Orphaned Land, Lunarsea, Subterranean Masquerade, Dirty Shirt – Koncertbeszámoló

Print Friendly, PDF & Email

2018. Már 20, 8:30 :

2018. március 11. @ Budapest, Dürer Kert

A koncert előtt Chen Balbus-sal készített interjúnkat itt olvashatjátok!

Az a helyzet, hogy én az Orphaned Land-et a Blind Guardian-on keresztül ismertem meg, a Like Orpheus című dal kapcsán. Azt tudtam, hogy 2015-ben a két banda együtt turnézott egy ideig, de nem értettem, hogy a német progresszív-power óriásnak számító BG miért van úgy oda ezekért az izraeli srácokért. Gondoltam hát, elmegyek március 11-én a Dürer Kertbe és megnézem a saját szememmel, mitől olyan különlegesek is ők. Érdemes volt!

Három együttes is helyett kapott aznap este a színpadon az izraeli főzenekar előtt: a román-magyar Dirty Shirt, a szintén izraeli illetékességű Subterranean Masquerade, illetve az olasz LunarSea alapozták a hangulatot. És milyen jól csinálták!

A Dirty Shirt a román nép- és a magyar cigányzenét ötvözte a metal-industrial-hardcore vonallal, meglepően színvonalas módon: végig gyönyörűen szólt a hegedű, bár az Orlando Bloom-külsejű hegedűs, Róka a koncert alatt nem sokat kommunikált a közönséggel. A két énekes, a mélyebb/hörgős részekért felelős, mackós külsejű,  ám meglepően visszafogott Robert és kistermetű, de annál őrültebb kollégája, Rini részéről viszont folyamatosan ment az ökörködés egymással és a közönséggel, illetve a dalok során is jól ellenpontozták a másikat. Robert konferálta fel az együttest, előbb angol, majd magyar nyelven. Aztán elég vicces volt, amikor egy random helyen, Rini váratlanul megszólalt: „Én is tudok magyarul!” Rini-ről egyébként én valamiért a Knorkator énekesére asszociálok folyton, hangulatot teremteni legalábbis pont olyan jól tud, mint német kollégája. Sőt, nem egyszer a Knorkator-os Stumpen-hez hasonlóan, elképesztően magas és nagyon hosszú ideig kitartott hangokat produkált!

A Dürer Kertbe a dalaik közül inkább a folkos-ugrálós vonalat képviselőket hozták, így felhangzott többek közt a Bad Apples, a Mental Csárdás, a Rocks Off („Hopsz, te Zsiga!…” – annyira bírtam!), vagy a fentebb említett irányzatokat tökéletesen magába foglaló Maramu, de a lassabb zenék is helyet kaptak egy-két szám erejéig, ilyen volt pl. a Săracă inima mea, egy alapvetően melankolikusabb szám, de Rini és Robert ezt is képesek voltak az elképesztően szerethető hülyeségükkel megfűszerezni. Remek indítással szolgált az estének a román-magyar  kooperáció, egy bajom volt csak a koncertjükkel: túl hamar ért véget.

’Hopsz, te Zsiga!’ (Rocks Off) @ Dürer Kert: https://www.youtube.com/watch?v=EF2Py_CFyyE

Rövid átállás után az izraeli Subterranean Masquerade lépett a színpadra; ekkorra már jó félig telt a Dürer Kert nagyterme. Kezdés előtt botlottam bele a nézőtéren az Orphaned Land  szólógitárosába, Chen-be, aki szintén a Subterranean Masquerade-re jött ki csápolni az öltözőből: „Készüljetek, nagyon jó lesz!” – lelkendezett. A zenével persze nem is volt gond, egy ilyen kicsit jazz-es, kicsit folkos, pszichedelikus rock-ba hajló, avantgárd irányzatot tolnak a fiúk, helyenként némi death metal-os hörgéssel, néhol teljesen melodikus, fülbemászó részekkel vegyítve. Ami viszont picit zavart, hogy a hörgésért felelős Eliran Weizman-on és az alapító gitáros Tomer Pink-en kívül fogalma nem lehetett az embernek, ki kicsoda a színpadon. A dobok között pl. az Orphaned Land-es Matan Shmuely-t kellett volna látnunk; az OL dobosának nyilván húzós lett volna egymás után két koncertet is végigtolnia, így őt helyettesítették valakivel. A magasabb vokálszólamokat éneklő Kjetil Nordhus is hiányzott, őt az – ahogy később megtudtam, csak – élő koncerteken szereplő Davidavi Dolev pótolta: egy ízig-vérig frontember, szinte azt mondhatnád, a színpadra született a srác. Meg nem állt volna egy pillanatra: folyamatosan ugrált, gesztikulált, táncolt, vagy épp a mennyezet közelében láthattuk őt a színpadtechnikai elemeken csüngeni…

A zenészek bemutatásának hiánya volt az egyetlen, ami szemet szúrt nekem a show alatt, de ettől eltekintve a Subterranean Masquerade igazán príma koncertélményt nyújtott (külön szimpatikus volt, hogy a finálénál felhívták a közönséget egy közös ünneplésre a színpadra!), különleges stílusukkal ráadásul alaposan sikerült felkészíteniük a füleket a nemsokára elkövetkező orientális viharra is.

Színpadon a Subterranean Masquerade-del: https://www.youtube.com/watch?v=PDwKoSZe9qo

Az est utolsó előzenekara az olasz LunarSea volt. Alex Iacobellis-ék hamisítatlan melodikus death metal-t játszanak, ami kicsit szokatlan volt az előző, dallamosabb számokat hozó bandák után, de néhány perc alatt szerintem az is át tudott állni a zenéjükre, akitől a zsáner kicsit idegen. Elmondható, hogy a LunarSea is egészen magával ragadó élményt adott, amiben persze karizmatikus megjelenésű frontemberüknek is igen nagy szerepe volt. Mégis ki kellett jönnöm a show-ról, de ez csakis a hangosításnak volt köszönhető: lehet, hogy más jobban bírja, de a bőven a halláskárosító tartományba húzott zene az én fülemnek ízléstelenül hangos volt. Elsőre furcsának tűnhet, miért tettek egy stílusban meglehetősen elütő bandát közvetlenül az Orphaned Land elé, de – mint később kiderült – az izraeliek is hoztak hörgős témákat bőven, így szükség volt a death-es ráhangolódásra is. Kellett ide a LunarSea!

LunarSea a Dürer Kertben: https://www.youtube.com/watch?v=c24k419nXPc

… és aztán feljött az Orphaned Land. Hangzás szempontjából nem épp a legjobb helyet sikerült kifognom (színpad előtt, az első sorban, pont középen álltam), de a látvány, az egész koncert atmoszférája szerintem onnan közelről volt csak igazán érezhető! Bevallom, a régebbi számaik közül a legtöbbet nem ismertem, de a show komoly hányadát adták az új albumon szereplő dalok: felhangzott a The Cave, a We Do Not Resist, a Like Orpheus, a Yedidi, az In Propaganda és az All Knowing Eye, tehát lényegében eljátszottak az idei korongról minden koncert-kompatibilis nótát. Ismét bebizonyosodott számomra, hogy a magyaroknak milyen jó ritmus- és dallamérzékük van.

Az instant nyelvtudásra mondjuk ugyanezt mondanám: mire a Sapari című klasszikus refrénje felcsendült, már mindenki tudott héberül, még az is, aki nem. Rettentő mód meg tudta ragadni a hangulat a bandát és a közönséget egyaránt, tényleg szép együttműködés volt végig Kobi-ék és a hallgatóság között. (A show után egyébként azt írta az Orphaned Land a közösségi oldalán, hogy a turné során a budapesti volt az egyik legjobb koncertjük.) A számok közötti átvezetést is elég izgalmasra vette Kobi: többször kérdezgetett minket arról, mintegy rögtönzött közvélemény-kutatást tartva, ki az, aki már látta őket élőben, vagy hányan ismerték meg őket a nemrég kijött Unsung Prophets and Dead Messiahs album kapcsán.

A Kiss of Babylon előtt egy kis gyorstalpalót is kaphattak a banda mottójáról azok, akik még nem nagyon ismerték az együttes felfogását: „Sokan azt gondolják, mi azt hirdetjük, hogy ’gyertek, öleljük-csókoljuk egymást’, de nem. Ez nem egy nagy összeborulásról szól. Nem kell feltétlenül kedvelned mindegyik embert. Csak ne bántsátok egymást.”

Az eljátszott dalok közül még a Like Orpheus-t emelném ki: a nótát a dal klipjében látott közönséghez hasonlóan lelkes éneklés, csápolás fogadta, szerintem itt hallatszott a tömeg a leghangosabban, ergo valószínűleg ezt a dalt ismerhetik legtöbben az új lemezről. Az album-változat is kifogástalan, de ez a nóta élőben még lelkesítőbb tud lenni. Bocs az intim részletekért, de azt hiszem, most vesztettem el a headbang-szüzességemet. Lehet ezt így is?! Te jó ég.

A beszédes, „Resist” feliratú pólót viselő Kobi, a mindig kedves mosolyú Chen, a szakadt-tépett felsőjében teljes odaadással játszó Idan, a színpadon meglehetősen komoly arccal, de annál több sörénydobálással jelen lévő Uri, a dobokat olykor felállva-táncolva ütő Matan – hihetetlen, hogy ezek az emberek mennyire szimpatikusan, közvetlen módon tudnak a közönségükhöz hozzáállni.

Az utolsó dalnál, a Norra el Norra-nál az egész buli egyfajta spontán ünneplésbe torkollt. Meglepődtem, hogy a magyar közönség mennyire fogékonynak bizonyult erre a közel-keleti népzenében igencsak mélyen gyökerező metal-muzsikára. Mikor már elszállingózóban volt a tömeg, valami szöget ütött a fejembe: ennyi felszabadult, vidám arcot rég láttam egy helyen.

Hiába, a zene már csak ilyen. Az Orphaned Land… ilyen.

Sapari: https://www.youtube.com/watch?v=fD4E5GXoSzw

Norra el Norra: https://www.youtube.com/watch?v=EzRtpVscpJM

Setlist:

The Cave
All Is One
The Kiss Of Babylon
Ocean Land
We Do Not Resist
Let The Truce Be Known
Like Orpheus
Yedidi
Birth Of The Three
Olat Ha’tamid
In Propaganda
All Knowing Eye
Sapari
In Thy Never Ending Way
The Beloved’s Cry (acoustic)
Norra el Norra
Orna (outro)

Ezt a cikket eddig 397 alkalommal tekintették meg.

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..