Moonsorrow, Swallow The Sun, Debauchery – Koncertbeszámoló

2007. április 04. Budapest, Kultiplex

Ravaged Hope European Tour 2007

Bevallom, nagyon megörültem, mikor megláttam, hogy Moonsorrow újra hazánkba látogat, egyrészt azért, mert egyike nagy kedvenceimnek, másrészt csak felemás koncerteket láttam tőlük a Gothica fesztiválokon, ahol hangzásuk sem volt az igazi, és nem főzenekarként játszhattak. Nem beszélve arról, hogy a legutolsó, V: Hävitetty című albumukkal félelmetesen jót alkottak. Igazán kiváncsi voltam, hogy mennyit fognak játszani a lemezről, mivel a dalok hossza miatt nem éppen habkönnyű koncertslágerek. Kultiplexes buliknál megszokottan most is csúszott az egész program, amit annyira nem bántam, mivel így volt alkalmam barátokat felkutatni, meg még pár sört legurítani.

Aztán 20.15-kor elsötétültek a fények a koncertteremben, és már fel is sorakozott a német Debauchery zenekar. Meglehetősen viccesen festettek csupafülig művéresen. Minden lacafaca nélkül csaptak a húrok közé és kb 25 percnyi koponyarepesztő, középtempónál nem gyorsabb death metalt zúdítottak a képünkbe Six Feet Under illetve a néhai floridai Massacre receptje szerint.

Mondanom sem kell, hogy egy hangyafasznyi pluszt nem hoztak a műfajba. A zenekar hatalmas lelkesedéssel, vicsorogva/vigyorogva nyomta a szaggató riffeket, az énekes a pince mélyéről böfögte fel a véresbeles szövegeket, de a közönséget ez egyáltalán nem hatotta meg, hiába üvöltötte az énekes a számok között, hogy “Wake up Budapest”. Gyanítom, közrejátszott az is, hogy a jelenlévők 95%-a nagy valószínűséggel ezen a koncerten találkozott először a zenekar nevével. Sebaj, én jól szórakoztam, igazi retro érzések rohantak meg legalább 12 évet repültem vissza az időbe.

Rövidke átszerelés után egy teljesen más műfajú zenekar, a Swallow the Sun vette birtokba a deszkákat. Sok helyen olvastam, hogy a zenekart My Dying Bride kópiának titulálják, de ezen a koncerten abszolut megbizonyosodtam arról, hogy erről szó sincs. A zene minden ízében finn doom/death metal á lá Shape of Despair és Forest of Shadows. Ráadásul a két említett zenekarnál valamivel tempósabban eregetik a súlyos doom riffeket, de ha totális belassulásról van szó, azt is hihetetlenül izgalmasan teszik, unalomnak semmi esélyt sem adva. Látvány szempontjából nem volt semmi extra, mégis a sovány, kifakult rongyá mosott Emperor pólós, baseballsapkás énekes egy igazi doom figura, meg a körülötte megállás nélkül headbangelő zenekar vonzotta a tekintet. A végig kiváló hangzású koncerten az énekes profi módon hozta az ultramély hörgést meg az elszállós dallamas vokálokat, a ritmusszekció is feszesen nyomta. A két gitárost ki kell emelnem külön, hihetetlen milyen érzéssel és átéléssel játszották eme komor műfaj szaggató riffjeit és ábrándos gitárharmóniáit és még a vokálozásból is kivették részüket.

A következő átszerelést, ha lehet még gyorsabban oldották meg és fel is csendültek Tyven kezdő dallamai. Egyesével bukkantak fel a zenészek fülig érő vigyorral, sörrel a kezükben csak úgy stílusosan. Ville Sorvalli természetesen most is villogtatta totál antimodell sörhabtestét, nem egy ismerősömet hatalmas vigyorgásra késztetve. Dehát nem is illene a zenekar kialakult imázsához egy kigyúrt szálkás test (haha) Mikor belecsaptak az egyik legismertebb himnuszukba, a Sankarihautába, bevallom őszintén, megállt az ütő bennem, olyan borzalmasan szar volt a hangzás. Mintha valami kartondobozból kurva halkan és monoban szólt volna. De profi volt a hangmérnök, és kb. 10 másodperc alatt kijavította a hibát egy igen egészséges hangzást kreaálva. Az alaposan megtelt teremben percek alatt olyan buli hangulat alakult ki, amit a zenekar egy igazi best off-al hálált meg. Amerre csak néztem lelkesen tomboló, táncoló közönség volt, de hát ki tud ellenállni a Kylän päässä, Kivenkantaja, Hiidenpelto including Häpeän Hiljaiset Vedet, Ukkosenjumalan Poika parázsló ritmusainak, sodró dallamainak. Számomra az est abszolút csúcsa az új lemezük második dalának az Tuleen Ajettu Maa előadása volt. Ville viccesen figyelmeztett minket, hogy 26 perc hosszú a nóta, ugye tudjuk? Bánta a fene, tökéletes katarzist garantálta végtelenül komplex témákkal megterhelt gigászi tétel. Az est legnagyobb tombolását természetesen Pakanajuhla hozta pattogó ritmusú folkos mulatozós ritmusaival. Amitől teljesen padlót fogott az állam, hogy majdnem lemezminőségbe hozták a dallamos vokálokat, még a dobos is kivette alaposan a részét gégemikrofonnal a fején. A Moonsorrow legénységén látszott, hogy nagyon jól érzik magukat, iszonyatos energiákat szabadítottak fel a színpadon. Ville a tenyerén hordozta a közönséget szinte tökéletes kiejtéssel magyarul szólt pár szót hozzánk (vajon az, hogy Sankarihauta legvégére becsempészve az “Isten áld meg a magyart” csak nekem tűnt fel?), amit a közönség egy féktelen tombolós bulihangulattal hálált meg. Hogy legyen valami negatívum a végére, sajna Verisaekeet albumról egy számot sem játszottak pedig a Haaska-t nagyon vártam. De ez legyen a legnagyobb bajom. Ráadásban még két számmal megtoldották ezt a tökéletes előadást és a végén a gyönyörűszép Matkan Lopussa dalamaival búcsúztak tőlünk. Gothicas fellépéseivel ellentétben egy vérprofi Moonsorrow-t láthattunk ezúttal, a sok koncertezés és turnézás úgy látszik meghozta a gyümölcsét. Zárásképpen csak annyit mondhatok, ha holnap lenne egy újabb koncert, én biztos nem hagynám ki. A következő koncertig pedig rongyosra fogom hallgatni albumaikat.

Kapcsolódó cikkek

Swallow The Sun, October Tide, Oceanwake – november 11-én érkezik a komor metal-hármas

NorthWar

Swallow The Sun, October Tide, Oceanwake – komor-metal nap novemberben a Dürerben

NorthWar

Heathen Crusade Turné – Primordial, Moonsorrow és Der Weg einer Freihet a Barba Negra Music Club-ban áprilisban!

NorthWar

MOONSORROW – Jumalten Aika

ST. Toma

A Swallow The Sun befejezte a felvételeket, új tripla album novemberben

NorthWar

A Debauchery felfedi új albumának számlistáját

NorthWar

A Swallow The Sun lemezszerződést írt alá a Century Media Records kiadóval

NorthWar

A Debauchery újabb albumrészleteket fed fel + új klip

NorthWar

Hot News: Debauchery release new video clip

NorthWar

Hot News: Debauchery – Demonslayer Pre-Listening

NorthWar

Hot News: Debauchery reveal album artwork and tracklist, post teaser video

NorthWar

Hot News: Swallow The Sun – embark on “The morning never came” anniversary tour

NorthWar

Hot News: Massacre Records – New Signing: Debauchery

NorthWar

Hot News: Swallow The Sun – Finnish Death/Doom Collective Return To North America This Fall

NorthWar

Hot News: Moonsorrow – Signs With Century Media Records

NorthWar

Moonsorrow, Týr, Crimfall – Koncertbeszámoló

Gwanath

Hot News – Debauchery: Animal Holocaust video

NorthWar

Debauchery Interjú

Azagtoth

DEBAUCHERY – Germany’s Next Death Metal

Azagtoth

Debauchery Interjú

Jillian

DEBAUCHERY – Rockers & War

Jillian

Ektomorf, Replika, Debauchery, Agressive Fear, Dread The Moment – Koncertbeszámoló

terror

Swallow The Sun Interjú

A honlap alapértelmezése

SWALLOW THE SUN – Hope

Menegroth

SWALLOW THE SUN – Plague Of Butterflies EP

A honlap alapértelmezése

DEBAUCHERY – Continue To Kill

Arsonist

Moonsorrow Interjú

theowina

Paganfest – Koncertbeszámoló

Menegroth

DEBAUCHERY – Back In Blood

NorthWar

MOONSORROW – Viides Luku – Hävitetty

Menegroth

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár