem elengedhetetlen szúnyogriasztó(!) beszerzése céljából, az Athame és az Avantgarde zenekar koncertjei számomra kimaradtak.

A Türböwitch nevet viselő őrült banda a viszonylag korai időpont ellenére is jókora bulit csapott, amit a rajongók és a már kellőképp behangolódott közönség szemmel láthatóan nagyon élvezett. A Napalm To Posers című slágerük alatt még egy kis circle pit is kialakult, amivel szó szerint jó nagy port kavart a felpörgött keménymag, de kétségkívül kiváló hangulatot teremtettek! Bár én csak oldalról szemléltem az eseményeket, kifejezetten élvezetesnek találtam ezt a produkciót, amit később a nap egyik legjobb pillanataiként könyveltem el. Műfaját tekintve nem könnyen skatulyázható, valamiféle blackened speed punk thrash zenéről van szó, ha valaki nem ismerné őket (vagy ahogy Harsányi Zsolt alapító gitáros fogalmazott, mikor rákérdeztem tőle: „alcoholic chaos metal”, haha :D).

Azt hiszem, az este csúcspontját nem csak nekem, hanem a túlnyomó többség számára is az Archaic koncertje jelentette, akik kétségkívül napjaink egyik legmeghatározóbb hazai thrash metal bandája. Nem véletlen, hogy a több, mint tíz év után, 2017-ben megjelent lemezük kifejezetten pozitív fogadtatásban részesült szinte mindenfelé, ugyanis bátran kijelenthető, hogy ez az anyag még egy nemzetközi mezőnyben sem vallana szégyent!
Volt már szerencsém élőben hozzájuk az elmúlt években is párszor, de erre a koncertre most különösen kíváncsi voltam, mert ez volt az első alkalom a jelenlegi felállással, miután a csapat Jósa Tamás frontember távozása okán nemrég kvartetté fogyatkozott, és Erdélyi Péter gitáros vette át az énekes szerepét. Szerencsére ez a változás szerintem egyáltalán nem hatott negatívan a bandára, kifejezetten tetszett a produkció így is! Kitűnő formában voltak, és úgy gondolom, hogy a hangzás is kifogástalan volt! A nézőtér rendesen megtelt, a hangulat felpörgött, ment a fejrázás és a pogó is ezerrel! Szerintem még azok számára is átjött, akik nem ismerik a bandát, hogy ők már egy valamivel magasabb szintet képviselnek, mert végig érződött, hogy nem holmi amatőr zenészek aprítanak a színpadon! Meg is jegyezték páran körülöttem, hogy eddig magasan ez volt a fesztivál legjobbja, és ezzel nekem is teljes mértékben egyet kell értenem.

Az éjszakát a Psychosis és a Balkan Shadows koncertjei zárták, de ezeket már csak a kocsmapult elől élveztem, ahol egy kiváló hangulatú bandázás alakult ki a nap végére. Háttérzenének mindkettő tökéletesen megfelelt, de akkora hatással nem tudtak lenni rám, hogy a színpad elé is bemenjek miatta, ezáltal nem is volt annyira emlékezetes, hogy bővebben nyilatkozni tudjak róluk.

Harmadik nap (szombat)

A nappali programok hasonlóképp zajlottak, mint az előző napokon: az ittasabb és vállalkozóbb szellemű szekció különféle őrült szabadidős programokkal szórakoztatta magát, mint például sörivóverseny, hason csúszás és kötélhúzás vizes fólián, vagy mondjuk talicskatoló verseny akadálypályán, illetve folytatódott a „lányok ott hátul” beszélgetős műsor is. Mivel ekkorra már sikerült összehaverkodni a kocsmárosoktól a tanya tulajain keresztül a szomszédos sátorlakókig szinte mindenkivel, a korai koncertek helyett inkább a baráti beszélgetések és a pihenés jelentették számomra az elsődleges kikapcsolódást, így az Asperatus, a Dusty Chopper és a Devoid előadása is csak háttérzeneként szolgált. Közben a szervező brigád egy komoly főzést is beiktatott, ezáltal két jókora bográcsban hatalmas mennyiségű birka-, és marhapörkölt készült, amit becsületkasszás rendszerben fogyaszthattak el a fesztivál lakói.

A késő délutáni hangulat egyébként ekkorra már olyan szinten családiassá vált, hogy pl. miközben a sátrunk előtt heverészve beszélgettünk, pár méterre tőlünk éppen egy Kill With Hate interjú készült, a vacsorázásunk pedig úgy zajlott, hogy közben az Akela tagjai tartottak zenekari megbeszélést a közvetlenül mellettünk lévő padokon.

Lassan elérkezett a főműsoridő, amit a házigazda Atrox Trauma koncertje nyitott, akik nagyszerűen meg is alapozták ezzel az utolsó este hangulatát. Sajnos egyéb elfoglaltságok miatt nem tudtam maximális figyelmet szentelni a zenéjükre, de emlékeim szerint egy jóféle, élvezetes thrash metal buli volt, ami a közönséget is kellőképpen beindította. Nagy örömömre a végén a Sepultura „The Hunt” című New Model Army feldolgozást is eljátszották, amit egyébként nagyon szeretek.

Közben a küzdőtér is szép lassan megtelt, ahol mindenki kitűnően érezte magát. Előkerültek mindenféle álarcok és jelmezek, volt dinoszaurusz, csirke, lófej, vagy épp a fűrész filmekből ismert maszk, középkori lovag, viking, és még hasonlók, amitől még színesebbé vált ez az amúgy sem hétköznapi társaság.

Úgy gondolom, hogy a soron következő Akela megítélése eléggé megosztó lehet, de ugyanakkor azt is, hogy szerintem egyértelműen ők voltak a fesztivál legnagyobb múltú és legismertebb zenekara! Egyesek szerint nem más, mint valami tróger parasztmetál, de rengeteg hozzám hasonló korú rocker számára számtalan felejthetetlen emlék, vagy hangulat fűződhet a korai albumaik dalaihoz.
Ám aki manapság volt már látogatója klubkoncertjeiknek, az tudhatja, hogy egy Akela buli színvonala mindig kérdéses, ami leginkább Katona László „Főnök” állapotától függ, az pedig az általa elfogyasztott ital mennyiségétől. Sajnos az utóbbi években ez a tényező elég gyakran jelent problémát a fellépéseiken. Kíváncsian vártam hát, hogy most vajon a jó, vagy a rossz formában lévő Főnök vezeti-e majd a farkasfalkát?

Ha voltak is kétségeim, azok rögtön az első percekben el is szálltak! Már az első dalok alatt azonnal ki is alakult egy nagyszerű koncert feeling, a zenekar lelkesen, jó hangulatban játszott, Főnök pedig még egy teljesen vállalható állapotban, szintén pozitív hangulatban jelent meg. A hangzás rendben volt, az előadás ugyancsak, a setlist pedig nekem kifejezetten bejött, ami leginkább az első két album és a fekete bárány slágereire épült, ugyanakkor elhangoztak későbbi dalok is, illetve a legújabbról is játszottak. Bevallom, én nagyon szerettem őket a korai éveikben, mikor tinédzser voltam! Van, aki ezt kinövi, utólag másképp látja, de számomra egy nagy nosztalgia az egész, és azok a dalok, amik anno tetszettek, azokra mai fejjel is úgy tekintek, hogy jók! A kedvenc számaim hallatán ez a buli egy kicsit visszarepített a tizenéves koromba, kifejezetten nagy élmény volt! …és láthatóan nem voltam ezzel egyedül, mert körülöttem a többiek is mind kicsattanó hangulatban rázták a fejüket, léggitároztak, kórusban kántálták a szövegeket Főnökkel együtt, pogóztak is rendesen, mint ahogy egy jó koncerten az szokás. Az átkötő szövegek és párbeszédek – amiket a gitáros kolléga igyekezett még poénosabbá tenni – szórakoztatóak voltak, jól kommunikáltak a közönséggel, és lehetőség szerint szerepeltették is a nagyérdeműt. „Sok-sok-sok! Akelások!”
Szerintem ez egy nagyszerű koncert volt, én nagyon élveztem! És itt most megemlíteném még a hang-, és fénytechnikusok munkáit is, ami szintén teljesen rendben volt! Az egyetlen problémám mindössze a játékidő lehetett, ami elég hamar elszaladt, illetve a Nekik mondd című dalt hiányoltam, ami az egyik kedvencem tőlük.
Soha rosszabb Akela bulit!

Ha egy ilyen este nem hozza meg az ember kedvét egy jófajta ivászathoz, akkor semmi! Gondolom, egy cseppet sem meglepő, hogy ezek után egy nagyszerű hangulatú kocsmázás következett, ahol bárki közvetlen beszélgetésbe bonyolódhatott akár a zenekartagokkal, a tulajdonosokkal, kocsmárosokkal, a főszervezővel, vagy bármilyen barátkozásra kicsit is nyitott fesztiválozóval egyaránt. Ilyen körülmények között talán megbocsátható, ha az ezután következő utolsó két bandára már nem tudtam kellő figyelmet szentelni. A hazai death metal mezőny elitjébe tartozó Kill With Hate még be-be vonzott néha, de most valamiért nem tudtak kellőképp megfogni. Láttam már őket jó párszor, és úgy vélem, hogy önmagukhoz képest most korántsem voltak csúcsformában…vagy már én nem?! Haha! 😀

A szombati napot, és egyben az egész fesztivált a Paragon Zero koncertje zárta, amiről mindössze annyi maradt meg, hogy egy abszolút élvezhető black metal zenét játszottak, ráadásul a Death „Crystal Mountain” című dalával végül még sikerült is megkoronázniuk ezt a felejthetetlen fesztivált – és biztosra vehetitek, hogy nem csak én gondolom így! A végét pedig már szerintem mindenki sejti: hajnalig tartó afterparty, stb…

Vasárnap

A tegnapi buli után nem igazán siettük el az ébredést, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy akkorra a fesztivál lakóinak túlnyomó többsége már el is hagyta a helyszínt. Bár nem a legfittebb formában voltunk, ez a három nap kellőképp feltöltött minket élményekkel, így kifejezetten jó hangulatban bontottunk sátrat.

Ahogy azt mondani szokták: „Minden rosszban van valami jó”. Nos, ezzel én nem igazán értek egyet, de az biztos, hogy ezúttal értelmet nyert a szólás mondanivalója: egy kellemetlen krízis által egy nagyszerű fesztivál született, ami remélhetőleg nem csak egyszeri alkalom volt, hanem egy új hagyomány ígéretes debütálása! Igazából nincs mibe belekötni! A szervezés, a lebonyolítás, a hozzáállás, a helyszín, a zenei felhozatal, a hangulat, az árak, és nem utolsó sorban a társaság, egyszóval minden kiváló volt, és egy dologban biztos vagyok: ha jövőre lesz folytatás, és lehetőségünk adódik, mi nagyon szívesen visszajövünk!

Indulás előtt még Győri Gergely főszervezőt is sikerült elcsípni pár kérdés erejéig az ötletet és a folytatást illetően, az ő szavait idézve búcsúzom:

„Hogy miként jött az ötlet? …hát, mint minden jó sztori, nem süti evés közben, hanem persze, hogy egy jó sörözés alkalmával! haha!

…jövőre jön a folytatás, reményeink szerint nagyobb volumenben, legalább még egy színpaddal és még több fellépővel! Emellett a szabadidős programokon is bővítünk majd, mivel láttuk, hogy volt rá igény. Igazából mindent úgy szeretnénk, ahogy idén volt, csak egy kicsit nagyobbat, többet, és még jobb minőségben, persze megtartva a családias légkört!” – úgy legyen!

LOWLAND FEST – for better metal health

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár