Quo Vadis, K3 – Koncertbeszámoló

2010. május 08. @ Budapest, Rocktogon

Survivor Of The Fittest Tour

Idén már nem először tapasztalom, hogy döbbenten, tágra nyílt szemekkel lesem a flyereket. Egyfelől mert szinte soha nem látott minőségi, különleges, már-már egzotikumnak számító bandák egész hada menetel felénk útjuk során, másrészről pedig a helyszíneket elnézve mindig felmerül bennem a kérdés: tényleg csak ennyien kíváncsiak rájuk? Dettó ugyanez a helyzet állt fenn a Quo Vadis esetében is, akik európai miniturnéjuk során tévedtek Budapestre. A klubhoz érkezvén már tényleg magam sem tudtam eldönteni, hogy sírjak-e vagy nevessek, ám mint utóbb kiderült, előbbire nem sok okom lett volna, hiszen az elkeserítően kevés érdeklődő dacára egy félelmetesen profi műsorral kedveskedett magyar közönségének a kanadai ötösfogat.

Egyébként ha csak a saját önös érdekeimet veszem figyelembe, ennél jobban nem is alakulhattak volna a dolgok, mivel amellett, hogy nem kellett GPS használatához folyamodnom a Rocktogon lokalizálásához, a magam részéről sokkal jobban kedvelem az efféle minimál létszámú, családias hangulatú koncerteket, mint a nagy tömeges survivor harcot.

Időközben – a garantált kényelem biztos tudatában – próbáltam összekaparászni mindazon kevéske ismeretemet, amit az eseményt megelőző napokban a K3 zenekarról szereztem. A rövid memóriagyakorlatot követően máris hangszert ragadt a Kállai János vezette hazai trió, akikben már az első perctől fogva egy felettébb szimpatikus társaságot ismerhetett meg a közönség. Zenéjükről tudni kell, hogy tisztán instrumentális cuccot tolnak, ami miatt eleinte kicsit idegenkedtem is a csapattól, de a színpadon nyújtott teljesítményük láttán gyorsan sikerült felülemelkednem a kezdeti kétségeken. A szolid, bólogatós riffek mellett voltak itt ügyesen kimunkált, igényes szólók, lazulós pengetések, de kimondottan súlyos, zúzós megmozdulások is, egyszóval egy igazán érdekes, változatos produkciónak lehettünk szem- és fültanúi. Ahogy láttam, a srácok a hazai és határon túli szaksajtóban is kimondottan jó kritikákat kapnak, és valóban, semmi arcoskodás, csak szimplán zene, semmi más.

A bő félórás átmozgató edzés után minden szempár a háttérben kifeszített Defiant Imagination borítóját ábrázoló zászlóra szegeződött, miközben Quo Vadis-ék szép lassan elkezdtek felszállingózni az emelvényre. Néhány perc elteltével már Bart Frydrychowicz üvöltötte képünkbe a “Come on, Budapest!” vezényszavakat, mellyel több, mint egy órás fékezhetetlen technikás őrület vette kezdetét. A deszkákon kialakult tumultus bár sok teret nem hagyott a zenekarnak, így is minden tag rendkívüli intenzitással csapott a húrok közé és a zsebkendőnyi terület ellenére egészségesen ment a hajlóba is. Matthew Sweeney továbbá kiváló frontembernek bizonyult, igazán közvetlen módon viselkedett, nem egyszer a közönség soraiban zúzott a fanokkal, emellett a dalokat is nagy lelkesedéssel konferálta fel. A setlistet illetően, elsősorban természetesen a Defiant albumot erőltették, de megtornáztattak néhány régebbi tételt az ezredfordulós Day Into Night és a ’96-os Forever… c. lemezekről is.

A legnagyobbat persze a legutóbbi anyag dalai szóltak, egyebek mellett erről hallhattuk a kegyetlen ütős Silence Calls The Storm-ot, az In Contempt-et, a Break The Cycle-t, a Fate’s Descent-et és természetesen a Dead Man’s Diary sem maradhatott ki a sorból. A jobbnál jobb nóták közepette fel sem tűnt, hogy a játékidő lassan egy óra fölé rúg, ám az idő sajnos hamar elrepült, és noha a show végére a publikum már a lelkét is kilehelte az izzadságtól tökig vizes ruhájában, kizárt dolog volt, hogy szó nélkül hagyjuk távozni a srácokat és Roxanne kisasszonyt. Mindnyájunk nagy örömére sikerrel járt a visszataps, az újabb levonulással azonban még mindig nem csillapodtak a kedélyek, a szüntelen noszogatás hatására Bart-ék még egy opuszt bevállaltak a kedvünkért. Eszméletlenül jó hangulatú koncert volt, minden elismerésem a csapaté, amiért az egész szettet úgy tolták el, mintha a Wacken nagyszínpadának többszázezres nézőserege előtt játszanának főműsoridőben.

Új nagylemezt idén év végére ígér a gárda, bár mint említették, a kiadási procedúra miatt az európai megjelenés könnyen átcsúszhat 2011 elejére. Én mindenesetre tűkön ülve várom az új cuccot, akárcsak következő magyarországi látogatásukat. Gyanítom, az sem lesz egy hétköznapi élmény.

Kapcsolódó cikkek

Richie Kotzen, K3 – Koncertbeszámoló

Cosmicantagonist

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár