Koncertbeszámolók

Lowland Fest 2021 – Koncertbeszámoló

2021. augusztus 4-8.

Ez a nagyszerű, hiánypótló underground metal fesztivál tavaly, a covid járvány kellős közepén indult mindenféle ebből adódó korlátozással dacolva, a koncertezni vágyó zenekarok és a szórakozásra kiéhezett közönség nagy örömére. Volt szerencsénk már azon is részt venni, és mivel abszolút pozitív élményekkel és tapasztalatokkal távoztunk, szinte borítékolható volt, hogy idén is ott leszünk, amennyiben lesz folytatás. Az erről készült beszámolóm itt olvasható.

Szerencsére a két főszervező (Győri Gergely, Tábori Gyula) és csapata nem tétlenkedett, és a debütáló rendezvény sikerén felbuzdulva szinte azonnal nekilátott a második Lowland Fest megszervezésének. A felfogás és hozzáállás alapjaiban véve nem változott, emellett jól látható volt a törekvés, hogy lehetőség szerint még jobb legyen az egész. Utólag pedig nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez össze is jött: szinte minden téren sikerült felülmúlni magukat, ezáltal az előzőhöz képest egy jóval nagyobb, komolyabb fesztivál fogadta a látogatókat, miközben a hangulatos, barátságos, családias jellegét sem vesztette el, ami sokak számára igen vonzó tényező lehet.

Kiváló szervezés, jól előkészített helyszín, fantasztikus hangulat

A fesztivál ezúttal is minimális reklámot kapott, az ezzel kapcsolatos infók kizárólag a Lowland zárt facebook csoportjában kerültek nyilvánosságra, és a részvételre való jelentkezésre is csak ezúton volt lehetőség feliratkozás által, és a sajtós akkreditációra is. Itt már a kezdetektől fogva alapos tájékoztatást kaphattunk a helyszínről, a szabályokról, miközben bármilyen felmerülő kérdésre igyekeztek kielégítő választ adni a legapróbb részletekkel kapcsolatban is. A fellépő zenekarokat is egyesével bereklámozták egy-egy posztban, így már előre tudhatta mindenki, hogy zeneileg mire számíthat, illetve hogy mely bandák fogják leginkább érdekelni (hálás köszönet Bonin Ádámnak, aki hozzájárult a fellépő bandák részletesebb bemutatásához a cikkünkben is). Hozzáteszem, idén a lineup is elég ütős lett, ami ezúttal főleg az exteme metal (thrash, death, black, gore) szerelmeseinek kedvezett, és igencsak jól csengő nevekkel találkozhattunk. Ja, és nem utolsó sorban elhatárolódtak az „oltatlanok” diszkriminációjától is, amiért szintén sokan hálásak lehetünk! Érkezéskor pedig a karszalag mellé mindenki kapott egy színes programfüzetet a napi bontással és a fesztivál térképével, egy Lowland logós szalaggal ellátott kulcstartót, egy matricát, valamint egy műanyag poharat, amin szintén rajta volt az összes banda logója és a fellépésük időpontja is. Ráadásul az első 50 érkezőt még egy limitált Lowland pólóval is meglepték!

A rendezvény új helyszínen került megrendezésre, aminek egy erre tökéletesen alkalmas alföldi privát tanya adott otthont Hódmezővásárhely mellett a pusztában, nagyjából 10 km távolságra a várostól. Ez kitűnő választásnak bizonyult, amit a fiúk egy jó elképzelés alapján időt és energiát nem sajnálva igényesen előkészítettek, hogy az itt táborozó nép a lehető legkomfortosabban érezhesse magát az elkövetkező napok során. Az autók számára egy hatalmas füves terület állt rendelkezésre parkolni, a sátrazási lehetőséget pedig két (egész nap árnyékos) erdős terület biztosította közvetlenül egymás mellett. A helyszín láthatóan nagyon tudatosan lett megtervezve és kialakítva, a tájékozódást pedig kihelyezett táblák segítették mindenhol. Egy kb. 100 méteres, fákkal övezett út vezetett a parkolótól és a kempingtől a színpad előtti hatalmas nyílt területhez, ami közben érintett mindent, amire szükség lehetett, és minden nagyon közel volt egymáshoz: meleg és hideg vizes zuhanyzók, kézmosáshoz kihelyezett csapok, ivóvíz, szemetesek, kijelölt dohányzóhelyek, és persze a büfé, valamint az ahhoz tartozó padok és asztalok.

A színpad a tavalyihoz képest hatalmas lett, a szabadtéri küzdőtérről nem is beszélve, ami akár több ezer ember számára is elegendő helyet biztosíthatott volna! Mellette egy fedett sátorban üzemelt a kocsma, aminek egyik oldala teljesen nyitott volt, közvetlen rálátással a színpadra. A sátor mérete, valamint a benne található padok és asztalok száma bőven kielégítette az igényeket, a kiszolgálás és az italválaszték nemkülönben, míg az árak is teljesen korrektek maradtak. Az egyik asztalnál több konnektort is kihelyeztek, ezáltal a telefonok töltése is biztosított volt bárki számára. A kocsma mellett helyezkedett el a merch pult, ahol a fesztivál, illetve a fellépő zenekarok ruházati termékeit és hanghordozóit lehetett megvásárolni. A színpad mögött a backstage és a VIP részleg bújt meg, a küzdőtér melletti félreeső szabad területek pedig a különböző off-programoknak adtak helyet napközben (hason csúszás vizes nylon-on, sörivó verseny, bottle flip párbaj, gumifotel készítés, bálagurító párbaj, stb.). Emellett egy hagyományőrző sátor is felállításra került, ahol a korabeli fegyverekről (kardok, pajzsok, lándzsák) és viseletekről lehetett informálódni, illetve kipróbálni azokat.

Továbbá volt még egy hűsítő párakapu is (ami nagyon jól jött néha a kánikulában), elsősegélynyújtó hely, szemetes kukák mindenhol, és természetesen a kb. 15 db (toilet papírokkal bőven ellátott és illatosítókkal felszerelt) toi-toi bódéból álló wc sor (mozgássérült is!), amiket mellesleg naponta tisztítottak és ürítettek. A színpad mellett és a kocsma belső falán elhelyezett óriás molinón pedig feltüntetve a napi bontás, hogy még csak véletlenül se történhessen meg, hogy az ember nem tudja, hogy mikor melyik zenekar jön. Ja, és minden fellépőnek külön gyártottak egy jókora méretű, a banda logójával nyomtatott molinót is, amit az aktuális koncertek alatt a színpadon felmutattak, a zenekar pedig aztán megkapta ajándékba. Ezúton is gratulálok ennek a maréknyi emberből álló Lowland crew-nak, hogy ezt az egészet így összehozták, szép munka volt! Továbbá szeretnék biztatni mindenkit, hogy ahogy csak tudjátok, támogassátok ezt a fantasztikus fesztivált, pl. azzal, hogy jövőre minél többen eljöttök!

Muszáj hangsúlyoznom az elejétől a végéig jelenlévő családias hangulatot is, ami szerintem egy ilyen rendezvényen legalább olyan fontos, mint a lineup. Láthatóan kitűnően érezte magát mindenki, beleértve a fesztiválozókat, a személyzetet, és a zenekarok tagjait is. Bárkivel beszéltem, csak pozitív véleményeket hallottam! Semmi lopás, semmi balhé! Az egyébként kifejezetten jámbor, pár fős biztonsági szolgálatnak is alig akadt tennivalója, viszont szívesen segítettek mindenben, ha esetleg bárkinek kérdése merült fel valamivel kapcsolatban. Az emberek közvetlenek és barátságosak voltak egymással, szerintem nagyon könnyű volt bármilyen társaságba beilleszkedni, új haverokat szerezni, a zenészekkel összeismerkedni és társalogni, stb. Úgy gondolom, hogy akinek itt nem sikerült jól szórakozni, az magában keresse a hibát!

Nulladik nap (szerda)

A nagy távolság ellenére viszonylag időben, kora délután érkeztünk, de már akkorra megtelt a kemping területének durván kétharmada. Voltak, akik már előző éjjel letáboroztak a bejárat előtt, és ott várták a kapunyitást! Ettől függetlenül sikerült egy kiváló helyet találni, ráadásul abban is szerencsénk volt, hogy a közvetlen szomszédjaink személyében nagyon kedves embereket ismerhettünk meg, és szinte azonnal jó baráti viszony alakult ki közöttünk. Ezt követően körbejártuk és felderítettünk a fesztivál területét, és szép lassan ráhangolódtunk az estére, hiszen az élőzenés programok a nulladik napon csak 20:30-tól kezdődtek.

Előrebocsátom, igyekeztem lehetőség szerint minden zenekar műsorába belehallgatni és fotókat készíteni, de azt azért senki ne várja tőlem, hogy így utólag mindegyikre vissza tudjak emlékezni, ugyanis egyrészt nagyon tömény volt a program, másrészt én elsősorban szórakozni járok ilyen helyekre, szeretek kocsmázni, iszogatni, haverokkal bandázni, arról nem is beszélve, hogy természetesen voltak olyan fellépők is, akik nem érdekeltek, vagy egyszerűen nem jöttek be.

Elsőként a győri Devoid zenekar állt színpadra, végig erőteljes piros megvilágítással. Zenéjük extrém metal-lal befúziózott hardcore/deathcore földbedöngölő húzásokkal, breakdown-okkal, fejcsonkító szólókkal, csavarós blast-ekkel és kegyetlenül szigorú énekkel. Leginkább azonban a frontember kiállása maradt meg az emlékeimben, aki gyakran nagy előszeretettel feszített karba tett kézzel. Remek kezdése volt az estének, amire a nézők is elkezdtek lassan gyülekezni a küzdőtéren.

Rögtön őket követte az este fő attrakciója, a szerb Infest. Ezek a fiúk szigorú, agresszív death metalt tolnak, és mellesleg korántsem egy kezdő brigádról van szó, hiszen idén már a hatodik nagylemezüket jelentették meg. Aki kíváncsi a zenéjükre, merem ajánlani kezdésnek a The Last Cremation című számukat, amiben Ross Dolan és Robert Vigna is vendégszerepel az Immolation-ból! Ez rendesen ütött élőben is, és kellőképp megalapozták a fesztiválon később végig jelenlévő király hangulatot. Szép számmal fel is sorakozott a közönség a színpad előtt, majd elkezdődött a tömeges hajrázás és a pogó. Meg is állapítottam, hogy már a nulladik nap estéjére legalább akkora tömeg és buli kerekedett, mint amit tavaly maximum csak az utolsón láthattunk!

A színpadi átállások alatt rendesen megtelt a kocsma, beindultak a nagy beszélgetések. Bevallom, én ezt legalább annyira élveztem, mint a koncerteket. Szerencsére mindenki jó arc volt, így az új haverok száma is elég gyorsan elkezdett növekedni, de egyébként is akadtak bőven ismerősök különböző hasonló eseményekről és facebook csoportokból. Még a mai Románia területén élő magyar metálosok egy kisebb csoportja is tiszteletét tette (már tavaly is), akik ezúton üzenik, hogy nagyon tetszett nekik a fesztivál, kiválóan érezték magukat, és szívesen jönnek legközelebb is! Egyébként megjegyzem, hogy a heves iszogatások ellenére sem igazán volt jellemző, hogy bárki vállalhatatlanul viselkedett volna, maximum a félreeső helyeken gyengélkedtek páran, vagy csendben ledőltek a sátrukba aludni.

Az éjfélhez közeledve a 2011 óta aktív, de azóta újra kihantolt Paragon Zero következett, akik már tavaly is tartottak egy fekete gyász-szeánszot a Lowland színpadán. A zenekar viszonylag kevés anyaggal rendelkezik, hisz csak két EP-t és egy single-t dobtak ki, viszont a hírek szerint idén készítik a debütáló nagylemezüket, ami szintén a black/death/doom dimenzióiban fog mozogni. Lédeczi Zsolt (lásd még Türböwitch és immár Monastery is) és csapata a tavalyihoz hasonlóan most is egy nagyon jó kis koncertet adtak, ami kiválóan passzolt a sötét éjszakai hangulathoz, és bár ezúttal a legutóbb hatalmas sikert arató Death – Crystal Mountain feldolgozás kimaradt, azt hiszem így sem panaszkodhattunk a produkciójukra.

A fesztivál első éjszakáját az okkult doom metalban utazó Devil Seed zárta, aminek különlegessége, hogy talán egyedül tőlük hallhattunk női éneket felcsendülni az idei felhozatalból, és mellesleg a basszusgitárt is egy hölgy kezelte. A Candlemass számról elnevezett banda kiválóan tálalta az ortodox, heavy és epikus megzörrenésekkel felitatott doom-ot – természetesen egy nagy dózis Black Sabbath-tal. A tavaly megjelent első nagylemezükkel gyorsan belopták magukat a sötétségimádók és az okkultista vonalat nem megvető fanatikusok szívébe. Szerintem a hangzás is náluk volt a legtisztább eddig. A súlyos riffek, a finom, dallamos gitárszólók és a szinti aláfestések is nagyon szépen, kellő harmóniában szólaltak meg, és hangulatilag is remekül működött a zenéjük az éjszakában. Mondjuk, az énekesnő hangszíne nekem nem igazán a zsánerem, de ez pusztán ízlés kérdése, mert egyébként jól énekelt, passzolt is a zenéhez, ugyanakkor az előadásmódja, illetve a színpadi megjelenése is kellőképp hatásos volt hozzá. Úgy gondolom, ez a koncert tökéletes lezárása volt a napnak. Ezután még beiktattam egy rövid kocsmai kitérőt, majd kellemesen elfáradva, de pozitív élményekben gazdagon indultam el a sátor felé nyugovóra térni.

Első nap (csütörtök)

Az első itt töltött éjszaka után rögtön izgalmasan indult a nap, ugyanis éppen, hogy csak sikerült a reggelizést befejezni, egyszer csak elkezdett esni az eső. Szerencsére a sűrű akácosban ezt viszonylag gond nélkül át lehetett vészelni, mert a fák javarészt az esőtől és a széltől is megóvták a sátorozókat, ám a színpad környéki nyílt terepen korántsem volt ilyen egyszerű a helyzet! Mint utólag kiderült, ez nem csak egy kis laza eső volt, hanem egy jókora vihar, ami nem kis problémát okozott! A szervező gárdának, valamint a segítségükre siető önfeláldozó táborozóknak óriási erőfeszítésébe került, hogy többek között a backstage, a vip és a merch sátrai egyben maradjanak, ráadásul a színpadról is mindent el kellett pakolni, hogy a rongálódástól megmentsék a technikát. Ez okozott némi pánikot, de végül kemény munka árán sikerült különösebb károk nélkül megúszni az időjárás kellemetlen meglepetését. A száraz alföldi talaj pedig rövid időn belül teljesen felszívta a vizet, így a heves esőzés ellenére sem alakult ki sár sehol, majd a vihar elvonultával újra kisütött a nap, és nagyjából zavartalanul folytatódhatott az élet a fesztivál egész területén. A teljes rend helyreállítása viszont természetesen további időt és munkát igényelt, így a délutáni programok egy kicsit megcsúsztak a tervekhez képest, de azt hiszem, emiatt senki sem bosszankodott, hiszen inkább örülhettünk, hogy mindez nem a koncertek alatt történt. Valljuk be, ez sokkal rosszabbul is alakulhatott volna! Hatalmas respect mindenkinek, aki részt vett a krízishelyzet kezelésében!

Mielőtt elkezdődtek volna a koncertek, a kocsmázás mellett a fesztiválozók a különböző off-programok nyújtotta lehetőségeket kihasználva szórakoztak, kora délutánonként pedig idén is Kővári Piros „Lányok ott hátul” beszélgetős műsora gondoskodott róla, hogy ne unatkozzunk, amíg nem szól a zene. Meglátásom szerint ez a tavalyihoz képest most nem sikerült olyan jól, mert elég halkan szólt, és közben a duruzsoló tömeg zaja egy kicsit háttérbe szorította. Egyébként el kell, hogy mondjam: időnként fergeteges hangulat uralkodott a kocsmában napközben is!

Tiszteletem a délután folyamán elsők közt sorra kerülő zenekaroknak, nem túl hálás feladat világosban, tűző napon fellépni, hiszen ilyenkor még a közönség túlnyomó többsége vagy mást csinál, vagy szimplán nincs ráhangolódva a koncertekre, így viszonylag kis nézőszámban és elég visszafogott lelkesedéssel jelennek meg a színpad előtt. Ezzel nagyjából én is így voltam, ebben az időszakban javarészt pihenéssel, étkezéssel, bóklászással, és üdítő baráti beszélgetésekkel telt az idő, így sajnos nem tudtam érdemi figyelmet szentelni az első pár bandának, sorry. Néha azért bele-belefülelgettem, vagy a sörsátor alól háttérzeneként élveztem, de mély nyomokat nem igazán hagytak az emlékeimben. Azért vegyük sorra, hogy kik zenéltek nekünk eközben:

Elsőként a mezőberényi Mors Silens állt színpadra, akik kiváló melodic death metal-lal örvendeztették meg a műfaj kedvelőit. Zenéjüket leginkább a skandináviát megidéző riffek, fagyos lead gitár, borús, érces vokál jellemzi. Akik szeretik a göteborgi stílust, azoknak érdemes rákeresni, mert a hazai színtéren nem sok jobbat találni ebben a műfajban!

A soron következő Faithless God szinte a teljes ismeretlenségből érkezett a Lowland-re, ugyanis a csapat egyelőre semmilyen konkrét hanganyaggal nem rendelkezik, és facebook oldaluk sincs. Úgy rémlik, hogy death metal-t toltak, s bár különösebb hatással nem voltak rám, szerintem nem lehetett rossz, mert arra emlékeznék. Az viszont megmaradt bennem, hogy a frontember elég gátlásosan és zavartan viselkedett a színpadon, nem igazán találta fel magát, sokszor hátat fordítva elvonult a dobszerkóhoz. A hangjával viszont nem volt problémám.

A műsort az Exodikon zenekar folytatta, akik nemrég jelentették meg első nagylemezüket, ami egyébként a májusi Hammer-ben mellékletként megtalálható. Az album nagyon össze lett rakva, igazi sötét nihil költészet az anyanyelvünkön, fasza black/death aláfestéssel. Dissection, Behemoth, új és régi vonalas death vonal, illetve brutál blastok, fagyos riffek…

A budapesti Nest Of Plagues a deathcore és a metalcore határán táncoló újvonalas extrém metal-t csapat, technical death-es és groove-os megoldásokkal. Egyelőre egyetlen albumot dobtak piacra, de a tervek szerint még az idén kijön a második. A műfajukon belül élvonalbeli underground négyes aprított rendesen, nem volt tökölés. Ha valaki esetleg hirtelen nem emlékszik rájuk, talán a rózsaszín hajú gitáros hölgyről beugorhat a formáció, a frontember pedig mellesleg az Akela basszere, így szombat este is színpadra lépett.

Miközben a soron következő The Wedding at the Slaughterhouse (TWATS) készülődött az átállással, újra baljós felhők kezdtek gyülekezni a fejünk fölött. Ennek ellenére a srácok a húrok közé csaptak, és ezzel elkezdődött az idei fesztivál talán legőrültebb zenei programja. Bevallom, ez az a formáció, amivel egész egyszerűen nem tudok mit kezdeni, otthoni hallgatásra számomra szinte teljesen alkalmatlan, viszont élőben kimondottan élvezetes, mert meg kell hagyni, hatalmas bulit csaptak! Dalaik főként a ’80-as évek rajzfilmzenéi és retro popslágerek elvetemült átdolgozásaiból állnak afféle grindcore/gore stílusban (pl. Vuk, Mézga család, Szomorú szamuráj – hogy csak párat említsek közülük), a végeredmény pedig egy igazi groteszk agymenés, de ismétlem: élőben kifejezetten jól működik! A műsor felénél azonban bekövetkezett, amitől tartani lehetett: ismét eleredt az eső. Ha még zeneileg nem lett volna éppen eléggé izgalmas és emlékezetes ez a produkció, hát ez még inkább azzá tette! A szemmel láthatóan jól szórakozó közönséget azonban ez egyáltalán nem tántorította el, sőt, talán egyesek még külön élvezték is! A zenészek már sokkal kevésbé, hiszen aggódtak, hogy eláznak a cuccok, emiatt érződött a színpadon némi feszültség, de becsülettel nyomták tovább a műsort. Szerencsére ez csak egy futó zápor volt, ami néhány szám után el is állt, a koncertet pedig végül egy hatalmas szivárvány varázsolta még színesebbé a háttérben. Úgy vélem, talán ez volt a nap legkülönösebb, és egyben legemlékezetesebb eseménye, legalábbis számomra. Bevallom, meg is leptek vele, mert erre nem számítottam!

„Az eső az izgalmas volt, mert nekem a lábkapcsolóm elázott kicsit, az úgy nem igazán tetszett, meg közben fostunk, hogy villám ne legyen, mert hova baszna bele, ha nem a színpadba?” – Harsányi Zsolt, gitáros

Ezután viszont egyéb dolgaim akadtak, ezért az Athame teljes koncertjét ki kellett hagynom. Elnézést kérek a bandától és rajongóiktól, de így sajnos semmit sem tudok mondani a produkciójukról, és képeket sem volt lehetőségem készíteni. Egyébként egy makói black metal bandáról van szó, akik immár két évtizede zenélnek, és ezidáig összesen három nagylemezzel büszkélkedhetnek.

A Türböwitch már tavaly is bemutatta a Lowland közönségének, hogy kell egy tök egyszerű zenével nagy port kavarni, mert ők bármikor képesek beindítani a pit-et, ami ezúttal is összejött! Ezek a suttyók a metal összes undorító stílusát keverik össze egy fekete, magas alkoholtartalmú masszává – thrash, punk, speed, és egy kis black. Míg Harsányi Zsolt és csapata „vérrel” csurgatott külsővel zúztak a színpadon, a közönség önfeledt pogózással reprezentálta, hogy fasza a buli! Napalm to posers!

Közben elérkezett az este, így a hódmezővásárhelyi Atrox Trauma már korom sötétben állhatott a színpadra. Nem mellesleg a Lowland Fest házigazdáiról van szó, ugyanis a két főszervező (Győri Gergely – dob, Tábori Gyula – bőgő) is a zenekar sorait erősíti. Viszont nyugodtan kijelenthetem, hogy nem csak emiatt kerültek főműsoridőbe, hanem zeneileg is teljesen megalapozottan, mert igencsak odabaszós thrash metal-t zúdítottak az időközben tömeggé avanzsálódott közönségre, és minden kétséget kizáróan bebizonyították, hogy nem csak fesztivált rendezni tudnak, hanem zenélni is! Nagyjából sejtettem, hogy mire számíthatok, mert már tavaly is láttam őket, mégis sikerült meglepniük, mert igencsak látványos fejlődést tapasztaltam! Tavaly sem voltak rosszak, de ez most minden tekintetben sokkal erősebb volt annál! Ment a zúzás és a darálás ezerrel, lendületes tempóikkal és húzós riffjeikkel rendesen megmozgatták a nyakakat, a gitáros srác tremolókar-húzogatós szólóit pedig különösen élveztem! A hangzás is izmos volt, a dalok is bejöttek, szóval le a kalappal! A hírek szerint a fiúk közben elkészítették a debütáló nagylemezüket is, ami hamarosan megjelenik, kíváncsian várom!

A műsort a szlovák nemzetiségű Ramchat zenekar folytatta, akik sajátos stílusban, fehér szövet egyen-ingben álltak színpadra. A srácok a pagan metal képviseletében érkeztek hazánkba, hogy egy jó kis bulit csapjanak nálunk. Biztos az is volt, de őszintén szólva nekem erről nem sok emlékem maradt. Vagy nem jött be eléggé, vagy egyszerűen csak jobb volt a feeling a kocsmában. Mindegy, ez van.

A hazai extreme metal berkeiben széles körben elismert Beneath The Void tavaly még Kill With Hate néven zúzta le a Lowland közönségét pusztító death metal-jával, de időközben nevet váltottak, és ezzel együtt egy technikásabb irányba mozdultak. Azóta már az első lemezük is megjelent ezen a néven, ami igazi csemege a műfaj kedvelőinek, mert igencsak erős anyag lett! Ha jól tudom, ezen a koncerten debütált a Kovács Attila (Sear Bliss) helyére frissen beszállt új gitáros is, szóval igencsak zajlott mostanság az élet a banda háza táján. Ezek a srácok nem holmi egyszerű, és nem is könnyen emészthető témákkal operálnak, zenéjük tele van agybomlasztó tekerésekkel és csavarásokkal, csuklófűrészelő riffekkel, illetve már hadviselésért kiáltó bassztémákkal, amit váltott földöntúli magas vokál és brutális hörgés tesz még kegyetlenebbé. Most se volt szarozás, rendesen beledöngölték a még talpon maradt közönséget az alföld talajába!

A kezdetektől fogva kissé megcsúszott program végéhez közeledve a fél 1-re tervezett miskolci Aornos már közel hajnal kettőkor állt színpadra, ennek ellenére jócskán volt még kinek zenélni, hiszen nem holmi töketlen társaság jött ide fesztiválozni, akik éjfélre kidőlnek. A formáció eredetileg Tátrai Csaba egyszemélyes project-jeként működött, majd pár éve több taggal kiegészülve koncertképessé vált. Zenéjük súlyos és mély, de egyben intellektuális és atmoszférikus. A bandát szintetizátoros is erősíti, de a ’90-es évek korai black metal karcossága egyensúlyba rántja a brutalitást és a már-már szimfonikus elemeket. Én személy szerint elenyésző mennyiségű black metal-t szeretek és hallgatok, és egyáltalán nem mondhatnám, hogy ez az én terepem lenne, de ez a produkció valamiért mégis elkapott, és magával ragadott a sötét éjszakában! Az egész este fasza volt, ami eleve felspanolt, de ez még egy nem várt meglepetésként szolgált a végére! Emlékeim szerint szépen is szólt, a kellő erő is megvolt benne, és a hangulata is átjött. A koncert végén még Csabát is sikerült elkapnom a színpad mögött pár percnyi eszmecserére, ami által még plusz egy pozitív tapasztalattal gazdagodtam, ugyanis egy nagyon szimpatikus embert ismerhettem meg személyében. Abszolút barátságosan és türelmesen belement a beszélgetésbe, pedig nagyon későre járt már, gondolom jól el is volt fáradva. Ilyen körülmények között kevésbé lepett volna meg, ha inkább leráz, vagy elhajt a faszba, haha! 🙂 Köszi!

Ezek után – ha jól emlékszem – még tettem egy rövid látogatást a kocsmába, de az éjszaka, vagy pontosabban a hajnal utolsó fellépőjét, a Necroratory-t sajnos már nem bírtam megvárni, talán mindkettőnk pechére. Azért illemből utánanéztem, a budapesti brigád 2010 óta tevékenykedik és ezalatt három nagylemezt hoztak össze, a műfaj pedig nem más, mint nyers, autentikus black metal.

Összefoglalva az első két napot: minden szuper volt, kitűnően éreztem magam! A péntek és a szombat még ettől is jobb volt, de azokon napközben egyéb teendők miatt nem tudtam jelen lenni, estétől hajnalig pedig már csak fotóztam és szórakoztam, ezért az utolsó két napról Feri kollégám folytatja a részletes beszámolót. Köszönet még egyszer a szervezőknek, a fellépőknek és a remek társaságnak a felejthetetlen élményért!

LOWLAND FEST – for better metal health

Második nap (péntek)

Nem volt kérdés, hogy az idei Lowland fesztiválra el kell látogassak. Leginkább barátom, kollégám, Gyrsee tavalyi beszámolója motivált, de az elmúlt másfél év koncert-ínsége is közrejátszott a döntésemben. Arról nem beszélve, hogy mindig is jobban vonzottak a klubbulik, mint az aréna koncertek: többezres tömegre itt sem kellett számítanom.

Mivel a négynapos jelenlétet nem állt módomban megoldanom, döntés elé kerültem, mely programok legyenek a repertoárban. Annyira nem volt nehéz döntenem: a péntek és a szombat abszolút főnyereménynek számítottak az igényemre és az ízlésemre vetítve. A szerda és a csütörtök is felvonultatott néhány, az ingerküszöbömet megérintő, sőt, határozottan figyelemfelkeltő bandát, azonban most őket el kellett engedjem.

Némi viszontagsággal tarkított megérkezésemet, sátorbontásomat követően azonnal felmértem a helyszínt, majd célirányosan a színpad felé vettem az irányt, ahol már az Evermind készülődött. Szerencsére az időjárás már kegyesebb volt a fesztiválozókhoz, hallottam az előző napi, szó szerint fergeteges meteorológiai show-ról.

Amint rázendített a pénteki program zászlóvivője percek sem kellettek, hogy megállapítsam, számomra nem ez lesz a nap bulija. Nem mintha nem tettek volna ki magukért a srácok, de ez a metalcore mezsgyéjén mozgó stílus nem képes beindítani. Főleg nem kora délután. Annál inkább egy már esedékes ebéd. Három szerzeményt követően tettem róla, hogy a korgó gyomrom nehogy véletlenül elnyomja a színpadon zajló produkciót. A Balkan Shadows-ba a legnagyobb internetes megosztóportálon már belefutottam és nagy barátság nem szövődött, sajnos úgy vagyok velük, mint a paradicsomlevessel, hogy köszönöm, de nem az én világom. Visszatértemkor az Isatha már javában zúzta a folkot és számomra is elkezdtek megfelelőbb mederben zajlani az események, bár a Tavaszi szél még mindig nem ebben a verzióban okoz libabőröztető hatást. Sajnos némi hamiskás pillanat is felütötte a fejét a produkcióban, ezt a hendikepet a hörgős, üvöltős felhozatallal szemben vállalniuk kellett…

Már a Monastery beállásánál éreztem, hogy hamarosan számomra is megkezdődik a fesztivál, régi kedvenceim olyan trailer-eket nyomattak, hogy voltak, akik már a tényleges koncert előtt leizzadtak. Nem sokkal a kezdést követően már be is dobtak egy Bolt Thrower feldolgozást, nevesítve: a The Killchain-t. Ezzel sikerült elérniük, hogy az eddig hátul lustálkodók is megközelítették a színpadot. Kicsit szoknom kellett még a színpadképet, mert idén nyáron Frytz elhagyta a bandát és Lédeczi Zsolt vette át a frontemberi szerepet. Hozzá kell tennem, minden tiszteletem Krisztiáné, de Zsolttal cseppet sem csorbult a zenekar nívója, sőt! Egy Krisztián ment, de érkezett egy másik, a gitárosi poszt is frissült és itt sem éreztem elmaradást a korábbi színvonalhoz képest. Bőven voltak új dalok, meg lett idézve az idei EP, a küszöbön álló nagylemez, s nem különben a Far from Christ album is. Az én szemszögemből most indult be a fesztivál-szekér.

A Vile Disgust által pedig a beköszöntött az általános circle pit korszak. Bár odahaza szinte soha sem hallgatok goregrind-ot, így viszont, buli-hangulatban, ”őrült” emberek között már képes vagyok ráfanyalodni, s meglátom a szépséget az ellentmondásban. Szerencsére a toi-toi alkalmatosságok a helyükön maradtak, a bélmozgáson kívül az önkéntesen összeterelődött közönség lett számottevő. Jöttek szépen sorban az epikus dalok, amelyek nem feltétlenül gondolkodásra és mélázásra késztették a nagyérdeműt.

A kolozsvári Clitgore még csak a koncert előkészületeinél járt, azonban a színpad már szolgáltatott érdekességet. Az Ela művésznevet viselő basszusgitáros-visító, öltözékével hamar népszerűségre tett szert. Mondanom sem kell, a következő bő félóra sem a szépirodalom nagyságainak megidézésről szólt, viszont újra parázs buli alakult ki. Nem elég, hogy elhangzott a Pu-pu-pu, La-la-la közönségénekeltető sláger, de egy másik közben Calin, a frontember a gitárhúrtépés mellett csatlakozott a circlepithez. Akik esetleg nem voltak rajongók, azokat is megvették kilóra, de én már lélekben a következő eseményre koncentráltam.

Mivel, hogy az Archaic zenekart Jósa Tamás kiválása óta nem láttam élőben, nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen hatással lesznek rám így az ismert dalok. Az ő munkásságukat a második nagylemez megjelenésétől követem, teljesen elkötelezetté tettek, színvonalas muzsikájuk világviszonylatban is megállja a helyét. Ezt a Lowland fesztiválon is bizonyították, mint ahogy azt is, hogy szép számmal akadnak követőik: még nagyobbra duzzadt a tömeg a színpad előtt. Akik csak jobban spanolták a színpadon lévőket. És ez a kölcsönhatás oda-vissza érzékelhető volt. Lendületes, de intelligens muzsikájuk valódi felüdülésként hatott a korábbi produkciók után. Basszusgitáros poszton új arcot fedeztem fel, de Horváth István nagyon kitett magáért és hangulatért, kifejezetten jót tett a bulinak a pótlás. És ha már Tomi is ott volt a közönség soraiban, akkor nem hagyhatták ki a régi társak, hogy felhívják a színpadra és zúzzanak egyet a ”régi” szép idők emlékére. Számomra a pénteki nap már meglett koronázva a Wacken magyar hőseinek közreműködésével.

Fokozott kíváncsisággal vártam az osztrák TulsaDoom fellépését, de a komló-maláta párosítás nem volt elég a gyomromban gyökeret vert éhség csillapításához. Így a barbár heavy-thrash csapást lényegesen messzebbről, inkább hallgatva, mint látva csekkoltam. Mivel Csörsz személyében magyar származású tag is játszik a hordában, a konferálás nagyrészt magyarul zajlott. A lenyugvó nap a marcona bécsiek szilaj produkcióját tekinthette meg búcsúzóul.

Mivel a punk – finoman szólva – nem nagy hatással van rám, a Konflikt koncertjét inkább nem erőltettem. Persze megnézhettem volna, de ami távol esik az érdeklődési körömtől, azt pont ebből kifolyólag nem szeretném kritizálni, maradok inkább a kaptafánál.

Debrecen underground ékköve, az Angerseed, már sokkal közelebb áll a szívemhez, a beállás pillanatait is figyelemmel követtem. Sokadik fellépésüket láttam. Aki volt már Mányák Petiék buliján, azt nagy meglepetés nem érhette. Erőtől duzzadó, kíméletlen úthenger volt ezúttal is az előadás. Mondhatni, azt kapta az arcába a rajongó, amit elvárt. Korrekt iparosmunka. Nem több.

Viszont a Divided-et élőben még nem láttam. Úgy gondolom, nem túlzok azzal a kijelentéssel, hogy ez a csapat napjaink egyik leginnovatívabb, legszórakoztatóbb brigádja, már leginkább azoknak, akik bírják a széles spektrumban alkotókat. Nem csak jó arányú stíluskavalkáddal, de összetett imázzsal is bírnak, ami a színpadképükre is erősen jellemző. Komplett show-nak lehet szem és fültanúja, aki kilátogat egy Divided koncertre. Igaz, kicsit fenntartásaim voltak, hogy a korábbi fellépők produkciói után, vajon mennyire lesz vevő a közönség egy ennyire eklektikus felhozatallal bíró bandára, azonban meglepődve tapasztaltam, nincs vész, jöhet az időutazás, jöhetnek az techno alapok és a lézershow. Tomi már több alkalommal is bebizonyította, hogy nehéz olyan témát találni, amit ne tudna elénekelni. Ebben a zenekarban kiélheti magát, végre akár egy albumon belül is változatosan használhatja a hangját. Frontemberként sem utolsó, nem csak a közönséget, de még a kollégákat is megmozgatja, ha úgy hozza kedve… Ki kell jelentsem, bár nem is ellenkeztem, engema Modulus legénysége végérvényesen asszimilált.

Ez idő tájt már túl voltunk a hajnali négyen is, egyre kevésbé éreztem magamban az erőt, hogy még egy koncertet letoljak. Ráadásul augusztus ide vagy oda, mindössze 14 Celsius fokot mutattak a hőmérők, szóval vonzott a sátor melege és a pihenés. Némi komfortérzéssel gazdagabban, távolról hallgattam a Dvvad műsorát, de sajnos csak részben, mert elnyomott az álom.

A Dvvad egyébként nagyon jó kis koncerttel köszöntötte a felkelő napot. hangulatos black metal-t nyomtattak, helyenként olyan súlyos, már-már doomba hajló témákkal, hogy rendesen leszakadt az arcom tőle! – gyrsee

Harmadik nap (szombat)

Kemény másfél óra alvást követően tudatosult bennem, hogy az előzőnél is hosszabb nap áll ellőttem. Ráadásul még inkább az ízlésemnek megfelelő felhozatal előtt álltam. De a szomszédos sátrakból kiszűrődő, olykor előtörő zajok, hangok, bömbölő hangfal nem segített a stratégiám újragondolásában. A kezdésig, kora délutánig az idő, az energiapótlás és a haverkodás jegyében telt. A családias fesztivál, a családias hangulat gyümölcsöző táptalaja a kapcsolatok kialakításának. Aztán elkezdődött.

A Nefalem bár még friss formáció, de a tagok mögött már sok éves múlt áll, különböző zenekarokból, stílusokból fújta őket össze a szél. A fesztivált megelőző héten futottam bele az Invictus dalhoz készült klipjükbe, s mivel kifejezetten bejövős volt az alkotás, vártam a fellépésüket. Számukra is fontos lehetett a megmérettetés, mivel ez volt az első koncertjük, tehát volt mit tejbe aprítaniuk. Maradva a hasonlatnál, azt a tejet végül is sikerült felforralniuk, mivel a srácok rendesen odatették magukat. Soha rosszabb banda indítást! Bár érezhető volt, hogy nagyon meg akarnak felelni, még ha a közönség nem akad fent kisebb bakikon (ahogy az előző nap is bizonyította), leheletnyi görcsösség itt-ott felütötte magát. Az erő, a súly és a dallamok kellő arányban jelentek meg a repertoárban. Forczek Ádám orgánuma élőben is meggyőző, azon kevesek közé tartozik, akik ugyanolyan minőségben tolják a durvát és a fülbemászót is.

Bármennyire is szentségtörés, de a következő néhány bulit kihagytam, egyrészt a városban elfogyasztott kiadós ebéd elsőbbségének és a délutáni, szakmai kapcsolatok bővítésének köszönhetően. Többek között a Lányok Ott Hátul megálmodójával, háziasszonyával, Kővári Pirossal folytattam egy közel kétórás beszélgetést, szinte interjút készítve az interjúztatóval. Illetve a fesztivál létrejöttében jelentős szerepet vállaló szervezővel, Bonin Ádám Andrással is volt egy hosszadalmas eszmecserém.

Viszont amikor a meghallottam, hogy a Sear Bliss belekezdett az este megkoronázásba, azonnal a színpad előtt teremtem. Az elmúlt években bármennyire is szerettem volna lecsekkolni Nagy Andrásék közelemben megrendezett koncertjeit, sajnos sorra ki kellett azokat hagynom. Nincs mit szépíteni, ki voltam éhezve a szombathelyiek szeánszára. A Phantoms album jubilálása kitűnő alkalmat teremtett a múltidézéshez. Érkeztek is a régen hallott/játszott dalok a publikum nem kis megelégedésére. A klasszikus és a relatíve friss alkotásokkal a headbangerekre és a finom dallamok szerelmeseire is gondoltak. Leírhatatlan érzés volt a Soulless-t felhőtlen, csillagoktól hemzsegő égbolt alatt átélni. Őszintén szólva már jólesett a malacvisítós, hörgős darálások után némi elmerengés, egy koncert moshpit nélkül… Hosszasan elbírtam volna még hallgatni őket, de a backstage-ben az Akela legénysége, ha nem is lámpalázasan, de már készülődött.

