2014. június 5-8. @ Szántódpuszta
Elég rég jártam már a Pannónia Fesztiválon egész pontosan még a régi helyén Várpalotán voltam 2011-ben. Kíváncsian vágtunk neki a 118 kilométeres útnak, hogy vajon az új hely milyen lesz. Hallottam jót is rosszat is, így próbáltam semleges érzésekkel kiszállni az autóból és beállni a sorba a jegyekért.
Nagyjából takkra 11-re értünk le a meghirdetett kapunyitásra. Kevéssé lepődtem meg azon, hogy a kapuk nem voltak még nyitva. Azonban a jelenlévő ember”tömeg”-en már jobban. Sokkal, de sokkal több emberre számítottam. Ezen dolog ellenére a fesztivál hangulat meg volt, sokan iszogattak, kortyolgattak valami hűsítő folyadékot.
Ahogy teltek a percek és gyűlt a nép, egyre kevésbé tűnt lehetségesnek, hogy valaha is hozzájutunk a jegyünkhöz. Majd összesen 3 órányi, még 10 perc meg még 20 perc és ígérjük már csak negyed óra után, csak elkezdték beengedni a népeket.
1. Nap
A sátorhely rendben volt, bár az árnyékos helyeket ellopkodták, de a földbe könnyen lement a vas és volt némi kivilágítás is a területen.
Mivel még volt időnk és aznapra csak az Alvin volt betervezve elindultunk felfedezni a környéket. A strand minimálisan hosszú sétával megközelíthető, ami köbö 20 percet jelent. Nem egy vészes dolog, főleg amikor ráér az ember. A helyiek kedvesek voltak végig, a környék még így is nyugodalmas (főleg, hogy az utolsó napot leszámítva tényleg több emberre számítottam).
A napot aztán a Road fél koncertje nyitotta, akiket még csak hátulról hallgattunk némi fröccs kíséretében. Volt pár szám, amit szerettem tőlük és otthon is pörgött, de koncerten szerettem meg a zenekart és koncert zenekar is maradtak. A buli nem szólalt meg rosszul az emberek jól érezték magukat. A srácok pedig szokásosan, rutinosan jól játszottak. A Nem rólunk szól, illetve az Aki szabad különösen jól összejött. Természetesen elzúzták a Nem kell mást is. A vége felé pedig ráébresztettek minket, hogy Megint nyár van.
Utánuk jött a Depresszió és az Alvin és a mókusok, akikről majd cikkíró társamtól olvashattok.
Majd az este végén még benéztük a HétköznaPI CSAlódásokra egy kis nosztalgiára, ahol remek hangulat uralkodott. A koncert is jól szólt, de éreztük már a fáradtságot, így pár nóta után inkább a sátor felé vettük az utunk.
A 2. Nap inkább a beszélgetésé és a haverkodásé lett. Hiszen ezen a napon csak a Junkiest tekintettük meg. A strandon egyébként remek büfé működött, akik kitartóan szolgálták ki a megéhezett és szomjazott fesztiválozókat. A fesztivál területén is több félét lehetett enni, én általában a „Gyros Dílerek” jópofa hozzászólásokkal megtűzdelt étkét illetve a kenyérlángost választottam. A fröccsöt pedig szigorúan a FröccsÖntőből szereztük be.
Nos, visszatérve a Dzsánkíz-ra. Náluk se volt nagy meglepetés hozták a fesztivál formát. Határozottan jó hangulatban lehettek, mert mindenki teljes mértékben oda tette magát, amit a közönség is díjazott. Elénekeltük, hogy Ennyi kell, azt, hogy Szabad a pálya és pár újabb illetve régebbi slágert. Nyaranta mindig kell egy-egy nosztalgia buli az ember lelkének, hogy visszaidézze a jó kis sörkertes lazulásokat. Aztán kis császkálásba fogtunk, de Péterfy Bori gyorsan elüldözött minket a Ballantine’s sátorból, így inkább leültünk egy padra dumálni. Terveztük a Dalriadára való eljutást is, de aztán elbeszélgettük az időt mindenféle fesztiválozó arccal így ez most kimaradt.
3. Nap
Azért ilyenkorra már éreztem/éreztük, hogy fáradunk, hisz a napon sátorban alvás mindig koránkelést eredményez. Persze azt is bántuk, hogy nemsokára vége a szabadságnak és menni kell haza. A víz ekkora érte el az igazán kellemes hőmérsékletet és eddigre is égtünk le elég rendesen, úgyhogy a kettőből remek kombináció született.
Erre a napra Kowaék és Quimbyék voltak betervezve, ezekből az előbbiről olvashattok tőlem. Ha jól emlékszem a koncert 6 órakor kezdődött, mely a fotózásnak annyira nem kedvezett, hiszen pont szembe tűzött a tető alatt a nap. Igazándiból a koncert zseniálisan szólalt meg és a hangulat is helyén volt. Azonban mivel az új lemezt hirdették, így nagyon sok újabb keletű számot játszottak. Ez nem is baj, de ezeket annyira nem ismerem. Valahol számomra a Forradalom RT volt az utolsó jól elkülöníthető lemezük a többi számomra kicsit egy kaptafa.
Aminek nagyon örültem, hogy két Fankadelis közös számot is játszottak. Kowa jól hozta, bár kicsit átformálva Fanka részeit és természetesen az Ennyi csak-ban Zolee-ék részét is elnyomta. Elég sokan összegyűltek erre a bulira is és egyébként napról napra többen lettek a fesztiválon, persze várható volt, hogy az utolsó napra jön meg a tömeg.
4. Nap
Az utolsó nap a koncertekbe belenézős lett. A Punk Whiskey indította, folkos-metálos zenéjével a napot. A zenekar elég sokféle hangszert vonultat fel élőben is. Van skótduda, fuvola, hegedű minden, ami kell ehhez. Igazándiból a korai órák és nagy meleg ellenére, ahogy telt a koncert, egyre több embert vonzott oda a zenéjük. Nem is csoda, hisz egy kis írkedés mindig jó indok a bulizásra. Zene, tánc, sör mi is kelhet még?
Amit fontos tudni róluk, hogy a mostanában divatos folk áradatból kitünnek, a pörgősebb dob és gitártémákkal. Leginkább fel és átdolgozásokat játszottak, hatalmas beleéléssel és közönség buzdítással mind emellé. Ami a lemezükön is megtalálható és vártam tőlük nagyon az a Whiskey in the Jar metalicskás verziójának az átdolgozása. Ajánlom mindenkinek hallgassa meg élőben is, adta eléggé, bár addigra mintha kicsit megcsúszott volna a hangosítás.
Superneméket csak a sátortól hallgattuk, kicsit pihegve, hisz utolsó napra rendesen megfáradtunk. Szabiék előadásában nem nagyon volt hiba ahogy onnan kilehetett venni, legközelebb el kéne csípni őket is valamerre. A Brainsről majd Anitától olvashattok, ahonnan pedig tovább álltunk Sub Bass koncertjére, ami szerencsére csúszott így még időben oda értünk. Meglepve tapasztaltam, hogy Szabiék gitáros nélkül jöttek, amit hangoztattak is, hogy épp keresésnek húrpengetőt.
Így annyira nem volt teljes a koncert, bár rendkívül élvezhető volt a profin előadott élő rapmuzsika. Így éreztették is velünk, hogy Kell ez a kis Hip-Hop. Illetve az általam nagyon csípett Igaz vagy Hamis átdolgozott -regis- verziója is befigyelt. A Sebességmámor most nagyon-nagyot ütött, persze az is kiderült, hogy Mázli, hogy itt élünk. Igazándiból, aki volt már Szabiék buliján tudja, milyen jó hangulat szokott lenni, aki pedig nem, azonnal látogasson meg egyet. A sátor full-ra telt még előtte is álltak és amikor kezdtünk tovább állni a Watch My Dying többen is kint énekelték, hogy „Az anyag nem vész el csak átalakul”.
Annak ellenére, hogy fedett sátorban volt, az Intro alatt Téglás Kriszta gázmaszkos tüzes táncát megtekinthettük. Nem szólalt meg annyira jól a buli az elején, az Idomtalan még némileg kaotikus volt. Valahol a Holtsúly-ra normalizálódott a helyzet. Mindig olyan érdekes WéeMDééket kis színpadon látni, ahogy küzdenek a helyhiánnyal, mert mindenki szereti kitölteni némi mozgással a helyet. Bár odafigyelve a másikra, most is égették a kalóriát rendesen.
Sajnos körülbelül fél óra után el kellett indulni mivel kétféle időpontra is ki volt írva az Offspring és nem akartam lemaradni, plusz ekkor még azt hittem lehet fotózni őket is. Aztán némi sorban állás után kiderült, hogy aznap készült valami lista, arról a 8 emberről, aki bemehet fotózni a többiek mehetnek a sunyiba. Pedig már majdnem megakartam dicsérni a sajtós szervezést a fesztiválon, hogy nincs kavarodás és egyértelműek a dolgok.
Mindenesetre mindenki jó hangulatban várta a főzenekart. A Nitro-val be is robbantak Dexterék aztán Bad Habit és szép sorban jöttek a Smash dalai. A Genoicide illetve a Something to Believe in különlegesen jól esett, hiszen ezeket nem hallottam tőlük élőben, illetve nagy kedvenc dalok voltak annak idején. Az elején a hangzás kicsit csúszkált, aminek az idő sem kedvezett, illetve Dexter hangjának is kicsit be kellett még melegednie (2 szám után már semmi baj nem volt vele). Illetve még a KillBoy PowerHead is zseniális volt, imádtam régen a ride csilingelését a számban. Természetesen a Smash blokkot a Self Esteem-el zárták, aminek a kezdését mindennap meghallgattuk legalább egy részeg társaságtól.
Utána egy kisebb „sláger” válogatást kaptunk rövid szünet után. All I Want remek lüktetése, a Why Dont you Get a Job lazasága vagy a Staring at The Sun örjöngése. Így visszagondolva, sok számot játszottak nekünk, de annyira rövidnek tűnt az egész, hogy az valami eszméletlen. Még a Pretty Fly-t és a The Kid’s aren’t Alright-ot elénekelhettük aztán nagyon gyorsan sajnos távoztak a színpadról és indulhattunk hazafelé a meglepően „tömött” autópályán.
Összességében, egy nagyon kellemes nyugis fesztivál kerekedett a pannóniából sok jófej és közvetlen arccal.
ÍRTA: SteveShield
FOTÓK: SteveShield
———————————-
Lázasan készülődtem az idei Pannónia Fesztiválra, ugyanis ez volt életem első Pannóniája. Igen elvesztettem a „PAFE szüzességem, végre …..„:)
Idén 8. alkalommal került megrendezésre a PAFE, ezúttal a helyszín a mi csodálatos magyar tengerünk déli partjánál volt, Szántód-pusztán. A pusztát itt szó szerint kell érteni.
Amennyire izgatottan vártam, hogy bejussunk, sátrat verjünk és bele vessük magunkat a fesztiválba, annyira le is higgadtam miután megérkeztünk, igaz, volt rá pár órám. A 11 órás kapunyitás sajnos picit csúszott. Szerencsére az eső nem esett, a nap ezerrel sütött, úgyhogy addig is szereztünk magunknak egy kis alapszínt, mini helikopter repkedett a fejünk felett, volt, aki csodás orgánumával szórakoztatta a várakozó népet, de összességében legalább vidáman teltek addig az órák.
Délután kettőkor végre megnyitották a kordonokat, így nagy lendülettel el is indultunk a pénztárak felé. Meg kell hagyni, hogy ekkor sem volt Fortuna hozzánk valami kegyes, ugyanis további hosszas várakozások következett. Majd miután átestünk minden adminisztráción végre megint egy lépéssel előrébb jutottunk a célunk felé. Ezután átvergődtük magunkat nagy nehezen a jól ellenőrzött bejáratoknál, majd boldogan konstatáltam, hogy igen bejutottunk 🙂
A helyszín egyébként szimpatikus volt, a kemping egy kis dimbes- dombos részen volt. Nagyon családiasnak éreztem a légkört.
Mindjárt az első este remek felhozatal volt, Subscribe, Road, Alvin és mókusok, Depresszió. Nagyon meghozták a hangulatomat az egész fesztiválhoz. Subscribe és Road után, mint azt már említettem következett az Alvin és a mókusok zenekar, akik ezúttal sem okoztak csalódást. Egy nagyon jól összerakott műsorral érkeztek. Tini korom himnuszai és újabb dalok is szerepeltek a repertoárban. Bevezetésnek felcsendült egy jól ismert feldolgozás, a Hajnal című szám, majd miután egy picit kezdésnek megénekeltették a közönséget, megkezdődött az igazi Alvinmánia. Miután mindenki levegő után próbált kapkodni a Vissza a kőkorszakba című szám éneklése után, Viki mindenkit Fejjel a falnak vezetett. Felcsendültek olyan „slágerek” is mint például az Én még tükörbe tudok nézni, Mikor a Földön véget ér az élet, Aludj csak és énekelt nekünk Alvin arról is, hogy milyen egy Elbaszott szerelem. Ezután stressz levezetésnek következett egy kis circle pit a Tolerancia földje című számra. A koncert végét egy kis nosztalgiával zárták, a Máshol jársz-szal és az elmaradhatatlan Kurva élet-tel. Számomra nyitó koncertnek zseniális volt.
A Depressziós fiúk is kitettek magukért. Bár bevallom őszintén az újabb albumaikat annyira már nem követem nyomon, de voltak olyan nóták, amik azért lázba tudtak hozni és jólesően torkom szakadtából énekeltem,- olyan dalokat, mint az Adj még édes álmokat, Lásd, Hagyjatok bízni , Aki érdekel, Nem akarok elszakadni, Néha, A mi forradalmunk – amíg tartott a hangom 🙂
A napot egy kis punk bulival, A Hétköznapi Csalódásokkal zártuk. Megyeri Feriék fergeteges hangulatot robbantottak az este végére. A egész napos utazás, várakozás és a bejutással kapcsolatos tortúrák eléggé lemerítették az aksinkat, ezért úgy döntöttünk, hogy nagyjából még felmérjük a terepet, aztán irány a sátor. Így is tettünk.
A következő napon a reggeli rutin dolgok után, terepszemlét tartottunk a környéken és a parton. Majd újra fejest ugrottunk a koncertélményekbe. Bár most nem akkora lendülettel, mint az első nap, mert kicsit azért regenerálódni is kellett. Ezen a szép napsütéses pénteken a 30y –ra érkeztünk meg, ahol már nem kis nézőközönség élvezte a műsort. A következő koncertig volt egy kis időnk még, úgyhogy a többi helyszín nyújtotta lehetőségeket is megtekintettük. Majd szapora léptekkel igyekeztünk a Rckstr Metal sátorba, ahol a Junkies lépett fel. Őrületes koncertet adtak, Szekeres nagyon elemében volt.
A harmadik napra sikerült egy picit összeszedettebben ébredni, bár a sátor így is kora reggel kidobott bennünket, ezért talán már enerváltabban, de még mindig lelkesen mentünk neki a harmadik napnak. Ezúttal sem maradtunk jó buli és jó koncert nélkül. Az estét Kowalsky és a Vega koncerttel nyitottuk meg a Zeneszöveg.hu– azaz a Nagyszínpadnál. Az idő szintén nekünk kedvezett, napsütés, koncert, fröccs, szerelem, mi kell még egy jó fesztiválhoz? 🙂 A folytatásban zenélt még a Kiscsillag, bár őket a sátor mellől kellett hallgatnunk, egy kis technikai szünet miatt, ugyanis, a női zuhanyzónál vad küzdelmek folytak a bejutásért. De szerencsére a kempingben is remekül lehetett élvezni a koncertet, ott is nagyon jól hallottuk, hogy épp mi folyik a színpadon. Miután megküzdöttem a zuhanyzóért, már tisztán, frissen és üdén érkeztünk meg a Quimbyre.
Kiss Tibiék expresszív zenei világa azonnal magába szippantott. Nem most voltam életemben először az alternatív rock együttes fellépésén, de olyan hangulatot teremtenek időről – időre a koncertjeiken, amit sosem lehet megunni. A Nagyszínpados fellépés igazi fesztivál hangulatot nyújtott, az emberek táncoltak, énekeltek, szinte őrjöngtek (pozitív értelemben) körülöttünk. A dalokat szinte mindenki kívülről fújta, egy nyelvet beszélt a közönség. Nagyon jó zárása volt ez a 3. napnak.
Végül, elérkezett az utolsó, a 4. nap.
Annyira jó hangulatban telt a fesztivál, hogy szinte észre sem vettem, hogy repülnek a napok. Bevallom, itt már napközben rám tört párszor az extázis, hiszen az utolsó napot és a fesztivált nem más zárta és koronázta meg, mint tini korom egyik nagy kedvence (a mai napig nagyon szeretem és hallgatom őket), a The Offspring. Na de ne rohanjunk azért még ennyire előre….
Ezen a napon voltak a legtöbben a fesztiválon. Azt hiszem, el lehet mondani, hogy a legvegyesebb közönség az utolsó napon volt. A legfiatalabb fesztiválozó olyan 8 hónapos lehetett. Több szülő is elhozta a csemetéjét erre a napra. Érezni lehetett, hogy az addig családias létszám hirtelen megnőtt. Az utolsó napot egy kis késő délutáni koncertlátogatással kezdtük. A Punk whiskey zenekar pillanatok alatt jó hangulatot teremtett. Az ír punk stílus hullámait népszerűsítő együttes a nagy meleg ellenére, kitartóan zenélt, a közönségből többen is táncra perdültek. Szerencsére nem maradtunk Drunken Lullabies nélkül sem, hiszen ennél a műfajnál ez a híres kocsmadal, már szinte kötelezően hat. Most hogy a srácok, lányok megalapozták a hangulatot, tovább indultunk, hiszen még jó pár koncertet szerettünk volna megnézni. Sajnos egyébként mivel 3 színhely volt : a Ballantine,s és a Rockstr Metal sátor valamint a Zeneszöveg.hu színpad (Nagyszínpad), nem volt alkalmunk vagy időnk mindent megnézni.
Az ugrálós, ír punk után következett egy másik ugrálós koncert, a Brains. Ekkor a nagyszínpad előtt már hatalmas tömeg gyűlt össze. A nagy tömeg sajnos nagy porral is járt, de olyan jó volt a légkör, hogy igazából senki sem foglalkozott ezzel. (Azért sokat segített a Fröccsöntőben vásárolt jó kis hideg ital is). Nyitószámként rögtön az arcunkba kaptunk egy kis Blazint, melyet dub step-es elemekkel olyan hosszúra nyújtottak Columbo-ék hogy azt hittem sosem lesz vége. Majd egy kicsit kedveztek a hölgyeknek a Ladies Obsessions című nótával. A Positive People című dalt énekesünk ezúttal magányosan Tenor Fly közreműködése nélkül tolta el a közönségnek, persze így is jó volt. Szinte mindent megkaptunk, amit egy Brains koncerttől elvárhat az ember: Jungle Sound, I love my Sensimilla, Refresh the style, és a Hősökkel írt közös szám, Az éjszaka.
Az elektronikus zenéből később átcsöppentünk a Hip-hop világába, ahol Sub Bass Monster –rel együtt énekeltük a régi nagy kedvenceket. Ezután kicsit erősebb műfajra váltottunk visszatértünk a Metal sátorba egy jó kis hajrázós Watch My Dying koncertre. Sajnos nem tudtunk végig jelen lenni, hiszen következett az est fénypontja.
Izgatott várakozás után Dexter Holland beleszólt a mikrofonba és kezdetét vette az extázis. Szinte végig tolták a Smash album számait, az Americana albumról csak pár számot játszottak. Most nem kezdek bele a számok felsorolásba, mert akkor sosem érne véget a beszámoló. Annyit mondhatok, hogy nagyon élveztem az Offspringot. A koncert alatt többször is kirázott a hideg. Bevallom most láttam, hallottam őket életemben először élőben és talán ezért éreztem így. De meg kell hagyni nagyon nagyot alakítottak a srácok. A kicsiktől a nagyokig mindenki kiabálta a szöveget, ugrált, rázta a fejét, nagyon nagy élmény volt.
Zárásként, a 4 nap elég vegyes felhozatalban bővelkedett. A rock és alternatív műfaj mellett felsorakoztak a Hip- hop műfaj képviselői is, mint pl.: Siska Finucchi, Akkezdet phiai, Hősök, Barbár fivérek, DSP, Sub Bass Monster valamint, szerepet kapott az elektronikus zene is olyan előadók által, mint, például, Shy Fx & Stamina MC, Ludmilla, Freestylers. Bár nálam nem ezek a műfajok élveztek prioritást, úgy gondolom, hogy mindenki megtalálta az érdeklődésének és szájízének megfelelő zenét, együttest és színpadot. Összességében, 1-2 együttes kivételével mindent sikerült megnéznünk, amire kíváncsiak voltunk.
A Fesztivál standjainak az árai nem okoztak meglepést, nagyjából erre számítottam, a Gyrosos srácoknak ezúton is külön köszönjük a finom t-rex húst 🙂
Jó hangulatban telt ez a 4 nap, bár a hang és fénytechnikához nem értek annyira, így laikusan annyit tudok mondani ezzel kapcsolatban, hogy nem volt rossz, szerintem nem volt vele semmi gond. Ha lesz rá lehetőségem, akkor jövőre is szívesen ellátogatok a Pannonia Fesztiválra, de egy biztos, hogy ezúttal nem fogok azon görcsölni, hogy kapunyitásra oda érjünk.
ÍRTA: Vér Anita
FOTÓK: Vér Anita
