MetalMania Fesztivál 2007 – Koncertbeszámoló

2007. március 23. @ Budapest, Almássy Téri Szabadidőközpont

7 órára értem a Szabadidőközpontba. A fülembe jutott, hogy körülbelül 400-500 ember már itt volt. Felsétáltam az emeletre. Miután felértem, emberek tömkelege tárult elém. A színpadon épp a Korpiklaani hangolta a cuccokat. Beálltam a tömeg közepébe és nagy érdeklődéssel vártam a kezdést. Jó 20 perc várakozás után felment a dobos a színpadra. Megszólalt a lábdob, s utána a harmónika is. Eszméletlen hangulat lett jelen a részvevők között. Mindenki ujjongással köszöntötte a színpadra lépő többi Korpiklaani tagot is és csakhamar bele is kezdtek az első számba. Bevallom őszintén, hogy nem nagyon ismerem a zenekar számait, ennek ellenére a koncert fenomenális élményt jelentett nekem. Karok serege emelkedett a magasba, volt, aki ugrálva és volt, aki táncolva tombolta végig a számokat. Azt hiszem a negyedik dalnál Hittavainen felkapta a skótdudát és egy eszméletlen számot játszottak el. A legnagyobb élményem ez volt ezen a koncerten, és szerintem bátran kijelenthetem, hogy ez nem csak az én véleményem. Egy negatívumot említenék: sajnos nagyon rövid volt a koncert, hiszen mindössze 30-35 percet játszottak. A közönség hiába próbálkozott a banda visszahívásával, senki nem felelt a lelkes kérésükre. Miután vége lett a koncertnek, lementem és leadtam a kabátomat.

Mire felértem, már a My Dying Bride hangolta a dolgokat a színpadon. Erre vártam már 2 hónapja. Beverekedtem magam a második sorba és onnan követtem nyomon a hangolást. Körülbelül fél 9 előtt belevágtak a legelső számba. Hatalmas öröm lett úrrá rajtam, mikor élőben láthattam a My Dying Bride-ot. A második szám ismét iszonyatosan szólt. Mindenki őrjöngött mellettem, mögöttem, mindenhonnan az őrjöngést lehetett hallani. A koncert közepén olyan számok szóltak, mint az egyik kedvencem a The Cry of Mankind, Blue Lotus, She is the Dark, Catherine Blake… és szólt szám az új albumról is, mint például a To Remain Tombless. Olyan koncert volt ez, ahol már a két új taggal, Dan Mullins dobossal, és Lena Abé basszer hölggyel játszottak. Amit hiányoltam a koncertről, az a hegedű volt. Így hiányoztak az olyan kedvenc számaim, mint a Your Shameful Heaven, The Songlees Bird, Your River. A hangzás nem volt a legrosszabb, de néha besípolt a mikrofon. Úgy látszik, ezt a bulit egy kicsit pörgősebbre tervezte a My Dying Bride. Az utolsó szám egyik legsikeresebb daluk, ami a régi időket idézi, ez pedig nem más, mint a The Forever People volt. A rajongók ujjongani, pogózni és headbangelezni kezdtek. Együtt élveztük végig ezt a bő órás koncertet, és bár mi, a közönség igyekeztünk visszahívni őket, de nem feleltek. Miután vége lett a koncertnek a pult felé néztem, hogy oltsam szomjamat.

Pár perc múlva visszanéztem a színpad felé. Nagyot lestem, mikor a hangoló cuccoktól beljebb nem tudtam menni a tömeg miatt, annyian várták a következő Testament-et. Azért próbáltam furakodni a nép között, így durván a terem háromnegyedénél kezdtem a bulinézést. A dobok mögött díszelgett a hatalmas Testament logó és 22.10-kor már bele is kezdtek az első számba, ami tökéletesen szólt. A tömeg ott elől hatalmas headbangbe kezdett. A második számnál valami probléma lépett fel a hangcuccal. Az éneken kívül semmi sem hallatszott rendesen. A harmadik szám elején már az énekkel is gondok voltak. Hol hangos volt, hol halkan szólt. De szerencsére a rajongók legnagyobb örömére a szám végére minden probléma megoldódott. A gitárok eszméletlenül szóltak, ahogy a szólók is a számok közben. Sajna a Testament dalait sem ismerem, de élőben ők is nagyon tetszettek. Legjobban a duplázó hangja tetszett, mint minden zenekarban. Körülbelül a koncert felénél rosszul lettem, így kénytelen voltam hátulról, ülve nézni tovább az eseményeket. Nem tudom, hogy a My Dying Bride-on mennyi ember volt, de hogy Testament alatt még kimenni is alig bírtam a tömeg között, az is biztos. Ami megfogott a Testamentben, az a gitárszólók és az ének volt. A szép nagydarab énekes, Chuck Billy hangja eszméletlen egy dolog. Igazi thrash metal nyomtak. 11 órakor belekezdtek az utolsó számba. A nép tombol és ordít a zenekarnak való tisztelete jeléül. Ha jól emlékszem, ők voltak az elsők, akik visszajöttek a koncert vége után pár számra.

Talán éjfél körül már az Obiat uralta a színpadot. Րk voltak azok, akik még nagyon érdekeltek Metalmánián. A kezdésre nem emlékszem, de első sorban vártam az első számot. Nagy vonalakban a koncertről. Nekem nagyon bejöttek az elszállós gitártémák és a hirtelen váltások. Ami nem tetszett, hogy az ének halk volt. Pedig volt hangja az énekesnek. Két szám között hátrafordultam és szomorúan vettem tudomásul, hogy ilyen jó zenekaron, mint az Obiat olyan kevesen voltak jelen. A számok nagyon tetszettek és a gitártémák is bejöttek. Elszállós zenében utoljára a Viative volt az, ami nagyon bejött. A banda színpadi megjelenése elég érdekesre sikerült, nekem bejött (ha-ha), főleg a dobos haja xD . Az Obiatnak körülbelül 1 óra előtt lett vége.

Ekkor következett a Sin of Kain, akikre nagyon kíváncsi voltam. Amire emlékszem az az, hogy alig bírtam már a lábamon állni. A koncertkezdést nagyon húzta az énekes, de mindenért kárpótolt, hogy közben igen jól elszórakoztatta a csekély közönséget. Valaki még valamit hozzá is vágott. Lassan belekezdtek az első számba. Körülbelül a tér felénél álltam meg egy ismerősömmel és néztem az első Sin of Kain koncertemet. Sajnos itt sem voltak sokkal többen, mint az Obiat koncerten. De aki kint volt, az legalább élvezte, már amit az arcokról le tudtam olvasni. Az énekes hangja nagyon odavert az biztos, nagyon tudott hörögni. Mondjuk, ahogy néztem a gitárt, hirtelen megcsapott az érzés, amit Gutted koncerten éreztem. Egy erőteljes, fejlezúzós death metal. Az énekes kihasználta a színpad nyújtotta helyet. A számokra nagyon nem emlékszem, csak azt tudom, hogy a kedvencemet, sajnos nem játszották. Hát azt hiszem ennyi volt az este nekem. Amúgy maga a hely nekem nagyon bejött, csak kevesen voltak. És ezt mások is mondták már. 2 óra után óriási és kellemes emlékekkel értem a Keletibe.

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár