Masters Of Rock Fesztivál 2008 – Koncertbeszámoló

2008. július 10-13. @ Csehország – Liqueur company R. Jelínek Vizovice

Immáron negyedik alkalommal tettem meg a Szombathely – Vizovice távolságot azért a kisebbfajta csodáért, amit mások egyszerűen Masters Of Rocknak hívnak. A fesztiválról tudni kell, hogy roppant színvonalas előadókat nagyon olcsón és általában szinte tökéletes körülmények között nézhet meg bárki, aki hajlandó útra kelni. Kis társaságunk az idők során egyre csak bővült, így idén már közel húszan sátoroztak a táborunkban, de számtalan magyar és egyéb ajkú vendég is megfordult ott a 4+1 nap során.
Magát a fesztivált egy dombok között megbúvó cseh kisvárosban, Vizovicében rendezik, mégpedig a Rudolf Jelinek likőrgyár udvarán, aminek termékeit a fesztiválon belül és azon kívül is megveheti a szomjas nép. A csehek roppant barátságosak, nem nagyon zavarja őket, hogy városukat ellepik közel egy hétre a feketébe bújt “szörnyek”, arra is van példa, hogy házaik előtt csapolják a sört és a kofolát (szerintem ihatatlan cseh lötty). Az árak a boltokban valamivel a magyar árak alatt vannak, söröknél pedig jóval alatta az itthon megszokottnak. A fesztiválterületen sem kell kisebb vagyonokat kifizetni, ha valaki jól szeretne lakni, az ilyenkor szokásos felhozatalon (sültkolbász, lángos, hamburger, gyros, grillcsirke) kívül mondjuk nincs nagy választék, de a városi éttermekben, sörözőkben is jutányos áron jóllakhat bárki. Néhány magyar fesztiválszervezőnek ajánlanám a Masters-t tanulmányútként.

Persze itt sem minden fenékig tejföl, kevés zuhanykonténer van, amikből szinte csak hideg víz jön és még fizetni is kell érte, valamint a színpad közelében nincsen mobilwc így sokan inkább a rekreációs zóna zöldterületénél ürítenek, istállószaghoz hasonló állapotot produkálva és a fizetős wc-nél is általában sokat kell várni, de hát ez nem egy nem egy wellnesshétvége, hanem rockfesztivál, a kényesek maradjanak otthon! 🙂

0. nap

A kimerítő vonatút után gyorsan letáboroztunk a már szokásossá vált helyünkre, majd gyorsan a város felé vettük az irányt, hogy megmutassuk az újoncoknak és persze, hogy meglátogassuk az egyik kedvenc kiskocsmánkat, ahol sokaknak sikerült ellenállhatatlan szívtiprókká inni magukat. Csináltam is róluk jópár képet, ha-ha! Hajnali kettő körül visszaindultunk a sátrakhoz, aztán alvás másnap reggelig.

1. nap

Reggel egy kis lazítás, aztán bevásárlás, sörözés, hülyülés amíg a Sirenia el nem kezdte a műsorát. Akkor páran elmentek őket megnézni, nekem nem kenyerem az ilyesféle zene, szóval vártam a Korpiklaaniig.
A finneket már láttam ugyanitt két éve, akkor egy fergeteges koncertet nyomtak, és a legutóbbi Paganfestes PeCsa koncert is csak fokozta a várakozásomat, de sajnos csalódnom kellett. A Tuli Kokkoval bezárólag szinte csak lassú dalokat játszottak. A koncert közepéig azt hittem, hogy elalszom, csak a Keep On Galloping rázott fel. Szerencsére a koncert felénél megélénkült a program, jött a Pellonpekko az első albumról, aztán a Jouney Man, Hunting Song, Happy Little Boozer, Let”s Drink és az elmaradhatatlan Beer Beer. A koncert második fele megmentette nálam a bulit, remélem a jövőben az ilyen jellegű kisiklásoktól mentes koncerteket nyomnak majd.

Korpiklaani után a búcsúturnén lévő amerikai industrial alapcsapat, a Ministry jött, akik nem kíméltek senkit. A felettébb idegesítő monoton intro után azonnal belecsaptak a lecsóba, később jött a No W, természetesen végig George Bush és úgy általában hatalomellenes videókkal a kivetítőn az egész koncert alatt. Volt még Rio Grande Blood, Just One Fix, N.W.O., ami talán a legnagyobb ovációt kapta a közönség részéről. Sajnos a napfény miatt a fények nem érvényesültek rendesen, azonban a pusztító hangerő kárpótolt ezért. A keverő környékén ráadásul kivehetően szólt, elől sajnos egészen eltűnt Al bácsi hangja a nagy zúzás mögött, ami sajnos csak a kerítés mögött játszó zenészek részéről állt, a csehek nagy része csak egyhelyben tombolt erre az energiabombára.

A Ministry produkciója után a Def Leppard poprock/arénarockzenéje még erőtlenebbnek tűnt, Joe Elliott hangja sem a régi, Vivian Campbell még mindig tud gitározni, de akkor sem volt ezen az estén elég. Egy félkezű dobos nem elég az üdvösséghez (nem kevesen csak ezért nézték meg a bandát). Azért a nagy slágerek némelyikére kellemesen bólogattam, talán ha nem a Ministry után játszanak, akkor nem csalódok ekkorát bennük.

Végére maradt az általam egyik legjobban várt produkció, az Avantasia. A beállásnál jó darabig szenvedtek Miro Rodenberger hangszerének megszólaltatásával, de végül a kiírt kezdés után fél órával színpadra robbant a csapat a Twisted Minddal. A színpadon két háttérvokálos hölgy (egyikük a Scarecrow lemezen éneklő Amanda Somerville volt), 2 gitáros (Oliver Hartmann és Sascha Paeth), egy basszer, a már említett Miro, egy számomra ismeretlen basszusgitáros és az Edguyból ismert Felix Bohnke dobos (akiről Tobias jóvoltából ismét kiderült, hogy a legkisebb pénisszel rendelkezik a világon) volt az elején Tobias Sammet társasága. A többi vendégénekes szép sorban követte egymást a különböző dalokban. Itt volt André Matos, Bob Catley, Jorn Lande és Kai Hansen is. Közülük Jorn Lande énekelte a legnagyobbat, egyszerűen félelmetes, amit ez az ember produkálni tud. André Matos itt-ott hibázott a szövegeknél, de ez nem ment szerencsére a buli rovására.
A Twisted Mind után még több Scarecrow-s dal következett, először maga a címadó, amit teljes hosszában eljátszottak a jelenlévők, majd a pörgős Another Angel Down. Utána, ha lehet még jobban elszabadultak az indulatok, hiszen olyan nóta következett, amire szerintem mindenki várt, hogy hallja, amióta megjelent az első Avantasia lemez: Reach Out For The Light.
Nagyjából fele-fele arányban játszották az első Avantasia lemez és a Scarecrow dalait, a műsor közepére csoportosítva a lassabb, szellősebb számokat. Az EP-s Promised Land jelentette az első blokk végét, hogy utána a ráadásban mindenkinek leessen az álla. Következett a Toy Master Kai Hansen tolmácsolásában! Szerintem remekül énekelte az eredetileg Alice Cooper hangjára írt dalt. Utána az első lemez balladája a Farewell következett Amanda és Tobias duettjével, majd a Sign Of The Cross és a Seven Angels refrénje immáron mindenki részvételével. A közönség tombolt, a zenészek pedig fülig érő vigyorral zenéltek, tökéletes zárás és népünnepély a végére. Rendkívül fáradtan, de mégis elégedetten tértem vissza a táborba, a pár apró hangzásbeli gond sem tudta elrontani ezt a csodálatos estét.
Avantasia setlist: Twisted Mind, The Scarecrow, Another Angel Down, Reach Out For The Light, Inside, No Return, The Story Ain”t Over, Shelter From The Rain, Lost In Space, I Don”t Believe In Your Love, Avantasia, Serpents In Paradise, Promised Land/The Toy Master, Farewell, Sign Of The Cross, Seven Angels refrén

2. nap

Ezt a napot főleg a pihenés jellemezte, a reggeli lazítás után ismét bevásárlás majd laza sörözés és gasztronómiai őrültködés követte, egészen a Haggardig.

Haggard ezen a fesztiválon nekem nem tetszett, a koncertjük felénél el is mentem, mert majd megsültem a tűző napon, fáradt voltam és a zene sem az a felpörgetős fajta, hiába játszottak még egy In Extremo feldolgozást is, nekem azon a napon nem jött be a produkciójuk. Remélem hamar kiküszöbölik a csorbát egy klubkoncerttel.

Sabaton azonban jött-látott-győzött. Tavaly óta közel megduplázódott a nézőszámuk, nem is csoda, hiszen az Art Of War című lemezük is fergetegesre sikerült és piszok erősek élőben. Az új lemez nyitódalával, a Ghost Divisionnel kezdtek, ezt követte az eddigi nyitónóta Panzer Battalion. Ekkorra már mindenki keze a magasban volt, Joakim Broden tenyeréből evett a közönség. Alaposan felrázták a népet a rendelkezésre álló 75 percben, egyaránt válogatva mindhárom lemezükről, eljátszva az új lemezről általam leginkább vágyott számokat is.
Összességében egy nagyon jó hangulatú buli volt, Wackenen találkozunk!
Játszott dalok: Primo Victoria, Panzer Battalion, Into The Fire, Metal Machine, Attero Dominatus, Rise Of Evil, In The Name Of God, Back In Control, A Light In The Black, Metal Crüe, Ghost Division, The Art Of War, 40:1, Cliffs Of Gallipoli, Panzerkampf, The Price Of A Mile

A kanadai Annihilator egy két évvel ezelőtti lemondást pótolt most. Jeff Watersék (aki egy világító gitáron játszott) egy igen erős setlistet állítottak össze, tele régi dalokkal. A tavalyi Metal lemezről volt az Operation Annihilation, Clown Parade, de ezeken kívül igazi jó értelembe vett slágerparádé volt a buli: WTYD, Fun Palace, Phantasmagoria, Wicked Mystic, Road To Ruin, Never, Neverland, I Am In Command, Set The World On Fire, Alison Hell. Az elején kissé halkan szólt a cucc, de szerencsére ezt hamar orvosolták és nagy zúzást vittek véghez a fanatikusok. Elvileg ez volt a zenekar egyetlen európai fellépése ezen a nyáron, igazán kitettek magukért, tavaly az Iced Earth előtt láttam őket, de szerencsére ez a koncert sokkal hosszabb volt, még ha nem is ütött annyira, mint az Orpheumban.

Az Annihilator után az Oomph következett, akiknek főzenekarként való szerepeltetése elég megkérdőjelezhető döntés volt, kicsit kevesebben voltak rajtuk, mint Ministry-n. Engem nem is mozgatott meg annyira a produkciójuk, bár az ő énekesük még egy kis kört is megtett a közönség kezein Jourgensennel ellentétben, ha barátnőm nem szeretett volna belenézni a műsorukba talán még a közelükbe sem megyek. Oomph helyett aztán inkább egy jó kis rockdiszkóba vetettem bele magam a második színpadnak csúfolt sátornál, egészen addig, amíg a cseh nyelvű remekművek nem kezdtek el záporozni. Utána visszaindultam a táborba és a Moonspellt már csak a sátorban hallgattuk

3. nap

A szombati délelőtt abban különbözött a többitől, hogy kihagytuk a vizovicei bevásárlást és hamar megebédeltünk, hogy odaérjünk az Alestorm koncertjére.
Előzőleg nem tudtam, hogy mit várjak, de biztosan nem egy olyan kalózt, mint Gavin Harper énekes-gitáros: raszta haj, skótszoknya, rózsaszín gitárpánt és ráadásként a seggéről egy skót zászló lengedezett. Mókás látvány volt, annyi szent! A koncerten a másik “látványosság” a félmeztelen Dani Evans basszusgitáros/énekes volt, mást nem ismertem fel a bandából, mivel kisegítő személyzetet hoztak az Alestorm fedélzetére. A korai időpont (délután fél 1) ellenére meglepően sokan voltak kíváncsiak a skót kalózokra, akik minden tőlük telhetőt megtettek a közönség szórakoztatására, azonban a technika többször közbeszólt, alig győztek elnézést kérni a sok problémáért. A végén még Gavin gitárja/erősítője is felmondta a szolgálatot és a záró Captain Morgan”s Revenge-et a felétől már csak léggitározta. Az idén megjelent első lemezüket szinte teljes egészében eljátszották, a Flower Of Scotland és az Of Treasure maradt ki a programból. Gavin elárulta azt is, hogy a demonoid.com-on ingyen hozzá lehet jutni a lemezhez és reméli már mindenki így vagy úgy, de hallotta. A kalózok produkciója azonban nem volt elég meggyőző a sok technikai malőr miatt. Talán majd ha októberben végre magyar vizeken hajóznak, akkor jobb mulatságot csapnak.

A német Stormwarrior műsorát sajnos leginkább csak a kivetítőről és a zuhanyzóból figyeltem, így azon kívül, hogy elég sokat játszottak az idei Heading Northe lemezről, nem sok mindent tudok elmondani róluk, bár a táborunkban az egyik nagy rajongójuk meglehetősen csalódottan nyilatkozott a koncertről.

Mivel a Tristania zenéjét nem szeretem így nekem a nap következő fellépője a német Brainstorm volt. Idén már volt szerencsém hozzájuk az Avalon Clubban, akkor nagy sikerük volt a magyar közönségnél, most hasonlóan nagy ováció fogadta őket a fesztivál meglehetősen vegyes közönségétől is. A Falling Spiral Down alatt sikerült előrejutni az ötödik sorig. Utána következett a Metus Mortisos Blind Sufferinggel folytatódott buli, aztán következtek a további dalok, körülbelül egy órában. Elhangzott az új lemezről még a kislemezes Fire Walk With Me, az End In Sorrow és a How Do You Feel is. A régebbi lemezekről pedig a Shiva”s Tears, Hollow Hideaway, Shadowland, Highs Without The Lows, Worlds Are Comin” Through és a Brainstorm mindenki által dúdolható slágere, az All Those Words.
Andy B. Franck már a második szám alatt a fotósárokban énekelt az első sorban állókhoz, végigpacsizva mindenkivel, elnyerve vele a közönség abszolút szimpátiáját. A többiek hozták a szokásos magas színvonalat, Torsten Ihlenfeld és Milan Loncaric gitárosok, Antonio Ieva basszer és Dieter Bernert egyformán precízen játszott, semmi hiba nem csúszott az előadásba. Minden évben van egy zenekar ezen a fesztiválon, amelyik egyik évben a délutáni produkciójával kiérdemli a következő évi headliner helyet. Véleményem szerint ez a Brainstorm mindenképpen megérdemelné, hogy főzenekarként lépjen fel jövőre.

Amon Amarth előtt elkezdett egy kicsit szemerkélni az eső, de gondoltam, hogy nem lesz ebből semmi baj, hiszen a koncert kezdetére már el is állt. Kedvenc vikingjeim a Valhall Awaits Me-vel indítottak, de sajnos a keverés az elején borzasztó volt, minden egybefolyt. Később kicsit normalizálódott a helyzet, viszont Johan Hegg hörgései többször is alul voltak keverve, legnagyobb sajnálatomra. Mindenesetre a banda tagjain nem múlt semmi, sorra játszották az utolsó három lemez legkirályabb dalait, de továbbra is elég halkan szólaltak meg, nem egyszer sikerült túlüvöltenem az egész bandát vagy a keverő és a színpad között lazán értettem a beszélgetéseke. Sajnos kicsit csúszott a program, így az eredetileg kiírt 80 perc helyett némileg kevesebbet töltöttek a színpadon, de többre amúgy sem lett volna idejük, hiszen a Pursuit Of The Vikings alatt olyan felhőszakadást kaptunk a nyakunkba, amilyet hosszú ideje nem láttam. A szám végére már a teljes jobb oldali hangfalrendszer is felmondta a szolgálatot. Persze a szám elején még senki sem tudta, hogy meddig tart majd a vihar, én is azonnal pólómat ledobva, extázisban tomboltam a koncert végéig. Csak utána sem akart alábbhagyni a jéghideg eső, így menekülőre fogtuk a dolgot, a fesztivál többi látogatójával egyetemben. Közben láttuk, hogy a színpadi segédek letakarják az egészet, kétségessé vált, hogy folytatódik-e a műsor vagy elmarad az Apocalyptica és a My Dying Bride is.
Játszott dalok: Death In Fire, For The Stabwounds In Our Backs, Versus The World, Across The Rainbow Bridge, An Ancient Sign Of Coming Storm, The Fate Of Norns, Victorious March, The Pursuit Of Vikings, Valhall Awaits Me, Runes To My Memory, Asator, With Oden On Our Side, Cry Of The Black Birds

Amíg ezen gondolkodtunk, elrajtolt a pucér maraton vizovicei futama is, mely még másnap is beszédtéma volt a kempingben.
Végülis szerencsésebbek voltunk, mint a spanyol és olasz fesztiválozók, ahol sorra maradtak el a zenekarok, hiszen némi várakozás után a Refuse/Resisttel indították a programot. Mire visszaértem a színpad elé (vicces látvány lehettem strandpapucsban, fürdőgatyában, Maiden pulcsiban és sárga esőkabátban) már rengetegen visszaszivárogtak a finnek műsorára, szerencsére az eső intenzitása is csökkent valamelyest.

Az Apocalypticát szintén láttam ott tavalyelőtt, azóta a színpadkép nem változott, továbbra is a cselló alakú trónszékek a legnagyobb látványelemek. Feldolgozások és saját számok is bőven voltak a műsorban. Feldolgozások közül a Creeping Death, Seek&destroy és az Enter Sandman került be a már említett Refuse/Resisten kívül a műsorba. Saját számok közül a Betrayal, Last Hope, Bittersweet volt biztosan. A koncertet a Hall Of The Mountain Kinggel zárták, miután többször megköszönték, hogy az ítéletidő és a hideg ellenére is megnéztük őket. Én viszont a programjuk után ismét a távozás mellett döntöttem, így a My Dying Bride-ot csak a sátorból hallgattam.

4. nap

Reggelre mintha mi se történt volna teljesen felszáradt az előző napi “monszun” minden maradéka, és ragyogó napsütésben tették ki minden alkalmas helyre ruháikat száradni a fesztiválozók.
Aznap már mindenki elég fáradt volt, a szokásos délelőtti bevásárlási procedúra is lassabban zajlott a megszokottnál, félig már mindenki a hazaúton gondolkodott.

Aznapi első fellépő, amit láttam a svéd Bloodbound. Ha annyit mondanék, hogy true metal, körülbelül le is írtam az együttes megjelenését és zenéjét is. Semmi kifogásolható nem volt a produkciójukban, később az árnyékba húzódva kellemesen lehetett bólogatni eddig megjelent két albumuk legjavára. Az olyan számokkal, mint Metal Monster, Book Of The Dead vagy a Crucified, nem is lehet és nem is illik hibázni. Nem fogják megváltani a világot a zenéjükkel, de minden heavy metalosnak kellemes perceket szerezhet ez a zene.

A dán Communic műsorát sürgős táplálkozhatnék miatt kihagytam, viszont a szintén dán Volbeatet semmi pénzért nem hagytam volna ki. Nagyon bejön nekem az az “elvismetal” zene, amit játszanak. Michael Poulsen az egyik szám előtt még egy fésűt is elővett a farzsebéből (honnan máshonnan?) és még a séróját is Elvisesre lőtte be. Elnyomott egy-két Ozzys poént is, öregkorában tényleg esélyes, hogy úgy fog kinézni, mint Ozzy papa mostanság. A zenekar talán az egész fesztivál egyik leglendületesebb koncertjét adta, nem volt megállás, csak rock”n”roll és metal. A klipes számok közül eljátszottak szinte mindent, volt Radio Girl, The Garden”s Tale, Sad Man”s Tongue, bár az I Just Wanna Be With You-t nagyon vártam, mégsem játszották el, zárásként a Rebel Monstert hallhatta a nagyérdemű az első korongjukról. Jövő hónapban szerencsére a magyarországi bemutatkozás is meglesz!

A svájci Gotthard műsorát is kihagytam, amit már akkor is bántam, de szegény barátnőm nem érezte a legjobban magát, így őt ápolgattam inkább.

Sonata Arctica előtt ismét beborult az ég, elkezdett dörögni, páran elénekelték az Ítéletnapot, mi inkább már eleve esőkabátokkal felszerelkezve mentünk be a koncertre. Az eső közben jobban rákezdett, le is takarták a színpadot újra, így késve kezdődött már a beállás is, majd körülbelül fél órás késés után csendülhetett fel az intro. A finn legények az Unia első számával, az In Black And White-tal kezdték műsorukat, amit követett még az It Won”t Fade és a Paid In Full, a Kingdom For A Heart az első lemezről, majd jött a Full Moon. Körülbelül a szám ötödéig, amikor elment az egész Pa rendszer, kivéve az egyik vokálmikrofont. Tony Kakko ezen keresztül kezdte szórakoztatni az egybegyűlteket először a Full Moon acapella előadásával majd a Vodka Songgal. Szerencsére közben helyreállt a rend és megfigyelhettük, hogy Tonyt sem az eszéért szeretjük: Kakko úr ugyanis körülbelül 2 percig próbált énekelni az új mikrofonjába sikertelenül, amíg észre nem vette, hogy nini, még ott van előtte az eddig is képes álványos mikrofon! De hoztak neki újat is, és miután Henrik szintetizátora is megszólalt, mehetett minden tovább, először is a Full Moonnal, majd a Replicával és a Calebbel folytatódott a műsor. Azonban a tetemes késés és a kényszerszünet miatt már csak kevés idő volt hátra, így az eddig kimaradt lemezekről játszottak el egy-egy számot, jelesül a Black Sheepet a Silence-ről, a Don”t Say A Wordöt a Reckoning Nightról és végül a The Cage-t a Winterheart”s Guildről. Természetesen levezetésképpen a Vodka Song is lement még egyszer.
Ha nem is élete koncertjét adta itt a Sonata legénysége, azért minden elismerés megilleti őket, hogy a sorozatos problémák ellenére megpróbálták a maximumot kihozni magukból és a helyzetből egyaránt.

Barátnőm unszolására kihagytam a Within Temptationt, akiket már szintén láttam eme fesztiválon 2006-ban, de most az eső és szél miatt semmi látványelemet nem tudtak bevinni a produkcióba, annyira nem is sajnálom, hogy a sátorból figyeltem őket. A Mother Earth vagy a Stand My Ground onnan is kellemes hallgatnivaló volt, amennyire pörögnek az elmúlt években felénk is, biztosan láthatom még őket.

Hát ennyi volt idén számomra a Masters Of Rock, persze ha minden élményt vagy benyomást leírnék, akkor sosem érnék a végére, és nem szeretnék visszaélni az olvasók türelmével sem. Remélem mindenkinek tetszett ez a beszámoló és kedvet kapott egy kis nyári túrához.

Továbbá szeretném itt is megköszönni mindenkinek, aki jelenlétével hozzájárult az esemény fényének a növeléséhez, akár a táborunk állandó vagy csak átutazó vendégeként az öt nap alatt. Állatok vagytok! 🙂 Jövőre ugyanott találkozunk!

Kapcsolódó cikkek

Masters Of Rock Fesztivál 2014 – Koncertbeszámoló

Darkjedi

Masters Of Rock Fesztivál 2013 – Koncertbeszámoló

Darkjedi

Masters Of Rock Fesztivál 2012 – Koncertbeszámoló

Darkjedi

Masters Of Rock Fesztivál 2011 – Koncertbeszámoló

Darkjedi

Masters Of Rock Fesztivál 2009 – Koncertbeszámoló

Darkjedi

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár