Koncertbeszámolók

Marduk, In Battle, Artisian, Zonaria – Koncertbeszámoló

2008. január 06. @ Budapest, Avalon Club

Noha soha nem voltam igazán Marduk fanatikusnak mondható, mégis egy-két kiemelkedő alkotásuk, valamint a turnéra beszervezett előzenekarok iránti érdeklődésem miatt vízkeresztkor az Avalon Club felé vettem az irányt, remélve, hogy egy igazán ütős bulival sikerül kezdenem az új évet.

Az újonnan nyílt klub az idei évet a legendás svéd banda fellépésével köszöntötte. Az előttük fellépő három másik – szintén metál színtéren tevékenykedő – banda itthon eddig nem számított túl közismertnek, így ez a koncertsorozat szerintem méltó bemutatkozási lehetőséget biztosított számukra. A jan. 6-án megrendezésre került kultikus koncert estnek helyet adó Avalon klub sajnos nem található éppen a város szívében, így a megközelítése sem mondható egyszerűnek. Szerencsére a legutóbbi látogatásom óta megszervezték a központból induló különbusz járatok indítását is, szóval viszonylag problémamentesen és időben oda tudtunk érni. Mivel az emberek beeresztése elég gördülékenyen történt, ezért megérkezéskor bőven lehetőség adódott a melegedésre, vagy az újaknak ismerkedni a hellyel, hiszen a kapunyitás után majdnem egy óra telt el a koncert elkezdéséig. A közönség alacsony létszámát ekkor még betudtam a korai időpontnak, de meglepetésemre – a húzónevek ellenére – ez az este folyamán nem sokat változott, később jóindulattal is csak harmadáig telt meg a helyiség. Lehetséges, hogy az alacsony létszám oka a jegy árának is betudható, bár egy igazi black fanatikust ez nem kellene hogy visszatartson. Mindenestre szimpatikus volt, hogy szellősebb elrendezésben élvezhettem a produkciót, mintha mondjuk a levegőtlen PeCsában került volna megrendezésre. Bár ugyanakkor emiatt egy kissé tartottam is attól, hogy a bandákat érő esetleges csalódás miatt kevéssé aktív fellépőket fogok látni.

Szerencsére az első zenekar, a londoni illetőségű Artisian nem illetődött meg a gyér nézőszám láttán, a trió dinamikusan, agresszívan kezdte el tolmácsolni zenéjét, melyet a színpadképpel próbáltak még élvezetesebbé tenni. A dobot sűrű növényzetet imitáló díszlet mögé bújtatták, ezzel – és az erőteljes lábdobhangzással – pedig kissé olyan hatást értek el, mintha Mike dobos dzsungelharcosként lövöldözne ránk valamilyen sorozattüzelővel. A 3 éve működő brit zenekarnak csupán debütáló és legutóbbi korongjával volt szerencsém találkozni, és az alapján szokványos sallang- és ötletmentes black metalnak tituláltam, amelyre nem érdemes hosszabb időt fecsérelni. Ez a véleményem a koncert során sem változott túlzottan a kegyetlen, de sajnos eléggé monoton és sematikus hangzásvilág miatt, így nem csoda, hogy számomra ők jelentették az est legérdektelenebb fellépőjét. Mindenesetre pozitívumként említeném, hogy egy egész korrekt és határozott fellépésű produkcióval hozakodtak elő, így élőben mindenképpen ígéretesebbnek tűntek, mint a meghallgatott anyagok alapján. A zene számomra továbbra is egysíkú, de így élőben egész élvezhető, sőt, volt egy szám, amelyet nem ismertem eddig, és az mondjuk kifejezetten tetszett. Sajnos mivel a többi szerzemény a középszerűség szintjét is csak alulról súrolja, ezért örültem neki, hogy a zenekar nem nagyon ír 2 és fél-3 percnél hosszabb számokat. Kicsit utánajárva a témának kiderült, hogy az együttes – saját bevallása szerint – tudatosan törekszik a minimalizmusra, ezzel a zenei eszközzel kíván szembehelyezkedni a társadalom által elénk vetített „átlagos ember” képével.

Nekem ennek ellenére mégis túl homogénnak tűnik ez a zenei világ, nem éreztem jól átgondolt kohéziót a témák között. A hangszeresek feltehetően hozták a témáikat: azért feltehetően, mert a gitárból főleg csak massza hallatszott (de még így is több, mint a lemezen), a ritmusszekció – még ha nem is volt kiemelkedő – tette a dolgát. Egy kicsit több színpadi mozgás azért belefért volna, de felvezetésnek szerintem elfogadható volt az Artisian, még akkor is, ha a bandáról és a zenéjükről alkotott véleményemet ez a koncert sem tudta megváltoztatni. A közönség ezekben a korai órákban még nem sok aktivitást mutatott, aminek magyarázatát abban látom, hogy tulajdonképpen a Mardukon kívül egyik bandát sem ismerték. Mindenesetre az Artisian nem rázott fel túlságosan, és ahogy megfigyeltem, másokat sem.

Ezután egy körülbelül negyed órás díszletbontás és átszerelés következett, majd az a csapat lépett színre, amelyet a Marduk mellett leginkább vártam, ez pedig a svédek egyik nagy melodeath reménysége, a Zonaria. Zenéjük azonban nem a mostanában annyira divatos göteborgi vonalat képviseli, inkább a súlyosabb, gyakran középtempós death metal jellemző rájuk, több dallammal megspékelve, néhol még billentyűs elemeket is felhasználva (bár jelenleg nincs állandó szintetizátorosuk). Sokszor egyébként önkéntelenül is a Hypocrisynek súlyosabb témái jutottak róluk eszembe, bár az tény, hogy a Zonaria zenéje még nem annyira kiforrott mint honfitársaié. Engem mindenesetre meggyőzött a 2007-es Infamy and the Breed albumuk, és kíváncsian lestem, milyen teljesítményt is fognak most élőben nyújtani.

A (gitár)hangzás eleinte gyengébb volt, mint az ezt megelőző Artisiané, így az első néhány számnál a dallamosabb témák nagy bánatomra elvesztek, ám mivel ezt hamar korrigálták, később remekül lehetett hallani például, hogy a vokálos-szólógitáros(!) éneklés közben sem egyszerű, három hangból álló leadeket játszik, hanem technikás, összetett és gyors szólamokat penget, mindezt pedig hibátlanul. Persze nem ő volt az egyetlen, aki kiválóan teljesített a színpadon, és ha hozzávesszük a tagok fiatal életkorát (mind 20 év körül vannak), akkor csak megerősíti azt a véleményem, miszerint egy nagyon ígéretes bandával állunk szemben. Változatosság és kreatív ötletek jellemzik a zenéjüket, a gyors és kemény témák mellett szerepet kapó dallamosság harmonikus egységgé kovácsolja a számokat. Nagy örömömre az előadott számok között szerepeltek a The Armageddon Anthem és az Everthing Is Wasteland zúzósabb témái, majd terítékre került a lassabb, melodikusabb jellegű The Black Omen is.

A zenetudás csak a produkció egyik része, a másik pedig természetesen a kiállás. Nos, az ő színpadi fellépésük majdhogynem példamutatónak tekinthető. A jó designú öltözködés mellett figyeltek arra, hogy csupán számok közben pihenjenek egy keveset. Sokszor közösen végigheadbangelték a dalokat, bejárták/futották az egész színpadot, valóságos energiabomba voltak! Úgy vélem, a közönség is vette a lapot, hiszen a vége felé már egy páran előretódultak, hogy a színpad közelében zúzhassanak. Jó koncertet adtak a srácok, és megerősítették az eredeti véleményem, miszerint érdemes lesz rájuk a későbbiekben is odafigyelni, könnyen az elit körbe kerülhetnek, ha egy kicsit még csiszolgatják a zenéjüket. Végre tehát méltó kezdetét vette az este ezzel a pezsdítően ható produkcióval.

A következő fellépőnek, a szintén svéd In Battle-nek köszönhetően az est további részében a hangzásvilág a kőkemény black/death témák felé vette az irányt. Mikor láttam, hogy ők lesznek az egyik zenekar, mindenképp kíváncsi voltam, hogy vajon igazam van-e azzal kapcsolatban, hogy az ő zenéjük élőben működik igazán. Ugyanis az albumaik közül egy sem tudott megfogni, egyszerűen sem a gyors, sem a középtempós számaik nem hagytak bennem maradandó nyomot. Szkeptikus hozzáállásom nem enyhítette a kiállásuk sem, ugyanis a hosszú haj eltűnt, egyedül a gitáros hagyta meg a loboncát, a többiek tar kopaszon világítottak. Azután mikor rákezdtek, rájöttem, hogy valójában ez a milicista kinézet remekül passzol a zenéjükhöz, amely egyértelműen a legdurvább, leggyorsabb volt aznap este.

A kopasz énekes rendkívül energikus, mozgékony és ütős fellépése képezte leginkább a színpadi mozgást, a többiek az előző zenekarhoz képest látványosan kevesebbet ugráltak. Akit ebből a bandából kiemelnék, az a Dark Funeralból is ismert Nils Fjellström (Dominator), aki ezen a poszton egyértelműen az est legjobbja volt. Egyszerűen élmény volt nézni, ahogy minden erőlködés nélkül a leglehetetlenebb helyeken üt közbe a hipergyors blastbeatek alatt, ráadásul a sebesség mellett képes volt rendkívül kreatívan játszani. Sajnos azonban 25 perc után újfent úgy éreztem, hogy hiába az élményszámba menő precíz és sebes játék, egyszerűen ha a számok nem működnek, akkor az egész unalomba fullad, így már koncert közben elkezdtem várni az est főszenzációját, a black metal egyik – bárki bármit mond – legfontosabb ikonját, a Mardukot.

Természetesen mindenki tudja, hogy ez a zenekar már nem ugyanaz, mint régen, hiszen az alapító tagok közül már csak Evil gitáros maradt a zenekarban. Ám az én véleményem az, hogy a zenekar egyáltalán nem lett rosszabb az évek során, mindig hozták a minőséget, ráadásul úgy, hogy a rájuk jellemző jegyek mindig abszolút felismerhetőek voltak, nem mentek keresztül semmilyen drasztikus változáson. Bár az új album, a Rom 5:12 több lassabb, doom felé hajló témának ad helyet, én azért nyugodt szívvel vártam a jól megszokott igényes black aprítást, reménykedve hogy a legnagyobb opuszok is terítékre kerülnek.

Az átszerelés ezúttal egy kissé hosszabbra sikerült, ám ez pont arra volt elég, hogy minden résztvevő – akik sajnos még mindig csak hézagosan töltötték meg a koncertteret – a színpad közelébe férkőzzön, és várja a svéd mestereket, akik – mint az előre sejthető volt – az 1651 című instrumentális tételt intróként felhasználva egyenként léptek fel a deszkákra. A színpadi kép meglehetősen puritán volt: a háttérbe felhúzott zászlón és a hagyományos, szokványos ámde elengedhetetlen arcfestésen kívül semmi más extrém (a honlapjukat gyakran látogatók között biztos ismerős) ruházat vagy kellék nem került elő, de szerintem ez bőven elég is volt ebben a klubban. (Az ilyen átriumhoz hasonló elrendezésű helyiségeket amúgy is nehéz bensőségessé és hangulatossá varázsolni). Az intrót követően aztán belecsaptak a The Levelling Dustba, és elszabadult a pokol. Az együttes összes tagja maximális intenzitással vetette magát a produkcióba, és ez kihatva a közönségre, gyors mozgolódás, majd pogózás vette kezdetét. Ráadásul rögtön ezután lenyomták a Baptism by Fire-t is, nehogy véletlenül bárki fülének vagy nyakának egy csöppnyi pihenőidőt is adjanak.

Ilyen erős kezdés után nehéz lenne rossz koncertet adni, de az is igaz, hogy a legtöbb zenekarnak nehézséget okoz az erős felütés színvonalának fenntartása. Nem úgy a Marduknak! Amit hallhattunk, az szerencsére egy 1 órán bőven túlnyúló „Best of” volt, és nem csupán az újabb korszakaikból válogattak, hanem visszanyúltak szinte a gyökerekig, így például eljátszották az Opus Nocturne egyik legjobb számát, a Materialized in Stone-t is, ami bizonyára sok rajongónak okozott örömöt. Koncert előtt titkon reméltem, hogy leadják az új albumról származó kedvenc tételemet, az Imago Mortist, ám valószínűnek tartottam, hogy ezt inkább mellőzni fogják hossza és sebessége miatt. De szerencsére nem így tettek! És azt kell, hogy mondjam, ez a szám élőben még megindítóbb, még atmoszférikusabb, mint a lemezen! Mortuus ráadásul hatalmas átéléssel és többféle hangszínnel adta elő, de a többiekre sem lehetett panasz: így számomra ez a 9 perc volt az egész produkció csúcspontja! Ha a kedvencekről van szó, azt azért sajnáltam, hogy a World Funeralról nem játszották a Night of the Long Knives-t, ami nálam egy örök kedvenc, de így sem elégedetlenkedhetem, hiszen a setlist ennek ellenére kiváló volt: erős számok sorakoztak egymás után, amelyek nem csupán a Marduk jelenét, hanem a zenekar egész munkásságát bemutatták.

Azt hiszem a zenészek teljesítményéről és a színpadi mozgásról felesleges sok szót ejteni, hiszen mindent megtettek – vagy talán még többet is -, amit egy főbandától elvár az ember. Mortuus amellett, hogy sokat mozgott, látszott, hogy élvezi is amit csinál, Devo és Evil nem szégyellt headbangelni, Lars Broddesson dobos gyors témái pedig mint mindig, figyelemre méltóak voltak.

Az ígéretesnek induló koncert teljes mértékben beváltotta a hozzá fűzött reményeket, sőt én úgy érzem, jobban sikerült az este, mint vártam. Mind a Marduk, mind az előzenekarok figyelmen kívül hagyták azt a tényt, hogy kevesen látogattak el megnézni a produkciót, és intenzívebben játszottak, mint ahogy azt az ember sok esetben elvárná nagyobb nevektől nagyobb közönség előtt. A közönség is szemmel láthatóan jól érezte magát, és ez bizonyára kárpótolta a zenekarokat. Szerintem ennél erősebben nem indulhatott volna az újév, még sok ilyen jó koncertet kívánok mindenkinek az idei esztendőre!

Készítette: Morhguel, Darkfeelings
Fotók: Darkfeelings

Kapcsolódó cikkek

MARDUK – Memento Mori

Herczeg Frigyes

MARDUK – Viktoria

Cryonus

Marduk, Infernal War, Ragnarok – Koncertbeszámoló

Cryonus

Marduk Interjú

Cryonus

Marduk, Immolation, Origin – Koncertbeszámoló

Cryonus

Koncertajánló – Walpurgis Night 2016.: Marduk / Sear Bliss / Bio Cancer / Svoid / Saratan

KMZ

MARDUK – Frontschwein

Cryonus

Marduk, Belphegor, Bliss Of Flesh, Ethereal – Koncertbeszámoló

KMZ

Marduk Interjú

Cryonus

Marduk – Frontschwein (Official video)

KMZ

Marduk – „Frontschwein” részletek

KMZ

Marduk – „Frontschwein” megjelenés, albumrészletek

KMZ

Hot News: Marduk – announce official „La Grande Danse Macabre” and „World Funeral” re-issues!

KMZ

Hot News: Marduk – touring Europe with Grave, Death Wolf in November/December! „Panzer Division Marduk” / „Those Of The Unlight” special set!

KMZ

Marduk – Dark Endless (Reissue)

Gwanath

Hot News: Marduk – On tour in Sweden

KMZ

Hot News: Marduk – Touring Japan and South-America

KMZ

Hot News: Marduk – Receive Gold Award For „Souls For Belial” Single Release In Sweden

KMZ

Hot News: Marduk – Currently Touring Europe With Immolation; Announce Further Dates With Melechesh!

KMZ

Marduk, Immolation, Noctem, Heaving Earth, Forsaken World – Koncertbeszámoló

SteveShield

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek