2023. július 19-22. @ Hódmezővásárhely
Ki gondolta volna még 2020-ban, mikor egy maréknyi baráti társaság összehozott egy kis titkos underground összejövetelt Mindszenten, hogy az néhány éven belül az egyik legkirályabb hazai extrém metal fesztivállá avanzsálódik, ahol komoly nemzetközi sztárzenekarok lépnek majd fel? Nos, én biztosan nem. Szerencsére Győri Gergely fő szervező azonban mert egy nagyot álmodni, és társai (többek között Bonin Ádám, Melles András, Polczer Gáborné, Kiss Laura, Kiss Viktor) segítségével idén már negyedjére realizálódhatott a Lowland Fest megrendezése az Alföld szívében. A hosszú, kitartó munkájuk ismét meghozta a gyümölcsét, és a fesztivál – mint ahogyan eddig minden évben – újabb szintet tudott lépni. Nehéz nem elfogultan írnom róla, mert nem titok, hogy nekem az egyik kedvenc eseményem az évben, de őszintén szólva tényleg csak jó tapasztalataim vannak. Itt egész egyszerűen minden alkalommal garantált a fantasztikus, páratlanul családias hangulat, a remek társaság, a kiváló zenei program, és a felhőtlen szórakozás lehetősége.
A helyszín ezúttal sem változott (ezt a korábbi cikkeimben már részletesen bemutattam, lásd itt, viszont az újabb látványos fejlesztéseknek köszönhetően még élvezhetőbbé vált. Az egyik legfontosabb újítás, hogy idén már két színpadon zajlottak a koncertek. A for better metal health elnevezésű szabadtéri nagyszínpad maradt a megszokott helyén, csak még nagyobb lett. Az újdonsült for the underground stage pedig a jócskán megnövelt alapterületű fedett fő sátorban került felállításra a kocsmával egy légtérben. Ez több szempontból is nagyon hasznosnak bizonyult: lerövidültek a koncertek közötti átállások, a nappali zenei programok nem a tűző napon történtek, illetve eső/vihar esetén is hasznosnak bizonyult. A büféknél is bővítés történt: idén már öt különböző gasztronómiai egység finomságaiból lehetett válogatni (hamburgeres, pecsenyés, pizzás, lángosos, napi menüs kifőzde). Sőt, sokunk legnagyobb örömére ezúttal még egy kisbolt is helyet kapott, ahol többek közt friss pékárut, felvágottat, tejtermékeket, jégkrémet, továbbá tisztálkodási alapfelszereléseket is lehetett vásárolni. Mindemellett az étkező részre egy nagy fedett sátrat is fehúztak, ami elsősorban az árnyékolás miatt szintén nagyon hasznos volt.
Lényeges újdonságnak számított a Next Metal Generations tehetségkutató megrendezése is, ami a szerda kivételével minden délután 13:30-tól 17 óráig tartott. Itt egy korábbi előválogatás után 12 zenekar kapott lehetőséget a megmérettetésre, közülük naponta négyet láthattunk 20 percben bemutatkozni a for the underground színpadon. Engem pedig az a megtiszteltetés ért, hogy a Kronos Mortus képviseletében felkértek zsűrizni Kővári Piros (Lányok Ott Hátul blog) és Mikus Tamás (Agregator) oldalán, amit örömmel elfogadtam.
Idén meghirdettek egy úgynevezett Forever Challenge kihívást is: a fesztiválozók 500 forintos áron tombolákat vásárolhattak, aminek a nyereményei a sörfogyasztás függvényében növekedtek. 1000 db után egy, 2500 után kettő, 5000 eladott sör esetén pedig három nyertest sorsoltak ki (jövő évi bérlet, merch csomagok, fődíjként pedig egy örök Lowland bérlet!). Délelőtt 10 órától délig pedig minden nap kedvezményes áron lehetett sört, rövidet és energiaitalt kapni a kocsmában.
A koncertek idén a megszokottól később, 18 órától kezdődtek, nappalonként pedig a szokásos off-programok nyújtottak lehetőséget a szórakozásra: retro videójátékok, társasjáték, akadálypálya, sörpong, akasztófa, mikrofon dobás, csapatos váltójátékok, sörhas-, szakáll-, és vizes póló szépségverseny, és hasonló érdekességek. Rahai Dóri jóvoltából masszázsra is volt lehetőség, ami becsületkasszás alapon működött, és a bevételét a Makói Állatvédő és Természetvédő Egyesületnek ajánlották fel. A nappali hőséget a folyamatos ivóvízellátás mellett hűsítő párakapu tette elviselhetőbbé. Bár az időjárás a tavalyi pokolhoz képest szerencsére egy kicsit enyhébb volt, azért idén sem fáztunk.
Természetesen ismét jelen voltak a hagyományőrzők is, akik minden alkalommal üde színfoltjai a rendezvénynek, és emelik annak színvonalát. A szegedi Hősök Kapuja Hagyományőrző Baráti Kör a kezdetek óta támogatja a Lowland Fesztivált, és remek programlehetőségeket biztosítanak a fesztiválozók számára. Sátraiknál megcsodálhattuk az autentikus középkori öltözeteiket, testközelből lehetett kipróbálni a fegyvereiket, a nehéz hadi viseletet, beleízlelni a párbajok világába, valamint betekinteni a régi idők szokásaiba és elfoglaltságaiba, mint például a szövés és fonás. Mindemellett előszeretettel jelentek meg időnként vagy a kocsmában, vagy épp a nézőtéren (néha szekéren) de alkalomadtán még a színpadon is (koncert közben) teljes viseletben, kardokkal, zászlókkal, amivel még különlegesebbé varázsolták az egyébként is fantasztikus hangulatot.
1. nap (szerda)
Délelőtt 10 órakor a fesztivál végre megnyitotta a kapuit. Első körben a kb. két tucat elszánt rocker vehette át a karszalagot és a mellé járó kiegészítőket (pohár, kulcstartó, térkép), akik már a nulladik napon megérkeztek a helyszínre. A tavalyihoz hasonlóan a szervezők idén is kialakítottak egy elkülönített helyet számukra, ahol az éjszakára letáborozhattak. A rendezvényre nem autóval érkező vendégek érdekében, pedig Budapestről távolsági buszokat is indítottak a helyszínre, Hódmezővásárhelyről pedig minden nap helyi járatokat intéztek. A becsekkolás után megkezdődött a sátorhelyek elfoglalása a kempingekben, majd szép lassan elkezdett benépesülni a fesztivál.
Az estét a debreceni Heartkiller nyitotta a nagyszínpadon, de az nekem még kimaradt, mert az első napon általában a berendezkedés, a barátkozás, és lassú akklimatizálódás jellemző rám. Ezután tettem egy futó látogatást a Beerzebub koncertjén. A mosonmagyaróvári srácok jóféle modern groove-os hc/rap bulival alapozták meg a hangulatot a sátorban, de ekkor még egyéb dolgaim akadtak, ezért csak pár percig maradtam.
Később a folk/pagan vonalas Isatha műsorába néztem bele. A női és férfi vokállal duplán felszerelt, nyolc tagú budapesti társulat a fuvolán kívül szintetizátorral színesíti muzsikáját, azonban a műfajt az extreme metal oldaláról közelítik meg. A dallamosabb népi témákat többnyire a black és a melodic death metal itatja át, de nekem – főleg a két hölgy tag propellerezős hajrázásai láttán – még az Eluveitie is beugrott helyenként. A soron következő angol banda, a Craven Idol fellépését viszont ugyancsak kihagytam.
Számomra a szerdai nap legjobban várt fellépője kétségkívül a Lazarvs volt. Az egykor Apey and the Pea névre hallgató trióhoz volt már szerencsém élőben jó párszor, és határozottan állíthatom, hogy minden alkalommal brutál ütős bulit nyomtak! Az új felállással viszont még csak most találkoztam először, ugyanis nemrégiben megtörtént az első tagcsere a zenekarban: a távozó Prepelicza Zoltánt Balogh Attila váltotta bőgős poszton. Zeneileg ugyan teljesen rendben működött a dolog, de nekem vokálban és színpadi aktivitásban is hiányzott Zoli.
A műsort a Solar King ultrasúlyos riffjei nyitották, meglehetősen szigorú előadásban, amit a jóval agresszívebb hangvételű Godslayer követett. Ha jól emlékszem, a legutóbbi (IV) albumot ezzel a két dallal le is tudták az estére. A setlist a továbbiakban javarészt a Hex dalaira épült, de közben elhangzott a közelgő új album első single-je, a Scum (azóta a Blackest címet viselő új anyag augusztus 18-án meg is jelent), és a debütáló Apey and the Pea lemez nyitó nótája (Nazareth) is. A sort végül a Hellish két slágere, a Pothead és az Abraham zárta. A végén pedig a megszokott módon Whitney Houston „I Will Always Love You” dalának refrénjével/végével búcsúztak, amit gyakorlatilag állandó outro-ként használnak élőben.
Mint ahogy korábban említettem, én eddig rendkívül erős koncerteket láttam tőlük, és talán pont emiatt most egy kicsit csalódnom kellett. A produkció zenei részével semmi bajom, a hangzás is jó volt, rendesen sújtott és hasított. A színpadon ugyanakkor szinte semmi nem történt, és egy önmagához képest szokatlanul enerváltnak tűnő, rendkívül visszafogott Apey-t láthattunk a mikrofon mögött, aki nagyjából egy helyben tolta végig a szettet, ráadásul kommunikatív sem volt. Úgy érzem, hogy ez a visszafogottság a közönségre is átragadt, s bár beindult néha egy kis moshpit, igazán nagy buli a nézőtéren sem alakult ki. Őszintén szólva nekem a tömény kék színpadi megvilágítás sem tetszett, fotózni sem volt jó, egy normális képet nem tudtam csinálni róluk – ez viszont már egy szubjektív vélemény. Nem azt mondom, hogy nem volt így is jó a koncert, de megmondom őszintén, én tőlük sokkal nagyobb bulit vártam. Hozzáteszem, ennek pusztán az az oka, hogy korábban nagyon magasra tették a lécet.
Később alkalmam nyílt találkozni a zenekarral a backstage-ben, és beszélgetni pár percet Áron András „Apey”-val, aki kifejezetten kedves fogadtatásban részesített. Egyúttal azt is elárulta, hogy motorral érkezett a helyszínre, ezért teljesen józanul nyomta le a koncertet. Ez pedig utólag arra is magyarázatot adott, hogy miért maradt el az őrület a színpadon.
Aki nem tombolta ki magát kellőképpen a Lazarvs-on, az a budapesti Komodo buliján megtehette, mert egy igen intenzív death/slam bulit nyomtak a sátorban. Brutális, súlyos riffek, hörgés, üvöltés, visítás, wall of death… mozogtak a nyakak rendesen, ment a pogó ezerrel. Én viszont ekkor már inkább a kocsmában partiztam a haverokkal, amihez kiváló hangulatot teremtett a háttérben zajló masszív döngölés.
A nagyszínpadon ezután a Brazíliából érkező Mystifier játszott, ami viszont átmenetileg már felállított az asztaloktól. Az 1989 óta működő legendás dél-amerikai zenekar sátáni black-kel ötvözött sötét death metalt tolt, amit misztikus szinti témákkal fűszereztek. Érdekességként szolgált, hogy a Beelzeebubth névre hallgató énekes/bőgős kezelte a billentyűs hangszert is. Nekem kifejezetten bejött a zenéjük, de a banda tagjainak megjelenése is állat volt (kiváltképp a szegecsekkel és láncokkal felszerelt félmeztelen néger gitáros napszemüvegben).
Éjfél után még két fiatal banda, a mosonmagyaróvári Witchthrone, illetve a szegedi Boru zenekar állt színpadra. Előbbi a black metal, utóbbi a sludge/doom műfaj rajongóinak kedvezett. Hajnal kettőtől négyig pedig a Metal Rave Party keretein belül Dj. Werc Dnalwol szórakozatta a még ébren lévőket.
2. nap (csütörtök)
A csütörtöki nap elég szerencsétlenül indult számomra, ugyanis kínzó deréktáji fájdalmakra ébredtem. Korábban volt már idegbecsípődésem és erre hasonlító izomgörcsöm, de ez most mégis valami másnak tűnt. Felvánszorogtam az elsősegély pontra, ahol a kedves és segítőkész mentős úr megállapította: „ez vesehomok lesz”. Ez a dolog újdonság volt számomra, de őszintén szólva egyáltalán nem hangzott valami jól. Közben pedig már azon is kezdtem aggódni, hogy hogy fogok tudni pár óra múlva ilyen állapotban a tehetségkutatón nyilvánosan zsűrizni? Mindenesetre kaptam két szem gyógyszert és egy injekciót a seggembe, majd visszasántikáltam a sátorhoz pihenni. Szerencsére a kezelés hatásosnak bizonyult, mert a fájdalmaim lassan enyhülni kezdtek…
Mindeközben a délelőtt folyamán különböző kulturális programok zajlottak a sörsátorban lévő Lowland pódiumon. 10 órától kvízjáték, majd 11-től a Metalsziget beszélgetése Székely Károly dizájnerrel a Pull The Plug Patches képviseletében, ami egy zenekaros felvarró-készítő vállalkozás. Azoknak, akik szeretik az ilyesmit, mindenképp érdemes felkeresni a weboldalukat (pulltheplugpatches.com), mert ízléses, igényes, és nem utolsó sorban kiváló minőségű munkáik vannak. Ezek a termékek megvásárolhatóak voltak a merch sátorban, a bevétel 25%-át pedig a fesztivál számára ajánlotta fel támogatásként, ami egy igazán nemes gesztus volt részéről. Karcsi egyébként nem csak ebben jeleskedik, hanem a zenélésben is, hiszen emellett két erdélyi banda dobosaként is részt vett az idei Lowland-en (Vomiting Rot, Shrine of Eligos).
Ezt követően Szilágyi Richárd, a merch-ért felelős Lowland Crew tag stand-up műsorral szórakoztatta a közönséget.
13.30-ra sikerült valamelyest összeszednem magam, mire a Next Metal Generations első meghallgatása kezdődött. Ez naponta 4×1 órát jelentett a délután folyamán. Minden zenekarnak 20 perc állt rendelkezésére megmutatni a tehetségét, amit egy rövid véleményezés követett a zsűri által, majd egy bő félórás szünet, közben a pódiumon karaokee ment. Kicsit megviselten, de roppant izgatottan foglaltam el a helyem a színpaddal szemben lévő zsűriasztalnál a két kolléga mellett, és kíváncsian vártam a bandákat. Az elején még egy kicsit izgultam, de aztán hamar megtetszett ez a zsűri szerep. Ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy Piros és Tomi személyében kifejezetten kellemes társaságot kaptam, jól megértettük egymást, és viszonylag hasonló véleményeink voltak a produkciókkal kapcsolatban is. Az első körben a Solidity, a Meteora, a Closure és a Sleeping Serpent mutatkozhatott be. Ők mindnyájan a középmezőnyt erősítették, és végül egyiküknek sem sikerült a dobogóra jutni. Sajnálom, hogy nem állt módomban túl nagy örömöt okozni nekik a véleményeimmel, mert egyébként szimpatikus és alázatos zenészek voltak, de úgy gondolom, hogy itt elsősorban őszinte, építő kritikákra volt szükség, mintsem esetlegesen félrevezető jó pofizásra. Nagyon remélem, hogy senkinek nem ment el a kedve és a lelkesedése emiatt, továbbá sok sikert és kitartást kívánok nekik a jövőben!
A délutáni programok után a nem túl rózsás fizikai állapotomból kifolyólag elég kevés időm és energiám maradt az esti koncertekre, azért csak néhányat tudtam megtekinteni közülük. A For Better Metal Health színpad programja az Eagle Has Landed fellépésével indult 18 órakor. A budapesti deathcore csapat zenéjét nyers brutalitás jellemzi, amit óriási breakdown-ok és elektronikus betétek színesítettek. A következő órában a kisszínpadon a Szatmárnémetiből érkező Vomiting Rot elvetemült gore bulija szórakoztatta a sörsátorban hangolódó közönséget, akik először léptek fel hazánkban. Sajnos mindkettőt ki kellett hagynom, mert általában ebben az időben kellett lebonyolítanom a zuhanyzást, vacsorázást, készülődést, stb., ami ebben a közegben egy cseppet sem megy gördülékenyen, ugyanis lépten-nyomon meg kell állni közben beszélgetni valakivel. Ráadásul a sátrunk is a lehető legtávolabb állt a színpadoktól, egészen a kemping végében.
Mire nyolc óra környékén felkerekedtem, már a Kylfingar rendkívül autentikus északi folk-metal bulija zajlott. Ehhez a korhű középkori viseletben felvonuló hagyományőrzők is csatlakoztak. Ezáltal egy igazán hangulatos népi mulatság kerekedett a nagyszínpadon, ami a küzdőtéren is fergeteges hangulatot eredményezett. A zenekar immár 10 éve létezik, azóta pedig már 3 nagylemezt és egy EP-t is kiadtak. A jászsági srácok olyannyira érzik ezt az északi viking metal műfajt, hogy ha nem magyar nyelven tolnák, az ember első hallásra akár azt is hihetné, hogy egy finn banda játszik éppen. Remek parti volt, jó érzéssel emlékszem vissza rá.
A hangulatos naplemente után műfajilag is sötétebb vizekre eveztünk, ugyanis az okkult black metal kiváló erdélyi képviselői, a Shrine of Eligos következett. A banda tagjai a műfajra jellemző fekete-fehér arcfestésekkel álltak a kisszínpadra és szabadították ránk a káoszt, közben pedig végig tömény piros fényekkel igyekeztek megteremteni a pokoli feelinget. Nagyszerűen muzsikáltak, volt benne erő, misztikus atmoszféra, baljós dallamok, veszett cséphadarás, félelmetes károgás, meg minden, ami kell, így nem csak vizuálisan, hanem zeneileg is kellőképpen kielégítették a fekete fém hódolóit. A szatmárnémeti kvartett egyébként még csak két éve alakult, lemezt egyelőre még nem adtak ki, de hamarosan várható.
A csütörtöki nap legjobban várt fellépője számomra a házigazda Atrox Trauma volt. Eleve szeretem az efféle kemény thrash/death műfajt, Győri Gergely és csapata pedig minden évben bizonyítják, hogy ez kiválóan megy nekik. Sőt, egyre jobban! Ezúttal sem volt ez másképp, tisztességgel odatették magukat. Magabiztosan zenéltek, erőteljesen szólaltak meg, így a rájuk jellemző kemény, súlyos riffek is rendesen megdörrentek. Időközben a nézőszám is gyarapodott, és egy heves fejrázásokkal és pogóval tarkított, remek hangulatú koncert kerekedett. A tavaly megjelent debütáló lemez húzós nótái mellett több új szerzeményt is bemutattak, amik szintén jól működtek, és nem kevésbé ütős második albumot igérnek a közeljövőben.
Az este hátralevő részében a kisszínpadon a győri Devoid hardcore/deathcore műsora, majd a súlyos black metalt játszó szegedi Dvvad előadása zajlott. A fesztivál egyébként egyikük számára sem volt idegen, hiszen korábban már mindkét zenekar megfordult a Lowland-en. A For Better Metal Health stage-en közben a Fleshless mutatta be a death metal mindenféle ágazatából összegyúrt brutális zenéjét. Senki ne gondolja, hogy holmi kezdőkről van szó, hiszen a Csehországból érkező veteránok idén a zenekar 30 éves jubileumát ünnepelték az Alföldön, és a három évtized alatt kilenc nagylemezt adtak ki. A második nap élőzenei programja végül a Ragály előadásával zárult. Ez egy elég friss melodic death metal formáció, ami még csak tavaly alakult, ugyanakkor olyan tapasztalt zenészek erősítik a sorait, mint Kapuszta Tibor és Kocsis Zoltán, a Christian Epidemic egykori oszlopos tagjai. Az én fizikai állapotom azonban még mindig nem volt az igazi, és mivel a továbbiakban még két bivalyerős nap várt ránk, ezeket a koncerteket már nem vállaltam.
Zárásképpen hajnal kettő és négy között a lemezjátszóknál Kővári Piros szolgáltatta a zenét a Metal Rave Party-n.
3. nap (péntek)
A délelőtt a tegnapihoz hasonló programokkal indult a pódiumon, ahol a Metalsziget ezúttal Kátai Tamást (Thy Catafalque) látta vendégül egy tartalmas beszélgetésre, amibe a végén még a közönség is becsatlakozhatott. Egyéb teendők miatt sajnos nem tudtam kellő figyelmet fordítani erre, de szerencsére videófelvétel is készült róla, és a Metalsziget jóvoltából utólag is megtekinthető:
Kora délután ismét a zsűriasztalnál volt jelenésem, hiszen folytatódott a Next Metal Generations. A második fordulóban a szokásos négy helyett ezúttal csak három banda lépett fel, ugyanis a nyíregyházi Huntsville Holiday sajnos nem tudott eljönni. Először a budapesti Chronolit, majd két fiatal thrash metal banda, a soproni Killersick és a pécsi Incarnate bizonyíthatta tehetségét. Utóbbi kettő pedig nem kis meglepetést okozva határozottan meg is tette ezt! Direkt együtt említeném őket, mert több szempontból is nagyon hasonlóak: mindkét banda tagjai ambíciókkal teli lelkes tizenévesek, tehetséges zenészek, a műfaj is egyezett, és nagyjából egyformán jól is szerepeltek. Erre a közönség is felfigyelt, szinte azonnal gyülekezni kezdtek a színpad előtt, majd rövid időn belül igazi koncerthangulat alakult ki. Ugyan volt még hátra egy nap, zsűritársaimmal együtt már szinte borítékolni mertük, hogy a dobogón végzik majd. Mindössze az volt a nagy kérdés, hogy melyik lesz előrébb, mert ez a döntés egyáltalán nem volt könnyű!
Az időjárás mindeddig viszonylag könyörületes volt velünk, mert nem volt olyan elviselhetetlen hőség, mint tavaly. A késő délutáni órákban viszont baljós felhők és villámok kezdtek feltűnni a távolban, ami jogos aggodalomra adott okot. A vihar rohamos közeledését a meteorológiai előrejelzés is megerősítette, ezért biztonsági okokból a nagyszínpad tetejét jócskán lejjebb engedték és a fényeket se kapcsolták be, ezért a 18 órakor elsőként fellépő Agregator sajnos egy kissé mostoha körülmények között kényszerült zenélni. Kedves zsűri társam, Mikus Tamás énekes eleve nem egy alacsony frontember, szegény jóformán alig fért ki a leengedett ponyva alatt, mikor időnként előrejött a kifutóra. Jelen esetben azonban inkább annak kellett örülni, hogy egyáltalán sikerült komolyabb probléma nélkül lenyomni a teljes koncertet, mielőtt megérkezett a vihar. A skandináv stílusú dallamos death metal jeles tatabányai képviselői egyébként a zenekar 25 éves jubileumát ünneplik idén. A program gerincét a két legutóbbi lemez (a 2009-es Emberség, valamint a 2017-ben megjelent Semmiből, a semmin át) remek dalai jelentették, de két korai szerzemény, egész pontosan a Túlontúl és a Hattyútánc is felcsendült. Előbbiben a zenekar második énekese, Tóth Miklós (Rural Pitchfork) vette át a mikrofont vendégként, aki 2000-2003 között volt a banda énekese. Annak idején ő énekelte fel a dalt, aminek a klipjében is ő látható. A feljebb említett váratlan negatív körülményekhez sajnos még azt is hozzá kell tennem, hogy talán az egész fesztiválon ez volt az egyik leghangosabb koncert, és a hangfalak közvetlen közelében elég fülsértően szólt. A zenekar viszont mindezekről nem tehetett, ők tisztességgel letolták a bulit, és ha az nem is lett tökéletes, biztosan nem rajtuk múlt.
„Ez volt a második alkalom, hogy a Lowland Fesztiválon tölthettem nyaram egy hetét. Az időjárás hihetetlenül kegyes volt hozzánk és a tavalyi 40+ fok helyett most egy sima, nyári 30-33 fokkal úsztuk meg a hetet, ami nagyon lényeges különbség, hogyha az embert pár napra beszippantja a puszta. A Lowland idén minden szempontból előrelépett – lényegesen jobb körülmények vártak a helyszínen, mint tavaly, pedig már akkor is nagyon élhető volt a történet. A sátorhelyek még mindig árnyékban, használható vizesblokk, a pultnál a kiszolgálók végig nagyon kedvesek és gyorsak voltak, egy sörrajongó haverom pedig nem győzte dicsérni, hogy egy átlag zenei fesztiválhoz képest mennyire sokoldalú a sörválaszték, szóval az is pipa. A fesztivál nappalija – vagyis a sörsátor – nagyobb lett, helyet adott a második színpadnak, így délután/este üresjáratok nélkül mehetett a metal – illetve a főműsor kezdetéig voltak itt karaoke bulik, stand up előadás, illetve itt történtek a fesztivál Next Metal Generations tehetségkutatójának fordulói is. Ebben a feltörekvőbb zenekarokat felkaroló blokkban annyiban érintett voltam, hogy Kővári Piros (Lányok ott hátul blog) és Keczán Krisztián (Kronos Mortus) társaságában mi voltunk a rendezvény zsűrije, így az általunk kiemelkedőnek tartott produkcióknak ítélhettük a Lowland Fesztivál és szponzorai által felajánlott díjakat. Egy ilyen tehetségkutató mindig kiváló lehetőség egy zenekarnak, hogy megmutathassa magát egy olyan helyszínen és eseményen, amelynek programjára valami miatt nem jutott be, s ott kapcsolatokat építsen és szakmai visszajelzéseket kapjon az előadására, ami segíti őket a jövőben, hogy még jobbak lehessenek a színpadon. Az itt fellépő 11 zenekar elég szép számban vonultatott különféle műfajokat, így döntéseink mögött annak megítélése állt, hogy a bandák a rendelkezésükre álló 20 percben egyrészt milyen jól játsszák le dalaikat, másrészt pedig az előadás mennyire áll összhangban az lejátszott zenével. Ez utóbbiba tartozott a társaság kiállása, közönséggel való kapcsolattartása, öltözete, egyszóval, hogy mennyire fedik egymást a látottak és a hallottak, mennyire áll össze a produkció egy ízig-vérig igazi előadássá. Nekem izgalmas élmény volt az a kör, remélhetőleg sikerült segítenünk valamennyit minden fellépőnek, hiszen egy tehetségkutatóra egy zenekar sosem győzni megy, hanem pusztítani. 🙂 Mielőtt a zenei programokra kitérnék, megemlíteném még a fesztiválon táborozó hagyományőrzőket, akik nappali fegyverbemutatókkal és az esti koncerteken zseniálisan hősies harci szekér bevonulásokkal színesítették a történéseket. 🙂 Az afterpartykról sajnos idén nem tudok beszámolni, mert a korai kezdések miatt szégyen és gyalázat, de hajnali 2 óra körül minden este menekülőre fogtam, de a tavalyi hajnalokat nagyon élveztem, szóval most is biztosan jó volt. 🙂
Koncertek, nos a szokásos fesztiválélmény … igen, ezzel és ezzel dumáltunk, ja és voltak koncertek is. 🙂 Bármilyen felsorolásba is kezdenék szinte biztosan több bandát felejtenék ki, mint akit megemlítek, az előadásokról pedig úgyis született rengeteg kép és beszámoló. Ha láttad, láttad, ha pedig nem voltál ott, jövőre mindenképpen gyere, mert ez fesztivál igazán metal, rengeteg sörpados beszélgetés, program, mindenki nagyon barátságos, az idő pedig szuper – nekem továbbra is a nyár fix programja lesz a Lowland Fesztivál, remélem találkozunk majd ott 2024-ben (is)! 🙂” – Mikus Tamás (Agregator)
A Lovecrose nevű metalcore banda előadását muszáj volt kihagyni, mert ekkor kellett az estére való felkészülést bonyolítani: vacsora, zuhany, átöltözés, plusz a már küszöbön lévő vihar miatt további óvintézkedésekre is szükség lett, mint pl. a sátrunk udvaráról a függőágyakat, árnyékoló ponyvát leszedni, székeket, asztalt, és egyéb kiegészítőket bevinni, meg ilyesmik. Közben pedig meghallottam a távolból, hogy már az Archaic játszik. Ezalatt erős szelek közepette eleredt az eső. Egy kis ideig még a sátorban tevékenykedtünk, amikor arra lettem figyelmes, hogy a koncert félbeszakadt. Gondoltam, ez bizony nem jót jelent! Nem sokkal később a szervezők elkezdték hangosan körbejárni a kempinget azzal a felhívással, hogy mindenki hagyja el a sátrát, és menjen a főobjektumba! Gyorsan összekaptuk magunkat, és megindultunk felfelé az esőben, amiből szerencsére a fák elég sokat felfogtak. A budapestről érkező Archaic koncertjét egyébként nagyon sajnálom, most pechesek voltak (és mi is). Azt viszont sejtem, hogy nagyjából miről maradtam le, hiszen Erdélyi Petiék már három alkalommal is játszottak a fesztiválon, és mindegyik fasza volt! (a korábbi Lowland Fest beszámolóimban olvasható)
Mire felértünk, a fősátor (és a büfésátor is) úgy megtelt, hogy még ülőhelyet is nehezen lehetett találni! Most először lehetett igazán rálátni, hogy kb. mennyien voltunk összesen a fesztiválon azon az estén. Ezzel a szlovák Doomas zenekar járt legjobban, mert így abszolút telt házas bulit nyomhattak. Hogy a koncert milyen volt, arra igazából nem is emlékszem, mert a sörpadoknál is rendesen zajlott az élet, és folyton beszélgetni, vagy inni kellett valakivel. Közben kívül szakadt az eső, körben villámok és mennydörgés, szóval elég izgalmas volt! A nagyszínpad mindezalatt közvetlenül ki volt téve a zord körülményeknek, amit ezért le is zártak. Kezdett ijesztőnek tűnni a dolog, mert ez a krízis akár még a headlinerek koncertjét is tönkretehette volna. Mint megtudtam, a vihar egyébként komoly villamossági problémákat okozott a nagyszínpadnál, ami kemény stresszhelyzetet keltett a színfalak mögött. A szervező gárda viszont nagyon jól kezelte és orvosolta a helyzetet, mert ebből kifelé szerencsére szinte semmi nem érződött.
Mivel a nagyszínpad továbbra sem állt rendelkezésre, a Sear Bliss 30 éves jubileumi bulija átkerült a sátorba, ráadásul technikai okokból csak egy kis csúszással tudtak kezdeni. A nemzetközi szinten is elismert szombathelyi black metal csapat is visszajáró vendégnek számít már itt, ami nagy öröm számomra, mert mindig nagyon jó koncertet adnak. Ráadásul utána általában szívesen maradnak szórakozni is, nem mellesleg tök barátságos arcok, akik mindig nyitottak egy jó kis beszélgetésre.
Meglepő módon a The Haunting címadó dalával kezdtek, majd a legutóbbi lemez remek slágere, a Seven Springs következett. Bár megjelenését tekintve pontosan 20 év van a két lemez közt, én mindkettőt nagyon szeretem. A Letters from the Edge-ről ezen kívül eljátszották még a Mirror in the Forest-et is, az ős-fanok nagy örömére kaptunk kettőt a debütáló Phantoms lemezről (As the Bliss Is Burning, 1100 Years Ago), valamint egyet a Glory and Perdition-ről (Two Worlds Collide). Mindemellett bemutattak egy vadonatúj szerzeményt is a készülőfélben lévő albumról, aminek egyelőre még címe sincs. Sajnos a vihar okozta csúszás miatt két-három dallal kevesebb fért a játékidőbe, és valószínűleg ennek esett áldozatául az egyik személyes kedvencem, az A Deathly Illusion is. A rövid, de velős koncert viszont így is nagyon király volt! Pál Zoli jóvoltából pedig most egy kicsit abba is beleláthatunk, hogy milyen volt ez az igencsak mozgalmas nap belső szemmel:
„Az egész Lowland egy olyan bravúrral indult, hogy megállás nélkül nyomtuk le a Szombathely-Hódmezővásárhely (410 km) távot. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy egy sört se bontottunk útközben. Bandó hősiesen kormányozta a zenekari járművet, én Youtube DJ-ként traktáltam mindenkit a senki más által nem kedvelt kedvenceimmel, Gyuszi pedig a hátsó ülésen halált megvető bátorsággal tűrte mindezt.
Első utunk a szállásra vezetett, ahonnan némi piperkőcködés után mentünk a fesztiválra. Mikor megérkeztünk, az Agregator nyomta a szokásosan bivaly műsorát. Ismét rá kellett jönnünk, hogy Tass az egyik olyan frontember, akinek a beszédhangja ugyanolyan brutális, mint az énekhangja. Ráadásul nagyon kedveljük is! A vihar előjelei már ekkor megmutatkoztak, de igazából szegény Archaicék szettjét szelték csak ketté az égen cikázó villámok. Nekik egyébként külön köszönettel tartozunk, mert ők fuvarozták le Budapestről a gitárosainkat, Vozit és Marcit. Ha ők nem ilyen nagyvonalúak, nyomhattuk volna drum & bass plusz fúvós verzióban a műsort, de az azért elég ócska lett volna, még ha szépek is vagyunk. Szóval hálás köszönet az Archaicnak!
A vihar következményeként átkerültünk a fedett kisszínpadra, és negyed órával rövidebb műsort nyomtunk. Ez azonban nem szegte kedvünket, annyira keményen nyomtuk a torzítós beatet, hogy még azt is csak Gyuszi vette észre a dobok mögött, hogy Gergő és Bonin szokás szerint feljött ugrálni a színpadra a nekünk készített molinóval. Ezért örök hála, nagyon exkluzív helyen lesz kitéve a próbateremben!
Koncert után a szokásos pult környéki alkalmatlankodás folyt. Szakmáztunk szitanyomásról a 30. jubileumi grafikánkat készítő Székely Károly Róberttel, de ugyanerről mély diskurzust folytattunk Tóth Balázzsal is, akihez szintén egykori zenésztársam, Sándor Tomi is csatlakozott.
Az after idén nem sikerült annyira legendásra, így hajnalhasadatkor a kijárat felé vettem az irányt. Ekkor azonban találkoztam egy szimpatikus társasággal, akik befogadtak a taxijukba. Ők hamarabb kiszálltak mint én, de mikor engem leszállítottak a szállásra, kiderült, hogy rendezték az én költségeimet is. Ezért kérném, hogy ha magukra ismernek, jövőre ugyanott vadásszanak le a pultnál, és vendégeim egy bármire!
Szóval jövőre találkozunk ugyanott! Hogy zenekarostul, vagy sem, azt majd az idő és a szervezők eldöntik.” – Pál Zoltán, a Sear Bliss harsonása
A folytatásban még sötétebb helyekre eveztünk a black metal vizein, ugyanis az Ahriman következett. A műfaj szerelmeseinek bizonyára nem ismeretlen a veterán szegedi zenekar, akik az elmúlt negyed évszázadban négy nagy-, illetve két kislemezt is megjelentettek már. Földöntúli atmoszférát teremtettek a sátorban, ment a pusztítás ezerrel, Szenti Árpád lábdobjai pedig úgy szóltak, mint a géppuska! Lédeczi Lambert frontember arcfestéssel, és rendkívül szigorú, határozott kiállással vezényelte le a bulit a mikrofon mögött, rendesen félelmetes volt! A végén pedig váratlanul bejelentette, hogy ez volt az utolsó Ahriman koncert, amivel nem kicsit meglepett mindenkit! Konkrét magyarázatot viszont nem adott, hogy ez pontosan mit jelenthet, vagy mi áll a dolog hátterében, ezért egyelőre csak találgatni lehet ezzel kapcsolatban.
