Koncertbeszámolók

Night Visions II. – Pécs – Koncertbeszámoló

2009. április 18. @ Pécs, Toxic Club

Elég szerencsésnek mondhatjuk magunkat most mi pécsiek, mert az újra színpadra lépő Aetherius Obscuritas két koncertjéből az egyiket itt rendezték meg, a másikat meg persze a fővárosban fogják majd jövő héten. Kivételesen úgy tűnik, a közönség is tisztában volt kiváltságos helyzetével, voltunk szép számmal, ami szerintem elég ritkán fordul itt elő black metalos bulikon.
Mivel éppen átépítenek valamit a bejáratnál, ezért már bejutni is kicsit körülményes volt, a jegyet se a szokásos arcok adták. Viszont kellemes meglepetés volt, hogy a belépő mellé egy ajándék CD-t is a kezembe nyomtak, nevezetesen a Sudden Death – Once and for all albumát; ezek szerint az első 150 vendég egyike voltam. Ezt kicsit nehéz elhinnem, mert helyet találnom már csak a kerthelyiségnek csúfolt részben sikerült.

Elég sokat kellett még várni az első fellépőre, ami a komlói Blizzard volt (egyébként egyszer elkezdtek játszani, annál kicsit hosszabban, hogy ez hangosításnak tűnjön, az emberek kezdtek is a színpad elé gyűlni, de csak bemelegítés volt, még vagy 20 percig nem történt semmi). A koncertjük viszont igazolta, hogy megérte a várakozás: nagyon jól szóltak, Nameless a számok közt még tüzelte az amúgy is lelkes közönséget, meg is volt az eredménye; csak keveseket nem ragadott annyira magával, hogy a pultot támasztva iszogasson koncert helyett. Viszonylag sokat játszottak, persze vissza is lettek hívva, -igencsak megalapozták a hangulatot a későbbiekhez. Gondolom azért volt ennyi idejük, mert a Teurgia nem jött, pár napja kiírták a honlapjukon, hogy technikai okokból sajnos elmarad a buli.

Valamiért abban a hitben voltam, hogy a következő zenekar a Beneth lesz, mert de az énekesüket a hely másik felében láttam ücsörögni. Így nem láttam persze, hogy ott már készülődik az Aetherius Obscuritas, az egyszerre csak felhangzó „az ében lovag” sikításból jöttem rá, hogy talán előre kellene menni, ha látni akarom azt, amiért jöttem.

Már a látvány se volt semmi; egyrészt a világítás megalapozott valami alvilági hangulatot, másrészt Arkhorrl megjelenése és a magával hozott mikrofonállvány (?), amit szerintem sokan elfogadtunk volna szobadísznek… mivel az Aetherius Obscuritas az ő egyszemélyes zenekara, kíváncsi voltam, kikkel lép fel; nos a zenét a Sudden Death tagjai szolgáltatták (nehéz volt rájönni, olyan pólójuk volt :). Főleg a Víziókról volt ismerős jópár szám, de játszottak korábbi lemezekről is számokat, pl. a Büszke menetet, a Könnyek útján-t, a Múltunk hatalmával-t. Számomra egyértelműen az este fénypontját jelentették, élőben jobban átjött a számok hangulata, mint a lemezeken; minden együtt volt a jó bulihoz; a hol vöröses, hol kékes fényeffektek; a hangosításra most egy rossz szót se lehetett szólni (Toxicban ez nem mindig van így, persze máshol se..). A zenekar összhangja is megvolt, ami talán meglepett volna, de elég érthető, mert a Sudden Death Arkhorrl másik zenekara.

Összességében jó koncert volt, ha black metal, akkor az valami ilyesmi legyen; nem mindennapi előadás tanúi voltunk, sajnos szó szerint nem.

Utánuk jött a pécsi Beneth, akik a Toxic honlapja szerint mostanság ritkán láthatóak, és tényleg, utoljára talán az általuk rendezett Night of the black doom-on játszottak Pécsen decemberben. Ők hozták a megszokott színvonalat, ütős, black-death elemeket keverő saját számokat játszanak, a feldolgozásaik is mindig rendben vannak, ebből állandó a Mayhem Freezing Moon-ja, ez most is volt. Szerintem ők is fenntartották a közönség figyelmét az előző bandákhoz hasonlóan; egyedül abban különböznek, hogy ők nem voltak kifestve, inkább az énekesük impozáns méretei tartják fogva az ember tekintetét, de még az is illik az általuk játszott erőteljes zenéhez.

Összegezve tényleg úgy gondolom, hogy kár lett volna kihagyni ezt az estét, szerintem a Baskíria is felpörgette még egyszer a hangulatot. És nyilván nem véletlen, hogy ilyen buli csak itt és Budapesten volt/lesz, a fellépő 4 zenekarból 3 baranyai volt, lehet, hogy az Isten háta mögött vagyunk, de nem is az ő nevét dicsérni gyűltünk össze tegnap…

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek