Nightmare After Christmas – Koncertbeszámoló

2008. december 26. @ Budapest, Kék Yuk

A Planetnoir Industries szervezésében:

A Karácsony utáni rémálom 8-kor kezdődött az óbudai Kék Yuk nevű művelődési központban. Én magam durván fél órás késéssel érkeztem meg, de akkor még nem maradtam le semmiről, a színpadi beállítások és a hangolás szörnyen sokáig tartott – és talán ez volt az est egyik legnagyobb negatívuma, de ennyire ne szaladjunk előre.

Első fellépőként a várpalotai Embhateria csapott a húrok közé. Bevallom, eddig még nem volt szerencsém az öt főből álló bandához, bár a két éves pályafutást maga mögött tudó csapat még nem is számít öregnek. Ekkor még meglehetősen kevesen szivárogtunk be a terembe, a “legnyomorgósabb” időszakban is csak 20-an voltunk. Ez leginkább három dolognak tudható be. Egyrészt túl kevés sör fogyott el addig, hiszen még csak 9 óra felé járt az idő; másrészt a zenekar sem ért el túl nagy, átütő sikert. A jelen lévő közönségre leginkább a passzív jelző illet, már akik betévedtek, mert néha kinéztem és akkor bizony láttam, hogy a pult és környéke, az ülőhelyek meg úgy általában a folyosó is tömve van fém kedvelő népekkel. A bandára pedig éppen ugyanezt tudnám mondani, mint imént az “őrjöngő tömegre” – nem tettek ki igazán magukért, legalábbis a leginkább modern/prog metálra hajazó zenéjükből ez nem jött le. Egyedül az énekes volt az, aki még odatette magát valamennyire. Amikor kellett, akkor tombolt a mikrofonnal, vagy próbálta felvenni a kontaktot velünk, több kevesebb, de inkább kevesebb sikerrel. Én pedig végig azon törtem a fejem, hogy a bal oldalon álló, kevésbé hosszú hajú srác miért áll végig háttal a közönségnek? Választ ugyan nem kaptam, a banda pedig némi visszafogott ováció után elhagyta a teret.

Ez után jött a már emlegetett, bosszantóan sokáig tartó hangolás. Ami nemcsak ebben, de az összes szünetben idegesítően hosszúra nyúlt. Ekkor néztem körbe, és még mindig nem történt semmi, ezek után még jó tíz percet kellett várnom, amíg előbukkant a következő fellépő banda.
A gödöllői Inseason már jóval nagyobb lelkesedést váltott ki a közönségből, a zenéjük is pörgősebb volt és jobban ütött, mint elődeiké. A riffközpontú, indusztriál/progresszív metál végigdübörgött a termen, megspékelve Köhler Ági (aki ma Magnetit néven ismert) férfiakat megszégyenítő hörgéseivel. Én magam, ha csak a hallásomra hagyatkozom, sosem jövök rá, hogy egy énekesnő diktálja ott a brutális vokáltémákat. Ahogy a banda saját magáról mondta, amolyan futurisztikus-cybernetikus őrlést produkálnak – a koncertjük alatt rögtön beugrott egy sci-fikből ismert alternatív cyberpunk világ, ahol az ég mindig sötét, a városok pedig tele vannak zsúfolva gyanúsabbnál gyanúsabb emberekkel… A színpad előtti tér ekkor már nagyjából be is töltődött ezekkel az alakokkal, noha még korai lenne azt állítani, hogy egymást tapostuk volna. Legfeljebb három-négy elvetemültebb egyén volt, akiket igazán elfogott a lendület (és akik gondolom már mindenki másnál jobban unták a nagyáruházakban ezekben az időszakokban agyonjátszott karácsonyi dalokat), és önfeledt fejrázással örvendeztették meg Ágiékat. De nagy általánosságban mondhatni, hogy a közönség élvezte a futurisztikus “jövőt”. S ha mindez még nem lett volna elég, megismerhettük Döbrögit, az életnagyságú, öltönybe felöltöztetett bábut is, aki állítólag az Inseason összes eddigi fellépését meglátogatta.

A bő félórás produkciót követően jött az újabb szünet és az újabb véget érni nem akaró hangolás. Miután a szokásos köröket letudtam, kerítettem egy szórólapot, amiből kiderült, hogy elvileg a Fehér Törvény nevű bőrfej zenekar is fel fog ma lépni. Ebből ugyan nem tudom, mi sült ki, de gyanítom, hogy tévesen nyomtatták a szórólapokat. Néhány arcot megkérdeztem, akik elmondták, hogy az Embhateria előtt senki nem lépett fel, én viszont végig maradtam, persze menet közben sem láttam a bőrfejűeket. Bár kíváncsi lettem volna rá, hogy mit alkotnak. Mindezt csak érdekességképpen említettem, meg azért, hogy tudjátok.

Éjfél környékén került fel a színpadra az általam leginkább várt Tesstimony gárdája. Fél éves pihenő után most léptek fel először (utóbb még a Szigeten szórakoztatták a jónépet), most pedig érdeklődve vártam, mit fognak produkálni a kihagyás után. Ezzel pedig nem csak én voltam így, ekkorra már tele volt a tér fél- meg teljesen részeg alakokkal, és azt mondhatom, hogy a hangulat itt már elérte a csúcspontját. A banda pedig, Tóth Balázs énekessel az élen, aki ismét bebizonyította, hogy remek a humora, nem is hagyta cserben a kiéhezett közönséget. A modern black/death metál dübörgés elementális erővel árasztotta el a Yukat, és itt már azok is beszálltak a színpad előtti őrjöngésbe, akik eddig viszonylag passzívan nézelődtek. Noha annyian még mindig nem voltunk, hogy pogózni lehetett volna… Az énekes alkalmankénti, poénos beszólásaitól és az ország legböszmébb emberét(?) “éltető” daloktól jókedvűen vártam végig a szintén bő félórás fémadagot, közben a bejáratnál kapott, legújabb, Gospel of Judas néven futó CD-jük is ott figyelt a zsebemben. Összességében elmondható, hogy a banda egy nagyon színvonalas és korrekt előadással rukkolt elő.

A kötelező latrinalátogatás, sörök beszerzése, meg persze a szokásos hangolásos szünet után legutoljára következett a hazai underground másik krémje, a A Losing Season. A 2000 környékén alakult csapat kezdetben még heavy metálként indult, majd folyamatosan átfordult a death, hardcore majd progresszív irányokba. Én leginkább death és modern elemeket hallottam ki belőle, de akárhogy is, egy bizonyos: a Tesstimony-hoz és az Inseason-hoz hasonlóan ők is mindent beleadtak. Főként a Mikulás-sapkában megjelenő énekes pörgött a színpadon, vagy inkább ugrált és tombolt; amikor kellett, akkor mindent beleadott az elsöprő hörgésébe, máskor meg visszavett a tempóból. Sőt, néha még egészen le is lassult és egy rövid ideig amolyan karácsonyi énekekre hajazó dalrészlettel “örvendeztetett” meg minket – de csak azért, hogy utána újult erővel csapjon bele a death közepébe! Ebben már nem vagyok teljesen biztos, de azt hiszem az is náluk volt, amikor kezdetben leoltották a fényeket és valami sípolás-nyekergés-nyivákolás csapta meg a fülünket, amit szemmel láthatóan senki nem tudott hová tenni. Talán éppen az volt a céljuk ezzel, én mindenesetre jót mulattam azon, amikor ledermedtek a népek… Így annak ellenére, hogy 1 óra már bőven elmúlt, de kitörő lelkesedéssel fogadta mindenki a bandát, és a kellő ováció sem maradt el, amikor végeztek és lejöttek a színpadról.

Az este lényegében nagyon jól sikerült, s éppen azt lehetett kapni, mint amit elvártunk egy Embhateria-tól, Inseason-tól, Tesstimony-zól és A Losing Season-tól. A srácok (és persze a hölgy) nagyon kitettek magukért, én azt hiszem, hogy a maximális tudásukat nyújtották. Így jó hangulatban vágtam neki a hajnalnak hazafelé, kicsit támolyogva és teljesen süketen. És közben már alig vártam, hogy betoljam otthon a gépbe a Gospel of Judas-t.

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár