2023. február 14. @ Budapest, Dürer Kert
Nem lövök félre, ha azt mondom idénre megtáncoltuk az év grindcore estjét. Mondjuk magától adódó, hogy egy Napalm Death vezette turné ebben a műfajban gyenge nem lehet. Míg a Barba Negrában a Malevolance, Obituary, Trivium, Heaven Shall Burn négyes fogat késztette bólogatásra a fejeket, addig mi szétkaptuk az Akváriumot.
Ismét megesett, hogy a számomra ismeretlen előzenekar durrantotta – a Napalm után – a legnagyobbat. A félig hölgyekből álló amcsi brigád akkorát szólt elsőként, hogy mindenki az állat, vagy az egész fejét kereste a teremben. Eléggé fenntartásokkal kezelem a női frontemberes zenekarokat, főleg, ha extrém metalról van szó, hisz sokszor a külcsínnel próbálnak meg meggyőzni nem pedig magával a zenével. Hát itt ilyesmiről szó sem volt. A kis energiabomba latino énekes, bocsánat hörgős, olyan intenzitással tolta végig az egész bulit, hogy az simán betesz egy fél órás kemény kardió edzésnek. A vokál teljesítményéről pedig ne is beszéljünk. Brutális volt, ahogy bírta levegővel. Zeneileg őszinte grindról beszélünk, ami mellett death metal és hardcore elemek másznak elő olykor. Az Escuela Grind letarolta a színpadot, és bár nem mindenki ismeri őket, az biztos, hogy az estén elnyerték a közönség szívét. Buli után sorban álltak az emberek fotózkodni.
De mielőtt bárki is felocsúdna, az este még csak most kezdődött. Az orosz Siberian Meat Grinder már majdnem telt háznak kezdte a bulit. Voltam már rajtuk Rockmaratonon, ahol életveszélyes moshpit és színpadról ugrálás dobta fel a crossover macik műsorát. Ez most sajnos elmaradt. Alapvetően az Akva erre nem alkalmas, viszont a fő gond, hogy nagyon erőtlenül szóltak a buli első felében. A zenekar elképesztő energiával rendelkezik, de valahogy nem tudták átsugározni a közönség felé.
A performansz közepe tájékán rendbe jött a sound, illetve ismertebb számokat vettek elő, így azért csak átfordult a klub egy medve maszkos fazon által vezetett őrült cirkuszba. A buli nagyjából 40 perc volt, de mivel a dalok között relatíve sokat magyarázott medve úr, így kissé rövidnek hatott a móka. Katarzis természetes a beöltöztetett orosz cári medve volt, mint a zenekar kabalája, aki minden koncerten megjelenik, hogy felkorbácsolja a kedélyeket.
Az este igazi kuriózuma az amerikai powerviolance legenda a Dropdead volt. A veterán formáció elég konzisztens, a basszeroson kívül mindegyik tag 1991 óta nyomja a villámgyors és rövid kifordult hardcore punkot. Az átlagosan egy perces számok közben a bomber dzsekis, kissé házmester kinézetű Otis kiállt az állatvédelem, a vegánizmus és a megmérgezett elméjű fiatalok egyengetése mellett. Javítson ki, aki ott volt, de a buli nem volt több, mint fél óra – bár ez powerviolance szakmában nem meglepő. Szerintem sokan el tudtok volna még hallgatni a DIY attitűdű providence-i brigádot.
Végül, de nem utolsósorban, a Napalm Death lépett a színpadra. Ha minden igaz, a buli sold out lett a végére. Az ikonikus zenekar több mint 35 éve játszik grindcore-t (számoljuk 1987-től – Scum), és az estén is úgy tűnt, hogy teljesen jó formában vannak – sőt! Az egész terem az első hang lejátszása után zengett a lábdobogástó és a hörgéstől. Ahogy mentünk bele a slágerekbe, szerintem az sem zavarta volna a nagyérdeműt, ha az Akva falai rájuk dől.
Barney, szokás szerint, mint a mérgezett egér vonaglott és rohangált a színpadon. Bár orgánuma már vesztett a brutalitásából, azért mai napig az egyik legkeményebb grindcore/death metal torok! Shane lazán tépte a húrokat varázsgombás kis ingjében, míg a visszatérő raszta turnégitáros lehozta az összes mocskos riffet, amit megkövetelt a haza (Anglia?). Danny Herrera is már 91’ óta vereti a zenekarral, szóval tőle is csak a megszokott profizmusra számíthattunk.
A csúsztatott turné természetesen a 2020-as korong, a Throes of Joy in the Jaws of Defeatism köré épült, így a legtöbb nótát erről zúzták. Utána jött a legendás Scum és a From Enslavement to Obliteration, itt 4-4 dalt nyomtak, de már meg nem mondom melyiket. Az tuti, hogy a death metalosok körében is hőn szeretett I Abstain és a Suffer the Children volt nálam a tetőpont. Napalm Death nincs feldolgozások nélkül, így kaptunk két covert is. Első körben a Bad Brains dalt (Don’t Need It), majd az elengedhetetlen Dead Kennedys – Nazi Punks Fuck Off-ját. Voltam már pár Napalm bulin, de úgymond érintőlegesen, vagy „nehéz körülmények” között. Most direkt ráfókuszáltam a fiúkra és bánom, hogy régebben nem tettem.
