2025. február 3. @ Budapest, Papp László Sportaréna
The great southern cashgrab. Akár ezekkel a szavakkal is illethetném a Pantera legutóbbi pár évét. Mint ismeretes, Dimebag Darrellt, a zenekar alapító gitárosát 2004. december 8-án egy őrült a színpadon lőtte le az ohioi Colombusban a Damageplan koncertjének az elején, ezután Vinnie Paul dobos pedig szintén tragikusan korai haláláig foggal-körömmel küzdött az ellen, hogy bármilyen újraalakulás legyen. A Covid miatt 2 év csúszással, de azért beindult a turnégépezet, hiszen a jogutódok megadták a lehetőséget a Pantera klasszikus felállásának még életben lévő két tagjának, hogy használhassák a nevet élő fellépések keretében. A 2023-as turné sokak szemét csípte, de azért el lehetett mondani, hogy 25 év után két koncertet is adott a Pantera hazánkban, 2005. február elején azonban már méltóbb helyen, a Papp László Sportarénában fogadhattuk a zenekart.
Sajnos logisztikai problémák miatt csak a Child Bite legvégére értem az Aréna küzdőterére, így róluk nem igazán tudok nyilatkozni, de a Power Trip kezdetére már elég sokan helyet foglaltak az ülőhelyeken és az állórészen is a keverő utánig ért a tömeg. Blake Ibanezék a körülményekhez képest azonban jöttek, láttak és pusztítottak, nagyon intenzív bő fél órát kaptunk a texasi crossover/thrash csapattól. A sors őket sem kímélte, Riley Gale énekes 2020-ban fentanil túladagolásban elhunyt, 5 év után indultak turnézni újra, az új énekesük Seth Gilmore lett. A sors furcsa fintoraként pont a Pantera elé sikerült bekerülniük, akiknek az énekesével Riley nem lett volna hajlandó együtt fellépni, Anselmo néhány félreértelmezett kijelentése miatt.
A Soul Sacrifice/Swing of the axe duo alaposan beindította a bulit, headbangelés és a pogó is elindult, nem is nagyon állt le, ahogy a texasi legények sem nagyon hagyták alább a sebességet, maximum időlegesen, hogy újra felpörgessék azt. Egyedüli hibának talán azt tudnám felhozni, hogy Seth nem mindig volt érthető és láthatóan hiányzik a koncertrutin ennyi ember előtt, rendszeresen inkább csak motyogott a mikrofonba az átvezetések helyén. Ha belejön, akkor nagyon jó lesz. Így a már említett Blake Ibanez gitárosra (nomen est omen, haha) maradt, hogy a szólózás és vokálozás mellett amolyan második frontemberként is viselkedjen. Jól ellátta a feladatát, szerintem nem nagyon volt olyan szem az arénában, ami nem szegeződött rá a koncert alatt.
A záró Manifest Decimationt leszámítva főleg a csapat újabb dolgai kerültek előtérbe, egyértelműen a második album Nightmare Logic adta a műsor gerincét, de nem nagyon láttam elégedetlenül távozó arcokat, a Power Trip negyedik magyarországi koncertje legyalult mindenkit, talán egysíkúságában volt egy kis probléma, valószínű egy másfél órás koncertjüket még én sem élveztem volna annyira, pedig nagy kedvelője vagyok a 80-as évek Bay Area metaljának, egy kicsivel nagyobb változatossággal szerintem hamar feljebb juthatnak a metal ranglétráján. Azt azért elég méltatlannak éreztem, hogy a koncert végén még fotózkodtak volna a közönséggel, hiszen nagyon-nagy tapsot kaptak, de a főzenekar technikusai egyszerűen rájuk eresztették a fekete, egész színpadot eltakaró Pantera molinót, és a koncert közben is inkább a különböző videóbejátszásokat próbálgatták a kivetítőn, nem a Power Tripet láttuk. Ilyen sanyarú az előzenekarok élete.
SETLIST:
Soul Sacrifice
Executioner’s Tax (Swing of the Axe)
Firing Squad
Hornet’s Nest
Nightmare Logic
Drown / Crucifixation
Waiting Around to Die
Manifest Decimation
Aki a felvezetőből azt hitte, hogy most nagyon lehordom a Panterát, az téved. Bár kétségkívül vannak bennem kételyek az egész dolog őszinteségéről, vagy hogy mennyire mennek még Philnek a régi témái, de ez minden hiba ellenére egy nagyon is élvezetes koncert volt, amit igazán sajnáltam volna, ha kihagyok. Nyilván ebbe belejátszott az is, hogy koromnál fogva sohasem láthattam a zenekar klasszikus felállását, de ez az este azért jóval túlmutatott a haknin, amitől előzetesen nagyon féltem. Láttam Philt a Downnal is, meg az Illegals-szel, szóval tudtam, hogy nagy csodára nem számíthatok a hangjával kapcsolatban, ehhez képest jobbára hozta a korrekt szintet, azt meg 56 éves korában nem lehet reálisan elvárni, hogy úgy nyomja a témákat, mint 22 évesen a stúdióban.
A nagyobb félelmem okai Zakk Wylde és Charlie Benante voltak, előbbi imádja széttekerni, vau-pedálozni és virgázni a dolgait, amit amúgy nagyon szeretek, de ide nem való, Charlie pedig hiába zseniális dobos és kiváló dalszerző, mégis valaki másnak a szerepébe kell helyezkednie. Az első turné videóin azért voltak bőven olyan dolgok, amikből az jött le, hogy a két új zenész nem igazán érzi még át minden pillanatban, hogy mit és hogyan kellene játszani, azzal együtt, hogy nem szentségtörés, ha valami kis egyedi ízt visznek a dalokba, de fűszerezésként, nem pedig paprikás krumplihoz akarnak epertortát keverni. A 2025-ös turné videóit nézve ez a félelmem jobbára elszállt, voltak apró bakik a Becomingban például, de az egész koncerten azt lehetett érezni, hogy itt tényleg megadják a módját a tisztelgésnek az elhunyt testvérek előtt.
A koncert kezdete előtt Dime és Vinnie Paul videói mentek a kivetítőn, de még mielőtt mindenki végletesen elérzékenyült volna, belecsaptak a New Levelbe, amit már egy emberként üvöltött az aréna. Hihetetlen jó hangulat volt, még a szerb vendégek cigizése ellenére is, végig ment a daráló, wall of death is volt, mindenki bőszen bólogatott, headbangelt. Gyakorlatilag meglepetést nem okozott a buli, igazi best of volt, csemegének én maximum a Suicide Note Pt. II-t mondanám, de a többi dalnak halálbiztos helye lenne minden Pantera válogatáson, a műsor ¾-e a Vulgar Display Of Power és Far Beyond Driven lemezekre épült. Nincs nagyon mit mondani a dalokról, mindegyik időtálló metal kasszikus, USA-tól Dél-Afrikán át Indonéziáig mindenhol egy emberként üvöltik a metalosok a sorokat. Így azért kicsit ciki is volt, amikor Phil kicsit belezavarodott a Floodsba, de hát ő sem robot, ez benne van az élőzenében, hiába énekelte el már ezerszer a dalt… Emiatt nem is kárhoztatom, a hangja is mint említettem korrekt volt, bár rengeteg visszhangot raktak a mikrofonjára a sikítozós meg rekesztősebb részeknél, a Fucking Hostile közepére már így is elfogyott a hangja, Rex Brown basszernek kellett besegítenie.
Rexről nem sok szót ejtettem eddig, ő a Pantera szürke eminenciása, aki olvasta a könyvét az tudhatja, hogy egyben a zeneileg legtanultabb tagja is, itt is kiválóan hozta az alapokat Charlie Benantével, a Floodsban pedig Zakk Wylde mellett ő is fantasztikusat játszott, illetve a vokálozásból is kivette a részét. A gyönyörű dal alatt végig mentek a videók a két elhunyt zenésztársról, durva belegondolni, hogy még mennyi kiváló dalt írhattak volna nekünk. Ha már Zakk, szerencsére nem gitározta szét a dalokat, még kis csemegéket is elrejtett, rövid időre megidézte a Throes of Rejectiont és a By Demons Be Drivent is a koncert elején, a vége felé pedig egy Domination/Hollow medley-t hallhattunk tőle.
Phil végig mezítláb nyomta, mint régen, egyébként közvetlenül konferált, megköszönte, hogy ennyien eljöttünk (nagyjából 8-9000 emberről szóltak a hírek), illetve elmorfondírozott azon, hogy vajon hányan mondhatjuk el magunkról, hogy gyakorlatilag egész életünkben Pantera rajongók voltunk. Többször megemlékezett az elhunytakról és roppant kedvesen konferálta fel (illetve utalt is rá előre) a két Attilát, Csihart a Mayhemből és Vöröst a Satyriconból (szerintem sosem jutott volna a végére, ha mindkettőjük összes zenekarát elkezdi sorolni, haha), akik a legendás Walk-ba segítettek be, Csihar Attila a frontember Phil mellett, Vörös Attila pedig Zakk Wylde oldalán vokálozott, láthatóan mindketten nagyon élvezték a szereplést, Zakk állítólag Attila videóiból is sokat tanult a Pantera dalok helyes gitározásáról. Azt a ziccert gondolom technikai lehetőségek hiányában hagyták ki, hogy közösen nyomjanak egy dalt.
A koncert gyorsan elillant, a Cowboys From Hell záró taktusai után, nagyjából 70 perc játékkal, vonult le a zenekar, de itt még vissza tudtuk őket tapsolni egy Phil részéről kissé erőtlen Fucking Hostile-ra, de utána már csak egy kis Phil féle Led Zeppelin gag maradt a Stairway To Heavennel. Sajnos nálunk kimaradt a Yesterday Don’t Mean Shit, ami elhangzott Ljubljanában az előző koncerten, így a Reinventing the Steel lemez abszolút kimaradt a műsorból.
SETLIST:
A New Level
Mouth for War
Strength Beyond Strength
Becoming
I’m Broken
Suicide Note Pt. II
5 Minutes Alone
This Love
Floods
Walk
Domination / Hollow medley
Cowboys From Hell
Fucking Hostile
Jó hangzás, pörgős dalok, megőrülő rajongók, mi kell több egy koncerthez? Egy jó formában lévő zenekar. Ezek mindegyike megvolt ezen a hétfő estén, méltó megemlékezés volt az Abbott fivérek munkásságáról. Nem hinném, hogy új lemezt kellene készíteniük, főleg nem Pantera névvel, de egy kis változtatással a turnéprogramban, még életben tarthatják ezt a formációt egy ideig.
