2023. augusztus 10-13. @ Németország, Schlotheim-Obermehler Airport
Türingia szívében található Party.san-ra már jó pár éve tervezem látogatásomat. Idén végre sikerült megtapasztalnom ezt az extrém metal dömpinget, ami az obermehleri repülőtéren kerül megszervezésre. Egy óriási színpad és egy fedett közepes méretű színpad, beton placc, rengeteg fanatikus és brutális hangulat. Ezen kívül jó sörök, finom ételek, kedves emberek és irtó kemény lineup!
A fesztivált a kisszínpadon nyitottam. Itt már korán feltűnt, de akkor még nem tudtam, hogy ebben a sátorban mindig nagyon meleg lesz, a füst gép azonnal beteríti a színpadot és légáram nem nagyon van. Az első zenekar, a Jade, számomra ismeretlen volt eddig. Első benyomás a masszív, erős hangzás, Bölzer-hez hasonló tiszta vokál elemekkel. Kifejezetten hangulatos zene, sok elemből építkezik, atmoszférikus elszállós gitár témák, változatos dob témákkal, hörgős death metalos blastes zúzás. A Jade mindössze 5 számot nyomot, de engem meggyőzött élőben. Úgy gondolom, otthoni hallgatásra is ajánlott.
A Deströyer 666 talán a legnagyobb csalódás volt. Legutóbb Bécsben láttam akkor egy nagyon vad bulit nyomtak, de ez a koncert meg sem közelítette. Gyenge hangzás bárhol álltam, rosszul időzített pirotechnika. néhány szám után nem bírtam tovább, méltatlan volt a zenekarhoz. Nem tudom, hogy emberi hiba volt-e vagy technikai probléma, de rossz élményt adott. El is indultam a Morbific bulijára. Első nagyobb fesztiválos fellépésük sok embert érdekelt, ami nem meglepő mert a fiatal finnek gyorsan nagy népszerűségre tettek szert az obszkurós death metal színtéren. Mély, belassult finn death metal, amolyan hullámvasút effektussal, olykor slam-es elemekkel.
Kis szünet után Tribulation-ből kb. 3-4 számot bírtam. Számomra az „új” stílussal az első koncert. Habár a hangzás kiváló volt és a srácok profi zenészek, a zene sajnos nem az, amivel megismertem/szerettem.
Az esti Deicide a fesztivál legjobb bulija volt. Méltó nagyszínpados koncert. A hangzás, még 100 méterről is tiszta és erős, minden riff, minden hangszer tisztán érthető, mégis egyben volt, ehhez párosult a színpadi látvány. Sokszor láttam már Deicide-t, de ez az energia kellemes meglepi volt, óriási élmény.
Az első nap utolsó bulija az Obituary volt. Pár szám után már állni sem bírtam, ezért elindultam a sátorhoz. Nagy meglepetésemre, a sátor mellett állva kiváló hangzással találkoztam. Rendkívül hosszú setlist-et nyomtak, úgy tűnt a veterán amerikaiak kitűnő formában vannak.
A második nap, cimborám ajánlásra, az egyik tervezett bandával, a két fős Spirit Possession-nel indult. Hosszas várakozás után végre kezdődött, de az élő performansz a lemezekhez képest más hatást keltett. Sokkal elementálisabb és erőteljesebb, főleg a vokálok terén. A két fős bandák mindig vagy nagyon jók vagy nagyon rosszak, de a Spirit Possession a jobbak közé tartozik minden kétség nélkül.
Kiváltképp ajánlom a háborús tematikájú metal rajongóknak a Kanonenfieber-t. Amolyan első világháborús black/death metal, diszlettel, kiöltözve (biztos nem volt melegük szövet egyenruhában) és kivetítéssel. A németek groovos riffjeit black darálások törik meg, itt ott a fesztivál díszlet ágyúiból pár lövéssel és rengeteg pirotechnikával. Kellemes meglepetés!
Az Urgehal délutáni koncertje 47 perc tiszta black metal volt. A hangzás, a setlist, a színpadkép tisztelgés Trondr Nefas előtt mind rendben volt. Teljesen autentikus és tiszteletteljes. Ebben a szezonban néhány bulit nyomtak kevés helyszínen, ezzel is fokozva az exkluzív jellegét a koncertnek. Minden a helyén volt – a setlist emléket állított Nefas előtt. Itt tapasztaltam meg az első jelentősebb, 15 perces csúszást, ami a nagy színpadnál alakult ki, így a Drowned-ból csak az utolsó számot kaptam el. Kár, mert érdekesnek tűnt, ezért látni szerettem volna. Ez az utolsó szám viszont megfogott, egy doomosabb döngölős zúzás volt, amit szeretek.
Egy 3 zenekaros szett következett eredetileg a kisszínpadon, Black Curse mocskos, sötét, de átkozottul jó koncertje. Őket kifejezetten vártam, mert még nem volt lehetőségem látni. Temérdek füst és kezdődött is a rituálé, mély gitárokkal és blasttel, és még spontán circle pit is kerekedett. Ez a banda az okkult stílus képviselője, és nem tudom mennyire tervezett volt-e, de a koncert olyan volt, mint egy rituálé, nagyon bejött, csak ajánlani tudom. Kis átszerelés követően kezdődött a Sijjin beállása. Én sajnáltam, amikor a Necros Christos megszűnt létezni, de a Sijjin felbukkanása nagy öröm volt. A sumér kultúra egyébként is a szívem csücske, de ilyen stílusban még nem prezentálták nekem. Talán a legjobb zenei elem a változatos dobok voltak, erős és feszes témák. Nagyon vártam a fellépésüket, mert még nem sikerült látnom a brigádot (pl. tavalyi Lowlanden), de végre ez is megvolt. Többet is tudtam volna hallgatni belőle, de sajnos rövid koncert volt. A Mantar lemondta koncertjét talán pont aznap, így a megüresedett nagyszínpadi helyét a Grave Miasma vette át. Az angol death metal horda így kapott pirotechnikát és jó képeket sikerült lőnöm róluk. Az egyik legerősebb koncert volt a fesztiválon. a hangzás hibátlan, az élmény maradandó. Egyébként pont a Sijjin-nel volt közös turnéjuk végállomása a 2023-as Party.san.
A fesztivál kiváló hangzását a Dying Fetus koncertje reprezentálta, ugyanis őket egészségügyi okokból VIP részlegből, oldalról néztük. A színpadkép náluk nem annyira kiemelkedő és a tömeg miatt úgyse látszott volna messziről. Egyáltalán nem rontott rajta, hogy nem volt úgymond vizuális élmény, viszont a hangzás brutálisan jó volt, mintha lemezről szólna.
A harmadik napot az Atomwinter-rel nyitottam. Jó ébresztő, oldschool zúzás. Korral csak érik, nem kopik, az évek és a rutin. Megérte bemenni, mert a már erősen őszülő énekes nagyon adta, a közönségnek is jól láthatóan tetszett, habár aki tudott, próbált bújni a nap elől.
A Spectral Wound rideg black metal-ja a tűző napfényes 30 fokban is nagy tömeget vonzott és jó okkal. A disszonáns és hideg gitárok nagyon arányos hangzása megette a közönséget – semmi sem volt elnyomva vagy túl tolva. Piros pötty a hangosítónak! Következő kötelező zenekar az amerikai Stormkeep volt. Szinte lemez hangzás a kissátorban. Az itteni hangosító is érdemel egy piros pontot, ugyanis a zenekar talán legfontosabb eleme, a szinti teljesen átjött (nincs elnyomva, nem túl hangos). Hangulatra Dissection-ös bontásokkal és díszítésekkel megspékelt atmoszférikus (kicsit groove-os) black metal sűrű pengetéses gitár témával. Erre építve a Emperor-ra vagy Windir-re emlékeztető szintitémáit, de nem kópia, tiszteletteljes hatással bír.
Endstille a másik legnagyobb csalódás. Mások nagyon nyomták, hogy ezt látni kell, mert nagyon black metal, de sosem hallgattam. Ágyúlövéssel kezdték és kapós volt. A második számtól viszont lapos maradt a koncert. Szenvtelen előadás, nagyok a szünetek a számok közt, a közönség is csak állt. Hosszú kihagyás után aktívabb kapcsolat kellett volna, de nem segített volna. Unalmas volt.
The Ruins Of Beverast volt a legfőbb ok amiért idén a Party.san mellett döntöttem. Az eddigi év legjobb bulija. A sátrat elöntötte a füst és a koncert elejét a lövészárokból néztem, mert akartam lőni pár képet; a sok fotós nem tudott mit kezdeni vele és várták, hogy legyen valami, de az első szám hosszú intrójára nem készültek. Pár perc után kimentem, hogy élvezni is lehessen a koncertet. Transzcendentális élmény volt, 4 szám, de a legjobb a Malefica volt. Amikor megismertem ez volt az első szám amire felfigyeltem és máig nagy kedvencem. Kiváló koncert, kiváló zárással.
A Kataklysm legnagyobb hibája, hogy közvetlenül a Ruins után következett (igazából már játszott, de még ment a Ruins). 20 percig a Ruins hatása alatt máshogy jött át a koncert és sokáig tartott odafigyelni, így a hosszú koncert kb. fele kimaradt. Legutóbb még a pesti Metalfest-en láttam, de ott a szörnyű hangzás miatt rossz emléket hagyott. Itt a sound bitang volt, sok ismert számmal. Egyik dalnál óriási body surf hegyekre lehettünk figyelmesek, az úgynevezett security stress test szokásuknál. Ilyenkor mindenki bodysürfre és egy pacsira invitálnak a kanadai arcok. Látványra nagyon rendben volt, sok pyro-val és felhőtetlen hangulattal.
A fesztivált az Enslaved zárta. Hosszú, karrierjüket átívelő setlistjük helyett a klasszikusokat, a Vik lemezüket játszották le teljes egészében. Nagy felkonferálás után berobbant az első szám és az óriási fényáradat beragyogta az óriási tömeget. A színpad közelébe se jutottam sajtós pass ide vagy oda, nemhogy a lövészárokba. A fáradság miatt, pár szám után a sátrak mellől hallgattuk. Buta klisé, de tényleg tudják a norvégok, hogy kell black metalt nyomni. Az egyik legjobb koncert volt a fesztiválon és méltó zárása a 3 sűrű, zúzós napnak.
A hosszúra eresztett beszámoló után nem is szaporítanám a szót, mindössze annyit mondanék: van élet Brutal Assault-on is túl, és aki unja a tömeget, jöjjön Party.san-ra! Higgyétek el megéri!
