2018. december 9. @ Ausztria – Bécs, Viper Room
A tegnapi nap folyamán sikerült megtekintenem eme három zenekart, akik az idei Európa-turnéjuk utolsó állomásának Bécset választották. A Viper Room igazi klub helyiség, hangulatos kis barlang, ami a ma estén tiszteletét tevő, maximum 200 fős közönségnek tökéletesen megfelelt. Az igencsak csekély nézőszám és a kis hely ellenére viszont az akusztika és a hangzás is teljesen rendben volt, és – hálaistennek – egymást sem kellett agyon nyomni.
A partit az osztrák Anomalie kezdte. Ennek a bandának a zenei munkássága ez idáig számomra teljes mértékben ismeretlen volt. Zenéjük amolyan spirituális dallamos black-death metal, néhol kellemes akusztikus betétekkel, helyenként dallamos énekkel párosulva. A performance teljesen rendben volt, az énekes fekete kapucnis pulcsiban hol háttal térdelve, hol pedig állva „imádkozva” osztotta az igét. A csapat látszólag teljesen összeszokottan játszott. Zenéjükben ismerős stílusjegyekre lettem figyelmes, az akusztikus részeknél Tiamat-ot, a gyorsabb témáknál pedig Insomnium hatásokat véltem felfedezni, amiket magam is kifejezetten kedvelek. Meg kell, hogy mondjam, meglepően élveztem az egész produkciót!
A következő fellépő a svájci Schammasch volt, akiket szintén itt hallottam először. Mint ahogy az előző csapatnál, náluk is Behemoth-hoz hasonlatos a performance: az énekes gitáros szintén csuklyával a fején agonizál középen, arca feketére mázolva, akárcsak a lengyel blackened death banda frontmanje, Nergal. Az öttagú banda három (igen, három) gitárossal lépett színpadra. Itt már a hangzásterén sajnos csalódnom kellett. Valószínűleg az eggyel több gitár és a hangosítás miatt a zene a sok blastbeat-es, gyors résznél kivehetetlen masszává avanzsálódott. Ezen okból kifolyólag leginkább csak a lassú, vagy a középtempós részeket tudtam valamennyire élvezni. Az avantgard elemekkel dúsított fekete fémjük számomra kicsit egyhangúnak, monotonnak hatott.
22 órakor végre színpadra lépett a főbanda, a már nagyon hosszú ideje nem turnézó Naglfar! Gondolom, ezt hozzám hasonlóan már mindenki nagyon várta, jócskán meg is kezdett élénkülni az egyre sűrűsödő tömeg. Kénytelen voltam rögvest az első sorba húzódni, közvetlenül a színpad elé (a keverő pulttól jó messze).
A kihagyott éveknek a zenekarjátékában semmi nyomát nem éreztem, teljes vehemenciával vetették bele magukat a Feeding Moloch nyitónótába, amit a BlackGod Aftermath követett. A Schammasch gyenge hangzása miatt tartottam kicsit hogy a Naglfart sem fogom tudni maradéktalanul élvezni, de szerencsére a kétségeim alaptalanok voltak, mert a hangzás igencsak erőteljes, pontos és pazar volt, minden hangszert tökéletesen lehetett hallani. Kristoff „Wrath” Olivius egy igazi frontember. A számok közötti rövid monológjai alatt általában köszönetét fejezte ki mindenért, a turnén résztvevő bandákat és a supportot méltatta, rendkívül szimpatikus ember benyomását keltette! A dalok alatt maximális gonoszsággal károgta végig a nótákat, igazi vezérként a közönséget is bevonva, annak legnagyobb örömére. A többi bandatag is bőszen headbang-elt, Alex „Impaler” Friberg (Firespawn) basszer kigyúrt bicepszével, bőrszerkójában, szegecses övével, orrkarikájával és vagy 80 kiló lánccal egy igazi ős-viking benyomását keltette. A velem szemben színpadra álló Andreas Nilsson gitáros pedig kinézete alapján akár egy kicsit túlsúlyos Tom Araya is lehetett volna. Marcus Wargher Normann hosszú haja sajnos az idő múlásával kopaszra változott, amit bőszen igyekezett szakáll méretével kompenzálni. Az i-re a pontot a záróakkordként lenyomott I am Vengeance tette fel az egy óráskoncertre, ami nekem ezúttal egy felejthetetlen élményt okozott.
Summa summarum a 22,70 Eurós jegyár bőven megérte ezért az élményért, a Viper Room koncertjeire pedig érdemes lesz a jövőben is odafigyelni, ha valakinek épp erre vezet útja!
Készített: Roskó Péter