Hála a szervező brigád erőfeszítéseinek, a Vader fellépésére sikerült rendbe hozni a nagyszínpadot, így a fesztivál headliner-ének számító lengyel death/thrash banda már ott játszhatott. Szerencsére a száraz alföldi talaj közben a sok vizet is egész jól felitta, aminek köszönhetően a heves esőzés ellenére sem alakult ki különösebb sár a küzdőtéren, és gyakorlatilag zavartalanul mehetett tovább a buli.
Ha valaki esetleg nem tudná, a Piotr Paweł Wiwczarek alias „Peter” által 40(!) éve alapított zenekar nem kevesebb, mint 16(!) nagylemezen van már túl, szóval igazi profikról van szó! Nem azt mondom, hogy a kedvenc bandám a műfajban, de tény, hogy igencsak kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtanak évtizedek óta, és ezzel megkérdőjelezhetetlen a stabil jelenlétük közép-Európa extrém fémzenei élvonalában. Korábban jártam már két koncertjükön is, ezért pontosan tudom, hogy élőben is nagyon jók! Ha azonban bárkinek kétségei voltak ezzel kapcsolatban, szerintem nem tarthatott sokáig, ugyanis a tapasztalt öreg rókák már az első pillanattól kezdve bizonyították, hogy itt nem lesz szarozás, és brutális csapást mértek a Lowland közönségére is! Pontosan úgy, ahogy azt kell: precíz hangszeres játék gitárokon és dobon egyaránt, elsöprő zúzás és aprítás, és – nem utolsó sorban – kiváló dalok. Az üresjáratmentes setlist a diszkográfiájuk nagyjából felét érintette, a főszerepet pedig a debütáló The Ultimate Incantation lemez dalai kapták, amiről négy tételt is hallhattunk, míg a kronológiailag utána következő De Profundis-t, a Litany-t, illetve a 2020-as Solitude in Madness-t is 2-2 nóta képviselte. Igencsak intenzív 60 perc volt!
Az éjszaka viszont ezzel még nem ért véget, hiszen hátravolt még a felvidéki Autumn Nostalgie (atmospheric/post-black metal) és a Lowland-en meglehetősen szokatlan heavy/power műfajt képviselő Rebel Budapestről. Én azonban akkoriban már valahol máshol bandáztam, szóval ezek nekem kimaradtak. Hajnal kettőtől négyig pedig a szokásos Metal Rave Party-val zárult a program, ahol ezúttal Lvcretia töltötte be a Dj szerepét.
4. nap (szombat)
Bár az előző nap is nagyon mozgalmas volt, már előre tudtam, hogy a szombati program még erre is rátesz majd egy lapáttal. Mégis hazudnék, ha azt állítanám, hogy erre kellőképpen rápihentem, mert ha valaki igazán éli ezt a fesztivált, annak itt sem időben elaludni, a délelőtti meleg miatt pedig túl sokáig a sátorban pihenni sem könnyű.
Késő délelőttől kora délutánig a szokásos napi programok zajlottak a pódiumon: először kvíz, majd Piros és Gera ákos (Rabid Rabbit Custom Ink) beszélgetése, majd folytatódott a tehetségkutató, ahol már nekem is jelenésem volt. A szünetekben sem unatkoztunk, Szilágyi Ricsi stand up előadása mellett ezúttal a hagyományőrzők is megörvendeztettek minket egy látványos harci bemutatóval a színpad előtt.
„Mindig nagy élmény segíteni a Lowland Fest off-programjaiban. Jó, hogy láthatom a végeredményt is, és bátran állítom, hogy a fesztivál idén is szintet lépett.
Az észveszejtő repertoárban, őszintén nem tudom melyik zenekar tetszett a legjobban. Azt hiszem felesleges is válogatni, mert a line-up idén is megadta a precedenst!
A tehetségkutatón is mindenki erőn felül teljesített. Nagyon büszke vagyok a zenekarokra, mert ez azt jelenti, hogy mernek lépni. Mernek cselekedni, és nem félnek semmitől.
Megtisztelő, hogy Geri rám gondolt, amit ezerszer köszönök innen is, és pláne azért, mert két olyan kollégával ülhettem együtt (Mikus Tamás, Keczán Krisztián), akikkel reményeink szerint, megadtuk a zenekaroknak azt a plusz tanácsot vagy észrevételt, amiből építkezni tudnak. Segítséget szerettünk volna adni, amit mindenki készséggel fogadott is, és ez jól esik.
Van miért odafigyelni egymásra.
Gera Ákos tetováló művésszel folytatott beszélgetésünk pedig, intellektuális oázis volt. Remélem másnak is.
Lényegében nem volt más dolgunk, csak élvezni az egészet. Persze a szervezőknek és a komplett stábnak iszonyatosan sok melója van abban, hogy mi így érezzük magunkat, úgyhogy mély tiszteletem feléjük is! Megérte minden véres verejték!
Szóval összességében a Lowlanden minden más, mint „odakinn” bármi.
De mi más is lenne egy fesztivál célja?” – Kővári Piros
A Next Metal Generations utolsó fordulójában elsőként az Éjfény, aztán a Walk Among Giants mutatkozott be (több-kevesebb sikerrel), majd a Long Live The Martyr nevű budapesti hardcore banda következett. Utóbbi fergeteges hangulatot teremtett a színpad előtt, a közönség egyből beindult rá. Remekül játszottak, a dalok is faszák voltak, és a színpadon is nagyon jól feltalálták magukat. Nem volt kérdés, hogy nekik is a dobogón a helyük, de még mindig volt hátra egy zenekar. A budapesti Innerverse instrumentális pszichedelikus post-metal zenéje műfajilag egy kicsit kilógott a sorból, viszont roppant kellemes élményt nyújtott. Üdítő színfoltja voltak a mezőnynek, nekem nagyon tetszett! Ha lett volna olyan, hogy különdíj, szerintem egész biztosan ők kapták volna!
Közvetlenül ezután a tombolasorsolás következett. Időközben összejött az ötezer elfogyasztott sör is, ezért három nyereményt adtak át. Érdekes jelenet volt, hogy a fődíj húzásánál nem tudták eldönteni, hogy hatos, vagy kilences, mert nem volt megpontozva a cédula. Rövid tanácskozás után végül úgy döntöttek, hogy mindkettő megkapja az örök Lowland bérletet! Ez egy igazán nagylelkű gesztus volt a szervezőktől, respekt érte!
Közben a zsűriasztalnál összegeztük a három napon látott bandák teljesítményeit. Az első három helyezett kérdésében teljesen egyetértettünk, csupán a sorrendet illetően tértek el némiképp a vélemények. Különösebb vita azonban ebből sem lett, pár perc alatt meghoztuk a döntést, és jöhetett az ünnepélyes eredményhirdetés a for the undergound színpadon. A győztes végül a Killersick lett, a második helyen az Incarnate, a harmadikon pedig a Long Live The Martyr zenekar végzett. Utólag is gratulálunk a tehetséges fiatal bandáknak, akik a szponzorok jóvoltából számos értékes nyereményekkel gazdagodtak (lemezszerződés, klipforgatás, fellépési lehetőség a jövő évi Lowland nagyszínpadán, merch design, interjúk, stb.).
„Én a bandámmal, a KillerSick-el érkeztem pénteken a fesztiválra, hogy zúzzunk egy hatalmasat a tehetségkutatón, amin sikerült az első helyezést elhoznunk. Amint odaértünk szinte már kezdtünk is felpakolni a színpadra, aztán bele is csaptunk. A közönség zseniális volt, hatalmas hangulat kerekedett a koncertünkön, imádtam minden percet. A zsűri kritikája is nagyon pozitív volt, így elégedetten és elég felfokozott állapotban élveztük tovább a fesztivált. Az estét pedig egy óriási Vader bulival zártuk. Másnap pedig izgatottan vártuk az eredményhirdetést, rég izgultam ennyire… Óriási öröm volt, amikor kimondták a nevünket, ez egy hatalmas mérföldkő a zenekar számára.
Irtó vicces volt ez a két nap, sok új emberrel ismerkedtem meg és mindenki jó fej volt. Nagyon tetszett a helyszín, igazi underground metal fesztivál feelingje volt.
A szervezés szerintem kifogásolhatatlan és a szervezők is mind jó arcok. Én személy szerint nagyon örülök neki, hogy a hazai metál bandák felléphetnek egy ilyen fesztiválon, remélem minél több emberhez eljut a fesztivál híre és egyre nagyobbra tudja kinőni magát. Nagy öröm számunkra, hogy jövőre a nagyszínpadon zúzhatunk… Szóval mindenkit várunk egy hatalmas Thrash bulira! Ott találkozunk!” – Schönwald Márk (a KillerSick frontembere)
A sűrű és hosszú délutáni programok után a korai koncerteket muszáj volt kihagynom. Ezekben az órákban a nagyszínpadon a modern metalt képviselő Darkmess és a Nest Of Plagues, a sátorban pedig a thrash metálos Neuropsy, valamint a nagyváradi Vadász zenekar játszottak.
Az este számomra az Akela koncertjével kezdődött. Mindig nagy öröm őket újra látni a Lowland-en, és szerencsére a farkasok minden alkalommal el is jönnek. Jómagam a kezdetektől fogva szeretem a zenéjüket, ami még egészen a tinédzser koromig vezethető vissza, de egész biztosan voltunk még ezzel így jó páran a fesztiválon, akiknek meghatározó szerepet játszott a fiatal éveiben a zenéjük, illetve Katona László „Főnök” számtalan rocker szívét megérintő frappáns dalszövegei.
Láttam már kevésbé jó koncerteket is tőlük, de ezen a fesztiválon nem szoktak csalódást okozni, és szerencsére ezúttal is egy kitűnő formában lévő zenekart láthattunk. Jól játszottak, jól is szólt, közben pedig remek hangulat uralkodott a színpadon és a közönség soraiban egyaránt. Időközben a nézőtérre a rajongók behurcoltak néhány szalmabálát, amiből egy kisebb emelvényt állítottak fel (ami aztán a fesztivál végéig ott is maradt). Néhányan azon foglaltak helyet egy nagy saját készítésű Akela felirattal ellátott lepedővel, ami még rátett egy lapáttal a feeling-re.
A setlist szinte a zenekar teljes diszkográfiáját felölelte, de nekem a korai slágerek jelentették a műsor fénypontját, mint pl. a Fekete bárány, a Felkészültem a halálra, a Megkísértelek, a Fáklyával a pokolban, vagy a Közeleg. Nem maradtak el a már megszokott humoros közjátékok sem, a zenekar tagjai a kifutón is előszeretettel produkálták magukat, a légvédelmi sziréna is megszólalt, Főnök pedig ezúttal is magára öltötte az ajándék Lowland Fest pólót, amit a szervezők a műsor közben feldobtak neki. Azt kell, hogy mondjam, hogy bármennyire is erős évről évre a lineup, számomra szinte mindig az Akela koncertje az egyik legnagyobb buli a Lowland-en, és ez idén sem volt másképp.
„Metálosként eddig is olyan érzés volt belépni a Lowland területére, mint egy hazaérkezés, de az idén egy nagyon érdekes pillanatban kaphattuk el: az infrastruktúrát, fellépőket, a technikát, bármit is tekintve egyszerre megy a folyamatos fejlesztés, a visszajelzések gyűjtése, ami már többször nagyságrendi lépést eredményezett, például a színpad hatalmasra nőtt… És közben ezek a csávók átmentették az underground fílinget is, a backstage olyan volt, mintha egy szülinapi buliban lennék, de amikor kimentem sem láttam különbséget.
Ez a közösségi hangulat is tetszett, találkoztam ismerősökkel, sokkal, a végére még akivel eddig nem, mostmár azokkal is ismerősök lettünk. 🙂
A tikkasztó hőségben nekünk nagy szerencsénk volt, az intró alatt érkeztek meg a hidegfront első széllökései, amit messiásként vártunk. Azt hihetnénk, hogy a hűvöstől magukhoz tértek az emberek, de ennek inkább az ellenkezője történt: mindenki megőrült, a közönség is, mi is. Főleg a kellemes időt, a megfelelő mennyiségű alkoholt, és a kiváló hangzást okolnám azért a pusztításért, amit a színpadról végignézetett velünk a hálás publikum.
A koncert alatt ki is adtunk magunkból mindent, elég sokáig tartott, amíg összeszedtük magunkat és hazaindultunk, de ezt is csak részlegesen tettük meg, a basszusláda a mai napig Hódmezővásárhelyen várja, hogy visszamenjünk érte, ottfelejtettük 🙂
Sok lelkesedés, agyalás, ötlet van beletéve ebbe a történetbe, és amikor menet közben ez a hozzáállás átragad az emberre, a színpadra már úgy megy fel, hogy itt nincs mese, most nagyon oda fogunk b*szni! Szerencsések vagyunk, hogy felléphettünk, de a hajnali pulton táncolást elnézve ugyanígy érezhet mindenki, aki bármilyen formában hozzá tudott tenni ehhez az eseményhez: néző, dolgozó, szervező: jó lenne, ha az élet minden területén hasonló win-win dolgok történnének! 🙂 ” – Kovács Attila „Pókember” (az Akela gitárosa)
Később összefutottam a backstage-ben éppen egyedül ücsörgő Főnökkel, aki mellesleg ez alkalommal színjózanul nyomta végig az estét! Ezt a szituációt ki is használtam, hogy egy jót beszélgessünk, a falkavezér pedig készségesen állt rendelkezésemre, és tök jó társaságnak bizonyult. Végezetül egy közös fotóval örökítettem meg a szerencsés találkozást.
Közvetlenül a koncert után a szervezők összecsődítették a fesztiválozókat a nagyszínpad elé, amire mindannyian felvonultak. Győri Geri bemutatta a Lowland Crew legénységét, köszönetet mondott a fárasztó és kitartó munkájukért, illetve mindenkinek, aki részt vett a rendezvényen. Ezúton szeretném ezt én is megtenni mindannyiunk nevében, respekt és köszönet az elhivatott hozzáállásukért, aminek gyümölcsét évről évre élvezhetjük! Egyúttal bejelentették, hogy jövőre jön az 5. Lowland Fest, amire máris elindult a jegyértékesítés, majd elkészült a szokásos „családi fotó” is.
Miután az Akela kellőképpen megalapozta a hangulatot, a portugál Serrabulho-nak sikerült még tovább fokozni azt, ugyanis valami elképesztő gore partit csináltak a sátorban! A tavalyi fergeteges Gutalax koncert után nem gondoltam, hogy azt még lehet überelni, de itt olyat láttam, amit korábban még soha! Meg kell hagyni, hogy az ingben és nyakkendőben felvonuló őrült brigád rendkívül jól ért ahhoz, hogy kell maximumra pörgetni a bulit! Az elvetemültebb gore fanok mindenféle extrém jelmezekben megszállták a színpadot, ahol elszabadult a káosz. Közben a hagyományőrzők szekere is begurult a küzdőtér közepére, remek húzás volt részükről! Aztán a frontember különböző mókákra invitálta az embereket, mint pl. az „Ass of Death”, ami a klasszikus „Wall of Death” letolt gatyás, pucér seggel összeszaladó változata, vagy a minden idők legnagyobb circle pit-jének létrehozása. A Lowland közönsége természetesen mindig vevő az efféle hülyeségre, és a nagy többség örömmel csatlakozott a sátor végében kivonuló, majd az udvaron át nagy ívben oldalt visszatérő körbe-körbe futkározáshoz. A rutintalan, felkészületlenebb jelenlévők lehet, hogy megbotránkoztak ezen, de szerintem nagyon mókás volt, haha! A tipikus röfögős/visítós goregrind dalok között különböző idióta interlude-ok színesítették a műsort, de volt egyéb váratlan pillanat is, mint pl. a Macarena című pop sláger rave változata, de az átszellemült közönség természetesen ezt is simán bekajálta. Olyan volt, mint egy szürreális kilencvenes évekbeli disco! A dalokat és zenei teljesítményt egyébként nem igazán tudom minősíteni, mert a nagy mulatozás közben az egy kicsit a háttérbe szorult, viszont a külcsín abszolút elvitte a hátán a bulit. Őszintén megmondom, én itthon biztosan nem hallgatnék ilyen zenéket, de élőben egyenesen imádom, mert bizonyos tekintetben rettentően szórakoztató! Köszönet nekik, hogy egy órára megidézték nekünk az Obscene Extreme Festival feelinget az Alföldön. Remélem, hogy jönnek jövőre is!
Mivel szavakkal nem egyszerű ezt leírni, készítettem pár videót is erről a nem mindennapi élményről:
Jó szórakozást! 😀
„We loved every minute. People treat us like kings. The sound, the food, the atmosphere – all is great! We want to return next year to do a BIGGER Ass of Death and a longer Circle pit!” – Carlos Guerra, a Serrabulho frontembere
A nagyszínpadon ezután ismét egy komoly név következett, mégpedig a világszinten is elismert Dust Bolt. A német thrasherek kiváló koncertet adtak, egyesek szerint az egyik legjobb volt az egész fesztiválon. Őszintén megmondom, nekem viszont erről már nem sok emlékem van, mert időközben felpörögtek az események, zajlott az élet a kocsmában és a backstage-ben is, egyúttal az italozás is meg-megszaladt. Szóval azt se tudtam, hogy hol legyek, mert mindenhol jó lett volna. Utólag egy kicsit sajnálom, hogy a Dust Bolt-ra nem tudtam több figyelmet szentelni. Néhány percre azért bementem fotózni, de a háttérből hallgatva is feltűnt, hogy jó a zene, jól is játszanak, és emlékeim szerint szépen is szólt.
A minőségi thrash metal produkció után a sátorban tovább folytatódott az őrület, ugyanis a Türböwitch következett. Aki volt már ezen a fesztiválon, annak egész biztosan nem kell bemutatnom ezt az elvetemült budapesti társaságot, hiszen minden évben emlékezetesen nagy port kavarnak az Alföldön. Harsányi Zsolt (korábbi Lowland szervező tag) és népi zenekara nagyon ráérzett valamire, mert ezt az alkoholszagú speed/thrash/punk mocskot nagyon komálja a nép, ami mindig garantáltan fergeteges hangulatot generál a közönség soraiban. Koncertjeiket elsöprő lendület és eszeveszett pitek jellemzik, és pontosan ez történt most is. A gitáros szekció egy szám erejéig még a küzdőtérre is lejött játszani, és együtt nyomták a tomboló közönséggel, miközben Lédeczi Zsolt frontember a színpadról leüvöltötte a fejüket. Remek buli volt!
Akinek még mindig nem volt elég mára, annak a budapesti Paediatrician (köznyelven Padlizsán) megadta a kegyelemdöfést, ugyanis – mint minden évben – idén is a mocskos goregrind műfaj hazai kiválóságai zárták a fesztivált a nagyszínpadon. A mentős szerkóban és sebész maszkokban játszó banda ezúttal is kegyetlen csapást mért a még talpon lévőkre. Túl sok erőm már nem maradt erre, pedig egyébként faszán nyomták. Súlyos, brutális riffek, eszeveszettül kalapáló dobok, beteg hörgés és visítás, ahogy azt már tőlük megszokhattuk.
A buli viszont még nem ért véget, mert a kocsmában tovább ment a bandázás, ahol a következő két órában a Metal Rave Party zajlott. A lemezjátszók mögött ezúttal Brother Belmont, alias Jósa Tamás (Divided, Rockstars Not Dead) gondoskodott róla, hogy a továbbiakban se maradjunk jó zenék nélkül. Ez volt az egyetlen eset a négy nap során, hogy ezen a hajnali programon részt vettem.
Közben előkerült a terhek alól felszabadult és megkönnyebbült szervező brigád egy része is, akikkel egy közös koccintással nyugtáztuk, hogy az idén is egy nagyszerű fesztivált sikerült összehozni és lebonyolítani. Végre ők is lazíthattak egy kicsit, amit mellesleg nagyon megérdemeltek, mert rengeteget melóztak az elmúlt négy nap során. A társasághoz csatlakozott a még talpon lévő kemény mag, és egy kellemes hangulatú afterpartival zárult a fesztivál. Pirkadatkor Geri a társaságot végül egy különleges kalandra invitálta: közösen kivonultunk a szomszédos határba, ahol a varázslatos alföldi napfelkeltét csodálhattuk meg a fűben ülve, ami felejthetetlen élményt nyújtott.
Mielőtt másnap elindultunk haza, még alkalmam nyílt beszélgetni egy kicsit Gerivel. Kitárgyaltuk a hét tapasztalatait, illetve a jövő évi tervek is szóba kerültek. Annyit elárulhatok, hogy a a 2024. júliusában esedékes 5. Lowland Fest-re egy nagy dobással készülnek! Mondjuk én alapból szívből ajánlom mindenkinek ezt a fantasztikus atmoszférájú, igényes fesztivált, de ennek fényében még inkább érdemes szem előtt tartani, és lehetőség szerint feltétlenül beiktatni ezt a programot jövő nyárra! Mi biztosan ott leszünk!
- FOTÓK: Keczán Krisztián, Keczánné Varga Judit
