2011. január 22. @ Budapest, A38 Hajó
2011-ben ismét eljött a pillanat, hogy a brutal death koronázatlan királyai Budapestre látogassanak egy egész estés zúzda keretein belül. Az észak-karolinai Nile neve mára már kultusszá vált a metal világban, és még az is elismerően bólogat zenéjük hallatán, aki nem feltétlenül elkötelezett híve ennek a műfajnak. Kezdettől fogva körüllengi őket egy mással össze nem téveszthető atmoszféra, amely az utóbbi időben véleményem szerint újra erősödni látszik. Alapvetően a lemezek koncepciója rendkívül érdekes és elgondolkodtató, igazi ókori utazást prezentál minden egyes album. Az egyiptomi és sumér kultúrával megfűszerezett technikás death, hatalmas ötletnek bizonyult és elindult hódító útjára világszerte. A zenekar egy valódi metal intézménnyé alakult az évek során és mondhatjuk, hogy kiérdemelt helyet tudhat magáénak a többi nagyágyú között. Számomra mindig is az első két lemez hangzása és szövegvilága lesz mérvadó, ettől függetlenül ez semmit sem csorbít a többi, zseniálisan megkomponált kiadvány élén, ami szintén hasít akárhányszor föltesszük. Ezután a kis bevezető után mondanom sem kell, nagyon vártam a kedvenc death metal bandám A38-as fellépését.
A helyszínen tapasztaltam, hogy igencsak ki volt már éhezve a metal közösség egy kiadós zúzdára. Hiába került a jegy 6000 forintba, mindenki eljött akinek egy kis köze is van a hazai színtérhez. Hiába, mindig is voltak és lesznek olyan zenészek a világon, akiket szinte kötelező koncerten megnézni, ha törik, ha szakad. Az öt fellépőre való tekintettel a szervezők a korai kezdés mellett döntöttek, ennek és pár egyéb malőrnek köszönhetően az első két zenekart sikeresen le is késtem. Mire bejutottam és leadtam a kabátomat a ruhatárban a Dew-Scented már javában tolta a színpadon az egybegyűlteknek. Töredelmesen bevallom, valahogy sosem keresztezték egymást útjaink a német thrash brigáddal és úgy érzem ez után a koncert után sem fogják. Előre is bocsi a nagy rajongóktól, de ennyire semmitmondó zenét már rég hallottam és ezen az sem segített, hogy a fiúk tényleg nagy elánnal adták elő újhullámos thrash metal muzsikájukat. Egy idő után tapasztaltam, hogy egyre többen orientálódtak a pultok felé, hogy nem éppen olcsó árak ellenében csillapíthassák szomjukat. Az is lehet persze, hogy ez az este nem a Dew-Scentedé volt és kész, talán kicsit fáradtak voltak a germán fenegyerekek és nem tudtak úgy teljesíteni, ahogy szerettek volna.
A srácok jöttek, láttak és aztán lementek a színpadról, hogy átadják a helyet sokak által nagyon várt Melecheshnek. Az izraeliek nagyon érdekes és ötletes extrém zenét tolnak és egy nemrég velük készült interjú óta, én is vártam már a budapesti fellépést. Szerencsére nem kellett csalódnunk, a banda nagyon tarolt. Minden úgy szólt, ahogy az a nagy könyvbe meg vagyon írva, sorjáztak a jobbnál jobb témák, melyeket a kopasz énekes-gitáros Ashmedi vezetett elő. A srác egyébként nagyon karizmatikus figura lehet, és érzi a színpadot. Nem lehetett nem odafigyelni rá. Sokan black metalnak mondják a Melechesh által prezentált zenét, ám szerintem ez annál sokkal több és szerteágazóbb. Az orientalista témák innen sem hiányoznak és az Izraelből indult banda kiforrott, ötletes játéka szintén kiváló egyveleget biztosít. A 7-8 számból álló program kiemelkedő pillanatai a 2006-os Emissaries lemezről a Rebirth Of The Nemesis, illetve az új albumról az Epigenesis voltak. El kell ismernem, hihetetlen jók voltak . Egy rendkívül erős programmal leptek meg minket, úgy gondolom senki sem távozhatott elégedetlenül a Melechesh buli miatt.
Érezhető volt azonban, hogy már mindenki tűkön ült a Nile fellépése előtt és kezdte megszállni a tömeg a színpad előtti teret. Egy viszonylag hosszú átszerelés után kedvenc „egyiptológusaink” belecsaptak a húrokba és iszonyat őrlés vette kezdetét a hajón. Az első szembetűnő változás a ,,frontvonalon” történt helycsere volt, ugyanis a kopasz-göndörhajú énekes-gitáros Dallas Toler Wade megszabadult jellegzetes rőzséjétől és a színpad szélén foglal helyet, az ő régi helyén, pedig a 2010-ben állandó taggá vált Chris Lollis állt legjobb tudomásom szerint. Bár a Nile basszerosait számon tartani nem egy könnyű feladat. A srác egyébként minden gond nélkül levezényelte az egész bulit, és látszik, hogy igyekeznek nagyobb teret hagyni neki az énektémák terén is. A Kafir! remek kezdésnek bizonyult, várható volt, hogy a legerősebb számmal indítanak a Those Whom The Gods Detestről. Az új albumról elhangzott az összes nagyágyú, 4th Arra Of Dagon, Those Whom The Gods Detest. Bár számomra tölteléknek számító nótát is hallhattunk, ilyen az Ithyphallic és az általam nem igazán kedvelt Annihilation Of The Wicked lemezről a Lashed To The Slave Stick. Az feltűnő volt számomra és kellemes meglepetéssel szolgált, hogy most nem azt a ,,tiszta” Nile hangzást zúdították a nyakunkba a fiúk, mint amit az utóbbi években megszokhattunk. Sok esetben az első két anyag zajos hangzásvilága köszönt vissza, ami nekem személy szerint nagyon bejött, arról nem is beszélve, hogy a Catacombs lemezről eljátszották a Serpent Headed Mask-ot lemezminőségben. A hangszeres tudást szükségtelen firtatni a Nile esetében, hiszen mindenki tisztában van a zenészek képességeivel, George Kollias szerintem a valaha élt legjobb death metal dobos, aki mindig tud meglepetést okozni. A Sanders-Toler Wade páros végig facsarta az elmebeteg szólókat, a súlyos riffeket, miközben jellegzetes, morgó hangjukon énekelték meg az ókori Egyiptom véres, háborúkkal és misztériummal teli történelmének bizonyos mozzanatait. Több mint egy órás koncertjüknek egy rossz pillanata nem volt, végig száz százalékos élményt jelentett ez a Nile buli is. Az ő fellépéseik az A38-on alapvetően élményszámba mennek, hiszen különleges dolog egy hajón játszani egy olyan bandának, akik egy a Nílus folyó által életben tartott rég letűnt civilizációt idéznek meg. Elnézve a szép számmal összegyűlt tömeget és az utána hallható véleményeket figyelembe véve, mindenki számára kielégítő lehetett a koncert. Az már csak a hab a tortán, hogy befejezésképp a Black Seeds Of Vengeance hangjai csendültek fel, méltó lezárást biztosítva egy hibátlan fellépésnek. A tagság az évek folyamán sok változáson esett át, oszlopos és alapító tagok hagyták el az együttest, ám ez az este is bizonyíték volt arra, hogy innen bizony senki sem hiányzik most már. A zenekar teljes és újra a régi, hitelességéhez kétség sem férhet és továbbra is hozza a jól megszokott minőséget.
Köszönet a szervezőknek, hatalmas élmény volt újfent látni és hallani Sanderséket.
