2015. március 28. @ Ausztria, Bécs – Arena
Egy év kihagyás után visszatért Európába a mára ikonikussá vált Paganfest turné, mely minden egyes alkalommal a folk/pagan/epic metal színtér feltörekvő csapatainak és vezető bandáinak aktuális seregszemléje. Sajnos Magyarországra már évek óta nem jut el a rendezvény, sőt egy ideje szinte kizárólag német nyelvterületen lehet elcsípni az utazócirkuszt, de szerencsére idén a bécsi állomás igen jó időpontra, március 28-ára, egy szombati napra esett, ráadásul szerintem az utóbbi idők legjobb felhozatalát sikerült összerántani rá. Nem mellesleg a bécsi buli kibővített line-uppal került meghirdetésre, azaz terv szerint 8 zenekart kapott volna a közönség ezen a monstre eseményen. Ez végül hétre redukálódott, mivel a német komikus power metalos Grailknights dobosuk sérülése miatt kénytelen volt lemondani fellépését, de ezt én személy szerint nem nagyon bántam, hisz a szászországi banda zenéje és imidzse annyira nem áll közel hozzám. Persze jobbulást innen is Lord Drumculesnek!
Hosszú és némileg kalandos utazást, no meg egy kis városnézést követően a Magyarországról érkező „delegációval” már délután fél 2 körül az Arena Wien felé vettük az irányt. Bár sejtettem, hogy a Baumgasse 80. az ipari parkban lesz, kicsit meglepődtünk, mikor a címre érve a volt szocialista országok által is megirigyelhetően elhagyatott ipari komplexumot találtunk. A kicsit megkésett kapunyitás után végül bejutottunk a hangárra emlékeztető arénába. Mint tudjuk, a belbecs az igazán fontos és a kívülről lepukkantnak tűnő főépület belül ügyesen és ízlésesen át volt alakítva egy ezer főt befogadni képes koncerthelyszínné, ráadásul nem kevés ülőhely is rendelkezésére állt a hosszúnak ígérkező est folyamán megfáradó folk metal fanoknak. A Grailknights kiesése okán az első koncert 40 perccel később kezdődött, így volt időnk körbenézni és némi merch vásárlásával támogatni a fellépőket.
15:45-kor aztán a húrok közé csapott a finn Frosttide. Üdítő volt látni, hogy eddigre már szinte elérte a klub a teltházat (a jegyek már elővételben teljesen elfogytak) és a nyitózenekar is hatalmas közönségnek játszott. Az epikus/folkos melodeath metalban utazó északi csapatra igen kíváncsi voltam, hisz nemrég volt szerencsém új lemezükhöz és ennek kapcsán interjút is készítettem velük. A bécsi koncert idejére kicsit elérte a bandát a balszerencse, énekesük, Joni Snoro lebetegedett, így a fő vokálokat ezúttal Juho Patinen gitáros vitte. Ez viszont alapvetően semmi problémát nem jelentett, Juho nagyszerű énekes, így ha előre nem tudtam volna a szerepcseréről, fel sem tűnt volna az eltérés. A bandáról egyébként azt tudom mondani, amit a lemezkritikában is: nem különösebben egyedi a stílusuk, de jól csinálják, jól gazdálkodnak az eszköztárból, élőben pedig lendületesek, energikusak. Mindemellett a hangosítás is jó volt, kicsit talán a vokálok lehettek volna hangosabbak, de ha „csak” ilyen szinten hangosítanának a hazai klubokban, én már boldog lennék.
Frosttide setlist: 1. Blood Oath; 2. Quest for Glory; 3. Fate Redefined; 4. Awakening; 5. Traitor Within
A fiatal finn srácok buliját követő gördülékeny átszerelés után egy kultikusnak tekinthető német csapat, a szigorúbb viking/pogány vonalat képviselő, 1997 óta létező Obscurity lépett a deszkákra. A karizmatikus énekessel felálló horda azonnal bele is csapott hosszabbra tervezett szettjébe. A kásás, torz gitártémák és a 35 percbe besűrített kilenc tétel okán több esetben össze is folytak a dalok, így például az Obscurity és a Wer Wind säht… esetében fel sem tűnt az átmenet. Persze ettől függetlenül odacsapott a buli, komoly energiák szabadultak fel az olyan slágerek alatt, mint a Nach Asgard wir reiten, ami azzal is járt, hogy az addig csak bőszen headbangelő, javarészt osztrák közönség végül pogózásba is kezdett. A ráadásnak szánt utolsó dal alatt Agalaz énekes, aki egy nagyhatalmú germán hadúr kiállásával rendelkezik, a kordonra felállva, azon ide-oda mászkálva és a közönséggel pacsizva fokozta a hangulatot, előkészítve a terepet honfitársainak.
Obscurity setlist: 1. Schicksal der Götter; 2. Naglfar; 3. Obscurity; 4. Wer Wind säht…; 5.Vintar; 6. Legiones Montium; 7. Nach Asgard wir reiten; 8. Bergischer Hammer; ráadás: Tenkterer
A bergi ötösfogat helyére szintén röpke átszerelést követően a Fekete-erdő epikus folk/black hordája, a Finsterforst lépett. Az ő bulijukra külön kíváncsi voltam, hisz bár érezhető zenéjükön a külső hatás, mégis igen érdekes muzsikát játszanak. Ahogy az est fellépőinek nagy része, úgy ők is új koronggal vettek részt a turnén, ez azonban annyira nem jött át Bécsben, hiszen a sokbandás „extended show” az átlagban 9-10 perces dalokkal rendelkező csapatot sújtotta leginkább. Hangosítás terén is talán ők szóltak a leggyengébben, bár ez konkrétan annyit jelent, hogy a harmonikát nem mindig lehetett kihallani. A rendelkezésükre álló 35 perces keretbe végül 4 számot tudtak betuszkolni, az viszont külön öröm volt, hogy ebbe belefért a Lauf der Welt is az első lemezről. Ez a pörgős dal, illetve az alpesi black metalos következő nóta a közönséget is teljesen beindította, így az érkező főzenekarokra már mindenki kellően bemelegedett. És bár a Finsterforsthoz nem igazán illik ez a furán összesározott fehér inges megjelenés, a színpadi kiállásra és az élő produkcióra semmi panasz nem lehetett.
Finsterforst setlist: 1. Nichts als Asche; 2. Lauf der Welt; 3. Försterhochzeit; 4. Mach Dich Frei!
A bemelegítés után végül eljött a nap első főzenekarának az ideje is. Holland kedvenceimet, a Heidevolkot mindig öröm látni, a Paganfest bulija pedig mindenképp exkluzív lehetőségnek ígérkezett, hisz legutóbb, a tavalyi Rockmaratonon Lars, az egyik énekes még eléggé friss tag volt és inkább csak kiegészítő szerepet játszott a veterán Mark mellett. Most azonban Mark munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudott részt venni a turnén, helyette a Conorach énekese, Jacco ugrott be, így viszont óhatatlanul Larsra hárult a főszerep (egyébként az egyik gitárost is vendég helyettesítette ugyanezen okból). Bár a frontemberkedést továbbra is szoknia kell (e feladatot inkább a basszer Rowan látta el), Lars énekesként teljesen megállta a helyét, ahogy egyébként a beugrós srác is. A különleges felállás mellett a játszott dalok listája is egyedi volt, hiszen a többi Paganfestes fellépéstől eltérően Bécsben nagy örömömre játszottak egy tételt a Bataviról is, az Einde der zege-t. A gelderlandi horda buliján teljesen elszabadultak az indulatok, a pogózást lelkes crowdsurfölés egészítette ki, nem kevés munkát adva a kordonnál álló biztonságiaknak is. A Heidevolk azon bandák egyike, melyek bár lemezen is igen jók, élőben hatványozottan képesek átadni az energiát, így magam is kénytelen voltam a hagyományosan záró Vulgaris Magistralis után némi frissítőt és ülőhelyet keresve megpihenni.
Heidevolk setlist: 1. Winter woede; 2. Ostara; 3. Dondergod; 4. Saksenland; 5. Urth; 6. Drankgelag; 7. Nehalennia; 8. Einde der zege; 9. Vulgaris Magistralis (Normaal cover)
Szerencsére ezúttal az átszerelés is tovább tartott, hiszen a Turisas hatalmas háttérzászlókkal és komoly díszlettel készült a show-ra. Erős a gyanúm, hogy a készülő új lemezzel visszaeveznek a The Varangian Way és a Stand Up and Fight! varég tematikájú epikus csata metaljához, hiszen az új színpadkép a középkori Bizánc világát idézte görög betűs felirataival, a zenekar tagjainak arcával ellátott bizánci katonaszenteket ábrázoló ikonjaival és hatalmas gyertyatartóival. Ennek megfelelően legutóbbi, komolytalanra sikerült lemezét hanyagolta is a finn banda és csak egy dal, az album színvonalánál komolyabb Piece by Piece erejéig vették elő. A koncertet a varég témát leginkább kidomborító The March of the Varangian Guard nyitotta, melyen egyből mozgásba lendült a közönség is – ami már csak azért is kisebb csoda, mert tömöttebb volt a dühöngő, mint egy arannyal és szép szüzekkel teli „ígéret földje” felé tartó viking sárkányhajó… A mulatság a Jaroszláv nagyfejedelem kijevi udvarát a Korpiklaanis Sami harmonikajátékával megidéző és a demós Those Were the Days-be áthajló In the Court of Jarisleif alatt olyan szintre hágott, hogy nem gondoltam volna, lehet ezt fokozni. A tömeg nagy része azonban máshogy gondolta és bőszen követelni kezdte a Rasputint. E dalt a csapat nem tervezte játszani a turnén, így egy rövid, talán új átvezető után a csemegének számító Midnight Sunrise-t adták elő nagy örömömre, majd pedig a hangos követelőzés ellenére a Hunting Pirates-szel folytatták, melyen Olli hajmeresztő módon oldotta meg a hangszercserét: az intró lepengetése után egyszerűen hátradobta mandolinját – persze a rutinos road gond nélkül elkapta a hangszert, de eddigre Olli kezében már hegedű volt. Az „emberiség rákfenéjének” megéneklése után végül engedtek a nagyérdemű kívánságának és a turné folyamán első és egyetlen alkalommal eljátszották a Boney M slágeréből Turisas-slágerré avanzsált Rasputint, mellyel tényleg tetőfokára juttatták a hangulatot. A koncert ezt követően kissé leült, hiszen mindenki elfáradt és a szett vége inkább emelkedett hangulatú dalokra épült, melyeket műhavazással és egyházi énekes outróval fejeltek meg. A ráadásnak játszott két szám aztán még egyszer ismét felkorbácsolta a kedélyeket, bár én jobban örültem volna, ha a beígért új tétel nem egy Pet Shop Boys-feldolgozásban merül ki, hanem a készülő korongról hallhattunk volna valamit. Mindenesetre a srácok ismét bizonyították, hogy zseniális bulit tudnak adni, Mathias kitűnő frontember és mindehhez a hangzás is tökéletes volt. Remélem, a RockPartos nyári magyar bulijukra is sikerül eljutnom!
Turisas setlist: 1. The March of the Varangian Guard; 2. A Portage to the Unknown; 3. Piece By Piece; 4. To Holmgard and Beyond; 5. In the Court of Jarisleif/Those Were the Days (Mary Hopkin cover); 6. (Ismeretlen című átvezető); 7. Midnight Sunrise; 8. Hunting Pirates; 9. Rasputin (Boney M cover); 10. Battle Metal; 11. End of an Empire; ráadások: It’s a Sin (Pet Shop Boys cover); Stand Up and Fight!
Utolsó előttiként az idei Paganfest legfőbb húzónevének számító finn banda, a koncertet nagyon-nagyon ritkán adó, lemezein már-már fájóan hosszú ideig dolgozó Wintersun négyese lépett a deszkákra (pontosabban „három plusz egyese”, hiszen dobosuk, Kai Hahto jelenleg a Nightwish-sel turnézik vendégzenészként, így a Paganfestet nem tudta bevállalni, helyette Timo Häkkinen ugrott be). A csapat basszusgitárosától ismerőseim már az egyik szünetben megérdeklődték, várható-e idén a Time II, melyre nem meglepő módon nemleges választ kaptak, de legalább egy új számot hallhattunk e bulin, mely a Forest címet kapta. Jari mesterék egyébként erős bulit adtak, a dalokat jól, precízen hozták, talán csak az ének szólt kicsit halkabban a kelleténél, de semmi különösebben extrát nem kaptunk azon túl, hogy maga az élő Wintersun erősen ritkaságszámba megy.
Eposzi hosszúságú és hatású dalaik amúgy sem kedveznek a koncertközönségnek, nem annyira tombolásra valók, így a show nagy részét én is ülve figyeltem – az ülőhelyek és az emelvények igazán jól jöttek a masszív Heidevolk-Turisas páros után.
Wintersun setlist: 1. Sons of Winter and Stars; 2. Land of Snow and Sorrow; 3. Darkness and Frost; 4. Time; 5. Death and the Healing; 6. Beyond the Dark Sun; 7. Starchild; 8. Forest; ráadás: Winter Madness
Az előrelátóbbak hasonlóan gondolkodhattak, hiszen az utolsó fellépőről egyáltalán nem mondható el, hogy számaik kevésbé lennének alkalmasak tombolásra. Mint a többi kibővített Paganfest show-t, úgy a bécsit is a klasszikus, mulatozós folk metal koronázatlan finn királya, a Korpiklaani zárta bő egyórás műsorral. Bár az ő legfrissebb lemezük, a Noita („Sámán”) csak május 1-jén lát napvilágot, a koncert első felében három új nótát is eljátszottak róla. Most először láttam a bandát ezzel az „új” felállással, azaz a hegedűs Tuomas után érkezett harmonikással, Samival együtt. Tagadhatatlan, hogy a két tag friss vért hozott az erdőlakók számára, a zene stílusa azonban nem változott. A Noitás nóták között is van komoly hangvételű, a finn mondavilágra építő tétel, mint a Lempo, de csűrdöngölős-korsólengetős dalokból sem lesz hiány, erre utalt a nyitó Viinamäen Mies vagy épp a Sahti. A zenekar nagy lendülettel, energikusan és láthatóan igen vidáman nyúzta hangszereit, Jonne pedig hol ugrándozva, hol a földön fetrengve csinálta a műsort, a közönség pedig a kimerítő és hosszú előzmények ellenére is bírta szusszal és az intrótól az utolsó bónuszig végig mozgott – ugrált, táncolt, lökdösődött és rázta fejét/haját.
Korpiklaani setlist: 1. Viinamäen Mies; 2. Journey Man; 3. Lempo; 4. Sahti; 5. Ruumiinmultaa; 6. Petoeläimen Kuola; 7. Sumussa hämärän aamun; 8. Vaarinpolkka; 9. Viima; 10. Metsämies; 11. Kultanainen; 13. Rauta; 14. Vodka; 15. Wooden Pints; ráadások: Pellonpekko; Juodaan viinaa
Éjfél környékén aztán véget ért a grandiózus esemény, melyen a nyitóbandák és a Wintersun személyében több olyan csapatot is láthattam, akiket korábban még soha, két nagy kedvencemre pedig hatalmasat bulizhattam ismét. Bízok benne, hogy előbb-utóbb egy hasonlóan kiváló felhozatallal visszatér hozzánk is ez az utazófesztivál, addig is azonban mindenkinek ajánlom az október 25-én Bécsbe érkező Heidenfestet (Die Apokalyptischen Reiter, Korpiklaani, Varg, Skyforger, Winterstorm), illetve a három Paganfestes headlinerből kettőt idén a hazai fesztiválokon is meg lehet tekinteni (Korpiklaani – Rockmaraton, Turisas – RockPart). Emellett abban is reménykedek, hogy a hazai koncerthelyszínek technikai adottságai és a technikusok hozzáértése is hamarosan eléri az osztrák színvonalat, hiszen az estén szinte minden tökéletesen szólt, beleértve a mindig problémásan hangosítható akusztikus, népi hangszereket is. A kiszolgálás szintén teljesen rendben volt, a ruhatárat leszámítva sehol nem volt fennakadás és tömeg. Bécs, még találkozunk!
FOTÓK: Björn Franck (http://www.photomusic.cz/ & https://www.facebook.com/shadegrowneye)