A Főnökéket legutóbb a 2018-as Rockmaratonon láttam, éppen ideje volt már frissíteni az akkori szép emlékeket. Az igazat megvallva, nem mondhatnám, hogy ősidők óta tagja vagyok a farkasfalkának, talán az utóbbi tíz évben merültem jobban bele a Kipling keresztapaságát maga mögött tudó banda életébe, munkásságába. Erős kontrasztot képezett a közvetlenül előttük fellépő black metal zenekarhoz képest, mint zeneiségében, mint mondanivalójában, mint színpadi megjelenésében. De ezért is jó a Lowland fesztivál: változatos programokkal szolgál, kicsi rá az esély, hogy ne találjuk meg a felhozatalban valamelyik kedvencünket. Például, aki egy könnyen megjegyezhető magyar szöveggel megtámogatott, jófajta zúzós és nem éppen progresszív thrash csapásra vágyik, annak tökéletes alternatíva lehet egy Akela koncert. Úgy tűnt, hogy nagyon sokan vágytak eme élvezetre, az ottlétem alatt ekkora tömeget nem láttam a színpad előtt. A műsor hagyományos volt, természetesen a mobil légó sziréna is gerincét képezte a programnak. A legfontosabb slágerek nem maradhattak el, mint ahogy a felkonferálások sem, bár Katona Főnök időnként elvesztette a fonalat, amin az első sorokban felbukkanó felfújható guminő sem segített. Amikor utoljára láttam őket, akkor még Ivanics Dani nem volt tagja a csapatnak, bocsánat: falkának. Jó volt látni, hogy mennyire élvezi, mennyire átlényegül ez a fiatal, csöpp basszusgitáros. Egy fokkal talán jobb is volt ez a buli, mint a 2018-as maratoni…

Még mielőtt szétszéledtek volna a farkasok és a hangulat leült volna, Győri Gergely főszervező magához ragadta a mikrofont és a színpadra szólította azokat, akik részt vettek a szervezésben, a lebonyolításban, minden egyes elhivatottat, aki energiáját, idejét, sőt, anyagi támogatását is áldozta a rendezvény létrejöttéhez.

Hogy a késő éjjel se legyen obszcén pillanatoktól mentes, arról a Paediatrician gondoskodott. Az első három-négy ballada még kifejezetten szórakoztatóan hatott a nem evilági orvosi stábtól, azonban ezt követően az érdeklődésem kezdett alábbhagyni. Persze ez csak az én bajom volt. Körülöttem nagyon sokan vevők voltak ebben a késői órában is a szinte megállás nélkül ezerrel pergő dobra, a röfögős-sivítós poézisekre. Pőcz Balázs a stíluson belül példaértékű dobosnak számít, többek között a Clitgore-ban és a Vile Disgust-ban is játszik/játszott. Tényleg nem semmi a srác, azonban én úgy vagyok összerakva, hogy ha nem is egy számon belül, de egymást követő szerzeményeken keresztül igénylem a változatosságot, némi szellős tempót.

Így, a vége felé, lassan tizenkilencre húztunk lapot, de a Christian Epidemic eddig még nem okozott csalódást. Amióta három vokalistára egészültek, erősebbnek, kifejezőbbnek tartom az élő produkcióikat. Imádom Zsolt ezer közül felismerhető orgánumát, de Tibi bivaly hangjával felteszik arra a bizonyos ”i”-re a pontot. Mindenki tudta a dolgát, allűrök és felesleges pózoktól mentesen zajlott az esemény. Ezúttal sem voltak hosszas összekötőszövegek, a lényeg a muzsikán és a hangulaton volt. Számomra egy C.E. koncert felér egy szertartással. Nem szimpla dalok, hanem sötét, húsba vájó zsoltárok, amelyek felcsendülnek. Örömmel láttam, hogy alig csappant meg a közönség létszáma az előző fellépőket követően. Éheztünk sokan erre a műsorra. Amit a Sear Bliss elkezdett, azt számomra ez a zenekar tette tökéletessé. A szombati nap emlékezetessé tételét.

Fokozni már képtelenség lett volna, ezért már nem erőltettem az Os megtekintését, bár a később beszerzett információk alapján megtudtam, hogy érdemes lenne számomra némileg alámerülni, eme budapesti zenekar kripták alatt sarjadó ősvulkánjába.

Tisztában vagyok vele, hogy egyes olvasók más zenekarokra helyezték volna a hangsúlyt, fejcsóválva veszik tudomásul, hogy a kedvenceikről szó sem esik, de ez az én szemszögem, az én motivációm volt, még így is nem ritkán csupán az érdeklődés, a felfedezés terelt a színpad felé. A 2021-es Lowland Fesztivál színpada felé. Egy olyan fesztivál második megrendezéséről esett szó, amely egy évvel ezelőtt, egy totális káosz közepén jött létre, amikor zenekarok mondták le a fellépéseiket, amikor fesztiválok léptek vissza a megrendezéstől, lebonyolítástól. És ekkor, ebben a kicsiny országban néhány lelkes, ugyanakkor eltökélt zenész és egyben metal rajongó mert nagyot álmodni… Idén még magasabbra tették a lécet, ez a fesztivál már nem csak egy mentőöv, hanem egy olyan rendezvény, amivel már az ország határain túl is számolni kell, ami, ha így fejlődik, előfordulhat, hogy nehéz lesz zártkörűen és limitált látogathatósággal lebonyolítani…

Köszönjük nektek, hogy idén is összehoztátok: Győri Gergely, Tábori Gyula, Harsányi Zsolt, Bonin Ádám András és végül, de nem utolsó sorban: Melles András. RESPEKT!

Írta:
Gyrsee (Keczán Krisztián) – Nulladik nap (szerda), Első nap (csütörtök)
Azagtoth – Második nap (péntek), Harmadik nap (szombat)

Fotók:
Keczán Krisztián, Keczánné Varga Judit, Azagtoth

Videó:
Gyrsee (Keczán Krisztián)

Kapcsolódó cikkek

Lowland Fest 2023 – Koncertbeszámoló

Gyrsee

Lowland Fest 2022 – Koncertbeszámoló

Gyrsee

Gutalax a 2022-es Lowland Fest-en!

KMZ

Lowland Fest 2021 – zenészek és szervezők visszajelzései a fesztiválról

Gyrsee

Lowland Fest 2020 – Koncertbeszámoló

Gyrsee

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek