Koncertbeszámolók

Metal Massacre – Koncertbeszámoló

2008. május 24. @ Szombathely, Végállomás

FELLÉPŐK: Morgue, Distorted Impalement, Malediction, Depths Of Depravity, Betrayer, Excidium

Május 24-én a szombathelyi Végállomás Klubban került megrendezésre a Metal Massacre nevezetű death metal fesztivál. A fellépők névsorát végigböngészve, még véletlenül sem hagytam volna ki ezt az eseményt. Sajnos az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy rajtam kívül nem sokan gondolták ezt így, hisz a 19 órára meghirdetett kezdéskor még alig lézengett pár ember a helyszínen, és ez a későbbiekben sem változott. No, de ne siránkozzunk, nézzük mit is tartogatott ez az este.

A hétórás kezdésből már majd kilenc óra lett, mire az első fellépő belekezdett műsorába. A soproni Excidium-ot már volt alkalmam élőben megismerni, igaz, jóval rosszabb körülmények között. A gyér nézőszám igazából nem zavarta őket, nagy elánnal vetették bele magukat a koncertbe. A doom metalszerű zenéjük nekem mindig is bejött, így érdeklődve tekintettem végig a bulit. A felállás mintha egy kicsit megváltozott volna, és ez új zenei felfogást is tükrözött. Gondolok itt arra, hogy mintha a doomos jelleg kezdene eltűnni a zenéjükből. Erre ékes bizonyíték volt a koncert vége felé eljátszott új nóta is. Kicsit egyszerűbb, ám súlyos riffekkel megáldott dal volt ez, modernebb köntösbe öltöztetve. Persze régi nótákat is játszottak, és a Katatonia Murder című nótájának feldolgozása mellett a Sepulturától is elnyomták a „Roots Bloody Roots” című örök klasszikust. A koncert alatt végig jól szólt a cucc és a zenészek is bemozogták a színpadot. Nekem ismét tetszett a soproninak műsora. Tessék megismerkedni velük.

Egy kevés átszerelési idő után a répcelaki Betrayer következett. Velük is már volt alkalmam élőben találkozni, és igazából akkor sem jött be annyira. Ez a főként thrash alapokon nyugvó muzsika, némi death beütéssel még nem hangzana rosszul, de hosszútávon egy kicsit fárasztónak tűnt nekem a produkció. Főleg az énekes hangja miatt. Pedig a veteránnak számító arcok tényleg nagyon lelkesen tolták a muzsikát és a gyors riffeket. Azért a bulijuk elején elnyomott Death feldolgozás mindenképp üdítőnek hatott. Nem néztem végig a répcelakiak műsorát, de úgy kábé ők is fél óra negyven perc műsoridő után levonultak.

Aztán számomra az est fénypontja, a mosonmagyaróvári Depth Of Depravity következett. Eddig élőben még nem volt alkalmam megnézni őket, de lemezeik rendszeresen forognak nálam, így már alig vártam, hogy elkezdődjön a buli. Nem akarok itt nagy szavakat használni, de amit itt az óváriak lenyomtak, az maga volt a megtestesült death metal, vérprofin tálalva. Zenéjük valahol a Cryptopsy és a Cannibal Corpse között lehet félúton. A megtekert komplex riffek mellet a döngölős ritmusokra és az őrült tekerésekre is nagy hangsúlyt fektettek. Ami lejött a színpadról, az nem lehet máshogy megfogalmazni, mint egy hatalmas energiabomba. Nem csoda, hogy a kevés ember, aki ott volt a bulin is olyan zúzást rendezett, hogy az őrület. A zenészek is rendesen mozogtak, szinte élt a színpad a bő egy óra alatt. Mind a két lemezről válogattak nótákat és mindegyiket hihetetlen precizitással vezettek elő. Főleg a dobos mellet nem lehet szó nélkül elmenni, aki úgy ütötte a cájgot, hogy öröm volt nézni. Persze a gitárosujjak is óramű precizitással nyúlkáltak a húrokon. Jakab Péter énekes is szimpatikusan vezényelte le a bulit. Persze a kegyelemdöfés sem maradhatott el, amit egy Cryptopsy dal képében kaptunk meg. Aztán akkor tényleg elszabadult a pokol. Igazából mást nem akarok hozzáfűzni, ez a koncert megerősítette számomra, hogy Magyarország egyik legjobb death metal bandája, mind lemezen, mind koncerten a Depth Of Depravity.

Az idő már nagyon későre járt, mikor bő fél óra átszerelés után az osztrák kimondhatatlan nevű Distorted Impalement a színpadra keveredett. A koncert előtt csak annyit sikerült kiderítenem a bandáról, hogy eddig csak egy demot és egy split anyagot jelentettek meg. Nagy elvárásaim nem voltak, de megmondom őszintén, kellemeset csalódtam. Az osztrák hármas olyan erővel szólalt meg színpadon, amihez még a szombathelyi klub viszonylatában nem volt szerencsém. Igaz, a grind-os éneket nem lehetett hallani, de ezt leszámítva tényleg őrület volt. Րk nem a technikázás felől közelítettek a death metalhoz, hanem a mindent elsöprő húzós, kegyetlen ólomsúlyú riffek voltak a mérvadóak. A hozzáállásuk is szimpatikus volt és a közönség is vette a lapot. Tényleg, aki a koncertet kibírta egy helyben állva, az sürgősen forduljon orvoshoz. Nem azt mondom, hogy megváltják a világot, de egy öt éve létező bandától ez a produkció több volt, mint ígéretes. Érdemes lesz rájuk figyelni a későbbiekben.

Mivel az idő már majdnem hajnali kettő óránál járhatott, így hazafele vettem az irányt és sajnos az utolsó Malediction-t ésMorgue-t már nem tudtam megtekinteni. Az elmondható, hogy egy jól megszervezett, igényes death mészárlás volt ez az este, és köszönet a szervezőknek a buliért, és remélem a sok macera, ami ezzel jár, nem veszi el a kedvüket attól, hogy legközelebb is ilyen nívós eseményt rendezzenek. Én ott leszek az tuti. DEATH

Kapcsolódó cikkek

Malediction – Koncertbeszámoló

Gyrsee

Malediction – nagyon jól éreztük magunkat

KMZ

Koncertajánló: Monastery / Malediction / Fallen Greek Gods (RO) / We Are Dust You Turn Into (CZ) / KillerSick

KMZ

Malediction – egy ilyen trióval szerintem érdemes lenne más területekre is csapást mérni

KMZ

MORGUE – A Pokol Kapujában (demo)

Menegroth

MALEDICTION – Reductio Ad Absurdum

Menegroth

Morgue Interjú

Menegroth

MORGUE – Fájdalom Sötét Folyosóján (demo)

Menegroth

Depths Of Depravity, Malediction, Kill With Hate, Long Pig – Koncertbeszámoló

conatgion

GORE Fest III – Koncertbeszámoló

Menegroth

DEPTHS OF DEPRAVITY – Insensible Extinct Mechanical World

Riffa

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek