2022. július 20-23. @ Hódmezővásárhely
Immár harmadik alkalommal, de ezúttal már teljesen hivatalos és legális formában került megrendezésre az alföldi pusztaságban a Lowland Fest, ami viszonylag rövid időn belül Magyarország legnagyobb horderejű extreme metal fesztiváljává nőtte ki magát. Volt szerencsém a kezdetektől fogva részt venni az eseményen, és szemmel kísérni azt a látványos és dinamikus fejlődést, amit ez a maréknyi elhivatott, tettre kész szervező gárda művelt a rendezvény háza táján három év leforgása alatt. Már a második is egy óriási ugrás volt a fesztivál 2020-as mindszenti debütálása után, de Győri Gergely, Tábori Gyula és csapata nem érte be ennyivel, aminek köszönhetően ismét sikerült szinte minden téren egyértelműen überelni az előző évet.
Helyszínnek ismét ugyanazt a Hódmezővársárhely külterületén található privát tanyát választották, ami a múlt évben már sikeresen fel lett avatva és bebizonyosodott, hogy tökéletesen alkalmas erre a célra. A terület elrendezése és kialakítása, illetve a lebonyolítási szisztéma alapvetően nem változott, mindössze néhány hasznos fejlesztést eszközöltek. Mivel a körülményeket a tavalyi cikkünkben már részletesen bemutattam (lásd itt), most nem szeretném magamat ismételni, ezért csak azokat a változásokat említeném, amik ehhez képest újdonságok voltak. Szerencsére kizárólag pozitív dolgokról van szó, amik még inkább elősegítették, hogy a táborozók minél komfortosabban érezhessék magukat a négy napos kiruccanás során: a kemping területét kibővítették, további sátorhelyeket biztosítva ezzel, mivel a látogatók száma is növekedett. Ezen kívül felépítettek egy igényesen kialakított komplett vizesblokkot is, ami (ha jól emlékszem) hat önálló meleg vizes zuhanyzóból és ugyanennyi zárt angol WC-ből állt beton alapon, amiket rendszeresen karbantartottak és tisztítottak minden nap. Komoly változás történt a gasztronómia terén is, ugyanis tavaly még mindössze egyetlen, minőségét tekintve meglehetősen alapszintű büfékocsi látta el élelemmel a fesztiválozókat, ehhez képest most három különböző streetfood étkezde állt rendelkezésre: egy gourmet hamburgeres (Baan’s), egy kiváló lángos-, és palacsintakészítő, valamint egy házias pecsenyesütő, amik saját kategóriájukon belül mind korrekt, minőségi ételeket árusítottak.
Látványos fejlődésen ment keresztül a színpad is, ami az elődjéhez képest jóval komolyabb és nagyobb lett, plusz még egy kifutóval is bővült, de a backstage és a média számára kialakított VIP sátor is sokkal igényesebb formát öltött, a színpad és a küzdőtér közé pedig egy elválasztó kordon került. A tavalyi évhez képest most sokkal jobban figyeltek a menetrendre is, a csúszások elkerülése érdekében feszesen tartották az időpontokat, illetve a fotós árokban is komolyabban vették a média képviselőit érintő általános szabályokat. Egy szó, mint száz, a szervezésbe most sem lehetett belekötni. Ja, nem utolsó sorban még a bivalyerős lineup-ot is ki kell emelnem, amit ezúttal már igen komoly világsztárok erősítettek, mint pl. a Gutalax, a Crypta, vagy épp az Evil Invaders – hogy csak párat említsek közülük. Érdekes módon ez viszont nem eredményezett látványos növekedést nézőszámban, és őszintén szólva fogalmam sincs, hogy miért. Bár ez kedvezett azok számára, akik az idén is jelenlévő családias hangulatáért szeretik ezt a fesztivált, a szervezőket valószínűleg kellemetlenül érinthette anyagilag, mert ezek a bandák bizony már nem pusztán útiköltség fejében jönnek el zenélni.
A jó sátorhely elfoglalásának érdekében sokan már a nulladik napon, azaz kedden megérkeztek a a fesztiválra. A figyelmes szervezők ezúttal rájuk is gondoltak, és direkt erre a célra kialakítottak egy ideiglenes helyszínt, ahol a szerda reggel 9-kor esedékes kapunyitásig le lehetett táborozni. Már csak azért is érdemes volt korán becsekkolni, mert az első ötven érkezőt egy limitált Lowland pólóval, valamint egy poszterrel is megajándékozták. Talán mondanom sem kell, ez az ötven fő simán össze is gyűlt reggelre.
A tudatosan megválasztott július végi időpont minden szempontból jónak tűnt, mert nem ütközött semmilyen hasonló rendezvénnyel, végül azonban mégis kissé balszerencsésen sült el, mégpedig az időjárás miatt. Azt hiszem, sikerült kifogni az egész év talán legmelegebb hetét, ráadásul az egész országban pont ezen a környéken uralkodott a legnagyobb hőség, ami nem gyengén próbára tette az embereket. Nem túlzok, a nappalok folyamán 40 fok fölé is felszaladt a hőmérséklet! Ez meg is látszott a fesztiválozók aktivitásán, nyilván negatív értelemben. Napközben elég kevesen merészkedtek a színpad elé, inkább az árnyékos helyeken bujkáltak, vagy épp a kocsmában próbálták kezelni a problémát némi hűsítő ital segítségével, de egyébként ezeken a helyeken sem volt igazán kellemesen hűvös. Egyébként az általános alkoholfogyasztás is látványosan gyérebb volt a szokásosnál, teljesen érthető módon, mert ilyen körülmények között még berúgni sem volt a legkellemesebb élmény.
A sátorban fekvést meg nagyjából el is lehetett felejteni, reggel 8 után onnan menekülni kellett. Ebből kifolyólag kipihenni se nagyon tudtuk magunkat, főleg azok, akik végigtolták az éjszakai programokat. Isteni szerencse, hogy volt egy párakapu és egy kültéri zuhanyzó felállítva a színpad és a kocsma közvetlen közelében, ami egyenesen életmentő volt! Azt hiszem, mindenki nevében mondhatom, hogy hatalmas köszönet érte! Ahogy a folyamatos ivóvíz-ellátásért is, mert a rendszeres hidratálás is elengedhetetlen volt a rettentő kánikulában. Ami még szintén hatalmas ötlet volt, hogy a késő délutáni órákban a mindszenti önkéntes tűzoltók is kivonultak egy kocsival, és alaposan fellocsolták a fesztivál nyílt területeit, amire óriási szüksége volt a kiszáradt talajnak és a brutálisan túlhevült népségnek egyaránt. A bátrabbak pedig még be is álltak a vízsugár elé, és önfeledten élvezték a felfrissítő élményt, mi pedig jókat szórakoztunk rajtuk.
A nappalok folyamán idén is különböző off-programok biztosítottak lehetőséget, hogy mindenki találhasson magának valami elfoglaltságot, amíg az élőzene elkezdődik, vagy épp szünetel. A korai órákban hagyományszerűen Kővári Piros beszélgetős műsora, az egykori „Lányok ott hátul” zajlott a kocsmában, ami idén már „Pirézia” néven futott, és ezúttal a szervezésben is komoly szerepet vállaló Bonin Ádám (Insane Hellride Entertainment, Kronos Mortus) is csatlakozott Piroshoz, mint társ-műsorvezető. Itt szokás szerint felvetődtek mindenféle aktuális témák, amik kapcsolódnak a metal zenéhez és közösséghez, koncertekhez és fesztiválokhoz, a beszélgetésbe pedig bárki becsatlakozhatott, aki akart.
Mint minden évben, a színpad előtti terület mellett a hagyományőrzők is felállították sátraikat, ahol a korabeli fegyverekről (kardok, pajzsok, lándzsák) és viseletekről lehetett informálódni, illetve kipróbálni azokat. Én ezúttal nem jártam náluk, de mindig akadt pár vállalkozó szellemű látogató, akik a megfelelő biztonsági feltételek mellett szívesen próbára tették magukat a középkori párbajok területén, és élvezettel küzdöttek meg egymással.
1. nap – szerda
A nyitó nap igencsak színesre sikerült, ugyanis műfajilag egy meglehetősen eklektikus zenei program várta a nagyérdeműt: grindcore, csajos thrash, death metal, Akela, dallamos technometal és black metal is felcsendült a késői órákban. A délután folyamán viszont főleg az exteme metal kedvelői örülhettek. Az én nappali programom azonban még nem a koncerteken való részvétellel telt, hanem nagyrészt inkább a sátorhellyel való szarakodással (mert akadtak apró komplikációk), a helyszín tökéletes feltérképezésével, ismerkedéssel, bandázással, valamint szenvedéssel teli döglődéssel, mert közben a hőség nem gyengén leamortizált minket. Elnézést azoktól a bandáktól, akiket ki kellett hagynom, de négy napon át 44 koncertet megnézni jóformán képtelenség, főleg ilyen irgalmatlan melegben.
A még kezdőnek számító budapesti thrash formáció, az Unshadeds nyitotta az fesztivál élőzenei programját kora délután, majd a szintén a fővárosból érkező Komodo folytatta. Utóbbit volt szerencsém innen-onnan hallani fél füllel. Jóféle súlyos, masszív témákat döngettek, volt benne erő, ez még távolról is átjött. A Svoid zenekarról szinte semmit nem tudok, de azt hiszem black metalt játszottak. A Gore Thrower ugyancsak kimaradt eddig, de talán már a nevükből is lehet következtetni, hogy talán van némi közük az oldschool death metal műfajhoz, és van is. A következő produkciónak a black/thrash rajongói örülhettek az Evil Conqueror jóvoltából, de sajnos róluk sem tudok nyilatkozni, mert eddig még nem hallottam őket, ahogyan most sem. A délután végéhez közeledve a grindcore hívei is megkapták a magukét, bizonyára rendesen letarolta őket a környéken egyáltalán nem ismeretlen Jack koncertje.
Fél nyolc körül végre már nekem is sikerült eljutni a színpad elé, de enyhén szólva sem a legjobb időzítés volt, ugyanis a belgrádi székhelyű szerb Jenner, a kizárólag csajokból álló speed/thrash trió zenéje sajnos egyáltalán nem nyerte el a tetszésem. Ahogy egy barátom vélekedett róluk a koncert után: „középiskolai tehetségkutató színvonal”. Jó, ez talán egy kicsit sarkos megfogalmazás, de őszintén szólva nem áll messze az igazságtól, mert sajnos szerintem is elég gyengén muzsikáltak. Az ének sok esetben hamis volt, a gitárjáték amatőr, a dobolás erőtlen, és hiányzott a dinamika is a zenéjükből. Tisztelem a próbálkozást és a hozzáállást, de ezt még gyakorolni kell, mert bőven van még hova fejlődni.
Örömmel nyugtáztam, hogy a szintén Szerbiából érkező Infest neve ismét felkerült a lineup-ra, mert tavaly is egy nagyon erős koncertet adtak itt. Gyilkos, brutális death/thrash metalt játszanak, méghozzá profi módon, hiszen nem kezdők a szakmában. Zoran Sokolović, alias Vandal gitáros/énekes egy meglehetősen energikus, szuggesztív frontember, aki az egész koncertet hatalmas aktivitással tolta végig, de mellesleg a zenekar többi tagja sem tökölt. Zoran stílusa és színpadi viselkedése egyébként engem kicsit Robert Vigna-ra, az Immolation karakteres gitárosára emlékeztetett. Talán nem véletlenül, mert van is közös számuk a death metal élvonalába tartozó amerikai banda zenészeivel, szóval nem kizárt, hogy valóban afféle példaképről lehet szó. A koncert végig nagyon patent volt, élvezettel zúztuk végig. A vége felé még a honfitárs Jenner-es lányok is felkerültek a színpadra, volt egy kis ölelkezés, közös fotó, miegymás.
A ’90-es évek elejétől kezdve a hazai metal élmezőnyébe tartozó Akela zenekart szerintem senkinek nem kell bemutatom, akik immár harmadszor örvendeztettek meg minket fellépésükkel a Lowlanden. Én speciel nagyon szeretem őket, zenéjük igencsak meghatározó szerepet játszott a tinédzser kori éveimben. Később azért voltak komolyabb hullámvölgyek a banda pályafutásában, de jó látni, hogy manapság újra nagyszerű formában vannak. Katona László „Főnök” kiváló zenészeket verbuvált maga mellé az elmúlt években, akik méltó módon szólaltatják meg az ismert slágereket élőben, és kellőképp egyben van a zenekar. Most is kiváló produkciót hallhattunk tőlük, a Főnök és a hangszeres szekció egyaránt élvezettel játszott. Arany Máté szólói is rendben voltak, Katona úr nem véletlenül mutogatott büszkén rá általában, miközben előadta azokat. Természetesen megtekerte a légvédelmi szirénát is alkalomadtán, ami mára már elengedhetetlen kellékévé vált az Akela koncertjeinek. A setlist nekem nagyon bejött, ami főleg a korai évek legnagyobb slágereire épült, de néhány újabb szerzemény is színesített. A dalok közti átvezető szövegek és sztorik is poénosak voltak, jókat szórakoztunk rajtuk. Az előadás közben a szervezők feldobtak a küzdőtérről egy Lowland fest pólót is a vicces kedvében lévő frontembernek, amit rögtön fel is vett, majd abban folytatta a bulit. Az Akela fellépése a Lowland-en számomra mindig emlékezetes, és őszintén remélem, hogy jövőre is itt lesznek, amennyiben lesz folytatás.
Műfaját tekintve az Akela mellett minden bizonnyal a Divided lógott ki leginkább a sorból, mert szinte köze nincs az extreme metalhoz. Nehéz lenne bekategorizálni a zenéjüket, Jósa Tamás énekes szerint valamiféle arenacore-t, 80’s sci-fi metal-t játszanak, ami meglehetősen egyedi és különleges a hazai színtéren. Bevallom, tőlem elég távol áll ez a stílus, amivel láthatóan sokan voltak még így a helyszínen, ennek ellenére kimondottan élveztem, mert a tavalyihoz hasonlóan most is egy nagyon színvonalas és látványos produkcióval örvendeztettek meg minket. A lézerekkel felszerelkezett Jósa úr egy kiváló frontember, aki ráadásul fantasztikus hangi adottságokkal rendelkezik. Színpadképben is erősek, az egyedi öltözékekben és maszkokban megjelenő zenészek mind nagyon karakteresek, és nem utolsó sorban nagyszerűen játszanak. Nem volt túl nagy tolongás a nézőtéren, de aki ott volt, az biztosan jól szórakozott, mert egy kifejezetten látványos, profi show-t mutattak be, és hibátlanul szólt.
A nap utolsó fellepőjeként az Athame névre hallgató makói black metal horda állt színpadra. Az éjsötét dallamokkal és szélvész tempókkal fűszerezett zenéjük igazi fagyos hangulatot teremtett az éjszakában, amihez látványban is jól passzoltak, ugyanis a stílushoz illő, igényesen arcfestésekkel díszítve érkeztek az előadásra. A géppuskalábú Szenti Árpád kegyetlen dobtémákkal támogatta a pusztítást, de sajnos ez az egyébként rendkívül erős teljesítmény nem volt igazán élvezhető, mert nagyon előre keverték, ezért a többi hangszerhez képest túl hangos volt, ami sokszor kellemetlen volt a füleimnek. A koncert ennek ellenére abszolút korrekt lezárása volt ennek a változatos és élvezetes nyitó napnak.
2. nap – csütörtök
A death metalos Faithless God kezdett, akik már tavaly is jártak a Lowland-en, de ismét egy hálátlanul korai időpontot kaptak, amikor még nem álltunk készen erre.
A nyíregyházi eredetű Nygmalion-t (korábban Nigromantia) viszont már igyekeztem elérni, mert hallottam már őket korábban is, és kellemes tapasztalataim voltak velük kapcsolatban. Ízléses, enyhén progresszív, kicsit modernebb felfogású dallamos death metalt-t játszanak, véleményem szerint igencsak jól. A 2020-as Deluminate című lemezüket szerintem érdemes beszerezni, jóféle anyag! A koncert is teljesen rendben volt, viszont nagyon korán volt még, a hőség is könyörtelenül tetőzött, ezért örültem, hogy élek, de legalább jó aláfestő zenét kaptam hozzá tőlük.
A black metal műfaj egyetlen képviselője a komlói Blizzard zenekar volt csütörtökön, bár nem éppen a legszerencsésebb napszakban kaptak lehetőséget a bemutatkozásra. Ez a zene sokkal jobban tudott volna működni a hűvös éjszakai órákban. Korábban biztos említettem már, hogy nem vagyok nagy hódolója a műfajnak, de rájuk mindenképp kíváncsi voltam. Nem pusztán azért, mert egy kedves barátom és kollégám, Terdik Zoltán alapította a formációt még a ’90-es évek közepén, aki miatt figyelemmel kísérem az útjukat (Ónody Tamással, a zenekar jelenlegi vezetőjével interjút is készítettem tavaly, de személyesen eddig még nem volt alkalmunk találkozni), de a legutóbbi lemezük, a 2021-es „Disengaged from Life” még számomra is elég meggyőző volt. Élőben sem okoztak csalódást, jól játszottak és korrektül szóltak, ami bizonyára nem volt egy könnyű feladat talpig feketében, kifestett arccal, nappal szemben a legnagyobb kánikula kellős közepén. Minden tiszteletem érte, mert én bizony nem szívesen lettem volna a helyükben, és bár tutira megszenvedtek ezzel a problémával, ez a teljesítményükön nem érződött. A koncert után még dumálgattunk is egy kicsit a backstage-ben, igazán szimpatikus srácokat ismerhettem meg a személyükben.
„Mi minden téren elégedettek voltunk a fesztivállal! Barátságos fogadtatás, korrekt kiszolgálás a pultoknál. Külön tetszett a cserélhető dobszínpad. Összességében egy igen tetszetős fesztivált sikerült összehozni, csak így tovább!” – Ónody Tamás, a Blizzard dobosa
Az Akela baszzusgitárosaként is ismert Ivanics Dani vezette Nest Of Plagues nem idegen a Lowland színpadán, ugyanis tavaly is megfordultak már itt. Kiválóan játszottak idén is, de mivel nem igazán az én műfajom, és rohadt nagy volt a hőség is, csak egy futó látogatást tettem a színpad előtt. Bevallom, a nap ezen szakaszában inkább az árnyékosabb helyeket preferáltam, ahol mindig akadt néhány jóbarát, akikkel múlatni lehetett az időt.
A budapesti The Wedding At The Slaughterhouse egy nagyon érdekes poén formáció, akik gyerekkorunk kedvenc meséinek betétdalait és retro popslágereket ültetnek át gusztustalan, beteg gore stílusba. Mellesleg a Lowlanden szervezőként is jelenlévő extrém egyéniség, Harsányi Zsolt gitáros (Türböwitch) agyament projektjéről van szó. Már a megjelenésük is nagyon stílusidegen egy metal színpadon, mert ezeket a színes ingeket és rövid gatyákat inkább valami old school strandon tudnám elképzelni. Zeneileg nehéz lenne minősíteni, és otthoni hallgatásra sem igazán tudnám ajánlani senkinek, de élőben nagyon jól működik ez az ökörködés, és a tavalyihoz hasonlóan idén is fergeteges hangulatot sikerült varázsolniuk ezen a döglesztően meleg délutánon. Nagyon élvezetes koncert volt, a közönség megőrült, hatalmas circle pit kerekedett, és igazi szürreális mulatás zajlott a színpadon és a nézőtéren egyaránt.
A gusztustalan porngrind szlovák nagyköveteként érkező szadista-sátánista Enema Shower produkcióját fájó szívvel hagytam ki, de sajnos ebben az órában fontosabb teendőim akadtak. Kár érte, mert állítólag nagyszerű koncertet adtak a bizarr bőrcuccokban és maszkokban színpadra álló felvidéki zenészek.
A hazai death metal berkekben jól ismert Kill With Hate zenekar utódja, a Gyémánt Krisztián frontember vezette Beneath The Void manapság egy technikásabb formában, de nem kevesebb brutalitással szaggatja le a fejeket. Tavaly is itt voltak, pusztítottak is rendesen, de sajnos idén ez is kimaradt, mert csak utánuk sikerült visszatérnem a helyszínre. Afelől viszont semmi kétségem, hogy ezúttal is egy minőségi death metal csapás érte azokat, akik jelen voltak.
A helyi Atrox Taruma egy igazi komoly, érett thrash/death bandává nőtte ki magát az elmúlt években, akik a fesztivál házigazdái is, ugyanis Győri Gergely dobos és Tábori Gyula bőgős a rendezvény két főszervezője is egyben. Debütáló nagylemezüket idén januárban dobták piacra On The Line Of Nothing And Something címmel, ami igencsak jól sikerült, ráadásul még egy jópofa és egyedi klip is készült a teljes anyaghoz, amiben hűen bizonyítják, hogy nem csak zenélni és fesztivált szervezni tudnak, de inni is nagyon bírnak. Élőben pedig talán még erősebben tudták ezt megszólaltatni, igazi profi zenekarként léptek a színpadra, és ismét színvonalas bulit csaptak. A zene, az előadás és a hangzás is nagyon rendben volt, tisztességesen megdöngették a cuccot. A végére még egy feldolgozás is terítékre került, mégpedig a Slayer Raining Blood című slágere, amit abszolút méltó módon adtak elő néhány saját riffel kibővítve. Úgy gondolom, ha már valaki veszi a bátorságot, hogy egy ekkora klasszikushoz nyúljon hozzá, azt minimum így kell csinálni. A rajongók elégedett tapsviharral hálálták meg a király koncertet, a srácok pedig cserébe közéjük dobáltak pár pergetőt, dobverőt, valamint egy dedikált pergőbőrt is szuvenírként, majd elköszöntek a maximálisan kielégített közönségtől.
A budapest Archaic is már állandó fellépőnek számít a Lowland-en, hiszen eddig mindhárom alkalommal felléptek, és bizony Erdélyi Péter gitáros/énekes és csapata az idén sem okozott csalódást az igényes thrash metal szerelmeseinek. Fasza pörgős koncertet toltak, taroltak a tempók, hasítottak a riffek, ami rendesen be is indította a közönséget: volt wall of death, circle pit, füst, fények, meg minden, ami egy tökéletes metal koncerthez kell. Panasz nem érhette a produkciót, nagyszerű buli volt!
Ki emlékszik még az osztrák Pungent Stench zenekarra? Akik már a ’90-es évek elején is hallgattak death metal-t, azok minden bizonnyal igennel válaszolnak erre a kérdésre. Beteg, furcsa old school death-et toltak, ami nem tartozott éppen a könnyen befogadható zenék közé, ugyanakkor szinte megkerülhetetlen volt az elhivatottabb halálmetal fanatikusok körében a ’90-es évek hajnalán. Mivel a zenekar az eredeti formában már nem létezik, jogi okokból kifolyólag Martin Shirenc, a banda egykori alapító gitáros/énekese manapság Shirenc Plays Pungent Stench néven viszi színpadra a zenekar korai éveinek szerzeményeiből álló zenei programját, ami alapvetően az első két album dalaira épül. Igazi időutazás volt ez, talán sokunkban felidézte a tinédzserkori éveket. A hangzás, az előadás, a riffek, a szólók, és nem utolsó sorban a hörgés is abszolút rendben volt, faszán átjött az a mocskos feeling, amit a zenekar anno képviselt. Bevallom, a bejelentéseket megelőzően egy fillért nem mertem volna tenni rá, hogy a nyáron majd Pungent Stench dalokat fogok hallani élőben Hódmezővásárhelyen, mindenesetre nagyon örülök, hogy mindez végül realizálódott. A koncert után még Martin-t is sikerült elcsípnem a backstage-ben, aki készségesen állt rendelkezésemre egy rövid eszmecsere erejéig.
A nap utolsó fellépőjére, a debreceni Angerseed-re sajnos már nem nagyon maradt erőm, ezért csak néhány szám erejéig élvezhettem közvetlenül a színpad előtt, de szerencsére őket már sokszor láttam élőben, így a távolból hallgatva is tökéletesen át tudtam élni, amit a tőlük megszokott módon most is prezentáltak. Mányák Péter frontember és csapata ezúttal is hozta a kötelezőt, és ez a kegyelmet nem ismerő, tömény brutal death metal dalcsokor minden bizonnyal kellőképp legyalulta a még ébren maradt hallgatóságot, és ezzel méltó módon zárták a fesztivál második napját.
„Ha tavalyelőtt, vagy tavaly azt mondtuk, hogy maximális respect a szervezőknek a Lowland megszervezéséért és lebonyolításáért, akkor most azt kell írnunk, hogy hypergigaultraübermega tisztelet jár az idei eseményért! Valószínű, hogy még az is átérezte a történés súlyát, aki életében nem próbált meg semmilyen bulit megszervezni, ugyanis itthon egy ekkora léptékű Underground buli megszervezésébe belevágni valóban elképesztően bátor és veszélyes vállalkozás. De szerencsére mégis voltak, akik belevágtak és ha az anyagi rész végeredménye minden bizonnyal nem is, de azért erkölcsileg és minden máshogy egyértelműen busásan megtérült a befektetés, mely emberfeletti fáradozással, problémákkal és egyéb szervezési anomáliákkal társulhatott. A tébolyult hőségről nem is beszélve, mely szerencsére minket már nem érintett, lévén hogy a második napon éjfél után kerültünk a színpadra. Bár volt több technikai nehézségünk, ezek ellenére nagyon élveztük a bulit és az utolsó pozíció előnyeit is. Hamarosan viszontláthatjátok majd a fellépésünket, ugyanis a készülő új Angerseed klipben több jelenet erejéig is felbukkannak majd jelenetek a bulin bevetett 6 kamera anyagából. Sokadjára is nagyon köszönjük a meghívást és az egész kezdeményezést! Nagyon bízunk benne, hogy jövőre folytatódhat a fesztivál és még fentebb tud lépni pár szinttel! Ehhez sok sikert és erőt kívánunk a szervezőknek!” – Mányák Péter, az Angerseed frontembere
3. nap – péntek
Napközben volt egy kis elintéznivalóm a városban, ezért a nap első felére el kellett hagynom a fesztivál területét, így a kora délután szerephez jutó bandák fellépéseit sajnos ma sem állt módomban megtekinteni. Ez a nap sajnálatos módon a programváltozásokról is szólt, ugyanis négy zenekar is lemondta a fellépését különböző okokból kifolyólag, de szerencsére a szervezők nagyon rugalmasan kezelték a problémát, és minden esetben sikerült pótolni a hiányzó bandákat. Az thrash/grind-ban utazó Apoptosis egy szerencsétlen baleset miatt nem tudott eljönni, ezért az Evil’s Tears melegíthette be elsőként a színpadot, majd az eredetileg utánuk következő Atomic helyén két ízben is változás történt: a betegség miatt őket helyettesítő Witchthrone sem tudott eljönni a black metal műfaj rajongóinak legnagyobb bánatára, így végül a Skog kapott lehetőséget. Ezután egy darabig minden folytatódott a terv szerint, és következett a kiváló zenészekből összekovácsolt River’s Ablaze. Szívesen meghallgattam volna, hogy szólal meg élőben ez a progressive black metal, utólag pedig külön sajnálom, hogy lemaradtam, mert csak pozitív visszajelzéseket hallottam róluk. Ezután az tatabányai Agregator következett, akik idén már negyedévszázada képviselik a melodic death metalt hazánkban, szóval nem egy kezdő brigádról van szó, de sajnos az ő produkciójukról sem tudok beszámolni, mert csak azt követően érkeztem vissza a fesztiválra.
A nemrég újjáalakult veterán death metal banda, a zalaegerszegi Monastery koncertjét részben már sikerült elcsípnem, akik most is egy nagyon élvezetes zenei programmal örvendeztettek meg minket. A setlistjük elsősorban az újabb korszakuk dalaira épült, emellett ezúttal is felcsendült egy kiváló Bolt Thrower és egy Napalm Death feldolgozás is, amiket már korábban is volt szerencsém hallani tőlük élőben. Jó kis koncertet adtak, kellemesen szórakoztunk.
A budapesti Türböwitch már a kezdetektől fogva állandó vendége a Lowland színpadának, és minden alkalommal bizonyítják, hogy nagyon jól értenek a fergeteges hangulat megteremtéséhez. Most sem volt ez másképp, a fülledt délutáni forróság ellenére rendesen megélénkült a közönség, mialatt mocskos thrash/punk dalaik pörögtek, és bár korántsem ők játszották a legtechnikásabb zenét a mezőnyben, a legnagyobb port egész biztosan ők kavarták a Lowland küzdőterén a nappal folyamán. Beindult a pogó, a rajongók megrohamozták a színpadot, és igazi csürhe módjára tomboltak a zenekarral együtt. Őrült buli volt, az egyszer biztos! Még a soron következő Crypta főnöke, Fernanda Lira is kijött a színpad alá a backstage-ből, és mosolyogva figyelte, hogy mégis mi a fene folyik itt? 🙂 Ha már kéznél volt, el is kaptam egy közös fotó erejéig, amihez készségesen modellkedett.
Nem tudom, mennyire kell bemutatnom a kizárólag lányokból álló brazil Crypta zenekart, de a rend kedvéért tisztázzuk, hogy a világszerte széles körben ismertté vált, ám nemrég kettészakadt Nervosa nevű thrash metal trió kétharmadának új formációjáról van szó, akikhez két kiváló gitáros hölgy csatlakozott. Műfaját tekintve különösebb változás nem történt, csak még agresszívebb lett, ami már inkább a death metal felé hajlik. Debütáló lemezük tavaly jelent meg Echoes of the Soul címmel. Azon szerencsés rajongók, akik jókor voltak jó helyen, már a büféknél összefuthattak velük a koncertjüket megelőzően, ugyanis tök közvetlen módon nem a backstage-ben vacsoráztak, hanem a pecsenyés sütöde magyaros finomságait szerették volna megkóstolni. Kíváncsian érdeklődtek, hogy miféle étel az a hurka és a kolbász? Vicces lehetett a reakció a felvilágosító válaszra: „hát, tulajdonképpen a ledarált disznót visszatöltjük a saját belébe” – mondjuk ez elég death metalosan hangzik, haha! 🙂
Közben történt egy teljesen indokolt helycsere a fellépők sorrendjében, mivel a dallamos death/thrash/black elemekből összekovácsolt pagan metal ösvényét taposó német Asenblut sem tudott eljönni egy lemondhatatlan munkahelyi dologra hivatkozva. Helyettük az olasz Violentor kapta a lehetőséget, hogy megismertessék a mocskos old school digó thrash metal-t a magyar közönséggel. Érdekesség, hogy mindössze ketten álltak színpadra, egész pontosan egy dobos és egy gitáros/énekes. Ezt a produkciót azonban kihagytam, mert közben inkább letudtam a vacsorát, a zuhanyzást, és felkészültem a bivalyerősnek ígérkező éjszakai programokra.
Kíváncsian vártam, hogy a Crypta mit produkál majd a színpadon, és nem csak azért, mert a fesztivál egyik fő headliner-éről van szó, hanem mert pár éve a Rockmaraton-on (akkor még Nervosa néven) már volt szerencsém megtapasztalni, hogy rendesen oda tudnak baszni élőben. Különböző metal csoportokban már sok olyan kritikát hallottam róluk megfogalmazni, hogy elég középszerű zenét játszanak, és ha nem csajok lennének, akkor nem is igazán érdekelné az embereket. Nos, ebben talán lehet némi igazság, mert őszintén szólva itthon se nagyon szorgalmazom, hogy hallgassam őket, élőben viszont erre határozottan rácáfolnak! Aki nem hiszi, egyszer nyugodtan menjen el egy koncertjükre, és majd meglátja, hogy milyen elsöprő lendülettel tolnak le egy bulit! Most sem okoztak csalódást, nagyon összeszedett és kifejezetten ütős produkciót kaptunk minden téren: a megjelenésük, a kiállásuk, a logójukat ábrázoló hatalmas molinó a háttérben, a nevükhöz jól passzoló gyertyatartókkal kiegészített díszletek, továbbá a jól begyakorolt és összehangolt aktivitás a színpadon mind arról tettek tanúbizonyságot, hogy profi zenekart láthatunk, akik komolyan veszik ezt a metálkodást. Frenanda kiváló frontember, tök energikus és kellően agresszív énekes. A két új gitáros lány is nagyon ügyesen játszott, a riffek és a szólók is faszán szóltak, megfelelően képzett zenészek látszatát keltették. A nádszálvékony dobos lány, Luana nemkülönben „férfiasan” helytállt, igencsak ütős témákkal erősítette a bandát. Mindemellett eléggé izmosan is szólt az egész, megvolt benne a kellő erő és sodrás ahhoz, hogy egy percre se gondoljon az ember arra, hogy inkább le kéne ülni valahol. Nyugodtan kijelenthetem, hogy nem csak illemből lettek hosszan megtapsolva a végén!
Alig sikerült feldolgozni és kipihenni a brazil pusztítást, máris újabb világsztár banda csapott a húrok közé, mégpedig a belga Evil Invaders. Bevallom őszintén, túl sokat nem vártam tőlük, mert az efféle visongatós speed/thrash nem kifejezetten az én műfajom, így nem is igazán ismerem a munkásságukat. Megpróbálkoztam egy-két számukkal korábban, ezért tisztában vagyok vele, hogy ügyes zenészek, de egyébként nem hallgatom őket. Ha viszont már lehetőség adódott, mindenképpen látni szerettem volna, hogy élőben mire képesek. És ezzel meg is kaptam a hét legkellemesebb csalódását, mert nem gyengén felülmúlták a várakozásaimat! Az énekes hangszínével voltak ugyan problémáim most is, de zeneileg abszolút rendben volt, és az egész show nagyon kompaktra sikerült, profin és precízen letolták, kifejezetten jó húzása volt végig, amivel a közönséget is rendesen megmozgatták. A zenészek játékába és a színpadi megjelenésbe sem igazán tudnék belekötni, nagyon a helyén volt minden! Minden elismerésem ezért a kiváló teljesítményért! Sokak szerint az egész hét egyik legjobb koncertje volt. Ja, és plusz egy piros pont a barátságos hozzáállásukért, ugyanis a koncert után kijöttek a színpad mellé a kordonhoz, és készségesen álltak rendelkezésére minden rajongónak, akik fotózkodni, vagy dedikáltatni akartak.
A black metal veterán hazai zászlóvivői, a szombathelyi Sear Bliss már tavaly is tiszteletét tette a Lowland színpadán, én pedig nagy örömmel fogadtam, hogy idén is visszatértek. Szerencsére úgy tűnik, hogy ez kölcsönös, mert Nagy András frontember már többször is hangot adott neki, hogy bejön nekik ez a fesztivál, és szívesen jönnek ide játszani. Időközben történt egy tagcsere is a banda soraiban, ugyanis Kovács Attila gitáros nemrég kiszállt a zenekarból, akit egyelőre Kertész Márton helyettesít Vigh Zoltán oldalán, akinek ez így már a második fellépése volt a nap folyamán, mert a River’s Ablaze-ben is játszott. A koncert ezúttal is kiváló volt, nagyon jó hangulatban és formában adták elő az elmúlt három évtized dalaiból válogatott programjukat. A setlist nekem talán még jobban bejött, mint a tavalyi, kicsit kevésbé volt tömény, és nagyobb szerepet kaptak a könnyebb, dallamosabb slágerek is, mint pl. A Deathly Illusion, vagy a Seven Springs (bár utóbbi tavaly is volt). Ezek inkább közelebb állnak hozzám, mert igazság szerint nem vagyok egy trú fekete fém fan. Emellett természetesen kaptak kedvükre valót az ős-rajongók is, mert egészen a korai évekig visszanyúltak egy-egy szám erejéig. A végére még egy extra meglepetést is tartogattak, amire talán még eddig sosem volt példa: egy korábbi felelőtlen ígéretből kifolyólag Pál Zoltán előadott egy részletet egy ismert Scooter számból harsonán, amit Csejtei Gyula kísért dobon. Természetesen poénból történt mindez, de végül is nem sült el rosszul, a kellőképp felspannolt közönség ezt is megkajálta, és együtt kántálták vele a jól ismert dallamot. Nagyszerű buli volt, és őszintén remélem, hogy jövőre is visszajönnek fellépni, amennyiben lehetőség adódik.
A nap utolsó fellépője eredetileg a portugál Serrabulho lett volna, de az időközben brutálisan megemelkedett repülőjegy árakra hivatkozva lemondták a fellépést, így végül egy costa-rica-i thrash banda, a Heresy zárta ezt az igencsak erősre sikeredett estét. Őket azonban már nem állt módomban megnézni, mert elragadott egy kellemes baráti társaság egy kis beszélgetős-iszogatós afterezésre.
4. nap – szombat
Nem mondhatnám, hogy sikerült teljesen kipihenni a meglehetősen intenzív előző éjszakát, így a korai órákban ismét igen csekély aktivitást produkáltam a színpad környékén, így az első pár zenekart csak távolról hallottam. A Mephitic Grave kezdte a sort egy jóféle death metallal. Sajnálom, hogy túl korán, mert műfajilag közel áll hozzám az ilyesmi. A viszonylag fiatal bandának számító Nefalem már tavaly is bizonyította tudását itt, ügyes srácok igényes melodic death metal muzsikával. A dánszentmiklósi Needless zenészei sem szarral gurigáznak! Az év elején megjelent második lemezük meglepően erősre sikerült, ami széles körben pozitív visszajelzést eredményezett. Igazi technikás, progresszív death/thrash csapás. Érdemes rájuk keresni, ha valaki még nem ismerné őket! A Lengyelországból érkező In Twilight’s Embrace zenekarról korábban még sosem hallottam, de ezzel nem voltam egyedül, mert szinte akárkivel beszéltem, ugyanezt mondta. Őket már viszonylag közelről tudtam fülelni, mert a koncertjük alatt épp a büfé területén ebédeltünk. Egész kellemes black metal muzsikának tűnt, de ebben a műfajban annyira nem vagyok kompetens, így inkább nem folynék bele komolyabb elemzésbe.
A zalaegerszegi Age Of Agony zenekart feltételezhetően nem kell bemutatnom a régi sulis death metal hívőknek, hiszen több, mint két évtizede szilárd helyük vannak az osdm hazai élvonalában. Kiváló zenészek nagyszerű dalokkal, és nem véletlenül bólogatnak általában elismerően a műfaj szerelmesei a nevük hallatán. Nekem eddig valahogy kimaradtak élőben, ezért kíváncsian vettem célba a színpadot, de sajnos nem tudtam kellőképp ráhangolódni. Lehet, hogy bennem volt a hiba, de nekem elég vékonyan szóltak a gitárok, hiányzott belőle az erő. Sajnálom, mert egyébként jól játszottak, de a hangzást valahogy nem sikerült jól belőni, legalábbis nem úgy, ahogy én szeretem.
A Sijjin nevű német trióról viszont már nem mondható el ugyanez, náluk egy gitárral is sokkal jobban dörrentek meg a masszív death/thrash riffek. Nem kezdő zenészekről van szó, de egyelőre még nem túl széles körben ismertek, mert az a formáció még csak 3 éve alakult. Első nagylemezük, a Sumerian Promises tavaly debütált a piacon, ami elég erősre sikerült, és élőben is jól működött, de ennek ellenére viszonylag gyér aktivitást eredményezett a nézőtéren. Erről viszont elsősorban nem ők tehetnek, mert tisztességesen odatették magukat, de pechükre túl korán kerültek sorra. Kár érte, mert úgy gondolom, hogy ez a produkció nagyobb nézőszámot érdemelt volna.
A lengyel Truchlo Strzygi némiképp kilógott a sorból műfajilag, nem is igazán tudom hova tenni ezt a produkciót. Valamiféle mocskos, tuskó black/punk’n’roll förtelemről van szó, de ezzel nem ledegradálásin szeretném őket. Zenéjüket és megjelenésüket tekintve is elég elvetemült csapat, de a hangulatteremtés nekik is kimondottan jól megy. Egy kicsit a Türböwitch-hez tudnám hasonlítani, csak még parasztabb kiadásban. A frontember kinézete a röhejes kategóriát súrolta: terebélyes göndör haj, fehér csíkos hosszú fekete melegítő, faroktájon szegecsekből kirakott fordított kereszt, bőrdzseki, fekete arcfestés a szeme körül. A zenekar többi tagjai is elég trógerül nézett ki, de egyébként jól állt nekik és passzolt is a zenéjükhöz. Hazudnék, ha azt mondnám, hogy bejön ez a műfaj, de egy fesztiválon nem veti meg az ember az ilyen alpári bulikat, és itt meg is találták a megfelelő közönséget ehhez.
A vicces lengyelek után a felettébb kultikusnak számító los angeles-i Sadistic Intent viszont határozottan félretette a tréfát, és kegyelmet nem ismerő, pusztító death metal csapást szabadított a közönségre. Érdekesség, hogy a Rick és Bay Cortez által alapított banda immár 35(!) éve létezik, de mégsem rendelkeznek egyetlen nagylemezzel sem, diszkográfiájuk kizárólag Ep-kből és split-ekből áll össze. Itt aztán nem volt tökölés, kérem szépen! Olyan brutális, kompromisszummentes death metal koncertet toltak, hogy az valami félelmetes, és pont úgy is néztek ki. Mindannyian talpig fekete cuccban, fekete hajjal, fekete gitárokkal álltak színpadra. Ez nagyon jól passzolt a pokolian sötét zenéjükhöz, ami egy percre nem könyörült az abszolút üresjáratmentes pusztítás alá vett hallgatóságnak. Embertelen mészárlás áldozatai lettünk! És ezzel még korántsem volt vége, mert az éjszaka három legőrültebb bandája még ott várakozott a backstage-ben…
Mielőtt azonban elkezdődött volna a goregrind blokk, a szervező gárda megragadta a lehetőséget, és összecsődítette a fesztivál lakóit a színpad elé, hogy megköszönjék mindenkinek a részvételt, majd készült egy nagy csoportkép is emlékbe. Jó volt együtt látni az egész hetes kitartó munkában megfáradt, de felettébb elégedett és boldog stábot és a hálás közönséget. Libabőrös pillanatok voltak.
A gusztustalan goregrind műfaj talán legismertebb képviselőjeként elhíresült cseh Gutalax színpadra lépése számomra a fesztivál legjobban várt pillanata volt, és egész biztos vagyok benne, hogy nagyon sokan voltunk még így ezzel. Aki látta már őket élőben, az pontosan tudja, hogy miért. Azt rögtön szögezzük le, hogy messze nem ők a legtehetségesebb zenészek a mezőnyben, a számaik sem épp holmi könnyen befogadható slágerek, de amilyen fergeteges hangulatot képesek varázsolni, az valami elképesztő! Tök egyszerű, paraszt riffekkel, disznóröfögés szerű hangokkal és visításokkal, dalszövegek nélkül, és mindezt a szar témájára építve. Nyilvánvalóan egy bizarr poén az egész produkció, de rendkívül jól ráéreztek, hogy az emberek vevők a hülyeségre. Otthon eszembe nem jutna hallgatni, de bármennyire is szürreális, élőben roppant szórakoztató, amit művelnek.
A közönség színe-java az alkalomhoz kellőképp felkészülve, különféle jelmezekbe öltözve, budipumpákkal, kefékkel, és töménytelen mennyiségű WC-papírral felszerelkezve érkezett a helyszínre, hogy aztán eszeveszett módon kitombolhassa magát a koncert alatt. A vállalkozóbb szelleműek rögtön meg is rohamozták a színpadot, és elszabadult az őrület. Az ember csak kapkodta a fejét, hogy hova került! Szívesen végignézném az arcokat, akik számára ez újdonság volt, biztosan jókat szórakoznék az első reakciókon, haha! Nehéz ezt a performansz-ot szavakkal leírni, inkább mellékelek egy videót, ami elég jól tükrözi, hogy mi az isten történt itt valójában. Számomra egész biztosan ez volt a hét legemlékezetesebb produkciója, imádtam minden pillanatát!
Nem volt egyszerű dolga a belga Brutal Shpincter-nek, mert a Gutalax és a hazai közkedvenc Paediatrician közt fellépni ugyanazzal a műfajjal nem éppen a leghálásabb feladat. Egyébként erős húzás volt a szervezőktől három ilyen különösen extrém bandát egymás után felléptetni, mert ez a brutálisan tömény program még az edzettebb közönséget is rendesen próbára teszi. A két énekessel fellépő kvintett produkciójukat semmi esetre sem érhette panasz, szaggattak a riffek, ment a hörgés és a visítás ezerrel, de a csehek által igen magasra tett lécet ennek ellenére sem tudták megütni.
Úgy tűnik, lassan már hagyománnyá válik a Lowland-en, hogy az utolsó éjszakán a budapesti Paediatrician is lesújtson a még talpon maradt közönségre. Szokásukhoz híven mentős öltözékben és maszkokban eresztették ránk az irgalmatlan gore csapást. A végtelenül súlyos gitártémák egyenesen beledöngöltek az alföld talajába, Pőcz Balázs embertelen kalapálása pedig jóformán leszaggatta a fejünket, de a szívósabb rajongók így is addig tolták a bulit, amíg csak lehetett. Nem hinném, hogy maradt olyan extreme metal rajongó a végére, akinek hiányérzete maradt ezután.
„Ismét egy remek underground fesztivál zajlott le. Idén nem voltak akkor csúszások mint tavaly , de nem irigylem az első 5-6 zenekart, aki minden nap kb. 40 fokban nyomta le a koncertet. Én meg voltam elégedve mindennel, voltak kisebb hibák, de jövőre biztos ki lesznek javítva. Mi zártuk a fesztivált ami óriási élmény volt, remélem jövőre is találkozunk!” – Pőcz Balázs, a Paediatrician dobosa
Összességében véve ismét egy nagyon jól megszervezett és lebonyolított fesztivált kaptunk, ami az irgalmatlan hőség ellenére is rendkívül élvezetes volt! Hatalmas respekt és gratuláció a Lowland Crew-nak, amiért ezt az idén is összehozták nekünk! A zenekarok, a hangulat, és a az egész közösség fantasztikus volt! Csak ajánlani tudom mindenkinek ezt a programot jövőre is, mi tutira itt leszünk!
„Talán soha nem voltam még ennyire fáradt, de ennek ellenére nagyon élveztem minden pillanatát, az előkészületektől kezdve addig, amíg fel nem takarítottuk az utolsó eldobott csikket is. Köszönöm mindenkinek, aki a segítségünkre volt a lebonyolításban, valamint a fellépő zenekaroknak, és természetesen a közönségnek!
2023-ban pedig újra megkűzdünk az elemekkel, mert tudjátok:
LOWLAND FEST – FOR BETTER METAL HEALTH” – Győri Gergely, főszervező (Atrox Trauma)
„Amikor megérkeztünk a fesztiválra, már akkor éreztem, hogy a tavalyihoz hasonlóan a szabadságból és a féktelen metálkodásból idén sem lesz hiány. Rengeteg ismerőssel és baráttal töltöttem el 4 napot az igazi Lowland fesztivál érzéssel, ami idén is hibátlan volt. Tavaly többen voltak, mint idén, de ez mit sem változtatott a buli minőségén és mennyiségén. Volt minden is… Pogo, circle pit és reggelig bulizás a pultnál. A Guttalax vitte a prímet, hihetetlen nagy bulit csináltak. Látszik, hogy sok munkát fektettek a fesztiválba idén is, mert nagy fejlődésen ment keresztül az egész. Jövőre sem kétséges, hogy ott a helyem.” – Somogyi Dániel
- FOTÓK: gyrsee
