Koncertbeszámolók

Plaga, Lepra, Niedergang – Koncertbeszámoló

2014. november 22. @ Budapest, Trafik Klub

„Végre eljött a nap!” Gondoltam magamban, s közben a jegyemet szorongattam. Annál is inkább nagyon vigyáztam rá mivel erősen levolt limitálva. A ködös estén jóval a kapunyitás ideje előtt érkeztem. Kellett egy ideig várnom a hidegben, de még most is azt gondolom, hogy megérte, nem is kicsit! Láttam is pár embert és jókedvű beszélgetést folytattak, elütve az időt a kapunyitásig. Némi várakozás után egyre több ember jelent meg a helyszín előtt. A Plaga zenészei is iszogatva, beszélgetve, nevetve jöttek-mentek a felszínen (mivel egy pincehelység volt a fellépés helye). A végén lementem én is, mert a Niedergangot is mindenképpen látni akartam. Először jártam a Trafik klubban és meg kell mondjam kellemesen csalódtam. Amikor eljutottam a színpad előtti területig, ahol volt egy pult, attól kicsit odébb a hangtechnikai rész és azon túl egy asztal, ahol árulták a merch termékeket. Na aztán a Niedergang bele is kezdett a zenébe.
Nagyon megfogott természetesen és változatlanul azt gondolom, hogy van miért tisztelnem őket. Bár azokat a számokat, amiket most előadtak, kettőt ismertem csak, de nagyon tetszett és ezúton is minden elismerésem és biztos, hogy még sokkal többet fognak ennél is nyújtani.

A Niedergang vége után felmentem rágyújtani és közben végig a Leprát vártam. Végső soron úgy is mondhatnánk, hogy miattuk mentem oda. Némi várakozás és jó pár szál cigi elszívása és egy sör megivása után visszamentem. A Lepra már javában készülődött. Az ő előadásuk már hatásosan kezdődött. Fekete kapucni és maszk volt rajtuk, valamint a gyertyák (megszokott módon antik gyertyatartóban az erősítőkön) is égtek már. Egy eléggé nyomasztó intróval kezdődött (remélem a következő lemezen is rajta lesz ez az intro) ami abból állt, hogy egy férfi és nő között nemi aktus zajlik. A nő elélvez, a férfi meg elborzadva, kétségbeesett üvöltözésbe kezd. Aztán bele is vágtak a zenélésbe. Rendkívül lenyűgözött. A frontember hangja ércesebb, karcosabb volt és volt egy-két szám amiben kántálást is hallatott. A gitáros Nebel is zseniális volt és a jól megszokott Lepra hangzást első osztályúan művelte hangszerén. A többiek is nagyon remekül teljesítettek. Cultist a dobos is precízen, de még is gyorsan és pörgősen tette a dolgát. Tavaly is ott voltam a Nargaroth előtt tartott koncertjükön és ott is jók voltak, de szerintem, most még jobbak voltak! Ami azt illeti ha bejelentették volna, hogy megduplázzák a koncertjük idejét, akkor kiálltam volna, mert még elhallgattam volna őket egy ideig. Na meg persze látványban is sokat nyújtottak. A számok közül egyedül az utolsót ismertem amivel zárták a koncertet az pedig a „Morbid Echoes Of Funeral Chants” volt az idén megjelent első nagylemezről a „Tongue Of Devil Prayers” -ről. Ez a szám egyébként egy korábbi kiadványukon is megtalálható ami 2010-ben jelent meg „Wounds Of Past Centuries” címen. Aztán sajnálattal vettem tudomásul, hogy a Lepra ennyit játszott az este folyamán, de örültem, hogy itt lehettem és hallhattam őket. Összegezve ötletes, kreatív valamint ijesztő, félelmetes, kriptikus hangulatú volt mind az előadásuk, mind a zenéjük. De ez a Lepra, és szerintem a legjobb magyar Black Metal! Egyet mondok…”Tűkön ülve várom az új albumot!”

Mindez után már nem mentem fel dohányozni, hanem előrébb mentem a színpadhoz, mert a lengyel Plaga azonnal belekezdett az előkészületekbe. Az egyik gitáros, úgy tépte a húrokat, hogy az valami elképesztő. Ez már felkeltette az érdeklődést (nem csak bennem). Aztán a készülődést befejezve a zenészek levonultak a színpadról és corpse paintben tértek vissza, majd léptek a tettek mezejére. Személy szerint bennem nagy volt az öröm, hogy a kedvenc számommal indítottak, ami nem más, mint a „Traby Zaglady cz. II”. A gitárosok nagyon odatették magukat és a dobos is remekül játszott. A basszusgitáros is rendesen dörgött a hangszerén. A frontember meg még egyszer le is jött a színpadról és a közönségben hörgött. Elismerésem nekik is, mert láthatóan örömmel játszottak nekünk magyaroknak. Ráadásul a pörgős dobokkal a zseniális gitártémák teljesen komplexek voltak. Végül az ő koncertjük is befejeződött. Aztán a Plaga lelépett a színpadról, egy részük elment lemosni magáról a festéket és az egyik gitáros az maradt a „tetthelyen” és kezdte összeszedni a hangszerét és az ahhoz kapcsolódó dolgait. Odamentem hozzá és beszéltem vele pár szót, ami nagyjából összegezve annyi volt, hogy öröm volt itt koncertezniük. Majd a mellényzsebébe  nyúlt és adott nekem egy gitárpengetőt és még rá is szorított a kezemre, hogy nyomatékosítsa, az az enyém. Majd vállba veregetett és elköszönt. Egy darabig még ott voltam, hogy lássam kiürülni a Trafik klubot mert ennek is van egy egyfajta hangulata, aztán felmentem a felszínre, még ott jó páran kivesézték az este folyamán történteket.

Ezzel együtt, hogy a Plaga is jól teljesített, azt gondolom, hogy az este folyamán a Lepra volt a legjobb! Nem elfogultság beszél belőlem, egyszerűen nekem ez a véleményem és ennyi. Nagyjából egy 10 pontos skálán az este nekem valahogy így volt:

Niedergang: 9
Lepra: 10
Plaga: 8

Végül eltűnve a köd homályában elindultam hazafelé, na és természetesen a fülhallgatót betettem a fülembe és mi más is szólt volna…?
Természetesen Lepra.

Kapcsolódó cikkek

Mgła, Lepra, Dunkelheit, Svoid – Koncertbeszámoló

Krol

LEPRA – Tongue of Devil Prayers

Golysz

Nargaroth, Witchcraft, Lepra – Koncertbeszámoló

Melciah

Denial of God, Casketgarden, Age of Agony, Lepra, Svoid, Limb for a Limb – Koncertbeszámoló

Jillian

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek