2024. október 30. @ Szlovákia, Kassa – Collosseum Club
Ezt a bulit már hónapokkal korábban kinéztem magamnak. A Marduk örök kedvencem, és égtem a vágytól, hogy újra hallhassam élőben is a sötétség általuk varázsolt gonosz himnuszait így mindenszentek és halottak napja előtt. De hazudnék, ha csak azt állítanám ennyi vonzott ismét Kassa felé, hiszen kis csapatom minden tagja legalább ennyire kíváncsi volt a többi fellépőre is.
Ugyan időben autóba ültünk, a forgalom és a parkolás ezúttal megnehezítette az életünk, így éppen csak a kabátot jutott időnk lepakolni a Colosseum egyik erkélyi asztalánál, amikor a madridi Undead négyese bekapcsolta rettenetes death metal darálóját. Sajnos a hatórai kezdés miatt még viszonylag kevesen lézengtek a nézőtéren, ám az érdeklődők száma dalonként nőtt. A kiélezett zenéből sötét, fekete reszelő szakadt ki. Bizony V. Repulse thrashes vokáljából ömlött a szenvedély, a szólótöredékek és a gyors ütemváltások pedig tovább fokozták ezt az érzelgősnek semmiképp nem nevezhető, dühös tartalmat, amit végig a brutalitás uralt. Ámbár felvételről ismerem a munkásságukat, de élőben még nem láttam a bandát, így kíváncsi voltam mennyiben tudják visszaadni kaotikus zenéjüket közönség előtt is. Úgy éreztem a legutóbbi, Putrefactio lemezről a Demon of a Thousand Lies és a Feast for the Wormsesetében ez szuperül sikerült nekik, viszont a Discordia valamivel erőtlenebbül szólt, amit én betudok az első szám hálátlan feladatának. A legtöbb sorscsapás egyébként a 2019-es Existential Horror-ról érkezett, s ezekkel úgy a hangosítás, mint a produkció terén egyaránt minden rendben volt. Előadásuk csúcspontja számomra a The Veil volt, a 2016-os Redemption EP-ről, amelyben mintha a dobok szét akarták volna zúzni a Collosseum falait!
Szóval meg kellett állapítanom, hogy a spanyol brigádban erős az öntörvényűség érzése. E mellett tisztában vannak saját tudásukkal és képességeikkel, valamint tudják mit akarnak. A legfontosabb viszont az, hogy a rendelkezésükre álló fél órában képesek voltak mindezt precízen közvetíteni is.
Setlist:
Discordia
Masters of Mankind
Demon of a Thousand Lies
The Veil
Existential Horror
Feast for the Worms
Haunted by Hate
Beyond Divine Regulation
A második hullám előtt gyorsan szétnéztem a mörcsben. Legnagyobb kínálattal természetesen a headliner Marduk készült, de azért szép számmal lehetett kapni a másik három zenekar cuccaiból is, így gyorsan kiegészítettem egy-két még hiányzó darabbal a CD-gyűjteményem.
Éppen végeztem a fizetéssel, amikor egy svájci óra pontosságával munkához látott az Impalement black/death vérontása. Beliath csapatától eleddig csupán a The Impalement című bemutatkozást ismertem, ami egy veszett jó album, így a rendelkezésükre álló 30 perc másik részét kitevő The Dawn of Blackened Death dalai friss vércseppekként perzselték véráramom. Előadásukat végig a nyers energia, a komor esztétika és a borotvaéles riffek uralták a kései ’90-es évek végének stílusában. Ez a produkció egy zérusnyi hideg, éles svájci levegőt juttatott minden kiszáradt léleknek, aki az ilyen alapvető, drámai hangvételű, ugyanakkor dallamos hangzásra vágyott. Utólag, itthon feltéve a szóban forgó albumot tudom, hogy a megszólalás élőben valamivel kásásabb volt, ennek ellenére a gitárművek szorosan egymásba illesztett kellemes csípései, illetve a lendületes dobtémák igen meggyőzők voltak. Leginkább a Dawn of Blackened Death és a Death To The Gods pulzált arcba mászóan, míg a The Herd Marches On és a Legio Nihil nagy rohamai és ólomnehéz középrészei rápakolva az alapjában is súlyos ritmusszekcióra, valami eszméletlenül kemény benyomást tett.
Az Impalement alkotói közössége jelenleg tehát teljesítőképessége maximumán pörög. Remélem hamarosan bemutatkoznak valamely magyarországi színpadon is.
Setlist:
The Herd Marches On
The Impalement
Dawn of Blackened Death
Within the Court of Rats
Legio Nihil
Death To The Gods
Thus Spoke I – Götzendämmerung
Az Impalement után úgy döntöttem kicsit szusszanok, így beálltam az emeleti pultba egy kis frissítőre. Itt azután sorra jöttek velem szembe régi kedves cimboráim Nyíregyházáról, Szerencsről és persze helyből, Kassáról. A nagy beszélgetésben ért a svéd Valkyrja haláltáncának kezdete.
Az istenkáromló, mizantróp fekete metal banda, csak úgy, mint rendesen szokása, ezúttal is förtelmei teljes spektrumával árasztotta el a színpad előtt egybegyűlt tömeget. Ekkorra a közönség létszáma már szépen megszaporodott, így a küzdőtéren nem túl sok hely maradt a jövésmenésre. De miért is mászkáltunk volna, hiszen a Valkyrja teljesen földbe gyökereztette a hallgatóságot sötét riffjeivel, kormos szólóival és S. Wizen temperamentumos, félelmetes hangjával. Szóval igazi klasszikus északi fémzenét produkáltak a javából!
Ők valamivel már több időt kaptak, ekként mind a négy nagylemezükről két számot játszottak le. Vessetek meg érte, de nekem azon vágásaik jöttek be legjobban, melyek az egyszerűbb, agresszív dobtémákra erőteljes cintányérokra és feketelyuk sűrűségű gitárvonalakra építettek. Az este number one-ja mégis a Halo of Lies volt, – azok kedvéért, akik nem ismerik – ez egy különösen kiemelkedő szám a diszkográfián belül is. A több váltás ellenére megmarad lassú járású, kimért csapásnak valahol a svéd és a norvég black szcéna határán. Bonyolultabb gitárvezetése, és még inkább sötét mondanivalója azzá a fajta muzsikává teszi, ami sokáig megmarad benned a dal vége után is. Remek döntésnek bizonyult, hogy szorosan utána következett a Laments of the Destroyed, mely a banda saját identitásának meta-bólintása, egy mélyreható, mocskos hangzásba burkolt pokolfutam, vitriolosabb vokállal és nihilista gondolatokkal.
Mire végeztek, nem maradt fény, nem volt tiszta levegő, csupán a füstbe burkolózott gyűlölet, a kosz és mocsok atmoszférája töltötte be a teret. A Vakyrja kiállása és teljesítménye szemernyi kétséget sem hagyott bennem afelől, hogy miért pont ez a horda kíséri időről-időre Morgan alakulatát. Ők is legalább olyan őrültek!
Setlist:
Plague Death
Madness Redeemer
Crowned Serpent
Halo of Lies
Laments of the Destroyed
Eulogy (Poisoned, Ill and Wounded)
Oceans to Dust
Frostland
A Halál a Szent Trónon, a Pokol angyalainak jelenlétében, ősi ösztönök, kaotikus gitárok, golyószóró gyorsaságú dobok, ocsmány, savas vokál, egy sajátos hangzás és miliő közepette folytatódott a küzdelem, immár a Marduk színrelépésével. Mortuus és az egység többi tagja ezúttal is a kemény, húzós, zúzós triumvirátusára húzta fel a showt, a jól bevált recept szerint.
Majdnem teltház lévén, immár alig lehetett moccanni, és végre igazán beindult a pogó is. Egy elég erős válogatással készültek a légió tagságának, ami lényegében lefedte az elmúlt harminc év munkásságát. Hiányoltam, hogy a háborús tekeréseket anno rendszeresen megszakította egy-egy jól sikerült intro vagy csatazaj, majd srapnelként érkezett a pusztítás, aminek a dallamvezetése gyorsan a fülbe talált. Ezt az érzést most a füst, a sötétség, illetve a príma hangzás helyettesítette, meglehetősen hatásosan.
A bemutatott, másfél órához közelítő műsor valójában a betonlapokkal borított brutalitás könyörtelen alagútját kínálta, benne a pestis sújtotta vérzés kaotikus fájdalmának megjelenítésével, démonok dühös őrjöngésével, a totális népírtások hírnökével, valamint Lucifer örömszózatával, mialatt embertelen sebességgel, gondolkodás nélkül zajlott az aprítás. Az ismert mintákon belüli változatosság és az előadásban megbúvó terror érzése embert próbáló, elsöprő agressziót ébresztett a jelenlévők szívében.
Noha a teljes produkció egy bizonyos ösvényen haladt előre, az első néhány tétel, a nyitó On Darkened Wings, továbbá az Into Utter Madness, a Shovel Beats Sceptre, illetőleg a Souls for Belial tökéletesen megalapozták a temetői atmoszférát, benne az elmúlás fennkölt, dicsőséges gondolatának minden elvi és gyakorlati formájával. A riffvezérelt galopp-zúzda a pörgős, koptatott christrapping black metal őrület az ötödik számmal, a Funeral Seemed to Be Endless-el vette tulajdonképpen kezdetét, és a The Levelling Dust-ig tartott. Ezt követte végül az elemi érzelmi struktúrákra leszorított háborús pszichózis, kezdve a félelmetes Viktoriá-val és zárva a Panzer Division Marduk gyilkos bontásával. Összesen nem kevesebb, mint 14 lapátnyi mérgezett, halott földet lapátoltak a nagyérdemű elé. Annak ellenére, hogy nehéz kiemelni valami különösen emlékezetes momentumot, a hallottakat nem jellemezte a piroklasztikus áramlás, hanem nagyon is szépen elkülöníthető tematika mentén folyt minden.
A Marduk tüze ennyi évtized után is forró és égető, miközben acélkemény. Üdvözlet Babilon ősi főistenének!
Setlist:
On Darkened Wings
Into Utter Madness
Shovel Beats Sceptre
Souls for Belial
The Funeral Seemed to Be Endless
With Satan and Victorious Weapons
Wartheland
Blood of the Funeral
The Levelling Dust
Viktoria
The Blond Beast
Throne of Rats
Wolves
Encore:
Panzer Division Marduk
Ez a turné igazi ajándék, egy sajátos lelki felkészülés volt a kassai közönségnek, a halottaknapi temetőjárás előtt. A négy zenekar emlékeztetett rá, hogy a halálnak számos formája van. A legtöbben úgy gondolják, hogy az a minden szenvedésnek, egyúttal a földi útnak a vége. De létezik egy másikfajta halál is, a felőrlődés és fokozatos elmúlás a kegyetlen, kínzó hétköznapiságban, amelyet csak az ehhez hasonló sötét szeánszok képesek tovaűzni egy időre. A black metal nemcsak életben tart, hanem azután is veled marad, hogy a tested bomlásnak indult.
