Orphaned Land, Arkan, Myrath, ArtWeg – Koncertbeszámoló

(scroll down for English Version)

2011. december 07. @ Budapest, Club 202

December 7-én, szerdán a Club 202 adott otthon a folk metal kedvelői számára tartott keleties metal bulinak! Nem sokszor van arra lehetőségünk, hogy ilyen egzotikus módon játszó bandákat halljunk. Ezúttal viszont négy banda állt az érdeklődök rendelkezésére.

Az elsők közt az ArtWeg-et köszönthettük, akik franciák, és a stílusukat úgy írnám le, harcore punkkal. Elég korán kezdtek, még kb. 50 ember sem volt a klubban, így sajnos a rövid szetlistájuk nem sok tapsot kapott. A banda nem volt egyébként rossz, a zenészek pedig mindent beleadtak, hogy jókedvre derítsék a hallgatóságot, akik a klub hátuljában ücsörögtek, beszélgettek és sörözgettek. A két énekes nagyon energetikusan és lelkesen adták elő a számokat és folyamatosan hívogatták az embereket, hogy jöjjenek a színpadhoz, de senki se ment. Ez viszont cseppet sem vetette vissza a banda előadását, jól szórakoztak a színpadon. Szerintem, ha máskor lépnek fel, a teli klubot nagyon durván megmozgatták volna.

A másik három banda sokkal, de sokkal nagyobb üdvözlést kapott. A második banda, az Arkan az új albumát mutatta be, a Salamot, így a legtöbb szám erről szólt, két szám kivételével, a Tied Fates és a Groans of the Abyss. Az ének elég durva férfihang, viszont kiemelném a női éneket, mely a nyugtató és káprázatos közép-keleti kultúrákat idézte. Meglepő mód, az Arkan is egy francia banda. Bár a tagok különböző nemzetiségűek, főleg keleti országokból, mint Algéria, ahonnan a gyönyörű énekes és a buli fénypontja, Sarah Layssac is származik. A csodálatos énektudásán kívül, hastáncával is elkápráztatta a közönséget, ezzel tovább ösztönözve a férfi hallgatókat egy kis táncra.

 

Hozzá kell tennem, a stúdió albumukkal nem voltam annyira megelégedve, mint a szerdai előadásukkal. A végén a hallgatóság nem akarta őket elengedni, még jóval a levonulásuk után is tapsoltak és sikoltoztak az emberek.

Setlist Arkan:

1. Origins
2. Tied Fates
3. Inner Slaves
4. Deus Vult
5. Groans of the Abyss
6. Beyond Sacred Rules
7. Salam

A következő banda a Myrath, a személyes kedvencem. Egyenesen Tunéziából  jöttek, ahol ők az első banda, akiket egy kiadó leszerződtetett. Az Arkan után nemsokkal belecsaptak a Sour High c. számukkal, mely az új albumukról, a Tales of the Sands-ről való. A címadó dal a buli vége felé érkezett meg, a kettő közt pedig igencsak jó számokat hallhattunk, mint a Merciless Times. Bár lányok nem voltak a színpadon, Zaher Zorgati énekes ejtett néhány nagyon érdekes táncmozdulatot, amit sok női sikollyal jutalmaztak. Az utolsó számuk előtt Zaher megkérte a közönséget, hogy forduljanak a klub vége fele és kiáltsák „Szia, Mark!”, ami után egy őrült számba kezdtek. Az utolsó számban kellemes meglepetésként megjelent Kobi Farhi, az Orphaned Land énekese és a két énekes egy lélegzetelállító duettbe kezdett, melyhez az egész klub csatlakozott.

Setlist Myrath:

1. Sour Sigh
2. Braving the Seas
3. Merciless Times
4. Under Siege
5. Wide Shut
6. Tales of the Sands
7. Madness
8. Beyond the Stars

Végül, de semmiképp sem utolsósorban, a színpadot elfoglalta a stílus legnagyobb zenekara, az Orphaned Land. A közönség, akik közt volt néhány arab ruhába öltözött ember is, majdnem lebontotta a helyet a kiabálásokkal. A zenekar tagjai egymás után jöttek a színpadra, és mindegyikük egyre nagyobb üdvözletben részesült. Végül egy magas, barna hajú és szakállú ember vonult ki a színpadra és azt mondta: „Nem Jézus Krisztus vagyok, csak imádom a pizsamákat”, de senki sem hitt neki. Eklektikus és elbűvölő hangja mindenkit Izraelbe repített. A zenéjük, nem sima metál szokványos betétekkel. A srácok tényleg sok energiát fektettek a zenébe, beleértve a riffeket, szólókat, basszust és a vokált is. A dalszövegek fantasztikusak és stílusosak. Két szám énekeltette meg a közönséget, a Nora el Nora és a legutóbbi albumuk nyitódala, a Sapari. Az egzotikus nyelv nem jelentett akadályt, majdnem mindenki tudta a dalszöveget. Nehéz volt nem együtt ugrálni a bandával. Yossi egy nagyon tehetséges zenész, melyet két gitár szólóval meg is mutatott. Egyszer a gitárt lecserélte bouzukira és ismét elbűvölt mindenkit.

 

A hangulat elképesztően barátságos és meleg volt, a hely nem volt tele, inkább egy magán bulinak tűnt, mint egy metál koncertnek. A többi zenekar tagjai csatlakoztak a közönséghez és ők is táncoltak és énekeltek.

——————————-

ENGLISH VERSION:

On Wednesday, December 7, in Club 202, a special treat was prepared for all lovers of folk influenced metal – an oriental metal party! It is not very often that we have a chance to hear bands with such exotic styles play. So, this time everyone who had even a little bit of oriental madness in their blood joined the amazing show that the four bands of the evening put up.

First on stage was the French metal band ArtWeg, whose style I would describe as a combination of some hardcore with punk. They started quite early, while there were not even 50 people in the club, so, unfortunately, their short setlist did not get many cheers from the audience. The band itself was not totally bad, and the musicians gave their best to put the club into a great mood, but their style of music just didn’t appeal to the audience, who were still sitting in the back of the club, chatting and drinking their beers. The two singers of the band performed very enthusiastically and energetically, calling out to the fans every now and then to get off the benches and come closer to the stage, but nobody did. On the other hand, the band seemed to have had great time performing despite the passivity of the audience – they even laughed every time the “put your hands up in the air”-moment came. Had they been in another concert setting, I’m sure that they would have had the whole club full of people jumping up and down and just going crazy.

The other three bands were accepted and welcomed much, much more warmly. The second band on the stage was Arkan, who are currently promoting their newest album, Salam, so most of the songs performed were the new ones, with the exception of two songs – Tied Fates, and Groans of the Abyss, which are their older work. The band provides harsh male vocals, but the definite highlight of their music is the female voice in the soothing, yet dazzling style of Middle Eastern cultures. Surprisingly, Arkan are actually a French band. However, the members of the band are of different nationalities, mostly from oriental countries, such as Algeria, where the beautiful singer and star of the show, Sarah Layssac, is originally from. Apart from her amazing vocal skills, she delighted everyone with her belly dancing, inspiring even the male part of the audience to give dancing a try. I have to add that I was not as satisfied with their studio recordings as I was with their show last Wednesday. At the end, the audience was still too reluctant to see them go that they kept on screaming and clapping even after the band was long gone from the stage.

Setlist Arkan:

1. Origins
2. Tied Fates
3. Inner Slaves
4. Deus Vult
5. Groans of the Abyss
6. Beyond Sacred Rules
7. Salam

The next band, Myrath, was a real fantasy, and my personal favourite of the night. They came all the way from Tunisia, being the first band from that country to ever get signed by a label. They started playing very soon after Arkan had left the stage, with the song Sour Sigh, from the newest album, Tales of the Sands. The title song came by the end of the show, but in between these two we were very lucky to hear some of their best pieces, such as the single Merciless Times. Although there were no girls on the stage, the singer Zaher Zorgati did some really nice dance moves, which caused a lot of screams from the female part of the audience. Before their penultimate song Zaher asked the audience to turn to the back of the club and shout as one: “Hi, Mark!”, directly after which they started playing a real madness of a song. The last song brought a sweet surprise in the shape of the Orphaned Land singer, Kobi Farhi. The two singers combined into s breath-taking duet, accompanied by the backing vocals provided by the whole club.

Setlist Myrath:

1. Sour Sigh
2. Braving the Seas
3. Merciless Times
4. Under Siege
5. Wide Shut
6. Tales of the Sands
7. Madness
8. Beyond the Stars

Last, but most definitely not least, on the stage comes the greatest band of this style, Orphaned Land. The audience, some of whom were wearing Arabian traditional clothes such as the mantle, nearly tore the place down with their shouts. The members of the band came out one by one, each of them getting more and more cheers. Finally, a tall man with long brown hair and beard, dressed in a white gown, came onto the stage. His first sentence to the audience was: “I’m not Jesus Christ, I’m just crazy about my pyjamas”, but nobody believed him. His eclectic, and quite stunning, voice soon put everybody into the world if Israel. The music that they make is not your typical metal with all the same variations. These guys have put a lot of effort into their music, all the way from guitar riffs and solos, bass and vocal madness, to extremely well crafted lyrics and styled themes. The two songs that brought the most people to sing are the older Nora el Nora, and the opening track from the latest album, Sapari. The exotic language was not an obstacle – almost everyone knew the lyrics. It was difficult not to jump with the band, since the guitarist was almost all the time in the air – Yossi is a very talented musician, which he showed yesterday with not one, but two guitar solos. At one point of the show, he changed his guitar for a bouzuki, and once again blew everyone’s minds away. The atmosphere in the club was extremely friendly and warm – the club was not full, so it looked more like a private party, than a metal concert. All the members from the other bands just joined the crowd, dancing and singing while Orphaned Land played on.

Kapcsolódó cikkek

Myrath – tavasszal önálló koncerttel tér vissza az orientális progmetal csapat

NorthWar

Orphaned Land, Lunarsea, Subterranean Masquerade, Dirty Shirt – Koncertbeszámoló

Muszka Zsuzsanna

Orphaned Land Interjú

Muszka Zsuzsanna

ORPHANED LAND – Unsung Prophets & Dead Messiahs

Muszka Zsuzsanna

Orphaned Land – Lemezbemutató a Dürer Kertben

NorthWar

Orphaned Land – ‘Like Orpheus’ c. daláról

Muszka Zsuzsanna

Orphaned Land – 25. évforduló és very best of tour 2016

NorthWar

Az Orphaned Land bejelenti 2015-ös European Unplugged turnéját

NorthWar

Arkan videoklip premier

NorthWar

Orphaned Land „Mabool” 10. évfordulós kiadása megjelent!

NorthWar

Orphaned Land – Let The Truce Be Known (Official video)

NorthWar

Hot News: Orphaned Land – confirmed as special guest for Blind Guardians Euro-Tour 2015

NorthWar

Hot News: Orphaned Land – announce Mabool 10th Anniversary Tour

NorthWar

Hot News: Arkan stream full album!

NorthWar

Hot News: Arkan premiere new track!

NorthWar

Hot News: Arkan premiere new song

NorthWar

Hot News: Arkan premiere first new song!

NorthWar

Hot News: Arkan announce new album title!

NorthWar

Orphaned Land, Bilocate, Klone, The Mars Chronicles – Koncertbeszámoló

Gwanath

Orphaned Land Interjú

Gwanath

Hot News: Orphaned Land – new video for “All Is One” online

NorthWar

ORPHANED LAND – All Is One

ST. Toma

Hot News: Orphaned Land – Post Trailer For “All Is One” Documentary; Guitar Play-Along and Announce Support Acts for Upcoming Tour!

NorthWar

Őszi koncerthírek, Volbeat-Hegyalja jegyakció a Concerto Musicnál

NorthWar

Hot News: Orphaned Land – Video On Single “Brother” and Pre-Order Online!

NorthWar

Hot News: Orphaned Land – New Track Online!

NorthWar

Hot News: Orphaned Land – Debut First New Song Of “All Is One” & UK Tour Dates!

NorthWar

Hot News: Orphaned Land – Announce European Tour & New Album!

NorthWar

Hot News: Orphaned Land – New Album In June!

NorthWar

Hot News: Orphaned Land – Receive Turkish Peace Award! Kobi Farhi Curates “Oriental Metal” Compilation!

NorthWar

Orphaned Land koncert Budapesten

NorthWar

Hot News – Orphaned Land: Euro Tour Starts, DVD Clip & Band APP Online!

NorthWar

Hot News – Orphaned Land: “The Road To Or-Shalem” DVD / Live Album Out Now! Touring Europe In Nov/Dec 2011!

NorthWar

Hot News – Season of Mist news: New Signing – Cynic – Sólstafir – Arkan

NorthWar

Hot News – Orphaned Land: Post New DVD Trailer! Back In Europe In November/December!

NorthWar

Hot News – Orphaned Land: Post New Video From Hellfest Online!

NorthWar

MYRATH – Desert Call

Anders

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár