Koncertbeszámolók

Pandora’s Box – Koncertbeszámoló

2011. július 2. @ Hortobágy, Puszta Fesztivál

Serdült ifjonti korom P. mobil őrületének egyenes következménye volt a magyar rockzenei paletta felfedezése, ami persze a korai „oldalhajtás” P. box Kő kövön lemezével kezdődött. De hát ki ne ismerné szűk hazánkban a négy rock-tenor (Vikidál Gyula, Varga Miklós, Tunyogi Péter, Deák Bill Gyula) által Bencsik Sándor emléklemezén előadott A zöld, a bíbor és a fekete című klasszikust!?

Utolsó, Pangea című lemezük nagyon elkapott: nincs olyan hét, hogy munkából hazafelé, a Mátra-alján kocsikázva meg ne döngetném, kiváltképp a Pangea és az Ezer év veretes, húzós, súlyos hard rock témáit. Nálam ez a lemez simán ott van a klasszikusok mellet. Kíváncsian várom az újabb dalokat, mert ha infóim nem csalnak, új lemez van születőben.

A jelenlegi Ferenczy „Cézi” Tibor basszus, Sándor „Günter” József gitár, Koroknai Árpád ének felállással először hét éve, még Cserháti „Pityivel” a fedélzeten, a Vekeri-tó Fesztiválon találkoztam, majd egy évvel később a Tony Martin Band előtt újra egymásba botlottunk. Tavalyi, egri, Prognózissal közös fellépésüket figyelmetlenségem okán módomban volt lekésni. Amióta megtudtam, hogy lesz ez a koncert, jól láthatóan, tintával vastagon véstem be a naptáramba a dátumot, nehogy lemaradjak a Box hortobágyi bulijáról.

A helyszín ezúttal a hortobágyi puszta volt, a halastó mellett felállított szabadtéri színpaddal. A rendezvény jellegéből következően ugyan nem a rock szimpatizánsok voltak többségben, és a buli elején még épp csak lézengett pár hűséges rajongó, de az idő múltával aztán szép számban megjelent az érdeklődő publikum. A korai klasszikusok, és a közelmúltból szemezgetett saját dalcsodák egyaránt beindították a publikumot: az első sorban teli tüdőből mentek a strófák.

Múlt és jelen, Fantomlány, Legyek az első, Maradj a vonalban, Veled múljon el, Ezer év, R’n’R az égig, Csak az ég, Van-e még?, Ingajárat, A zöld a bíbor és a fekete, Vágtass velem (kő kövön.), Soha nem elég.

Nagyon egyben van a banda: mindegyikük mély átéléssel, mosolyogva játszott. Kori hangja, előadásmódja maga az őserő, Cézi végig kiválóan betonozott, Günter ízes játékáról pedig csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Az „új” tagként bemutatott Kiss Konrád dobos végig fülig érő szájjal püfölte a bőröket. És a billentyűk, ugye. Szabó Krisztián méltón a Cserháti-örökséghez, nagy alázattal, zseniálisan tolta a klasszikus hammond témákat. Az általa elővezetett futamai hallatán talán még a Cry Free főnök Scholtz Atti is belesápadt volna az irigységbe.

 

Névvel kapcsolatos (Sáfár Öcsi-féle ős P. boksz kontra Pandora’s Box) huzavona ide vagy oda, ezek a fiúk hűen és a „nagy névhez” méltón ápolják Bencsik-Cserháti örökséget. Szívből remélem, a -néha sokunkat is- elkeserítő hazai zenei élet ellenére sem adják fel, és sokáig kitartanak a műfaj, a „a sors által rájuk mért feladat” mellett. Nem is lehet kérdés: amíg a dalokat így adják elő, a Pandora’s Box nevet is életben tartják. Mégis ott marad helyén a kő.

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek