2007. május 9. Budapest, Kultiplex
PlanetNoir Industries szervezésében
SUFFOCATION
NATRON
GUTTED
MALEDICTION
DEPTHS OF DEPRAVITY
LONG PIG
A Vital Remains hazai látogatása után (sajnos én nem vehettem részt rajta) újabb death metal est Budapesten: az amerikai keményzenei scene egyik legtöbbet emlegetett, legnagyobb befolyású bandája, a Suffocation érkezett a fővárosba, hogy az olasz Natron támogatásával elhozza az igazi death hangulatot. Azt hiszem, senkinek se kellett csalódnia egyik együttesben sem.
A koncert kezdésére kiírt 6 órához képest mindenki érezte, hogy jelentős késéssel kell számolni: engem személy szerint mellbevágott az a 1,5 órás üresjárat, amiben a Long Pig fellépése előtt vesztegeltek a koncertezők. Ennek ellenére úgy tűnt, az összegyűlt száz fő ígéretes est elé néz: a bandák kipakolták a merch-eket, a színpadon mozgolódás kezdődött. Az alkohol gyorsan fogyott, már a kezdéskor is bőven lehetett látni a színpadnál félrészegen támolygó lelkes fanokat.
Körülbelül 25-30-an lehettek a színpad előtti téren, amikor a Long Pig végre a lovak közé csapott: őszintén bevallom, én nem igazán ismertem a bandát a fellépés előtt. A már-már inkább grindcore-ra hajazó death zene azonban ennek ellenére engem megfogott: a felállás érdekes volt, két vokálossal dolgoztak a színpadon. Az egyikük, mint a mozgékonyabb fél, hirtelen sikolyaival, izgága show-mozdulatokkal próbálta felkorbácsolni a hangulatot, míg másikuk öblös, mély hangjával a dob keménységét felerősítendő igazi érces-kemény érzetet varázsolt a teremben. A legjobban egyébként az lepett meg, amikor egy könyv került elő valahonnan a színpadról. Az énekes a kezébe vette, és mint valami prédikátor lengette azt, miközben önérzetesen morgott teli torkából (Mókás lett volna, ha kiderül: az a könyv a Biblia volt…). A közönséggel néminemű konfrontálódás ellenére egészen kiváló produkciót mutattak be: az első sorban többen kínálgatták sörrel az énekeseket, akik a sokadik invitációra már kénytelenek voltak elfogadni a felajánlást. Miután kinevettem magamat az énekes zavart reakcióin, már vége is volt a fellépésnek: félórányi játék után a grind-zúzda egy hatalmas utolsó hajrával koronázódott meg.
Kisebb kitérő után a koncertterembe érve a következő bandát, a Depths of Depravity láthattuk. Meg is lepődtem azon, hogy alig 10-15 perc szünet után már kezdtek is, bár a huzamosabb késés után ez inkább pozitív érzetű volt. Az első sorban foglaltam helyet: nem igazán volt nehéz jó helyhez jutni, mert alig 20-30 koncertező volt jelen a banda játéka alatt. Ami először eszembe jutott a felállásukról, az volt, hogy biztosan a basszusgitárra fogják építeni a zenéjüket. Mindezt arra a 2m magas basszerosra alapoztam, aki a színpad közepén állva mondhatni beterítette az egész látótermet. A reszelő hangú énekes a termetes férfi jobb oldalán igazi old school death metal hangjával szerintem az egyik legügyesebb módon tudta megalapozni a koncert későbbi hangulatát. A 2002-es saját kiadású lemezbe eddig csak bele-belehallgattam, de mindezek után meggyőződésem, hogy jobban utána kell néznem a bandának. Ha jól tudom, az Undead Festen is fel fog lépni, így legközelebbre okvetlen tájékozottabbnak kell lennem a Depths of Depravityvel kapcsolatban. Mindazonáltal a teremben lévők láthatóan élvezték a produkciót: aki lemaradt róla az átszerelés ütemének elszámolása miatt, az sajnálhatja.
Mindezek után saját figyelmetlenségem okán én estem ugyanebbe a hibába: több mint fél órás közjáték után a terembe visszatérve a Malediction már produkciójának közepénél tartott. Lassan 9 óra volt már akkor, a színpad előtti tér kezdett benépesülni. A színpadi produkció nagyobbik részét a gitárosok headbangelése tette ki, ami szerintem nem volt túl dekoratív az előző bandák érdekes felállásaihoz képest. Ahogyan a Depths of Depravityt, a Maledictiont is csak néhány szám erejéig ismertem: az előzővel ellentétben azonban a Malediction nekem nem igazán nyerte el a tetszésem. A számok hosszabbak, unalmasak, technikailag laposabbak voltak, véleményem szerint elég egysíkúra sikeredett, bár a színpadon egészen jól szóltak. Az első pogó megmozdulások ekkor kezdődtek, sajnos azonban csúnyán félbeszakadtak néhány perc után.
A három magyar kisebb banda összességében kiválóan megalapozta a koncert hangulatát az utána következő Gutted-nak. Olyan rémhírek terjengtek az első sorokban, hogy elmarad a fellépésük, ám amint megjelent a jellegzetes Gutted logóval ellátott dobszett, már senki sem kételkedett abban, hogy a magyar együttesek – véleményem szerint – legjobbika játszani fog. (Érdekes módon az egyik mellettem álló fan azt mondogatta, hogy a Korogos pólójú gitáros régebben nem volt a banda tagja, ám erről bizonyosat azóta se tudok…) A magyar death metal zenei scene egyik legkiállóbb bandájaként a Gutted már jóval nagyobb közönséget tudhatott magáénak: 50-60 fősre dagadt a színpad előtt ácsorgók száma. Ahogyan mindig is, a Gutted most is fergeteges produkciót mutatott be: Kovács Zsolt dobos szokásos formájában darálta végig a koncertet.
A harmadik lemezén dolgozó együttes a tracklistet illetően azonban nem mondhatni, hogy kitett magáért: a produkció elején-közepén egy-két laposabb számot is lejátszott, amit szerintem nyugodtan ki lehetett volna hagyni. A felkapott „Purify by Suicide” című számuk azonban szokás szerint nagyot ütött: igazi pogó bontakozott ki, sokak nagy örömére kék-lila-zöld foltos oldalak és karok mutatják a zúzás hatásfokát (Azóta is fáj a vállam, ejh…). Miközben a színpad előtti tér felforrósodni látszott, egyre többen tódultak a terembe: sokan úgy döntöttek, szünetben is maradnak, hogy a lehető legjobb helyet szerezzék meg a soron következő Natron fellépésére.
Az olasz Natron a dél-európai keményzenei színtér egyik úttörője: ’92 óta aktívak, azóta több albumot adtak ki, amelyek közül azonban nekem, személy szerint csak kevés jött be. Némi fenntartással fogadtam a színpadra lépő kopasz énekest: őszintén szólva rosszabbat vártam. A banda nem volt rossz, de a grindosabb Gutted után a thrashesebb hangzások valahogy inkább visszafogták az elszabadult brutal death hangulatot. Sokan döntöttek úgy, hogy inkább a pohár fenekét ismét megnézik a pultnál, így kevesebb nézővel futott tovább a produkció. A Natron nem volt rossz, de a magyar bandák érdekesebb (ez nem jelenti azt, hogy technikásabb, mert ebben a tekintetben Natron remek volt!) zenéje nekem jobban tetszett. Ennek ellenére több szám ütött nagyot: nagyon örültem annak, hogy személyes kedvencem, a Hatemonger is eljátszották. A fellépés végére azonban ismét megtelt a terem. A turné állandó élőzenekaraként a Natron összességében jól teljesített, noha az előtte lévő együttesek hangulatzenéje engem jobban megkapott.
Én a vége felé inkább a Kultiplex szabadteres részére ültem ki. Többek között a Neochrome énekesével volt szerencsém találkozni: láthatóan több magyar death együttes képviseltette magát a koncerten. Nemsokára azonban elhalt a koncertteremben a zene, így, hogy a Suffocationre jó helyet sikerüljön szerezni, visszatértem a színpadhoz. Sajnos csak a terem falánál találtam olyan szabad teret, ahonnan még jól is lehet látni: hírtelen úgy megtelt az egész helység, hogy még lépni se lehetett.
Fél órás hangolás után, kb. fél 12-kor kezdett a Suffocation: a banda első budapesti látogatásaként 70 percet játszott. A levegő szinte vibrált már a fellépés előtti színpadrendezgetéskor: azt az együttest tisztelhettük a színpadon, amelyik a legtöbbet koppintott, legnagyobb death metal banda az amerikai színen. A Suffocation zenéje alapozta meg a 90′-es évek Amerikájának keményzenei szcénáját. 7 nagylemezzel maga mögött a banda 2007-ben ereje teljében van: a 2006 végén kiadott Suffocation című album turnéjának sokadik állomásaként hatalmas élmény volt ott állni, és nézni, ahogyan a dobokkal-gitárokkal próbálgatják magukat a legendás zenészek. Igazi old school stílusban, mindennemű köntörfalazás nélkül csaptak a lovak közé: az új lemez második számát, az Abomination Reborn-ot kezdték el játszani. A közönség az első kemény dobcsapásokra egy emberként mozdult meg: nem holmi lagymatag hullámzós tömegtánc vette kezdetét: alig lehetett talpon maradni a helyemen, olyan durva pogó robbant ki. Olyan legendás számok hangzottak el, mint az Infecting The Crypts, a Liege Of Inveracity, a Thrones Of Blood, a Pierced From Within, a Torn Into Enthrallment, a Catamenia, a Funeral Inception, a Tomes Of Acrimony, de az új lemezről is volt több szám: kedvencem róla, a Bind Torture Kill és az Entrails Of You is benne volt a tracklistben nagy örömömre.
Hihetetlen volt látni azt, ahogyan a két gitáros játszott: Terrance Hobbs villámkezei a lehető legnagyobb szakértelemmel mozogtak a húrokon. A felállásból egyik tag se lógott ki: összeszokott, a színpadon otthonosan mozgó bandaként mindenki jól érette a rá kiszabott szerepeket. Az énekes, Frank Mullen, a maga szétesett kopasz külsejével elképesztő látványt nyújtott a színpadon: reszelős, dübörgő hangja csak a Cannibal Corpse Corpsgrinderéhez mérhető színvonalon zengett a teremben. Annak ellenére, hogy hihetetlenül izzadt, láthatóan jól bírta a több mint egy órás fellépést: végig befeszülve, dagadó nyaki izmokkal üvöltött a lehető legerősebb orgánumban. A dobos összeszedett játéka és a basszeros tekerése olyan hátteret adott mindez mögé, hogy mindenki joggal mondhatta el a koncert végén: a 2007-es év eddigi legjobb death metal estjén vagyunk túl.
Sajnos magánügyi problémák miatt lemaradtam a koncert végéről, de több ismerőssel konzultálva eleven képet kaptam az utolsó 10 perc hajrájáról: a pattanásig feszült death hangulat az utolsó Funeral Inception-ben teljesedett ki, amely méltó koronája lett az estnek. Őrületes pogó, a levegőben forró fémes szagok, tompa érzékek: a Suffocation fellépése életem legjobb death metal koncertjét adta. A gitárosok zúzós játéka, a dob darabolása, az énekes reszelése mind az ember elméjébe égve él tovább: alig várom már a következő death estet, hogy az érzést felelevenítve hasonlóan extatikus élményben részesülhessek.
Készítette: Tysson-lar
Fotók: Wintermass
