Metalfest Open Air Hungary 2010 – Élménybeszámoló

2010. május 21-23-ig. @ Budapest, Csillebérc

Mikor első alkalommal hallottam a Metalfestről, nem akartam hinni a fülemnek. Sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen kaliberű fesztivál valaha megrendezésre kerül nálunk. Ami már elsőre is sokkolt az a Lamb of God fellépésének a híre volt. Rájuk aztán végképp nem számítottam, már csak abból kifolyólag is, hogy néhány kivételtől eltekintve hozzánk csak a kevésbé népszerű, underground bandák vagy a nagyon nagy rajongótáborral rendelkező zenekarok (pl. Metallica) jutnak el. Mielőtt belevágnék a napi bontásba még megemlítenék valami számomra fontos dolgot a fesztivállal kapcsolatban. Mégpedig azt, hogy már a nevéből is egyértelművé válik, hogy ez egy metál fesztivál és a többi hazai fesztivállal ellentétben itt nem fogunk mindenféle puki punk meg műalternatív pop zenekarokba futni. Nem arról van szó, hogy behetárolt lenne a zenei ízlésem, de sokkal jobban érzem magam egy rakás sörszagú, szőrös állat között. 😀

1. nap

Érkezésünkkor talán, ha 50 ember várakozhatott a csillebérci KFKI kapujánál és ez a szám annak ellenére sem nőtt túlságosan, hogy a kapunyitással nagyjából fél órát késtek szervezők. A szervezés szempontjából más negatívumra én nem is nagyon lettem figyelmes, még a biztonsági emberek is teljesen normálisak voltak a más fesztiválokon megszokott bunkó arcok helyett.
Sátorállítás után gyors terepszemle egy lassú, viszont annál alaposabb sörteszttel karöltve. A terep dimbes-dombos, fákkal sűrűn tarkítva, de szerencsére mindenhova beton út vezet, úgyhogy a sár csak a sátrak között (ott is csak azoknál súlyossabban, akik nem dombtetőn állították fel) volt jellemző, na meg persze a nagyszínpad bejárata előtt, amit másnapra már át is helyeztek épp ebből kifolyólag. A sör szabvány fesztiválsör volt. Minden előnyével és hátrányával egyetemben (mi azért a legtöbb alkoholt inkább a fesztivál területén kívül töltöttük magunkba, mert különben nem bírtuk volna pénztárcával a nagy szomjúságunkat 😀 ).

A Deicide-al azonos időpontban elkezdett szakadni az eső is, de mivel a nagyszínpad is fedett volt, ez mit sem számított (mondjuk így nem volt “open air” a fesztivál). Glen Benton hangja mondhatni gyönyörű volt, élőben talán még jobb, mint lemezen. Sajnos ez a hangszerekről már nem mondható el, eléggé egybemosódtak a dolgok és csak a jellegzetesebb részek jöttek át. Ettől függetlenül igen kellemes koncert volt, mindenféle maskarák meg hatásvadász effektek és döglött kecskék nélkül is áradt a gonoszság a színpadról. Eljátszották az összes sátáni slágerüket, kezdésnek pont jók voltak aznapra.
A nagyszínpad következő fellépője a progmetálban utazó Nevermore volt. Legutóbb majdnem egy éve láttam őket és az akkori teljesítményüket bőven felülmúlták, legalábbis a zenekar aktivitását és a koncert hangulatát tekintve. A közönséget azis bőven spanolta, hogy a banda új gitárosa magyar, a Pantera tribute-os (Remembering the Steel) Vörös Attila. Nem ritkán az ő nevét skandálták a dalok között, amit bőven ki is érdemelt. A játszott számok listája itt is egész jó volt, de azért szívesen megnézném őket egy hosszabb klubkoncert keretein belül.
Néhány sörrel és egy kevés sárban dagonyázással később csapott a húrok közé a Lamb of God. A fesztivál felhozatalán velük szemben voltak a legmagasabbak az elvárásaim és elmondhatom, hogy bőven hozták a szintet. Az új album intro-ja után az In Your Words-el robbantak be a füsstel telenyomott színpadra és sorjáztak a legzúzósabb nótáik. A tömeg őrjöngött, a zenekar is őrjöngött, nekem már csak a Faded Line hiányzott, de az elmaradt, volt helyette viszont Now You’ve Got Something to Die For, Set to Fail, Contractor, Laid to Rest, Redneck, úgyhogy annyira nem bánkódtam azért. Tökéletes koncert volt, várjuk őket is vissza.
A napot a Marduk bulivájal zártuk, de ők már nem tudtak annyira túlságosan lázba hozni, még ha mindig mosolyognom is kell a szerkójukon. Ez most nem rajtuk múlott, én voltam puhány és mituán megtudtam, hogy a Vadert korábbi időpontra rakták (még a Marduk elé) és nem sikerült megtekinteni őket, inkább a sátrat és a pihenést választottuk.

2. nap

A második nap felhozatala sajnos nem volt annyira erőteljes, ha csak nem a heavy metal a kedvenced, mert volt Hammerfall meg Brainstorm, de ez engem nem különösebben hozott lázba. A napot a Decapitated bulijával indítottuk. Szégyenszemre nem ismertem őket eddig, és nem tudom, hogy szégyellni való-e, de nem is fogom őket jobban megismerni. Számomra sem a zene, sem a koncert nem volt eléggé meggyőző ahhoz, hogy többet foglalkozzam velük.
Kicsit később kezdett volna a Legion of the Damned, de az aznapi vihar akkorára sikerült, hogy a nagyszínpadnál le kellett kapcsolni az áramot, nehogy valami baja essen a berendezéseknek. Szerencsére az eső hamar elállt és a zenekar el is kezdhette a műsorát. Előzőleg belehalgattam a zenéjükbe, és akkor tetszett is, de a színpadon már nem voltak annyira meggyőzőek. Hamar egyhangú és unalmas lett az egész, a vége pedig az lett, hogy az utolsó számokat már meg sem vártuk, inkább a sört választottuk.
Este a Megazetor játszott a csarnokban. Őket eddig egyszer láttam élőben évekkel ezelőtt. Azóta bevettek egy új énekest és e-miatt kicsit változtak a gondolataim velük kapcsolatban. Akkor úgy gondoltam, hogy nevet kéne változtatniuk. Most úgy gondolom, hogy nevet kéne változtatniuk és ki kéne dobniuk az énekest… Nincs feltétlenül rossz hangja a gyereknek, de ehhez a zenéhez egyáltalán nem passzol. A Megazetor marhajó a komplex prog-death-ben, és ez élőben mégjobban ütne, ha lenne egy a zenéhez illő énekhanggal megáldott ember a csapatban. Sajnos ez jelenleg nem így áll és ezért maradt bennem némi keserű szájíz velük kapcsolatban.
Mivel a Sylosis elmaradt (gondolom mert kilépett az énekes) a Stigma-t meg már nem volt kedvünk megvárni, leküldünk még pár sört, csak, hogy jobban aludjunk, és kidőltünk.

3. nap

Az utolsó nap jórészét a Normafánál töltöttük. Kellemes látvány volt a sötétbe öltözött rockerek hordája a sétálgató családok meg a nyugdíjas kiránduló társulatok között. Az biztos, hogy ezen a környéken még sosem fogyott ennyi dobozos sör. 😀
Délutáni programként a Varg nevezetű német viking-jelmezes bandát tekintettük volna meg, de már akkor kezdett gyanús lenni a dolog, amikor a zenekar énekes nélkül elkezdett játszani. Akkor viszont már minden teljesen tiszta volt, amikor egy szőrmebundába bújtatott törpeszörnyeteg berepült a színpadra és elkezdett rikoltozni. Ez bizony nagy megkönnyebülésünkre nem a Varg volt, arra már nem emlékszem, hogy kik voltak, de gyorsan kiszaladtunk és ellenőriztük sejtésünket a bejáratnál található időbeosztáson és tényleg nem ők voltak… Szerencsére nem elmaradt a Varg koncert, csak egy kicsit későbbre került. Ha valaki nem ismerné őket, akkor annyival nagyjából el lehet mondani a lényeget, hogy olyanok, mint az Amon Amarth csak bunkóbban meg több festékkel. Alapvetően jó bulit toltak, a számok jók, a hangulat király volt. Ez már elég volt, ahhoz, hogy az Amon Amarth-ra kellően vikinges kedvünk legyen, de természetesen azért még megtoldottuk néhány sörrel…
Nem kedvelem a viking metal-nak nevezett folk zenét. Szerintem a népzenét nem kéne vegyíteni a metállal. Egyrészt hülyén néz ki egy tekerőlant két gitár között egy harciasra sminkelt kis elf kezében, másrészt méghülyébben néz ki egy szakállas, részeg, kétméteres barom egy v-gitárral a pacsatüttösi asszonykórusban. Hála az égnek, az Amon Amarth-nak semmi köze ehhez az egészhez, náluk csak a szövegek témája merít a viking mitológiából, a zene pedig dallamos death metal. Akárhányszor látom őket mindig lenyűgöz, hogy milyen hangulatot tudnak teremteni akár a zenéjükről akár Johan Hegg számok között előadott “ti vagytok a legjobb közönség” szövegeiről van-e szó (az ő szájából még ez is hihetőbb). Természetesen ők sem hagyhatták ki a slágerszerzeményeket (Pursuit of Vikings, Death in Fire, Live for the Kill, Asator, Valhall Awaits Me), amit még kicsit hiányolok tőlük, hogy valami régi szerzeményt játszanak egyszer élőben, például a Friends of the Suncrosst vagy a Once Sent From the golden Hall-t. Az ő bulijukról csak jót tudok írni, szinte hibátlan volt, ha minden hétvégén játszanának nálunk, akkor is örömmel mennék ki minden alkalommal megnézni őket.
A fesztivál zárása képpen még belenéztünk a Twilight of the Gods-ba és a Manticora-ba majd ittunk pár búcsúsört és nyugovóra tértünk. Reggel a biztonságiak ébresztgették az embereket, hogy lassan készülni kéne, mert 10-ig el kell hagyni a tábort. Mi ezt betartva távoztunk és közben abban reménykedtünk, hogy jövőre is el jut hozzánk ez az utazó fesztivál.

Szólj hozzá!