Nadja, Lusca, Them On Grail – Koncertbeszámoló

2009. július 16. @ Budapest, Ciprus étterem

A Bálványvér Booking / Meridian Downstairs szervezésében:

Mint ahogy azt korábbi beszámolóimból már leszűrhettétek, elég nagy az átfedés a Bálványvér Booking és az én zenei ízlésem közt, így nem volt kérdéses, hogy ott leszek-e a július 16-án, csütörtökön este megrendezésre kerülő Nadja koncerten. Egy hónappal a rendezvény előtt még nem nagyon tudtam semmit a Nadjáról, de bíztam Milán (a szervező) ízlésében. Azért utánakeresgéltem itt-ott a kanadai ambient/drone/doom zenekarnak, akikről igen sokat elárul az, hogy 2008-ban 5 teljes albumot, 3 splitet, 3 kislemezt, 1 koncertalbumot, 1 dvd-t és egy single-t jelentettek meg. Mikor ez a rágcsálószerű produktivitás eljutott az agyamig, az első dolgom volt gondolatban megkérdőjelezni a kiadványok minőségét. Az anyagok ilyen mértékű világra zúdítása ugyanis akaratlanul maga után kell, hogy vonja azok minőségének csökkenését. A Nadja esetében van ugyan egy enyhítő körülmény, mégpedig az, hogy a dalok nagyrésze improvizáció útján születik, de ez még ezzel együtt is iszonyatos termékenység. Nehéz egy drone anyag esetében eldönteni, hogy ez most művészet-e vagy csak művészetnek beállított értelmetlen és véletlenszerű zajongás, ráadásul a döntés eredménye mindenképp szubjektív, ezért legyen elég annyi, hogy nekem lemezen tetszik a Nadja, különösen a Desire in Uneasiness című album. Nem emelkedik Sunn O)))-i ritmustalan és muzikalitástól mentes magasságokba a dolog, rendes dobgép adja az alapot szinte kivétel nélkül minden dalban, és a gitárriffekben is találunk itt-ott némi dallamosságot, sőt némi rock és industrial hatást is, nem véletlenül emlegeti a wikipédia a Sonic Youth-t és a Swans-t. Az est másik külföldi fellépője a német Lusca, akikről még annyit sem hallottam, mint a Nadjáról, de a myspace-ükön található Blast Furnace című szám azonnal meggyőzött igazi industrial feelingjével. A honi támogatást a Them on Grail biztosította, akiket igencsak bizakodva vártam, csekély előzetes tudásom ugyanis a shoegaze, downtempo, Neurosis és Isis szavakból tevődött össze, ez pedig igen biztató halmaz.

Az első és egyben valószínűleg a legnegatívabb elmondanivalóm az estével kapcsolatban a helyszín. Nem tudom, milyen megfontolásból esett a választás épp a Stadionoktól tizenöt percnyi sétára eső Ciprus “étteremre”, de még annak ellenére sem kellett volna iderakni, hogy az előzetesen várt nézőmennyiség valószínűleg elfért volna itt. A hely borzasztóan kicsi volt, szinte házibuli hangulat volt a helyhiány miatt, ezen kívül iszonyatos hőség volt bent (persze kint is, mivel az istenek csak összehozták nekünk az év legizzasztóbb éjszakáját) és a csapolt sör sem tartozott a legjobbak közé. Mindegy, nem étteremkritikus vagyok, csak véleményem szerint nem a legjobb hely volt a Ciprus. A hangzás ennek ellenére meglepően jó volt, arra nem lehetett panasz.

2

A fél kilences kezdést nagyjából tartani lehetett, a Them on Grail körülbelül akkor csapott a húrok közé. A zenészek nagyon szimpatikusnak bizonyultak, sőt, ami azt illeti, meglehetősen zavarban voltak. Bizonyos netportálokon azt olvastam, hogy ez volt az első koncertjük, ez esetben megértem a zavart és izgalmat. Egy gitáros, egy basszusgitár és egy dobos-énekes alkotja a zenekart, ez utóbbi igen ritka kombináció, így kíváncsian figyeltem, mi lesz ebből. Már az első dal közben elkönyveltem magamban, hogy a Neurosis-szal, Isis-szel, Sleepytime Gorilla Museummal és társaikkal felállított párhuzam nem mondvacsinált, a trió zenéje tényleg a post-metal/ambienthez áll legközelebb, annyi különbséggel, hogy (egyelőre?) innen hiányoznak a gépi effektek. Ám ez cseppet sem feltűnő, a zenének így is remek hangulata van. Egyetlen negatívuma volt az előadásnak, az pedig a dobos-énekes hangja. Nem mondanám rá, hogy rossz, kellőképpen rekedt és mély, de sajnos ehhez a zenéhez az ő hangja nem igazán illik. Picit lehetne erősebb is a torka, de főként hangulatában nem passzol a magasztos, katartikus dalokhoz. Lehet, hogy érdemes lenne egy külön énekest bevenni. A dalok azonban így is nagyon jók voltak, az ének nem ütötte őket agyon. A dalok közötti konferálás felolvasás-jellege abszolúte betudható a színpadi rutin hiányának, de egyébként is vicces volt és jó kedvet teremtett. A hangszeres munkában még ennyi kivetnivalót sem lehetett találni, mindkét gitároson látszott (az izgalom mellett is), hogy szívből zenélnek és szeretik, amit játszanak. Összességében igencsak biztató koncertet adott a Them on Grail, kíváncsian várom a beígért nagylemezt. Azért a bizonyos hosszú, torokszaggató sikoltásért pedig külön pluszpont jár.

4

Rövidke pakolászás következett, melynek során az est legidegesítőbb szereplője, Milán ősellensége is felkerült a színpadra a vetítővászon formájában. Felkerülése pillanatától ugyanis nagyjából 12 és fél percenként az azt tartó szigetelőszalag ugyanis elengedte terhét. Szerencsére nem az egész hullott le mindig, csak a jobb sarka, de az pont elég volt ahhoz, hogy a vetítés felét ne lehessen kivenni. Szegény Milánnak így mindig fel kellett szaladnia a színpadra és újra és újra maradásra bírnia az engedetlen textildarabot. Ez kicsit a magasztosból a családias felé lendítette az est hangulatát, de a hely méretei és a nézők száma miatt amúgy is kellemes hangulat uralkodott a teremben. Másodikként a német Lusca három tagja foglalta el a színpadot: két basszusgitáros (egyikük egy hölgy, a férfi pedig énekel is) és egy laptop. A laptop szolgáltatta a dobalakpokat és néhány apróbb zajt is. A dalok legnagyobb részét a gerjesztett és/vagy torzított basszushangok adták, erre jött időnként az ének. A tempó alapvetően a funeral doom-szerű vontatott lassúság környékén járt, de az általam várt Blast Furnace c. dal (melyet másodikként játszottak) alatt kicsit megélénkült. Ez a dal amúgy tempója és industrial feelingje okán szélesebb közönség figyelmére is igényt tarthatna. A többi azonban meglehetősen nehezen emészthető lenne normális emberek számára, ezért is voltam meglepődve, mikor a közönség soraiban felfedeztem olyan embereket, akiket sokkal inkább el tudtam volna képzelni a Woodstockon, mint itt.

A háttérvetítés állóképekből állt, melyek azonban nem igazán akarták váltani egymást, valami nem stimmelt a projektorral. Hangulatilag azonban így is remekül illeszkedtek a morajló, hömpölygő zenei óceánhoz, mely a két basszusgitárból áradt. Azon érzésemben, hogy a Lusca valamelyest a régebbi doom-zenékből merít, csak megerősített a színpadon játszó hölgy Saint Vitus pólója. Szerintem egyébiránt jót tenne a fellépéseknek, ha bevennének egy élő dobost, igaz, nehéz olyan zenészt találni, aki az ilyen lassúságú ütemeket pontosan tartani képes. Bizonyíték erre, hogy a zenekar férfi tagja is eleinte néhányszor el-elvétette az ütemeket. Hangulatos és élvezetes koncert volt a Luscáé, fénypontja kétségkívül a Blast Furnace volt, azonban számomra tül hosszúnak bizonyult.

Bár a Lusca azt nyilatkozta, hogy a Budapesti buli egy különleges fellépés lesz, mert az ő koncertjük szünet nélkül fog átfolyni a Nadjáéba egy közös jammelésen keresztül, ez valamiért nem valósult meg, így végre a kanadai duó lépett a színpadra. Aidan Baker egy egész bőröndnyi zajgerjesztő, -feldolgozó és -torzítóeszközt kötött a gitárja végére, melyeket folyamatosan kezelt, lévén a Nadja esetében minden koncert valamely mértékben improvizáció. A zenekar másik tagja, Leah, a basszusgitáros végig a közönségnek háttal játszott hangszerén, hol ujjal, hol vonóval, mely egyébként néhányszor Aidan kezében is megfordult. A háttérvetítés az ő esetükben már mozgókép volt, de persze a vászon itt is többször beleszólt. Főként fákat és vízeséseket láthattunk a háttérben, természetesen filterekkel kicsit túlvilágivá torzítva. Maga a fellépés tulajdonképpen egyetlen másfél órás számnak tűnt a zenekart nem annyira ismerők (értsd: én) számára. Azt kell, hogy mondjam azonban, hogy nekem élőben nem jött be annyira a dolog, mint lemezen. A legnagyobb problémám az volt a produkcióval, hogy bár elvileg a zene a gitárok széteffektelésével készül, nagyon sokszor nem tudtam összefüggést felfedezni aközött, ahogy Aidanék keze mozgott a gitáron és aközött, amit hallottam. Lehet, persze, hogy csak én nem értek eléggé a zenei technikai dolgokhoz, de akkor is úgy tűnt sokszor, mintha a gitáron való játék csak ilyen alibi-mozgás lenne. A muzikális résszel még egy gondom volt, mégpedig a hangerő.

A koncerteken általában arról lehet hallani, hogy túl hangosan szólt a cucc, de ezúttal épp ellenkezőleg, véleményem szerint a teljes hatáshoz messze túl halkan szólt a dronefolyam, így nem tudott rám teljes hatást gyakorolni. A Sunn O))) nem véletlenül írja rá minden cdjére egyfajta ars poetica-ként, hogy “Maximum volume yields maximum results.” Azért ezen hátrányok ellenére is egyedi és különleges élmény volt egy ilyen koncerten részt venni, jó, hogy egyre több ikonikus underground zenekar látogat el hozzánk. Mondjuk büszkén állíthatom, hogy a magyar közönség igen hálás fajta. A Nadját is kétszer visszatapsoltuk, pedig már nagyon ott akartak hagyni minket. A ráadás számok előtt a közönségből többen bekiabálták kívánságaikat, köztük egy igen kitartó arc a “Dead Skin Mask”-ot skandálta, de Aidan azt mondta az túl gyors, egy másik javaslatra pedig: túl lassú. Az első ráadás végül egy Swans feldolgozás volt, természetesen Nadja-arculatra alakítva, a második pedig egy saját dal. Végezetül pedig hadd említsek meg egy olyan dolgot, ami szerintem nem a legjobb húzás egy zenekar részéről. Aidannek ugyanis volt egy mikrofonja, amibe időnként bele-bele énekelgetett, ám ebből semmit, ismétlem egyáltalán semmit nem lehetett kihallani. Az utolsó félórában már kizárólag azt figyeltem, hogy előfordul-e akár egyszer is, hogy bármit kihallok abból, amit énekel, de nem.

Akárhogy erőltettem a fülem, nem hallottam emberi hangfoszlányt a zenében. Lehet, hogy ez másnak nem annyira érdekes probléma, számomra viszont meglehetősen zavaró volt. Ha szándékos volt, akkor nem tudom, mi értelme, a zene ének nélkül is tökéletes. Ha nem volt szándékos, akkor meg nem tudom, miért nem javítottak a helyzeten. Máig értetlenül állok ez előtt, de remélem, egyszer majd valaki magyarázattal szolgál nekem. Természetesen ez sem vette el a kedvem a további Bálványvér koncertektől, mert a szervezőség ezúttal is bizonyított. Köszönjük nekik és a zenekaroknak is!

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár