2007. december 14. Miskolc, Ifjúsági És Szabadidő Ház
Az estet a Pagan Megalith hordája nyitotta meg. A csapat eddigi munkásságával nem nagyon voltam tisztában, tulajdonképpen ez volt az első találkozásom a zenekarral. A miskolci horda eddig egy három számos demót és egy albumot tett le az asztalra, ami a From Hell To The Highest Peaks címet kapta. A lemez sajnos igen csekély példányszámban jelent meg, egészen pontosan 25 darabra limitálták. Stílusuk black metal, annak is a skandináv vonalát képviselik. A névről sokaknak azonnal a Gorgoroth jutott eszébe, de a zene nem túl Gorgorothos. Nekem leginkább a nagyon korai Immortal és Burzum anyagok jutottak eszembe, ám szó sincs arról, hogy egy kópia bandával állnánk szemben. A srácoknak van egy sajátos borongós, depresszív világuk, ami jól elkülöníthetővé teszi őket a temérdek false-black-metal zenekartól, amiből van bőven itthon (is). Remek dalokat adtak elő, ám a közönség valahogy nem reagált rá. Persze elsőnek meg utolsónak lenni egy ilyen metal esten sosem hálás dolog, de az is közrejátszott, hogy a Pagan Megalith zenéje volt a legkevésbé koncertzene ezen az estén. Amit ők játszanak, az leginkább akkor hat, amikor az ember egyedül van, nyugalomban, sötétségben, és úgy hallgatja meg a zenét. Amúgy ez egy jó koncert volt, szerintem nem illik rájuk az „amatőr zenekar” jelző.
A második bulit a Letargia adta. Zeneileg nem nagyon tudnám őket besorolni sehová, ilyen rockos-heavymetalos ízű dalokat nyomtak. A közönség jobban fogadta őket mint a Pagan Megalithot, hiszen zenéjük elég könnyen emészthető, megfelelő talpalávalót nyújtott egy kis zúzáshoz, pogózáshoz. Persze azt nem mondhatnám, hogy megőrült a közönség, hiszen a zenéjük annyira nem volt jó. A legfőbb hiányosságuk a dalírás területén van, ugyanis egyetlen olyan nótát sem tudtak letenni az asztalra, ami zeneileg vagy szövegileg valamilyen pluszt tartalmazna. Nem mondom, hogy rosszak voltak, de egyértelmű volt, hogy ötletekből hiány van. Érdekesség, hogy a Letargiában nincs basszusgitáros. Két gitár+dobbal nyomták, összességében egy könnyen felejthető bulit adtak.
A harmadik fellépő a Nebulosus Fatum volt, egyértelműen őket várta legjobban a közönség. Zenéjük nagyon agresszív, viszont hangulatos is, koncertjeik pedig rendkívül energikusak. B. Dénes basszer távozott a csapatból, így most H. Balázs csapatja a húrokat, akit már láthattunk a Nebulosus társaságában még a Diósgyőri Várban, nyár elején. Egyébként itt is Gaeheln T. dobol, akárcsak az Overloadban és a Pagan Megalithben. A horda egy rövid hangolás után, belevágott vehemens ceremóniájába, és kezdetét vette az őrület. Aki látta már őket élőben az tudja, hogy nagyon látványos amit csinálnak. VO Kristóf előadásmódja még brutálisabb mint volt, és most már egyre több hörgést is alkalmaz, vokáljai egyre szélesebb skálán mozognak. Balázs basszer és Sz. Ádám gitáros szinte végig rezzenéstelen arccal pengettek. Semmilyen emóciót nem mutattak, és nagyon profin játszottak! Gaeheln T. is remekbeszabott dobolást mutatott be, közben sokszor intenzíven headbangelt. A koncerten olyan kíváló szerzemények hangzottak el, mint a My Black Star, Arcok a Ködben, Bükkerdő, War of Death, vagy a pusztító erejű Towards the God Of Mist, és a Fejfák Között. Természetesen a Sinister Nightfallt is eljátszották, ahogy szokták. A hangzásuk talán nem volt az igazi, de a produkció nem vesztett az értékéből emiatt. Érdemes odafigyelni erre a bandára, mert nagyon tehetségesek. A demó is kíváló hallgatnivaló, de koncerten még jobbak!
A Nebulosus bulit erős stílusváltás követte, ugyanis az Overload zenekar lépett a színpadra. A banda dallamos heavy metal/hard rock stílusban nyomul, és már megjelent egy albumuk Inkább hős címmel. Az album megjelenése óta azonban rendesen lecserélődött a tagság, gitáron Bodor Máté, basszuson Horváth István dobon pedig Czakó Dániel váltotta az elődöket. A tagcserék meglehetősen jó hatással voltak a zenekarra, ugyanis a mostaniak jóval ügyesebbek és kreatívabbak, mint a korai tagok. A csapat meglehetősen jól szólt, és a közönség is vette a lapot. Az emberek újra tanúi lehettek Bodor Máté lehengerlő gitározásának, aki már többször is bizonyította, hogy kivételes képességű gitáros. A koncert jól sikerült, és szerintem érdemes lenne a bandának ebben a felállásban rögzíteni egy full albumot. Addig is lehet hallgatni az idei Magányos Hős című Ep-t, ami egyébként letölthető a csapat hivatalos weboldalán.
Az est végül a 187 zenekar büntető és halláskárosító produkciójával ért véget. Zenéjük Tankcsapdás-Nirvanás egyvelegként fogható fel. Az énekes jól elsajátította Lukács Laci mozgását, és játékstílusát, mi több, még a basszusgitárja is ugyanolyan volt. Természetesen nyomattak Tankcsapda számokat is, nem is egyet, aminek a tinédzserek nagyon örültek. Őszintén szólva elég pocsékul játszottak, egyértelműen ők voltak az egyetlen amatőr zenekar ezen az estén. A saját dalaik is elég gyatrák, főleg a szövegeik voltak hihetetlenül klisések és ostobák. Már az első perc után tudtam, hogy semmi másról nem fognak énekelni, csak a berúgásról, a bulizásról, az egyéjszakás kalandokról és társaikról. A hangzásuk egyébként nem volt rossz, viszont pontatlanul játszottak, ami elég nagy szégyen annak fényében, hogy milyen egyszerűek a témáik. Kár is lenne több szót pazarolni rájuk, mert szerintem TCS-ből bőven elég egy. (Talán még sok is…)