Koncertbeszámolók

Mnemic, Nightrage, Slowmotion Apocalypse, Circleshine – Koncertbeszámoló

2007. május 30. @ Budapest, Kultiplex

A Mnemic egy dán zenekar, akiket volt szerencsém már látni egy pár éve a legelső bécsújhelyi Aerodrome Fesztiválon. Akkor még a régebbi énekesükkel / Michael Bogballe / nyomták. Azóta kiadtak 2 albumot és frontember cserét hajtottak végre. Nekem tetszik az új lemez is, tehát elhatároztam, hogy elmegyek erre a Shadows Booking által szervezett mulatozásra. A dán future – metal kvintett előtt 2 turnépartner is tiszteletét tette.

8 órára értem le, és nem sokkal utána a Circleshine nevű új formáció csapott bele a húrokba. Rövid koncertjük alatt lejöhetett a közönségnek, hogy azért a szaggatott zúzások mellett a fő hangsúly az énektémákon van, merthogy a zene dallamosnak tekinthető. A myspacen meghallgatott számok után is hasonlót vártam élőben. Tehát bemutatkozásnak mindenképp jó volt ez a 15 – 20 perces powerpop / metalcore egyveleg. A tagok ismerősek lehetnek olyan formációkból, mint az Insane, vagy akár a Gloaming. Mindegyik banda intróra vonult be a színpadra, de nekem teljesen egyformáknak hangzottak a bejövő zenék, holott nem volt közük egymáshoz.
Fél kilenc körül lehetett, amikor még eléggé elenyésző volt a tömeg, későbbre azért lettek többen is, de messze nem voltak annyian, mint amennyit ez a koncert megkövetelne magának. Lehet, hogy nekem voltak nagy elvárásaim, hogy többen ismerik a Mnemicet, több embert érdekel a modern metál banda első koncertje hazánkban.

Az est második fellépője az olasz Slowmotion Apocalypse volt. Aki szemfüles volt, az elcsíphette már őket tavaly kis hazánkban, ahol önálló zenekarként jöttek el egy kisebb klubba / akkori Marco Polo /. Zeneileg mit sem változott a hardcore / metalban utazó gárda, hiszen az At the gates, Maiden, Bleeding Through, Still Remains, Himsa féle zenét ugyanolyan lendülettel adják elő, több új, sajátnak tekinthető témákkal megspékelve.
A színpadkép rendben volt, a tisztelt publikum vette a lapot, volt fejrázás rendesen. Egetverő zúzás nem volt jellemző az egész estére, a főzenekar alatt is a színpad előtti területen volt tumultus.

Közvetlenül a Mnemic előtt a svéd Nightrage játszott, akik bő háromnegyed órás programmal készültek. A felállás hasonló volt az előző zenekarhoz képest. Jobban beindult már a tömeg a zenére, oldottabb lett a hangulat. Zenéjük metál, amiben vannak thrashes betétek, dallamos gitártémák, tipikus skandináv stílusjegyek, sikítós, üvöltős ének. Jól eltolták a műsort, a tagok is szimpatikusak voltak,
az énekes Jimmie Strimmel kellő humorérzékkel rendelkező ember, aki nem rendült meg a jó poénok beszólásától. A tagokat is húzta néha és a közönséget folyamatosan bőszítette, hogy ne álljanak le egy pillanatra sem.

Időben voltak a zenekarok cserélődései a színpadon, s a Mnemic pontban 22.50-kor el is kezdhette bő egy órás koncertjét, mint fő headliner. Két nagy zászló volt feltűzve a színpad két szélére a zenekar nevével fémjelezve. A gitárokból nem lehetett sokat hallani az elején, a baloldali gitáros / Mircea / is jelezte nemtetszését a hangzást illetően. Az kell hogy mondjam, nagy hatása annak, hogy egy zenekar szerepel a médiában, mennek a klipjei a tv- ben, jól promotálják őket. Minden országban egyelőre adott körben lehet híres valami, s a dán future zúzda banda neve már elterjedt nálunk az adott körben. Sokan tudták a szövegeket, amennyire lehetett, meg is őrültek ezerrel. Előkerültek az ismertebb, a klipes nóták is.
Jó koncert volt összességében, látszott a tagokon, hogy utolsó előtti állomás a budapesti, egy kicsit fáradtnak tűntek, főleg a frontember Guillaume, aki jó párszor könnyebb énektémákat választott egy adott dallamos résznél. Nyomták a show-t a srácok, főleg a basszeros O”Beast, aki kegyetlen grimaszokkal operált a műsor alatt, egy az egyben metálarc az összes tag. A ráadás két szám lehetett, s be is fejezték a srácok, tartották magukat az időhöz. Nem volt rossz koncert, én is bólogattam ezerrel, a végefelé jobb lett minden értelemben. Egy kicsit nagyobb durranásra számítottam a Mnemictől, de lehet a hangzás miatt nem volt annyira harapós az egész, mindenesetre jó kis underground klub buli feelingje volt az egész estnek.
A zenekarok közvetlenek voltak, nem volt semmi sztárallűrködés, ez becsülendő. Ami még külön tetszett, hogy a Mnemic keverőse által bejátszott keyboardos / billentyűs / industrial témák jól illeszkedtek a produkcióhoz. Összességében jó volt a buli, megérte eljönni, köszi a Shadows Bookingnak a szervezésért. Remélem, még találkozunk a zenekarral magyar bulin.

Linkek:

Hivatalos:

www.mnemic.com
www.slowmotionapocalipse.com
www.nightrage.com

Myspace oldalak:

www.myspace.com/mnemicofficial
www.myspace.com/slowmotionapocalypse
www.myspace.com/nightrage
www.myspace.com/circleshine

Kapcsolódó cikkek

NIGHTRAGE – Abyss Rising

Saint-Savin

A Nightrage június 1-jén kiadja új, ‘Full Vile Life’ című single-jét legutóbbi albumáról

KMZ

MNEMIC – Mnemesis

Krisz

Hot News: Tomas Lindberg To Rejoin Nightrage For Gothenburg Sound Festival Performance

KMZ

Hot News: Mnemic – “I’ve Been You“ Official Video Clip Debuts Online!

KMZ

Hot News: Mnemic – Behind The Scenes Of The Video Shoot

KMZ

Hot News: Mnemic – Announce “The Great Mechanical Hate Tour”

KMZ

Hot News: Mnemic – Mircea Talks About The “Mnemesis” Artwork

KMZ

Hot News: Nightrage – Reveal video for „Delirium Of The Fallen”!

KMZ

Hot News: Mnemic – Release First Single, Songpier And More!

KMZ

Hot News: Mnemic – Reveal “Mnemesis“ Track List + Release Date & Will Conquer Australia!

KMZ

Hot News: Nightrage to shoot video next month

KMZ

Hot News: Mnemic – “Electric March Over Europe” Tour Announced!

KMZ

Hot News: Mnemic – Announce Album Title And Reveal Cover Artwok!

KMZ

Hot News: Mnemic – Second Part Of The Studio Video Blog Posted!

KMZ

Hot News: Deadlock and Nightrage to support Demon Hunter on European dates

KMZ

Hot News: Mnemic: First Video Blog From The Studio Now Online

KMZ

Hot News – Nightrage: Frets Of Fury tour recap

KMZ

Hot News – Mnemic: New Band Members; New Album In 2012!

KMZ

Hot News – For immediate release: Nightrage release full track by track feature for "Insidious"!

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek