Metalfest Open Air Hungary 2011 – Koncertbeszámoló

2011. június 3-5 @ Budapest, Csillebérci Szabadidő Központ

Tavaly nemzetközi összefogással ismét egy igazi, kimondottan metal fesztivált sikerült a Hammer gárdájának a Magyarországra szerveznie. A rendezvény sikeresnek bizonyult, hiszen rengeteg nagyágyú lépett a deszkákra abban a három májusi napban, így nem is lehetett kérdéses, hogy idén ismét a kemény zenéké lesz a terep a volt úttörőtáborban!

A MÁV jóvoltából eleve később értem Budapestre a tervezettnél, de a gyors lepakolás, szálláselfoglalás után már csak a BKV-n múlt, hogy odaérek-e a Graveworm elejére. Nem értem… A jegyem gyorsan átvehettem, sikerült kis utánajárással fotós pass-t is szereznem. A Graveworm utolsó taktusait már a táborból hallhattam, ahol nagy örömömre sok ismerőssel találkoztam, így már a nemrég új lemezzel jelentkező Wisdomot sem kellett egyedül megnéznem.

A fesztivál területét eléggé lecsökkentették, sajnos a tavalyi nagynak mondható tér után a kisszínpad  is kisebb lett, de sokkal közelebb került a fesztivál szívét jelentő nagyszínpadhoz! Ez mindenképpen jó döntés volt a szervezők részéről, miképpen az is, hogy egy ismert energiaital nevét viselő kis pódium is kialakításra került, ahol hajnalig szóltak klasszikus rockdalok. A dedikáló és egyéb, cd-s, pólós sátrakat ellenben viszonylag messze rakták a színpadoktól, így ott általában csak néhány fő lézengett, de a legnagyobb kellemetlenség az volt, hogy még egy szendvicset sem lehetett a színpadokhoz bevinni, így az ember dönthetett, hogy kidobja azokat vagy a viszonylag messze lévő ruhatárba teszi be azokat hátizsákostól. Egy közelebbi csomagmegőrző jobban szolgálná a közönség kényelmét a jövőbeni rendezvényeken.

Szóval az olasz Graveworm black metalja után a magyar heavy metal egyik legígéretesebb bandájaként köztudatba robbant Wisdom következett. A kezdeti nagy lendület és sikerek a több éves énekeskeresési és egyéb problémák miatt eléggé megtörtek, de az új énekesével tavaly óta ismét aktívan koncertezik a banda! Sőt mi több, idén megjelent új lemezük is a már régen megjelent Words Of Wisdom folytatása, Judas címmel.

Nagy Gábor énekes jó választás volt Nachladal István és Kiss Zoltán utódjának, bár a színpadi mozgás még nem az erőssége, de orgánuma kárpótolja ezen hiányosságát. Reméljük, hogy azért hamar beletanul a frontemberi szerepkörbe is, ha már a haja is szépen nő! Gábor támogatására a csapat erre a koncertre egy extra vokalistát is színpadra állított, de belőle a technikusoknak köszönhetően nem sokat lehetett hallani.

A Galambos Zsolt, Kovács Gábor, Molnár Máté, tehát a csapat magját alkotó gitárostrió viszont ismét nagy elánnal szántotta fel a színpadot, bevetve a heavy metal stíluselemek nagy részét.

A csapatnak egy ideje új dobosa is van Ágota Balázs személyében, akiről érdekességképpen megemlíthető, hogy a Budapest Wolves amerikai futball csapatának játékosa.

Az új lemez nótái voltak többségben az eléggé szűkre szabott, 40 perces délutáni műsorban, ami azért nem meglepetés, az már inkább, hogy a közönség nagy része már együtt énekelte ezeket a dalokat is. A legnagyobb üdvrivalgást azonban a régi slágereke kapták, nevezetesen a Strain Of Madness és a műsorzáró Fate. Nekem is ezek a dalok tetszettek legjobban, bár hozzátenném, hogy az új lemez még messze nem pörgött nálam annyit, mint a csapat demoja és első albuma.

Ha tartják a koncerten mutatott szintet, akkor ismét esélyük nyílhat arra, hogy immár Nagy Gáborral a mikrofon mögött meghódítsák a külföldi rockeret is!

Wisdom műsor:

Judas
Wheels Of The War
Somewhere Alone
Live Forevermore
Wisdom
Falling Away From Grace
Strain Of Madness
Age Of Lies
Fate

A Wisdom után az amerikai power metal legenda, egyben a fesztivál számomra egyik legnagyobb csemegéje, a Vicious Rumors következett. Sajnos rengeteg csúszással, de szerencsére megoldódott a probléma és a műsoridőt sem kellett rövidíteniük.

Ebben a bő fél órában pedig megmutatták, hogy mi fán terem az USA power! A hangosítás sajnos nem volt a topon, sokszor nem igazán lehetett érteni/hallani Brian Allen énekét. Viszont hatalmas átéléssel énekelt, mozgott, irányította a közönséget, sőt, még egy kis bodysurföt is bevállalt!

A csapat egyetlen eredeti tagja Geoff Thorpe is hatalmas átéléssel játszott, de ugyanez elmondható gitárostársáról a nemrég csatlakozott Kiyoshi Morganról is. Noha Geoff ránézésre akár apja is lehetne utóbbinak, a hangszeres tudásuk közti különbség szerencsére nem volt ennyire szembeötlő.

A banda klasszikus lemezein is játszó Larry Howe viszont állat módjára püfölte a cuccát, biztos nagyon megviselte a technikai kényszerszünet. 🙂 Ha már a klasszikus lemezek szóba kerültek: a műsor felét az idén megjelent Razorback Killers album dalai adták, a másik felét pedig az első három album nótai. Az a kevés ember, aki tisztában volt a sátorban a zenekar munkásságával sokkal inkább ezekre indult be, de hát egy Soldiers Of The Night -féle metalhimnusz élőben is elsőre üt, így a banda sok új hívet szerezhetett magának, hiszen a műsor végére már a hangosításuk sem hagyott maga mögött annyi kívánnivalót! A nap későbbi részében sikerült Geoff Thorpe-pal beszélgetnem egy kicsit, aki hozzám hasonlóan nagyon jónak ítélte meg a koncertet.

Vicious Rumors setlist:

Murderball
Razorback Blade
Digital Dictator
Minute To Kill
Bloodstained Sunday
Black
Soldiers of The Night
Don’t Wait For Me

A nagyszínpadon a Misery Index tartott technikás death metal zúzdát, amire a nagy melegben annyira nem voltam vevő, így átmentem a Virrasztók koncertjére a kisszínpadhoz. A folkos, kicsit indusztriálos zenéjüket hallgatva azon gondolkodtam, hogy a fenében nem olvad le róluk az arcfesték, hiszen a kisszínpad hőmérséklete engem inkább egy szaunára emlékeztetett.

Nem igazán ismerem őket, de annyian mondták, hogy érdemes megnézni őket, hogy most végre sort kerítettem rá. Remélem legközelebb ideálisabb körülmények között láthatom, hallgathatom őket, mert ez így most nekem annyira nem jött be, még ha a magyar néphagyományok előtti tisztelgést mindenképpen megsüvegelendőnek tartom.

A fesztivál előre beharangozott legnagyobb csemegéjének mindenképpen a Pokolgép koncertje ígérkezett, hiszen vendégül látták a svéd Hammerfall két tagját, a gitáros Oscar Dronjakot és az énekes Joacim Cans-t! Ennek apropója pedig az volt, ha esetleg valaki nem tudná, hogy a svéd zenekar feldolgozta legújabb albumára a Pokolgép klasszikus balladáját, a Hol van a szót Send Me A Sign néven!

A különböző netes fórumokon magasra csaptak az indulatok az elmúlt egy évben, ha a Pokolgép került szóba, hiszen 20 év után távozott Rudán Joe énekes, majd idén a Nagy Dávid és Czébely Csaba is. A helyükre a Mindfield Factoryből tavaly érkezett Tóth Attila énekes, valamint Kiss Zalán és Veress Márton. Utóbbiakat most láttam először a színpadon, Zalán játéka tetszett, Mártonnak meg gratulálok a sikeres érettségihez, bár kérdés Kukovecz Gábor tanár létére hogyan felejthette el, hogy a szóbelik még hátra voltak a koncert időpontjában! 🙂

Az így szép az élettel kezdtek, amit már együtt énekelt a szépen összegyűlt közönség, ezen kívül azonban csak minimum 20 éves dalok szerepeltek a repertoárban. Tóth Attila és Kukovecz Gábor újra megtalálták a bőrszerkóikat, így abban feszítettek, az énekes szó szerint, láthatóan sok időt töltött az edzőteremben.

A műsor közepén azonban eljött az amire sokan vártak, Kukovecz Gábor színpadra szólította Oscar Dronjakot, aki gitárt ragadott és együtt tolta a Pokolgéppel a Győzd le a gonoszt. Itt azonban még nem volt vége, az egy ideje szőkévé avanzsált horihorgas gitáros mellé megérkezett a Hammerfall énekese is! Mindenki a Send Me A Sign-t várta, de mindenki meglepetésére az egyik legnagyobb Hammerfall himnuszt prezentálták nekünk. A Hearts On Fire azon kevés klipek egyike, amiért az azóta megboldogult Musicmax csatorna 120db nevű metalműsorába még emelt díjas sms-t is küldtem! Fiatalság, bolondság! Meg akkor még youtube sem volt… Szóval ez a himnusz következett, részemről totális agyelhagyás, sosem gondoltam volna, hogy ezt a dalt egyszer a Pokolgép tolmácsolásában hallhatom!

Aztán persze jött a Send Me A Sign/Hol van a szó páros, hiszen a verzéket Joacim angolul énekelte, míg a refrént magyarul! Ráadásul Tóth Attilával duettben, így az elkerülhetetlen összehasonlítás miatt kell azt mondanom, hogy hazánk fia hangjával maga alá gyűrte jóval ismertebb svéd kollégáját. Persze Joacim azért elmondta mekkora megtiszteltetés nekik a Géppel együtt játszani, hiszen több mint 20 éve rajonganak érte, nem hiába dolgozták fel az ő dalukat és beszélnek a Pokolgépről rengeteget a mostani interjúikban. Elbúcsúztak mindketten, meghajlás, satöbbi, mindenki felkészült már, hogy ennyi volt a közös produkció. De Kukovecz mesternek más elképzelése volt! A műsort záró mindhalálig rock’n’roll-ra visszacsábíttatta a svédeket a közönséggel, akik vokálozással segítették a refrént, aztán megint meghajlás, de ezúttal mindenki távozott és véget ért a koncert.

Nem hazudok, ha azt mondom, hogy maradandó emlék lesz! A HF és a Pokolgép is fiatal korom meghatározó bandái voltak, így külön öröm volt őket egy színpadon látni. Az új zenészek meg hozták a kötelezőt, tisztességesen eljátszották a témáikat, de hát ez a minimum egy ekkora metallegenda zenészeitől. Ugyanakkor nem értem a fanyalgókat, hiszen ezen koncert alapján semmivel sem rosszabbak, mint a nemrég távozott hangszeresek.

Pokolgép műsor:

Így Szép Az Élet
Háború Gyermeke
Ítélet Helyett
Adj Új Erőt
Győzd Le A Gonoszt
Hearts On Fire
Hol Van A Szó
Mindhalálig Rock’n’roll

A fesztivál nyitónapján az általam legjobban várt zenekar mindenképp a Wintersun volt.

Úgy 2005 ősze lehetett, amikor első ízben hallottam az Ensiferum „Iron” című albumát. Nagyon bejött ez a fajta black és power elemekkel tarkított epikus folk metal. Már a címadó első néhány taktusa magával ragadott – teljes mértékben vikingnek éreztem magam! Ellenben nem sokkal később megtudtam, hogy a finn brigád frontembere és dalszerzője, Jari Mäenpää elhagyta a csapatot és létrehozta a Wintersunt. Az azonos névre keresztelt debütáló album tömény neoklasszikus prog / power / folk metal-esszenciájától rögtön padlót fogtam! És végre eljött az idő, hogy a bandát élőben is láthassam!

Ami biztos: a srácok egytől-egyig hangszerük mesterei (Kai Hahto-t pl. az egyik, ha nem a legjobb finn dobosnak tartom) és az Ensiferumban megszokott sebességmánia itt is kiválóan megmutatkozik – csak még technikásabb és kissé progosabb köntösben. A klipes Beyond The Dark Sun és a Battle Against Time tempós duójával nyitottak, mely rögtön eszeveszett headbangelésre késztetett, de a misztikus Sleeping Stars vagy a monumentális Death And The Healing is ott volt a szeren!


A csúcspontot azonban kedvenc Wintersun dalom, a Winter Madness jelentette számomra: elejétől a végéig szenzációs, a szólórésze pedig egyenesen tökéletes! Kíváncsian vártam, mennyire sikerül Jarinak ezt a féktelen tempójú és nem kis technikai tudást igénylő harmónia- és melódiacsokrot élőben eljátszania. A feladatot mindenképp teljesítette, csak a gond az, hogy inkább látni lehetett, mint hallani őt – a hangosítás ugyanis hagyott némi kívánnivalót maga után (mely az egész fesztiválra igaz – legfőképp a gitárok szóltak kásásan). Ami még talán negatívum a bulival kapcsolatban, az a billentyűs hiánya. Persze, a Wintersun zenéjét élőben nem is lehetne samplerek nélkül megfelelően visszaadni, de az alapvető szintiszőnyegekre és a csembalóhangzású futamokra szerintem simán alkalmazhatnának egy turnészintist.

Koncertjüket a hamarosan most már tényleg megjelenő „Time” lemez egyik dalával, a Way Of The Fire-rel (mely nyugodtan odatehető az első korong gyorsabb tételei mellé) és az epikusan szélvészgyors Starchild-al fejezték be. Jövőre remélhetőleg az új albummal a tarsolyukban visszatérnek majd hozzánk, méghozzá egy önálló turné keretein belül!

Setlist: Beyond The Dark Sun / Battle Against Time / Sleeping Stars / Winter Madness / Death And The Healing / The Way Of The Fire / Starchild

A förtelmesen szóló Wintersun után a brit NWoBHM legenda következett a Nagyszínpadon. Utoljára 2009 elején jártak nálunk az Into The Labyrinth turnéjával, így stílszerű volt, hogy most is egy új lemezzel érkezzenek hozzánk!

Az előbb említett Pecsa koncert irgalmatlanul nagy heavy metal ünnep volt, most sem reménykedtem kevesebben. El is foglaltam helyem nagyjából középen a tömeg elején. Buli szempontjából jól választottam, hiszen a Saxon kemény magja együtt élt a zenével és nagyon jó hangulat uralkodott a koncert egészében, de a hangzással ismét csak nem voltam kibékülve, az új számok befogadását némileg nehézzé tette, a klasszikusoknál meg úgyis működik az ember „belső  magnó”-ja.

A napokban megjelent album kislemez dalával léptek színpadra, de szerencsére nem erőltették túlságosan a friss számokat, még egészségesnek mondható arányban kaptuk őket a klasszikusok és egy-két újabb szerzemény közé ékelve. Az újabb szerzemények közül az Atila The Hun megszólaltatásáért hatalmas piros pont a zenekarnak, biztos sok rajongó írt nekik, hogy a magyar koncerten játsszák el! Az Atila egyébként az első nagyobb üdvrivalgást kapott Heavy Metal Thunder és az egyik személyes kedvencem, a Motorcycle Man közé ékelődött. Az újabb korszakból egyébként még az Into The Labyrinth gyilkos Demon Sweeney Toddja került a műsorba.

Ahogy az egy ilyen legendánál lenni szokott, legjobban mindenki a régi dalokra indul be, így a Crusadert is nagy öröm fogadta. A műsort záró Demin And Leather, Princess Of The Night és Wheels Of Steel triót talán senkinek sem kell bemutatnom, így ennek megfelelő volt a fogadtatása is: mindenki kitombolhatta magát még utoljára, mielőtt a veterán britek elhagyták volna a színpadot. Én legalábbis ezt tettem! 🙂 Reméljük hamarosan ismét Magyarországon köszönthetjük Bifféket!

Saxon setlist:

Hammer Of The Gods
Heavy Metal Thunder
Atila The Hun
Motorcycle Man
Back In ’79
20,000ft
Call To Arms
Demon Sweeney Todd
Crusader
Afterburner
Denim And Leather
Princess Of The Night
Wheels Of Steel

A Metalfest 1. napját Anglia leghíresebb extrém metal bandája, a Cradle Of Filth zárta.

Számomra Dani Filth és csapata azon kevés hörgős / károgós banda közé tartozik, akiket nem hogy csak elviselek, de egyenesen rajongok értük. A komplex, szimfonikus témákkal átitatott szélvészgyors gothic / black metaljuk zeneileg és hangszerelésben szinte tökéletes. Ezt élőben még szintivel és samplerek használatával sem könnyű kivitelezni, de úgy gondolom, hogy megoldották a feladatot. Sajnos csak gondolom, mivel kihallani nem igazán lehetett, amit játszanak…


A nem túl hosszú játékidőbe csak 9 dal fért bele, így a hangsúlyt a klasszikus CoF dalokra fektették, de a kezdő Heaven Torn Asunder / Honey And Sulphur páros pl. nem kis meglepetés volt számomra. A hangszeres játékban nem találtam semmi kivetnivalót (Marthus, a cseh dobos egyenesen zseniális), valamint a megjelenésre és a látványra sem lehetett panasz – bár a zenekar mércéjével mérve ez szinte semmi –, azonban a hangzás idegesítően rossz volt. A kásarengetegben néha csak Dani (egyébként elképesztő) sikolyait / hörgését / károgását lehetett jól hallani, így ha nem ismertem volna a dalokat és nem tudtam volna, hogy minek is kéne szólnia, simán egy huszadrangú bandának gondolnám őket…

Az alapvető dalokon (Her Ghost In The Fog, Nymphetamine stb.) kívül a legújabb album klipnótája, a Lilith Immaculate fért még bele a programba, melyben a billentyűs hölgy megmutatta, hogy nem csak a kebleire, hanem a hangjára is ugyanúgy büszke lehet! Remélem, hogy legközelebb egy önálló bulin láthatom a bandát, méghozzá olyan dalokkal megspékelve a setlistet, mint a Dusk And Her Embrace, a Cthulhu Dawn, a Presents From The Poison-Hearted vagy épp a Gilded Cunt.


Setlist: Humana Inspired To Nightmare (intro) / Heaven Torn Asunder / Honey And Sulphur / Lilith Immaculate / Her Ghost In The Fog / Nymphetamine (Fix) / The Principle Of Evil Made Flesh / Cruelty Brought Thee Orchids / From The Cradle To Enslave

Az első napot számomra a Demonlord zenekar bulija zárta, aminek az elejéről sajnos lecsúsztam, de így is egyből felvettem a fonalat, hiszen nagyon jó, mondhatni családias hangulat uralkodott a bulin. Előkerültek régi és új dalok is egyaránt, én az új albumukat annyiszor nem pörgettem mint az első kettőt, vagy a hosszú szenvedés után megjelent Hellforgedet, de az új lemez kissé másabb irányú dalai is jól illeszkedtek a többi közé. Itt már nem jegyzeteltem, de volt Quo Vadis, Still Alive, Bastard Song, Valley Of Life is. A Search-öt a Bach-os szólóval azért hiányoltam, bár lehet csak lemaradtam róla…

Második nap

Második napon az első banda számomra a Visions Of Atlantis volt, akiket már sikerült külföldön is megnéznem, így annyira nem nyűgözött le a tudat, hogy az első hazai koncertjükön vagyok. Véleményen továbbra sem változott róluk, nem rossz ez a férfi ének-női ének felállás (még ha a régi énekesek jobbak is voltak…), de a zenéről, nem tehetek róla, folyamatosan a Nightwish vagy a Within Temptation ugrott be. Ez pedig az álmoskönyvben sem jelent jót, nem is maradtam sokáig a koncertjükön. Ezzel nem voltam egyedül, a legtöbb rocker inkább jó kedélyűen sörözgetett, társalgott a barátaival, maximum aláfestésként szolgált szórakozásukhoz a sátorból kiszűrődő zene.

A Stonehenge bulija se tudott igazán lekötni. Éppen akkor oszlottak fel, tűntek el a metal színtérről, amikor kezdtem alaposabban megismerkedni a hazai undergrounddal, tehát élőben most, ezen a visszatérő koncerten láttam őket először, Bátky Zoltánhoz azonban volt szerencsém más bandák élén. Továbbra is remek énekes, lejött a közönség közé is, azt pedig a mai napig nem értem, hogy a HARD-ból miért kellett távoznia. A zenekar visszafogottan tolta a progresszív témákat. Hiába, az ilyen koncerteken nem várhat az ember fel-alá rohangáló, veszettül headbangelő zenészeket. Ennél fogva nem is igazán sörlocsolós, sex, pia, rock’n’roll hangulatú fesztiválok színpada az ideális közeg az ilyen zenéknek, hiszen befogadásukhoz elmélyültség, nagyobb odafigyelés szükségeltetik. Majd talán egy önálló klubbulin jobban tudnak érvényesülni!

A While Heaven Weptbe is inkább kíváncsiságból néztem bele, hiszen még nem láttam őket. Nos, amit az előbb a progmetalról elmondtam, nyugodtan képzeljétek ide ismét, hiszen a doom metalra ugyanúgy igaz. Rain Irving ettől függetlenül végigmosolyogta a bulit, ami roppant szimpatikus, hiszen jóindulattal sem lehetne tömegnek nevezni a sátorban összegyűlt embermennyiséget, ő mégis fotózott minket. Nekem a koncert csúcspontja a Vessel volt, de ez nem meglepő, olyasmihez tudnám hasonlítani, mint amikor a kezdő tankcsapdás első koncertje után a Mennyország Touristnak örül legjobban.:) A keserédes zene szerencsére nem húzta le a hangulatot, pedig a következő banda sem éppen a vidámságáról híres!

Az ír Primordialról van szó, akiknek a koncertjét nagyon vártam a fesztiválon, hiszen a tavalyi rockmaratonos és a 2008-as Wacken koncertjüket is jónak ítéltem, azóta pedig még behatóbban megismerkedtem a csapat munkásságával.

A csapat lelke Alan Nemtheanga énekes, az egész metal mezőny egyik legszuggesztívebb, legkifejezőbb frontembere. A tavalyi fesztiválon a Bathory dalait prezentálta nagyszerűen, most pedig saját bandájával mutathatta meg, hogyan kell meghalni a színpadon, amikor minden kiejtett szó egy újabb csapás a meggyötört léleknek. A csapat többi tagjáról brutálisan elvonja a figyelmet előadásmódjával, persze a corpsepainttel is jobban kitűnik az egy helyben lecövekelve headbangelő társai közül.

Mint annyian a fellépők közül, ők is új lemezzel érkeztek Csillebércre, a Redemption At The Puritan’s Hand tavasszal jelent meg, így azon sem csodálkozhatunk, hogy a műsor nagy részében új dalok szóltak. Mivel a csapat egyébként sem szirupos egynyári rádióbarát slágerekben gondolkodik, nincs meglepődni való azon, hogy a majdnem egy órás játékidőbe mindössze hét dal fért be.

A koncertet az új lemez nyitódalával indították (No Grave Deep Enough) amit a műsor legöregebb dala követett, nevezetesen az Autumn’s Ablaze a ’98-as A Journey’s End lemezről, hogy az egyensúly keretében az ősrajongók is kapjanak egy csemegét. Már ha voltak ott olyanok…

Szerencsére az új lemezen sem változtattak a jól bevált, dalaikat elsőre felismerhetővé tevő stílusukon, így a két újabb dal is tökéletesen illeszkedett a műsorba, nem törte meg a lendületet. Én pedig nyugodtan rázhattam a fejem senkitől sem zavartatva a keverő és a színpad között félúton, középen, ott még a hangzás is egész elfogadható volt.

Számomra a legnagyobb öröm a megjelenése óta stabil koncertelemnek számító Coffin Ships (egyben kedvenc Primordial dalom) meghallgatása volt, de a Gods To The Godless-t és a záró Empire Falls-t sem fancsali képpel álltam végig. Utóbbiba a közönség is besegített Alan felhívására és nem is vallottunk szégyent!

Primordial setlist:

No Grave Deep Enough
Autumn’s Ablaze
Lain With The Wolf
Bloodied Yet Unbowed
The Coffin Ships
Gods To The Godless
Empire Falls

A While Heaven Wept és Primordial komornak, meggyötört hangulatúnak mondható zenéje után teljesen más vizekre eveztünk a német Stormwitch-csel. Ha még nem lett volna elég a különleges koncertekből, ők is szolgáltak ezzel, hiszen az ismételt újraalakulásuk után most, Budapesten lépett először színpadra a zenekar! Persze ez annak tükrében nem olyan meglepő, hogy a 80-as években nagyon népszerűek voltak nálunk és egyetlen koncertlemezük is egy budapesti buli felvétele. Aranykoruk a metal évtizedének közepére-végére tehető, de a 90-es évek elején ők is földbe álltak, mint annyian. Azóta több összeborulás és feloszlás tarkította a pályájukat, két lemez a 2000-es évek elején, ismét feloszlás, de Andy Mück énekes szerencsére újra összehozta a csapatot.

Persze első koncert lévén még bőven csúsztak be hibák a fazonilag abszolút nem metal zenekarnak kinéző csapat tagjaitól, de a hangulat végig nagyon jó volt. Andy nem is győzte dicsérni a közönséget, megemlítve a régi magyar emlékeit is!

Játszottak új számokat is, meg persze rengeteg klasszikust! Végig frenetikus hangulat uralkodott, igazi ünnep volt ez a csapat fanatikusainak, ami hamar átterjedt az addig csak bámészkodókra is. Számomra a csúcsot a Walpurgis Night jelentette, hiszen még sosem voltam a banda koncertjén és anno nagybátyám kazettái között turkálva a hasonló című lemezt találtam meg és hallottam először a Stormwitch-től.

A buli egyetlen negatívumát számomra az idegesítően hosszúra nyúlt bemutatás, közönségtapsoltatás volt. Nem értem miért kell erre ennyi időt áldozni egy ilyen rövid programból, amikor még játszhattak volna más, kimaradt klasszikus tételeket, ahogy azt nem egy idősebb Stormwitch rajongó is mondta. Mindenesetre a koncert többi része után azt kell mondanom, hogy ha lesz lehetőségem rá, akkor mindenképpen igyekszem majd megnézni újra a zenekart!

Stormwitch setlist:

Stronger Than Heaven
Eye Of The Storm
Fallen From God
Russia’s On Fire
The Devil’s Bride
Evil Spirit
Tears By The Firelight
Walpurgis Night
Season Of The Witch
Dance With The Witches

A Stormwitch vidám koncertje után megint egy hangulati ugrás jött, a dallamos death metal egyik legjobb csapata, az Arch Enemy következett. Talán az ő koncertjükön gyűlt össze a legnagyobb tömeg, ahogy azt a közönség jobb oldaláról meg tudtam ítélni…

A banda legnagyobb értékét számomra az Amott testvérek és Daniel Erlandsson dobos jelenti. Az ő játékukat mindig hatalmas élmény figyelni. Angela nem rossz hörgős, de csak azért nem fogok hasra esni, mert csaj és hörög!:) Nekik is most jelent meg az új albumuk, amit azért nem erőltettek annyira, mint más zenekarok, bőven kaptunk klasszikusnak mondható dalokat is, még ha a banda első hörgősével készült lemezeket szokás szerint teljesen mellőzték.

Angela több alkalommal behozott egy nagy fekete zászlót, ez az egyik új szám címére és minden bizonnyal valami új koncepcióra is utal. A látványt egyébként még két kivetítő is erősítette, amin mindenféle videók vagy az éppen aktuális dal szövegei mentek, mint például a No Gods, No Masters esetében.

A rendelkezésre álló egy óra hamar elrepült, a közönség még szeretett volna jóval többet, de a We Will Rise, Nemesis duó után már csak a meghajlás és elköszönés volt hátra a koncertből.

Arch Enemy setlist:

Yesterday Is Dead And Gone
Revolution Begins
Ravenous
My Apocalypse
Bloodstained Cross
Dead Eyes See No Future
I Am Legend/Out Of Blood
Under Black Flags We March
No Gods, No Masters
Snow Bound
We Will Rise
Nemesis

Az erős Arch Enemy koncert után sem féltettem a Sabatont, hiszen annyiszor bizonyították, hogy kiváló koncertzenekarnak számítanak. Ráadásul most főzenekarként mutathatták meg mit tudnak és elég komoly pirotechnikával is készültek, amit szerencsére a sátorban is használhattak, hogy ezzel is elkápráztassák a közönséget.

Írtam már nem egy koncertjükről az oldalon, ha jól számoltam ez volt a 11. Sabaton koncertem. Valószínűleg az önismétlés mocsarába fogok fulladni, mert ez a koncert nem volt kiemelkedő, csak hozta a Sabaton koncertek általános kiváló hangulatát, ami persze már önmagában több, mint amiről a legtöbb zenekar álmodhat. A Ghost Divisionnel robbantak színpadra. Szó szerint, tényleg alaposan betáraztak a pirotechnikából. Folyamatosan mentek a kis tűzgolyók és a robbantások. Utóbbiakért annyira nem rajongok, szerencsére azért itt nem volt annyi, mint a tavalyi KISS koncerten!

Egyébként meglepő módon az Attero Dominatus albumot teljesen mellőzték (a szokásos Metal Crüe-t nem számítva), ellenben a sok helyen számukra áttörést hozó The Art Of War album dalait nagy mennyiségben adagolták a hallgatóságnak, ezek közül is kiemelkedett szerintem a menetelős Price Of A Mile és a lendületes, igazi koncertfavorit 40:1.

Joakim még mindig kiváló frontember, remekül vezényli a bulikat, bár néhány szövege már kezd kicsit unalmassá válni. Főleg a „nem dumálunk sokat, mert nincs sok időnk, inkább játszunk” aztán következik egy hosszabb eszmefuttatás… 🙂 Ennek ellenére megállás nélkül buzdítja, hergeli, énekelteti, tapsoltatja a népet, akik persze vevők rá, így hamar kialakul az igazi koncerthangulat! Pont ezért nem értem a fanyalgókat, az rendben van, hogy a Sabaton nem a legújszerűbb banda, de jó dalokat írnak, jó koncerteket adnak és 100%-on pörögnek, így inkább örülni kellene, hogy egy fiatal banda is érhet el még nagyobb sikereket.

Tavaly is ugyanezen a színpadon játszottak, de a Coat Of Arms albumról játszott dalokat teljesen lecserélték. Ez nagyon jó húzás volt, hiszen bekerült a finn mesterlövészről szóló, pörgős White Death, a britek oldalán szolgáló különböző nemzetek pilótáinak emléket állító Aces In Exile és a meglepetés The Final Solution is. Rendben van, hogy az őszi klubkoncertjükön játszották, de azt mondták fesztiválokon nem fogják játszani, mivel a holokauszt témája nem egy ilyen népünnepélyre való.

Meglepetésként ők az Into The Fire-t harangozták be, de azt a számot még két éve is rendszeresen játszották, szóval azért közel sem akkora csemege.

A műsort a Primo Victoria album Panzer Battalionja és az együttugrálós címadója zárta, amit a már megszokott Metal Machine, Metal Crüe medley követett, aztán már csak a búcsú maradt hátra.

Jó koncert volt, kiváló zárása a napnak, de ha már 10 percet csúszott a kezdés, akkor nem kellett volna időben, éjfélkor befejezniük a játékot. A környéken lakó pár embert nem hiszem, hogy zavarta volna még 10 perc muzsika. Főleg, hogy a kisszínpad még több órán át szólt.

Sabaton setlist:

Ghost Division
The Art Of War
White Death
Price Of A Mile
40:1
The Cliffs Of Gallipoli
Into The Fire
The Final Solution
Aces In Exile
Panzer Battalion
Primo Victoria
Metal Machine/Metal Crüe

A nap negatív részéhez annyit tennék még hozzá, hogy a fesztiválbusz, amire külön jegyet kellett venni, közel sem fél óránként járt az éjszaka. A megállóba időben érkezett, de a sofőr úgy döntött, hogy még vagy fél óráig tuti nem indul, inkább pihen egyet, így közel egy órát kellett ácsorognunk az éjszakában. Közben egy lányhoz mentőt kellett hívni, szóval zajlott az élet.

Harmadik nap

Utolsó nap az eddig méltánytalanul kevés szerepet kapott thrash metalé volt a pálya, hiszen jött Smici új bandája a Bloody Roots, a feltörekvő görög Suicidal Angels és a klasszikus tueton thrash trió számomra legkedvesebb bandája, a Kreator!

Szerencsére az Astral Doors-ra már kiértem a fesztiválra. Nils Patrik Johanssonékat kb két-három laza sornyi fanatikus és néhány lézengő érdeklődő fogadta, de ennek ellenére mindent beleadtak. Nagyon jó koncert volt, de sajnos a korai időpontnak megfelelően egyben nagyon rövid is. Az első lemez klasszikus nótái adták a műsor gerincét, sajnos a tavalyi Requiem Of Time lemezről csak a Power And The Glory hangzott el. Minden lemezüket megidézték, ami szintén dicséretes. A Dio-hoz hasonló orgánumú Nils pedig talán az egész fesztivál egyik legjobb énekesének nevezhető. Sajnos a hangosítás nem volt a legjobb elől, de azért bőven élvezhető volt, csak egy-két alkalommal volt zavaró, amikor még próbáltak az arányokon állítani valamit. Reméljük őket is láthatjuk még hazai pályán! Bár a két gitárról egy gitárra váltás élőben nem tett jót egy-két daluknak.

A szervezők jól felkészültek az esőre, de szerencsére nem volt rá szükség. A hétvége összes csapadéka az Astral Doors koncertje előtt esett, de az is inkább könnyed nyári zápornak volt nevezhető, össze sem lehetett hasonlítani a tavalyi brutális felhőszakadásokkal.

Astral Doors program:

Evil Is Forever
Time To Rock
New Revelation
Of The Son And The Father
Black Rain
Slay The Dragon
Power And The Glory
Cloudbreaker

A vasárnapi thrash csapást a görög Suicidal Angels kezdte, jól le is zúzták a thrashereket. Főleg a Dead Again albumukról játszottak, rengeteget mozogtak a színpadon és játszi könnyedséggel pengették a gyors témáikat. Nick Melissourgos konferálásai engem több ízben a Slayer kiválóságára, Tom Arayára emlékeztetett, de hát ez van, gondolom a srácok is nem egy Slayer koncertet végigzúztak és az egyik legnagyobb hatással is ők voltak rájuk.

A koncert nagy részében túlságosan lefoglalt a headbangelés és a léggitározás kombó, hogy a közönséggel foglalkozzam, de a végére azért kisebb mosh és circle pitek kialakultak azért, megörvendeztetve a görögöket. Mille Petrozza többször nyilatkozta, hogy a Suicidal Angels az egyik legjobb új thrash metal banda. A koncert után azt kell mondjam, igaza van a német veteránnak! Nagyon együtt volt a banda, feszesen, pörgősen játszottak, kicsivel több egyediséggel pedig tényleg sokra vihetik, hiszen még mindig nagyon fiatalok. Szerencsére sikerült pengetőt is szereznem a koncertjük végén, el is tettem a többi közé.

Suicidal Angels setlist:

Reborn In Violence
Bleeding Holocaust
Dead Again
Violent Abuse
Beggar Of Scorn
Search For Recreation
Suicide Solution
Final Dawn
Apokathilosis

A következő koncerten hazánk is megmutatta, hogy kell játszani a thrash-t, Schmiedl Tamás fiával, Balázzsal hozta össze ezt a kis formációt, mivel a Moby Dick most annyira nem pörög és rögtön az év egyik legjobb magyar lemezét adták ki.

Az Isten kezében lemez nyitódalával kezdték a műsort, amibe Smici múltjából adódóan csempésztek három Moby Dick számot is (Te Vagy a Kezdet, Mennyből az Angyal és a záró Keresztesvitéz), de szerintem a saját dalaik is elvitték volna hátukon a bulit, persze azért én sem bántam ezeket, ahogy a közönség nagy része sem.

Smici többször elmondta milyen jó érzés, még ennyi év után is, hogy egy színpadon léphet fel azokkal, akik nagy hatással voltak a pályájára!

A hírek szerint a Moby Dick idén ismét felpörög majd, így a Bloody Roots nyilván háttérbe szorul. Reméljük azonban, hogy nem tűnnek el és még jó pár hasonlóan jó hangulatú thrash bulival örvendeztetik meg a rajongóikat, mint ami ezen a csillebérci délutánon volt!

Bloody Roots:

Késői Fohász
Isten Kezében
Mennyből Az Angyal
Te Vagy a Kezdet
Rossz Jellel Születtünk
Ezer Év
A Gyűlölet Mezején
Haragvó Istenek
Ne Add Fel
Keresztesvitéz

Bloody Roots után kíváncsiságból átnéztem a kisszínpadhoz, ahol a megjegyezhetetlen nevű Craniotomy zúzott. Technikás death metalt toltak egy gitárral meg némi malacvisítással. Engem leginkább a basszer nyűgözött le, kb bokáig leengedett gitárjával eszeveszett futamokat pengetett, slappingelt, még a szemem is belefáradt ha követni akartam! A Dying Fetus pólós gitáros témái mellette egyszerű, laza ujjgyakorlatnak tűntek. A technikás death-t kedvelőknek mindenképpen ajánlanám őket!

Azért egy kicsit belenéztem az Equilibriumba is, ha már lemezen annyira nem jött be a zenéjük. Nos, rengetegen voltak rajtuk, rendesen megtelt a nézőtér, de a rossz hangzás és a német hörgés hamar megfutamított. Majd talán máskor jobban egymásra leszünk hangolva.

A Kataklysm egy érdekes történet számomra: nem hallgatom őket itthon, lehet, hogy még lemezük sincs meg, de élőben nem először tomboltam végig a koncertjüket! Szám címeket ha akarnék se tudnék mondani, de a kanadai death metalosok ismét pusztítottak, kiváló bulit adtak nekünk

A német Rage szintén a frenetikus koncertzenekarok közé tartozik, hiszen kiváló muzsikusok alkotják. Újabb kori lemezeik pedig simán odatehetők a régi klasszikusaik mellé, nem egy esetben színvonalban meg is előzik azokat.

A tavalyi Empty Hollow turnéján a Dieselben mutatták meg mit tudnak, ahol nem volt telt ház, de azért kezdésre már egész sok ember gyűlt össze a metalfest nagyszínpada előtt. A The Edge Of Darkness-szel indították be a műsort és a közönséget is. Azt kell, hogy mondjam a Rage nyerte el a fesztivál közönségdíját, hiszen már az első szünetben is zúgott a „Rage!Rage!” skandálás és ez így is maradt a koncert végéig. Peavy Wagner énekes néha csak azzal tudta elhalkítani a tapsot és a kiabálást, ha belekezdett a következő dalba!

Szinte kizárólag az újkori albumaikról játszottak, Victor Smolski érkezése előtti időkből csak a Higher Than The Sky és a Black In Mind került terítékre a ’90-es évek középéről.

A szimfonikus Empty Hollow után egyik kedvenc Rage számom a Set This World On Fire következett, ami után Peavy bemutatta a zenekart. Talán nem kell mondanom, hogy az egyszerűen csak a „világ legjobb gitárosa”ként aposztrofált Victor Smolski kapta a legnagyobb tapsot. Eszméletlen ez a figura, legalább tízszer láttam már élőben, de mindig lenyűgöz! Azon túl, hogy egy hihetetlenül képzett, több hangszeren játszó zenész, át is éli a muzsikát. Szólóit akár az arcáról is le lehetne kottázni! Emellett roppant barátságos és szerény, türelmesen állta a rajongók rohamát a koncert után is. De nem csak most, hanem mindegyik pesti koncertjük után is. Persze André Hilgers és Peavy Wagner sem rossz zenészek, sőt! Ők is nagy tapsot kaptak, de Peavy-nek valószínűleg jobban esett, amikor az utolsó szám standard közönségénekeltetésénél szinte le se lehetett volna lőni a nézőket, nyomták tovább akkor is, amikor a banda már folytatta volna a zenélést!

Ismét fantasztikus volt a Rage, ezt az is bizonyította, hogy a koncertjük után kb elment a hangom, pedig akkor még várt rám a Kreator!

Rage műsor:

The Edge Of Darkness
Soundchaser
Hunter And Prey
Drop Dead
Empty Hollow
Set This World On Fire
Black In Mind
Down
Higher Than The Sky

Hosszas színpadépítési munkálatok után, melynek keretében felállítottak egy hátsó emelvényt több mikrofonállvánnyal és felkerült egy kivetítő is, némi csúszással, de színpadra robbant a Kreator. A tavalyelőtti nagyszerű lemezük címadójával kezdtek. A hangzás ahol álltam itt még hagyott maga mögött bőven kívánnivalót. De vagy az idő múlásának és középre orientálódásomnak köszönhetően hamarosan már egész elfogadható minőségben hallgathattam a zenét. Később pedig szinte tökéletesen beállt a hangkép, mutatva, hogy azért nem lehetetlen vállalkozás ez még egy sátorban sem.

A Kreator iszonyat energiával pusztított a színpadon, Mille Petrozzáék rengeteget mozogtak, a gitáros/énekes pedig az összes mikrofonnál felbukkant (volt vagy 5…), hogy ránk köpködje a régi és újkori thrash himnuszok szövegeit! A közönség ennek megfelelően reagált, a fesztivál leghosszabb koncertje (80 perc…) egyben a legnagyobb moshpitet is meghozta nekünk.

Megidézték albumaik nagy részét, persze maradt ki olyan dal, amit szívesen meghallgattam volna, de így sem panaszkodhatott túlságosan senki, hiszen kihozták azt, amit ebből a viszonylag szűkre szabott időből ki lehetett: Korrekt best if bulit pár új lemezes dallal megtámogatva.

Sami Yli-Sirniö és Petrozza is jól pengetett, Ventor meg továbbra is egy állat a dobcucc mögött. Mindez az erős fényjátékkal és a dalokhoz illeszkedő kisfilmek vetítésével páratlan hatást eredményezett csak úgy repült az idő, és hiába jegyzeteltem a számokat egyszer csak meglepődtem, hogy a klasszikus koncertzáró Flag Of Hate standard felvezetését hallom. A közönséggel nem volt elégedett most se Mille, 4-szer is el kellett üvöltenünk, hogy HATE! A Falg Of Hate-Tormentor kettős után már csak kiszórták a pengetőket, dobverőket, egyéb cuccaikat és elbúcsúztak. Úgy tűnik számomra ez a nap a thrash ereklyék begyűjtéséről szólt, egy csuklópánttal gazdagodtam!

Kreator:

Hordes Of Chaos
Warcurse
Coma Of Souls
Endless Pain
Pleasure To Kill
Destroy What Destroys You
Voices Of The Dead
Enemy Of God
Phobia
Extreme Aggression
People Of The Lie
Terrible Certainty
Reconquering The Throne
The Patriarch
Violent Revolution
Betrayer
Flag Of Hate/Tormentor

A Kreator után már minden bajom volt, majd leszakadt a lábam a bakancsban, de gondoltam a Bloodbound műsorát még megvárom, a Krisiunra amúgy is kíváncsi voltam.

A brazilok zúztak is rendesen a maroknyi közönségüknek, félig, 3/4-ig lehetett megtelve a kisszínpad sátra. Alex Camargo énekes-basszer minden szám után megköszönte a tapsot és azt is, hogy támogatjuk az underground metalt jelenlétünkkel ezen a késői órán! Számcímeket itt sem tudok mondani. Krisiunt utoljára akkor hallgattam, amikor még gimiben kölcsönkaptam az egyik lemezüket kazettán. A zene letaglózott, de őszintén szólva nem sok minden maradt meg belőle, meg hát ez sajnos nem is tegnap volt… Mindenesetre a brazilok zúztak kegyetlenül, de a közönség nagy részének, így nekem is maximum egy helyben állva headbangelésre futotta az erejéből, hiába kértek valami mozgást a zenészek, azzal már nem tudtunk szolgálni nekik. A 40 perces műsoruk végén még egyszer megköszönték a támogatást, de már előtte és utána is egyre nagyobb tapsot kaptak és úgy tűnt, hogy elégedettek voltak a koncerttel.

A Krisiun után nem bírtam tovább, le kellett ülnöm. De Bloodbound kezdésére azért felkeltem, előre mentem, mégiscsak fesztivál záró koncert, nem szabad lustálkodni. Aztán jött egy ismerősöm és elárulta, hogy hiába várom a Bloodboundot, elmarad a koncertjük. Aztán különböző információk jutottak el hozzám, miszerint lesznek, csak később; elmarad; elmarad, mert lerobbant a buszuk stb. Végül a keverős adta meg a kegyelemdöfést, akitől megérdeklődtem, hogy ki is következik most. A Bornholm volt a válasz. Itt végleg megtörtem és hazaindultam, így ért véget számomra a Metalfest.

A tavalyi rendezvény gyerekbetegségeit idénre nagyrészt levetkőzte, rockerbarát módon még a sör árát is csökkentették a szervezők, jó idő is volt, mégis kevesebben buliztak az úttörő táborban. Sajnos sokak a vizsgaidőszak miatt nem tudtak jönni, aminek pont a közepén volt a fesztivál és hát június eleje még bőven az érettségire és év végi dolgozatokra készülés jegyében telik a középiskolákban is. Tudom, hogy az időpontot a nemzetközi összefogás miatt nehezebb lenne módosítani, de remélem hogy lesz folytatása a Metalfest Hungary-nek, mert minden ízében hiánypótló a magyar fesztivál színtéren!

Írta: DarkJedi

Kiegészítette és fotókat készítette: Szabó Gergely (Dőlt betűs)

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár