KoncertbeszámolókTop

Moby Dick, Akela – Koncertbeszámoló

2025. április 4. @ Nyíregyháza, Club Hollywood

Remekül indult a tavasz a kimozdulni vágyó rockerek számára, hiszen egy országos turné keretein belül két igazi thrash metal legenda érkezett Nyíregyházára április első péntekén: a Moby Dick és az Akela. Mivel mindkét zenekar meghatározó szerepet játszott a ’90-es évek elején a hazai színtéren, szinte borítékolható volt, hogy a szokásosnál nagyobb érdeklődés övezi majd ezt az eseményt, illetve az sem volt kérdés, hogy nekem is ott a helyem. Így is lett, a Club Hollywood ezúttal szinte teljesen megtelt.

Az estét az Akela kezdte, akik ezúttal is összeszedetten, jó formában léptek színpadra. Örömmel tapasztalom az elmúlt pár évben, hogy a jelenlegi lineup nagyszerűen működik, egyben van a csapat, és megbízhatóan teljesítenek a koncerteken. A hangosítás viszont ezúttal sem volt a helyzet magaslatán, de ez a Club Hollywoodban sajnos rendszeresen probléma. Ettől függetlenül a zenészek mindent megtettek, hogy élvezetes legyen a produkció, kiválóan játszottak, a szokásos poénos közjátékok is jó hangulatot generáltak, a dalok pedig abszolút megcsinálták a bulit.

A Moby Dick hozta a jól megszokott, rutinos profizmust. Mióta legutóbb láttam őket, két poszton is változás történet a bandában: a pár évvel ezelőtt (40 év után!) távozó alap tag, Mentes Norbert gitáros helyére Schmiedl Balázs került (aki mellesleg nem más, mint az énekes/gitáros frontember, Smici fia), valamint a dobok mögött is új arcot véltem felfedezni. A produkció minőségén ez lényegesen nem változtatott, végig feszes és energikus volt, ami nagyszerű hangulatot eredményezett a nézőtéren, ahol helyenként elég komoly pogó is kialakult.

A szünetekben és a koncert után lehetőség nyílt beszélgetni és fotózkodni a zenekarok tagjaival is, akik barátságosak és közvetlenek voltak, ez pedig további plusz élményt adhatott a rajongóknak. A merch-pultoknál is bőséges kínálat várta a vendégeket, ahol különböző pólókat, CD-ket, és egyéb kiegészítőket lehetett vásárolni. Összességében nagyon jó este volt – nosztalgia, zúzás, közösségi élmény, minden, ami kell.

A továbbiakban Simon Szabolcs barátom beszámolóját olvashatjátok, aki mindkét zenekar elkötelezett rajongója már a kezdetektől fogva.

Thrash Máglyán Égett az Éjszaka – Moby Dick és Akela letarolta Nyíregyházát

2025. április 4-én egy olyan este köszöntött Nyíregyházára, amit a helyi és környékbeli rockerek még sokáig emlegetni fognak. A Club Hollywood falai megremegtek, amikor két hazai thrash metál legenda, a Moby Dick és az Akela egy színpadra lépett. A szabolcsi metálhívők gyülekezete már kora estére megtöltötte a klubot, és a tömeg látványára egyértelmű volt: ez nem csak koncert, ez zarándoklat volt a megyében található klubok egyik utolsó fellegvárába, amely befogadja a fémzene-kedvelőket.

Akela – Üvöltő Fenevadak Nyitánya

A farkasfalka vezette fel az estét, sajnálatos módon mindössze 60 perc állt rendelkezésükre, ezt az időt maximálisan kihasználták. Már a nyitó „Nagy az Isten állatkertje” című klasszikussal beizzították a poklot. A zenekar 35 év tapasztalatával pontosan tudta, hogyan kell elindítani egy bulit, és nem is hagytak időt levegőt venni. „Fenevad”, „Nem hiszek”, „Menekülés” – az üzenetek nem csak a hangfalakon, hanem a szíveken keresztül is áthatoltak. A jelenlegi felállás több tekintetben is emberközpontú. Frontember, Pókember, November, Betmen és Aranyember a színpadon és azon kívül is rendkívül közvetlen kapcsolatban áll közönségével. A „Forr a Dalom” alatt megállás nélkül lobogtak a hajak, repkedtek a villák, és a „Botocska” szellemes társadalomkritikája is hatalmas ovációt váltott ki. A koncert íve szépen épült: „Nyomás”, „Ki ad nekem pénzt?”, majd a himnikus „Fekete bárány” alatt együtt üvöltötte a közönség a refrént. Zárásként pedig jött az elmaradhatatlan „Rockernek születtem”, ami után nem volt kérdés: Akela még mindig az alfahím a hazai rockerdőben.

SETLIST:

Dracula intro
Nagy az Isten állatkerje
Fenevad
Nem hiszek
Menekülés
Forr a Dalom
Botocska
Döntsd el
Nyomás
Ki ad nekem pénzt?
Fekete bárány
Felkészültem
Közeleg
Rockernek születtem

Szusszanás = Találkozás

A két zenekar között eltelt 30 perces szünet sem hozott üresjáratot. A küzdőtér előtt továbbra is szép számmal gyülekeztünk, egymás vállára csaptunk, söröztünk, sztoriztunk – és ami a legfontosabb: újra egymásra talált a metálcsalád. Voltak, akik évtizedek óta ismerik egymást, és ezen az estén újra ugyanazon a zenehullámon úszhattak együtt. Megható és felemelő volt látni, ahogy generációkon átívelően él a rocker közösség, és ez a találkozás legalább annyit adott, mint a zene maga.

Moby Dick – Thrash Tűzviharral a Pokolkapuig

A stafétát ezután a soproni thrash legenda, a Moby Dick vette át – és rögtön a „Fejfa helyett” nyitánya úgy vágott be, mint egy hangfalból kilőtt balta. Szikrázott a színpad, és a lendület nem lankadt – „Romlott rendszer”, „Rossz helyen állsz”, „Kiképzés”. Ahogy Schmiedl Balázs gitárjából előtört a pusztító riffáradat, a közönség is felvette a tempót: moshpit, headbang, torokszaggató kórus – minden együtt volt. Schmiedl Tamás és Göbl Gábor mellé érkezett Márkus Dominik 2024 októberében. A négyesfogat az Akela agro-metál felvezetésének méltó folytatásaként felszántotta a már előkészített terepet.

Az „Ugass,kutya”, a „Beteg a Föld” és a „Happy End” alatt már-már apokaliptikus hangulat uralkodott, szuper volt megélni, hogy a tinédzserektől a „régebb óta fiatalokig” együtt üvöltötte a szövegeket mindenki. Míg az Ikarosz az új szerzeménynek kijáró figyelmet váltotta ki belőlünk, aztán a „Mennyből az angyal” különösen megrázó pillanatként állította meg a tombolást egy rövid időre, hogy aztán a „Na, mi van?” és a „Körhinta” újra teljes gőzzel robbanjon be, beleszédültünk. Ránkfért a sötét lekű holtak után a „Terápia”, de a sodró lendületű buli szeretetéből ez sem gyógyított ki minket. A „Pokolrock” és a ”Prométheusz” még azokat is levonzotta a küzdőtérre, akik addig a pult biztos támaszánál, vagy a székek kényelmében találták meg komfortzónájukat. A két ősi nóta közé ékelődött be az „Ilyen ez a század”, amin becsülettel meg lettünk énekeltetve. Ez nem egy sima koncert, hanem magyar metáltörténelem volt élőben. A „Gazember” és a „Keresztes vitéz” záróakkordja pedig végérvényesen bevéste az estét a nyírségi rockerek emlékezetébe.

SETLIST:

Dvorak intro
FEJFA HELYETT
ROMLOTT RENDSZER
ROSSZ HELYEN
KIKÉPZÉS
UGASS KUTYA
BETEG A FÖLD
HAPPY END
IKAROSZ
MENNYBŐL AZ ANGYAL
NA MI VAN
KÖRHINTA
TERÁPIA
POKOLROCK
ILYEN EZ A SZÁZAD
PROMETHEUS
GAZEMBER
KERESZTES VITÉZ

Záróakkord: A Magyar Metál Él !

Ez az este nemcsak a két zenekar erejét és ikonikus státuszát bizonyította újra, hanem azt is, hogy a magyar thrash metál továbbra is életképes, izzó és aktuális. A közönség minden korosztályból képviseltette magát, és a hangulat – túlzás nélkül – a ’90-es évek aranykorát idézte. Ha valaki azt kérdezné, mit jelent rockernek születni, annak elég lett volna ott lenni április 4-én a Club Hollywoodban.

A farkasok üvöltöttek, a thrash robbant – és mi ott voltunk!

„Nagyon jól éreztük magunkat, bár ez biztosan látszott! Hosszú, nehéz hetek vannak mögöttünk, ezért jó volt már egy ilyen klub buli, ahol mi is felszabadulhattunk! Örülök, hogy a Moby Dick-kel közösen játszhattunk itt is! Szuper hangulat volt, jó volt a közönség is! A hangzással sajnos nem teljesen voltunk megelégedve (legalábbis a színpadon), de ettől függetlenül nem panaszkodhatunk!” – Arany Máté, az Akela gitárosa

Most nagyon működött a kémia a zenekarok és közönség között, óriási hangulat, pógó hegyek, közös éneklések, hejjezések, volt minden, ami egy jó metal bulihoz kell! A közönség hangulata minket is felpörgetett, el tudtunk lazulni, élveztük a buli minden percét. Az is doppingolt minket, hogy sokan voltunk, többen, mint legutóbb, és ez nagy dolog! Köszönjük Mindenkinek az élményt és a támogatást! Jó volt Veletek!” Schmiedl Tamás „Smici”, a Moby Dick frontembere


Írta: Gyrsee, Simon Szabolcs
Fotók és videók: Gyrsee, Keczán Varga Judit

Az összes kép jobb minőségben megtekinthető a Kronos Mortus Facebook albumában!

Kapcsolódó cikkek

Moby Dick / Omen / Magma Rise / Heedless Elegance – Fém bandák találkozója Budapesten!

KMZ

Akela, Beneath the Void, Komodo – Koncertbeszámoló

Steve

Lowland Fest 2022 – Koncertbeszámoló

Gyrsee

Akela, Monastery, Drow – Koncertbeszámoló

Gyrsee

Április 9-én Moby Dick, Dalriada és Remorse a Barba Negrában

KMZ

Moby Dick 40 éve Pokolrock – leírhatatlan boldogság

KMZ

Farkasnapi koncertre hív a 30 éves Akela

KMZ

Moby Dick – A Terápia lemezbemutató koncert keretében az 50 éves Gőbl Gábor basszusgitárost is köszöntik

KMZ

Moby Dick – új videoklip a Program című dalhoz

KMZ

Moby Dick – aranylemez a Terápia, szerdán koncert a Testament előtt

KMZ

Moby Dick – a Testament előtt augusztusban a Barba Negra Track-ben!

KMZ

Moby Dick klippremier: a “Mindegy egy” című dalhoz készült videóval jelentkeztek a thrasherek

KMZ

Moby Dick – korhatáros videoklip érkezett az album címadó dalához, szombaton lemezbemutató koncert és dedikálás

KMZ

Moby Dick – Valóság – Dal -és klippremier az áprilisi Terápia albumról

KMZ

Moby Dick – „Okos világ” premier – Új dal és klip a globális tébolydáról

KMZ

Moby Dick dupla jubileum – Mentes 50 / Körhinta 25

KMZ

Moby Dick: Kegyetlen évek – negyedszázados nagylemez újragondolva és évzáró koncert Sopronban

KMZ

Moby Dick – Nagyszabású jubileumi koncert a thrash legenda 35. születésnapja alkalmából

KMZ

Akela XXI. Farkasnap // 2016.10.31. Bp – Showbarlang

KMZ

Jubileumi Moby Dick koncert a debreceni Kaptárban

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek