Koncertbeszámolók

Mortem, Bloodlust – Koncertbeszámoló

2008. január 11. @ Balmazújváros, B.A.K.I. Klub Kávéház

Eljött egy újabb év és a legelső koncert is a balmazújvárosi B.A.K.I. Klub Kávéházban. Az est két fellépője a debreceni Bloodlust és a nyírbátori Mortem zenekar volt. Az előbbiek kezdték az estét.
Kapunyitás 20 órára volt kiírva, de a BLOODLUST háromnegyed 10-kor kezdte a fellépést. Nem mondom, hogy sokan voltak. Inkább Debrecenből gyűltek be az emberek. Körülbelül 50 fős nézőközönség előtt belecsapott a húrokba a zenekar. A zenekar amúgy az egykori Tears of Christ „újabb” kiadása. A zene keményebb lett és jó pár tagcsere is történt a zenekarban. Énekesi poszton Kozma Csabára, gitáros téren Pálmai Attilára esett a választás, második gitár szerepét pedig már a ToC-ban is játszó Daradics Levente töltötte be. Dobos téren megmaradt Mohácsi Zsolt és a basszusgitáros helyen még mindig a mindemellett magas hörgő vokálért felelős Bodnár Csaba posztol. Szóval minden ismerős, vagy aki szerette a ToC-t és szereti a Bloodlustot a színpad elé ment. Rövid idő után megszólaltak a hangszerek és a közönség heves fejrázásba kezdett. Sajnos a mély hörgés annyira nem volt kivehető, mint amire én számítottam. Csaba magas hörgője viszont aránylag jól szólt. Elég sok számot játszottak az előző zenekarukból is, mint például a Siralomvölgy, Zuhanás vagy például a leszámolás napja. Feldolgozások közül is hallható volt pár érdekes dolog. Az első a Wintersun – Beyond the Dark Sunja volt, de hallhattunk olyan favoritokat, mint a Dying Fetus vagy épp Deicide – Scars of the Crucifix.

A koncert közepe felé sorra játszották a Bloodlust számokat, amiket én személy szerint még nem hallottam, ilyen volt a „Vérszomj”, „Pokoli kín” vagy a „Mennyit érsz”. Viszont hallhattunk egy friss nótát is, ami a hirtelen hozott „Végzet kapujában” címet viselte. Ami a közönségnek is egyik meglepetése volt, vagy épp váratlan dolog, az az, hogy a Bloodlust zenekar megörvendeztetett engem azzal, hogy elénekelhessem velük a Christian Epidemic – Angyalok nyelvén című számát. Ezért külön köszönetet mondok nekik, és tényleg jó érzés volt a színpadról nézni a közönséget és látni, ahogy tombolnak a zenére. Másik Epidemic feldolgozás a „Gyász” volt. Körülbelül egy óra zenélés után még eljátszottak egy utolsó számot. Persze a közönség nem hagyta annyiban, visszainvitálták őket. Setlist: Christian Epidemic – Angyalok nyelvén, Christian Epidemic – Gyász, Dying Fetus – Grotesque Impalement, Wintersun – Beyond the Dark Sun, Deicide – Scars of the Crucifix, Tears of Christ – Leszámolás napja, Tears of Christ – Vissza a pokolba, Tears of Christ – Siralomvölgy, Tears of Christ – Zuhanás, Pokoli kín, Mennyit érsz?, Vérszomj, Végzet kapujában.

Körülbelül 12 órakor már a Mortem mozgolódott a színpadon. Felpakolták a cuccokat a színpadra, majd körülbelül negyed óra múlva a húrok közé csaptak. A színpad elsötétült, elindították az intrót. A zenekar lement a színpadról és a közönség között még elszívták az utolsó slukk cigit, kortyoltak a sörükből. Az énekes ment először fel a színpadra, majd követték őt a többiek és már zúztak is. Első számuk a „Kitaszítva” volt, ami hamarosan hallható lesz a zenekar új nagylemezén. A közönség jól fogadta a zenekart, bár kezdetben elég kevesen voltak a színpad előtt. Csupán pár ember állt ott és nézte a bulit, a többiek vagy a pultnál állva vagy ülve nézték tovább. Ahhoz képest, hogy nincs dobosa a zenekarnak, nagyon profin meg tudják oldani géppel a dolgot. A frontember Szabó Szabolcs -alapítótag- nagyon jól tudja mozgatni a tömeget. Magas és mély hörgés egyaránt jól megy neki. A gitáros posztot betöltő Zsigó László pedig az országszerte turnézó Vertigoban -Metallica Tribute- is játszik. Szóval neki nem volt olyan ismeretlen a B.A.K.I., hiszen már voltak itt. Másik gitáros poszton Madura János, szintén alapítótag is iszonyatosan tud zúzni. A színpad előtt egyre több ember tette tiszteletét a Mortemnek és rázták a fejüket a jobbnál jobb számokra. A zenekar inkább újabb számokat játszott, de voltak olyan klasszikus Mortem számok is, mint az „Átok”, „Satan’s Child” vagy a személyes kedvencem az „Emberiség hull alá”. Újak közül pedig „Mizantrópia”, „Lelki máglya”, a „Világ megújítója” hangzott el.

Hangzásilag jó volt a zene, csupán a dobból lehetett alig hallani valamit. A gitárokkal nem volt gond, az ének is jól kivehető volt. Amit hiányoltam, az az igazi dübögős industrialis dob volt. Nagyon sajnáltam, hogy nem volt olyan jól hallható a dob. De viszont, anno a Chromized Landen eszméletlenül szólt a cucc. Szerény véleményem szerint a Mortem jobban szólt, mint a Bloodlust. Buli végén nagy szerencsére sikerült a zenekart még visszainvitálni egy számra, amire tombolt a tömeg egy utolsót. Koncert végén a gitáros tette még élvezhetőbbé a bulit úgy, hogy a közönség közé ment és onnan játszotta a számokat. Szóval összességében jó koncertet hallhattunk, és várjuk az idei új Mortem albumot! Setlist: Intro, Kitaszítva, Reményvesztett, Mizantrópia, Légvonal, Lelki máglya, Áldozt, A világ megújítója, Átok, Emberiség hull alá, Satan’s Child.

Kapcsolódó cikkek

X. Kelet Underground Fesztivál – Koncertbeszámoló

MelancholyR

Mortem Interjú

Confused

MORTEM – Eső Után (Promo)

Confused

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek