2011. december 16. @ Pécs, ZION
A december 16-i pécsi folk metalos és kelta rockos est több szempontból is különleges volt. Egyrészt az est két főzenekarának, a soproni Dalriadának és a miskolci Paddy and the Rats-nek készülő közös turnéjának volt a főpróbája a buli, másrészt a Dalriada – akik jelenleg új albumukon, sőt egy akusztikus projekten is dolgoznak – évzáró koncertje is volt egyben. Azonban a nagyzenekarok mellett a két előzenekar is tartogatott újdonságokat.
Az első fellépő egyik kedvenc magyar csapatom, a budapesti folk death metalos/folk metalcore-os Niburta volt. Bár már jó néhány koncertjükön voltam, soha nem tudom megunni őket, főleg hogy ez a pécsi koncert volt az új felállás debütáló koncertje több új dallal. A felállás módosítására egyébként azért volt szükség, mert eredeti népi fúvósos-torokénekesük, Szilágyi Márton tanulmányaiból kifolyólag nem tud aktívan részt venni a zenekari munkában.
A fiatal banda koncertje sajnos negyed órás csúszással kezdődött, de már intrójuk is újdonság, egy bolgár dal akusztikus feldolgozása volt, majd pedig egy újabb bolgár alapokon nyugvó brutális zúzda indult. Nagyszerű dal lett, abszolút koncertre való! A core-os nótát egy lágyabb, könnyebben emészthető közönségkedvenc, a Nap és Hold követte. Bár a koncert elején aránylag kevesen voltak, ekkor jó páran csatlakoztak a közönséghez. Sajnos a hangosítás itt még nem volt teljesen rendben, a kavalos-énekes hangjából alig hallatszott valami. Szerencsére ez később változott. A negyedik dal egy feldolgozás volt, a görög neofolk csapat, a Daemonia Nymphe Dance of Satyrs című számának metalosított változata.
Sajnos ebben a dalban a zenekari felállás átstrukturálása ellenére is hallatszott Szilágyi Márton hiánya, hiszen a bolgár dudát így senki nem tudta megszólaltatni. Szerencsére a következő dalban, az instrumentális Forebear’s Dance-ben ezzel nem volt probléma, hiszen bolgár duda helyett ír duda szólalt meg a híres pécsi dudakészítő, Patkós Richárd vendégzenész kezében. A táncolós „négy medve/sör tánca” után egy pogózós, zúzós dal jött, az Eredet lemez legerősebb dala, a Forgotten Path. Sajnos a közönség 6-7 sor után nagyon ritkássá vált, és sokan inkább hátulról figyelték a bulit, így a wall of death-re tett kísérlet nem volt olyan sikeres. Az utolsó (bár nem annak tervezett) dal szintén egy új, bolgár népdalon alapuló szám volt, a Mashala. Ez a dal is nagyszerű, nagyon sokat hozzátesz a zenekar által hirdetett balkáni érzéshez a bolgár refrén. E szám után már felkérte az énekes újabb vendégüket, Bencsik „Becse” Gergelyt a Virrasztókból a legutóbbi EP címadó dalához, az Awakeninghez, mikor a szervezőség szólt nekik, hogy le kell jönniük a színpadról. Szerencsére azonban a lelkes közönség visszatapsolta a zenekart, így Becse torokénekével kiegészülve elhangzott ez a nagyszerű pogányos nóta. A hangosítási gondok mellett volt pár technikai malőr a csapat részéről is, meglátszott, hogy ez a felállás most játszik először élőben. Viszont a zenekar mozgása sokat fejlődött, a metalzenészek elég sokat mozogtak a színpadon, a hegedűs-dudás hölgy is kitett magáért, az énekes hölgy pedig még egy kevés hastáncot is belevitt a Mashalába és bár többükön látszott az izgalom, nagyon lelkesek voltak.
Niburta setlist: 1. Bogorovice (Intró); 2. cím nélküli új dal; 3. Nap és Hold; 4. Dance of Satyrs (Daemonia Nymphe cover); 5. Forebear’s Dance; 6. Forgotten Path; 7. Mashala; ráadás: Awakening.
Míg az első csapat stílusa a Dalriadáéhoz állt közel, a következő banda, a LochNesz az est másik főzenekarának a vonalán mozog. Ez a csapat egészen friss, most nyáron alakultak, így számomra is meglepetés volt élő produkciójuk. Mivel ennyire fiatalok, nem meglepő, hogy szinte csak feldolgozásokat játszanak, főként a klasszikus kelta punk/rock avagy pub ’n roll vonalról. Ebből adódóan dalkészletük többségét Flogging Molly és Dropkick Murphys feldolgozások adták. A csapat koncertjét a híres skót induló, a Scotland the Brave nyitotta, majd a részeges altatódal, a Drunken Lullabies jött. A bulit a többségében igen fiatal srácok a Johnny, I hardly knew ya-val folytatták. Bár eleinte a színpad előtt kevesebben voltak, mint a Niburta elején, itt gyorsan megszaporodtak az emberek, hisz ez egy jóval könnyebben emészthető, bulizósabb stílus, ráadásul a Paddy-fanoknál egyből betalált.
A kezdő bandához hasonlóan ez a csapat is több multihangszeressel rendelkezik, így a billentyűs egyben harmonikázik is, a gitáros szükség esetén basszerozik, míg a bőgős dudán játszik. Az ilyesmi mindig előny a folkos csapatoknál. Visszatérve a koncertre, a lelkes tagok még két coverrel folytatták, majd egy saját dalt, a My Sweet Betty-t is beszúrták, mely valószínűleg a készülő, csak saját számokat tartalmazó kislemezen is helyet fog kapni. A Salty Dog (Flogging Molly feldolgozás) után ismét egy saját szám következett, a Monster, majd pedig előkerült a jó öreg Jolly Roger, a kalózzászló, amelyet aztán a közönség lengetett a következő dal alatt, mely a skót kalózmetalos Alestorm Keelhauled dalának a feldolgozása volt, bár sajnos a hegedű alig hallatszott. A közönség minden dalt lelkesen fogadott, nagyon tomboltak az utolsó néhány számra is. Pogó és tánc egyaránt volt, bár a padló igencsak csúszott. Szerencsére azért a csapat még becsempészett saját dalokat is, remélem, a későbbiekben még több ilyet hallhatunk. A koncertet egy tradicionális skót dal, az Auld Lang Syne zárta.
LochNesz setlist: 1. Scotland the Brave (Intró); 2. Drunken Lullabies; 3. Johnny, I hardly knew ya; 4. Worker’s Song; 5. Seven Deadly Sins; 6. My Sweet Betty; 7. Salty Dog; 8. Monster; 9. Keelhauled; 10. Jöhet még egy whiskey; 11. Devil’s Dance Floor; 12. Rum; 13. Shipping up to Boston; 14. Paddy’s Lament; 15. Auld Lang Syne (outró).
A koncertek ekkor már jókora csúszásban voltak, a hangosítás sem volt tökéletes, de végül színpadra került a Dalriada is, akik a népdalrészletekkel és a Téli énekkel való beállás után bele is kezdtek a híres Arany-ballada, A Walesi bárdok első részébe. Valahogy azokon a Dalriada koncerteken, ahol a zenekar magában lép színpadra, most már önkéntelenül is hiányérzetem van, annyira hiányoznak a népi hangszerek, a Fajkusz banda. Ennek ellenére fantasztikus hangulatot csinált most is hazánk vezető népi metal zenekara, a muzsika mellett főként Ficzek András humoros hozzászólásai alapozták meg ezt. A régebbi fanok nagy kedvence, a Védj meg láng első része után a Szelek lemez slágerét A Nap és Szél házát játszották, melyre hatalmas tombolás kerekedett, amit még inkább fokozott az Égi madár.
Ezek után a kitűnő táncolós dal, legutóbbi lemezük címadó dala, az Ígéret hangzott fel, mely nekem is egyik kedvencem. Ficzek és soproni csapata eztán harciasabb középkori vizekre evezett és lejátszották Arany János szerintem legnagyszerűbb balladájának, a Szent Lászlónak a feldolgozását, majd pedig az oszmánok feletti kenyérmezei győzelemnek emléket állító Kinizsi mulatságát. Úgy vettem észre, a rajongók egy jelentős része még mindig nem fogadta el Binder Laura károgós vokálját. Ezután egy kicsit ősibb vonal jött, a Leszek a csillag és a Leszek a Hold párossal. A technikával itt is problémák voltak, Ungár Barna mikrofonjára kellett egy kis kakaó, hiszen, mint a zenekarvezető mondta, ebben a dalban az ő éneke viszi az egyik főszerepet, mert a Korpiklaanis Jonne helyett élőben ő énekel finnül. És mint tudjuk, „finnül énekelni metal”! A koncertet még több „német fesztiválszemét”-nek való dal és „vendéglátós téma” színezte, hogy aztán visszatapsolást követően ráadásként eljátsszák a XVII. századi dal alapján készült Hajdútáncot is. Bár a hangosítás továbbra sem volt 100%-os, a hangulat tökéletes volt.
Dalriada setlist: 1. A Walesi bárdok 1.; 2. Védj meg láng 1.; 3. A Nap és Szél háza; 4. Égi madár; 5. Ígéret; 6. Szent László 1.; 7. Szent László 2.; 8. Kinizsi mulatsága; 9. Leszek a csillag; 10. Leszek a Hold; 11. Tűzhozó; 12. Zách Klára; 13. Szondi két apródja 1.; ráadás: Hajdútánc.
Az est másik főzenekara, a Paddy and the Rats nagyon sokat pakolt és hangolt, az amúgy is csúsztatott programnak köszönhetően fél egykor csapott a húrok közé. Ez a késés a koncerten meglátszott, hiszen a csapat szünet nélkül játszotta le első három dalát, majd a későbbiekben is több ilyen tömbösítést csináltak. A közönség a késői időpont ellenére is nagyon lelkes volt, voltak még koboldkalapos emberek is a nagyjából 200 fős tömegben. A koncertet a Brotherhood-William-Six Rat Rovers trió nyitotta, utóbbi dalra egyébként nem olyan régen egy nagyszerű, vicces klip is készült. A Pub’n Roll után eljátszották kedvenc számomat az új lemezről, a The Three Little Thieves-t, melyben nagyszerű gitár-bendzsó duettet hallhattunk. A Clock Strikes Midnight után egy nagyon különleges meglepetéssel készültek Paddy-ék, csak nekünk eljátszották a méltán híres Pogues zenekartól a Fairytale Of New York című karácsonyi dalt.
Ezután a kellemes lágy nóta után még három dalt hallgattam végig, de a sok énekléstől és ugrálástól fáradtan elmentem egy nyugodtabb helyet keresni, ahol leülhetek. Így a hosszú koncert második felét már csak ülve, távolabbról hallgattam. A záró Drunken Sailorra, mindenki kedvencére azért visszatértem, a hangulat még mindig őrült volt és a közönség a késői időpont ellenére is lelkesen kitartott. A másik kelta punk csapathoz hasonlóan Paddy-ék is a skót Auld Lang Syne-nal búcsúztak. A hangosítás itt sem volt ugyan a csúcson, de ez a csapat nagyszerű hangulatot tud csinálni, és ez a stílus amúgy is sok ember favoritja. Mivel ekkor már hajnali kettő múlt, a klubból sietősen kizavarták a népeket, így én is hazaindultam a nem túl télies, esős időben.
Paddy and the Rats setlist: 1. Brotherhood; 2. William; 3. Six Rat Rovers; 4. Pub’n Roll; 5. The Three Little Thieves; 6. Clock Strikes Midnight; 7. Fairytale Of New York (Pogues cover); 8. Sailor Sally; 9. Pilgrim on the Road; 10. Wicked Suicide; 11. Never Walk Alone; 12. Irish Washerwoman; 13. Droppings Down The Floor; 14. Farewell to Jenny; 15. Bully in the Alley; 16. Freedom; 17. Song of a Leprechaun; 18. Hurry Home; 19. Drunken Sailor; 20. Auld Lang Syne (outró).
