2008. július 01. Budapest, Petőfi Csarnok
A Livesound szervezésében:
A Queensrÿche Operation Mindcrime lemezét szinte mindenkinek kötelező ismerni. 1991 Augusztus 22-én itthon is előadták már egyszer az akkori, és azóta is egyetlen hazai Monsters of Rock fesztiválon, tökéletes hangzással, hibátlan zenével. Akkoriban ők kezdtek (a teltházas Népstadionban!), és igazából csak arra emlékszem, hogy az utánuk következő Mötley Crüe zeneileg szánalmas kis mikiegérré zsugorodott, főleg Vince Neil tette magát nevetségessé gyenge gyerekhangjával Geoff Tate hihetetlen energikus és tiszta éneklése után.
Azóta eltelt sok év, és a Queensrÿche folytatta a megkezdett történetet, ami az első rész végén a főszereplő börtönbe kerülésével ér véget. A második rész a kiszabadulásával és bosszújával folytatódik. Számomra mindkét lemez egyformán nagy élmény zeneileg és történetileg is, de most nézzük hogyan adta elő a zenekar forradalmi műsorát 2008-ban. Nem mellékesen az első részt 20 éve, 1988-ban adták ki lemezen. A történetet 2006-ban folytatták a második résszel, a koncerten hallható három ráadásdal pedig a 1990-ben kiadott Empire albumon jelent meg.
A kezdés időpontja „érdekesen” alakult, mert az elővételes jegyen 18 óra, a másikon és a plakáton 19, a weboldalon 20 órás kezdés volt írva. Végül attól függ mit veszünk alapul, 2-3 órás késéssel 22 óra után kezdődött a koncert. Messze nem volt teltház, de ha erre nem jönnek el az emberek akkor semmire, hol van már a teltházas Népstadion? A késés oka csak pletykaszinten terjedt, állítólag a zenekart vagy a stábot a Romániába való belépéskor/kilépéskor a határon tartották fel illetve inzultálták (is). Az igaz, hogy a kamionok a cuccal kb. 8 körül értek a Petőfi Csarnokhoz. Ehhez képest hamar összedobták a színpadot.
Nem csak hamar összedobták, hanem az első hangtól tökéletes lemezminőségű hangzásban volt részünk, ami bizonyos Pecsás koncertekre gondolva nem kis dolog. Az első pár sorban volt az ének lekeverve, de ezt hamar megoldották. A késéssel kapcsolatos bonyodalmak kevésbé látszottak a zenekaron, bár meg kell mondjam, Geoff Tate akkora energiával énekelt, hogy a többieknek esélyük sem volt arra hogy a nyomába érjenek.
Hallhattuk láthattuk a történet első és második felét nagyon rövid szünettel, valamit három ráadásdalt az Empire lemezről. Az hogy a dalok jól szóltak az egy dolog, de Geoff Tate ilyen éneklés mellett színészkedett is, az hitetlen volt számomra. El is könyveltem, hogy ez az énekes egy UFÓ akit titkos csatornákon táplálnak valamiféle metálzenére ösztönző energiával. Nem számított mit kellett kiénekelni, mennyire volt meleg, mennyire izzadt, milyen lehetetlen ruhákba kellett bújnia éppen, Tate tökéletesen énekelt.
A show színházi látvány részében meglehetősen sok mellékszereplő volt, akiket most nem sorolnék fel. Zeneileg csak Pamela Moore énekesnő tett hozzá az anyaghoz pont úgy és pont annyit amennyire szükség volt. Remek látvány, egyszerű megoldások tették a műsort még élvezhetőbbé. A háttérben a kivetítő pontosan követte és szinte erősítette a zenében hallható eseményeket. A koncert színházi részéről nem szívesen írok kritikát mert nemrég láttam az igen gyenge és unalmas Vámpírok Bálját (ami tudom inkább színház mint zene, de ehhez képest az színháznak is gyenge volt), ezek után a Queensrÿche show színházi része a mennyország volt, de kicsit sok volt nekem a militáns akció, a fegyverrel hadonászás, a szenvedés kifejezése, és volt egy kevés politikai marketing is (amihez innen nézve a világot nem sok közünk van). De ez csak kötekedés hogy akik lemaradtak ne sajnálják annyira :). A színpadon nem volt se kontroll láda, se gitáralap, semmi ami a helyet foglalta volna. Így még érthetetlenebb, mit tudnak amit a többiek nem, amivel végül így megoldották a hibátlan hangzást.
Mint említettem Geoff Tate iszonyatos energiái mellett nincs az a gitáros aki labdába rúghatna, de meg kell említeni a többieket is, hiszen nélkülük a színházat meg lehetett volna rendezni, de a koncertet nem. Scott Rockenfield dobos egy óriási állványos/láncos dobfelszerelést ütött. Minden rendben volt vele, de sajnos a koncert közben az egyik lábdobból kifordult a mikrofon, és a technikusok a helyén maradt jó mikrofont igazgatták így ez a probléma nem oldódott meg de aki nem látta az lehet nem is hallotta az ebből eredő problémát. A két gitáros Michael Wilton és Mike Stone valamint Eddie Jackson basszusgitáros nem csak Geoff Tate mellett játszott szolidan, hanem az első Mindcrime DVD-n látható mozgásukhoz képest is visszavettek. Igaz kisebb színpad, kapkodás (fáradtság, rosszkedv) a késés miatt, és ne felejtsük el a színházi előadás jelentőségét, most ők még mellékszereplőként sem vettek ebben részt, a zenekari árokban lett volna a helyük :). Egyikük annyiban járult hozzá a show látványához, hogy gázálarcban (méhészálarcban? 🙂 kezdte a koncertet, majd ezen a meleg miatt könnyített, gondolom szabadtérre találta ki eredetileg.
A ráadásdalokban Tate elhagyta a színészkedést, fejmikrofon helyett rendes mikrofont ragadott, letette a szinte állandósult színházi kellékpisztolyt, és látszólag kicsit felszabadultabban adtak elő három olyan slágert, (mint Jet City Woman, Empire) amiben végre nem volt sok dolga: a közönség énekelt helyette. A zenekar láthatóan megkönnyebbült ennek láttán-hallatán, óriási feszültség lehet hetente többször előadni egy ekkora erőfeszítést igénylő műsort. Azt hiszem, a zenekar, de főleg Tate a ráadásdalokban már pihent :). Mi, a közönség, minimum ennyivel hozzá kellett járulnunk ehhez, így legalább megmutattuk, 2-3000 magyar emberben is van összesen annyi energia, mint Geoff Tate énekesben :).
A koncert egyik nagy tanúsága az, hogy a Pecsában, nyáron, dögmelegben, az ott felszerelt hangcuccon úgy lehet zeneileg és látvány szempontjából is tökéletes metálkoncertet rendezni, hogy nincs elég idő az összeszerelése egy négyórás fennakadás miatt. Azt hiszem innentől minden rosszul sikerült Pecsás koncertért csak a zenészeket esetleg a technikust, de nem a technikát lehet okolni.
Kétségtelen, hogyha az Iron Maiden nem űbereli valamivel Augusztus 12-én ezt a koncertet, netán eső lesz, vagy nem sikerül tökéletesre állítani a hangzást, akkor ez volt az év koncertje. Az erről a turnéról beszerezhető DVD-n kicsit több a showelem (kisdobosok a bevonulásnál, kicsit több látvány és szereplő) de azt hiszem adott körülmények között olyat kaptunk zenében, hangzásban, és látványban amit nem hiszünk el ha csak elmesélik.
Geoff Tate – vocals
Michael Wilton – guitars
Mike Stone – guitars
Eddie Jackson – bass
Scott Rockenfield – drums
Képgaléria: klikk