Koncertbeszámolók

Magrudergrind, Another Way, Pavilionul 32, Aku – Koncertbeszámoló

2007. június 19. @ Románia, Bukarest – Club Suburbia

Úgy volt lehetőségem megtekinteni Bukarest centrumát illetve részt venni az Another wayes srácok két harmadával egy remek kiruccanáson, hogy felhívtak engem telefonon, hogy volna-e kedvem énekelni / basszusozni náluk ezen a napon, mert a basszus – énekes srác, Gida sajnos nem fog ráérni, lemondani meg természetesen nem szerették volna a bulit. Alap, hogy igent válaszoltam a felkérésre, mivel imádom a bandet. Iszonyat kínkeserves utazás után megérkeztünk a fővárosba, ahol volt még időnk koncert előtt egy kicsit nézelődni.

Siettünk vissza a koncertre, amikor még csak az AKU kezdte el a zenebonát. Primkó hc / poén punkot nyomtak, aminek a szövegeiben rejlik a varázsa, egyébként egyáltalán nem volt rossz. A Pavilionul 32 énekese dobolgatott benne. Kb 7 percet játszottak, de poén volt.

Aztán a színpadra lépett a PAVILIONUL 32 , akik jófajta agresszív, dühös, politikus, aktivista hardcorepunkot nyomnak. Nekem nagyon tetszett, hiteles volt, már játszottak nálunk is, nem egyszer, meg az Aw – val is turnéztak tavaly. Legközelebb a Free festen láthatjuk a bandát. Most készítik az új lemezt, amit nyár végén meg is hallgathatunk.

Már nagyon vártam a koncertünket, hogy sül el. Egy kis szarakodás után a színpadra léptünk /ANOTHER WAY/, kezdtük a showt a Sepu intróval / hehe /, s onnantól kevzde megkezdődött a gyalulás, vették a lapot az emberek, én remekül éreztem magamat, volt mozgás is a részünkről. Nekem nagy élmény volt a buli, hogy együtt nyomhattam az arcokkal, ami szerintem bemutatkozásnak elég sikeres volt. A MAGRUDERGRIND tagjai a koncertünk végére jöttek meg, s a dobos oda jött hozzám, hogy tetszett neki. Meglepődtem ezen, bevallom őszintén. Vettem egy pólót tőlük meg egy ismerősömnek, aki nagyon vágyott rá.

A MAGRUDERGRIND 3 tagú a banda, a zenéjük powerviolence, thrash – grind fastcore, hogy mindenki tudja miről van szó / hehe /. Nagyon intenzív showt nyomtak, mindenkinek bejött. Nem voltak olyan sokan ezen a szimpi helyen, de azért nem kellett a programszervezőnek szégyenkeznie, jó bulit csinált. Még akkor visszaindultunk Temesvárra, ami már nem volt vészes visszafele, hamarabb eltelt. Remek élmény volt, nagyon jó volt együtt nyomni az Another way tagjaival.

Kapcsolódó cikkek

Jack, Another Way – első számtól kezdve beindult a közönség

KMZ

ANOTHER WAY – Csillagok kutyaláncon

Loomin Cage

Another Way interjú

KMZ

nemecsek / Another Way / Bipølaris – azt mondják jó volt

KMZ

Crippled Fox / Jack / Another Way / Infectious Pit – teltházas brutális este

KMZ

Magrudergrind, Primitive Man, Another Way, Ghostchant koncika a fővárosban

KMZ

Magrudergrind – Relapse Records szerződés; Stúdiófelvételek kezdete

KMZ

MAGRUDERGRIND – Magrudergrind

Black_wizard

ANOTHER WAY – Holtágak Az Ártérben

theblackest

Horse The Band, Gacy’s Threads, Rivers Run Dry, Another Way – Koncertbeszámoló

terror

Fostartály, Another Way, Húsdaráló Project, Mondo Gecko – Koncertbeszámoló

Adomina

Guided Cradle, Holocausto Canibal, Human Error, Another Way, Jack, Kötelező Közhelyek – Koncertbeszámoló

xfixbitchx

ANOTHER WAY / KERNEL PANIC / NOT THIS TIME – 3 Way Split

xfixbitchx

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek