Rage, Edenbridge, Freakozaks – Koncertbeszámoló

2008. április 13. @ Budapest, Wigwam

CARVED IN THE ROAD TOUR 2008

Negyed nyolc előtt érkeztem az esti buli színhelyéül szolgáló Wigwamhoz, ahol csak pár ember lézengett. A gyors bejutás után konstatáltam, hogy benn sincsenek sokkal többen a koncertre várakozó rockerek, pedig jónak ígérkezett az este, az orosz Freakozaks progresszív metalja, az osztrák Edenbridge és a német power metal trió, a Rage meglehetősen érdekes és változatos műsorral kecsegtetett.

Fél 8 után kezdődött a Freakozaks bulija, meglehetősen gyér érdeklődés mellett. A küzdőtéren kb 30 embert állt, ők is inkább a keverő körül csoportosultak, nem igazán mozgatta át a fiatal orosz banda a jelenlévőket. A zenéjüket progresszív metalként aposztrofálják, nem is volt nagyon rossz, amit műveltek, de nekem a három héttel ezelőtti Pagan’s Mind buli sokkal jobban bejött a műfajból.

A körülbelül félórás blokk végén szinte taps nélkül vonultak le, a magyar közönséget nem sikerült megnyerniük.
Gyors árlapnézegetés után tudatosodott, hogy ez a hely sem lett olcsóbb, viszont a merchandise pultnál jobbnál-jobb cuccokat vehetett az egyszerű halandó. A szokásos póló, cd, felvarró triumvirátuson kívül lehetett venni Victor Smolski pengetőt és André Hilgers dobverőket is!

Rövid átszerelés után színpadra lépett az osztrák Edenbridge, akik először jártak hazánkban. 50 perc alatt szemezgettek munkásságuk régebbi korszakából és a hamarosan megjelenő MyEarthDream lemezről egyaránt. A felduzzadt közönség itt már lelkesebb volt, néhány ember veszett headbangelésbe is kezdett a sógorok zenéjét hallva. Háromnegyed órás műsorukat becsülettel elnyomták, azonban érezhető volt, hogy ide az emberek elsősorban a Rage miatt jöttek. A koncertek után a banda tagjai kijöttek és fényképezkedtek a közönség tagjaival, aláírtak minden elképzelhető hülyeséget is. Reméljük, hogy látjuk még őket hazai színpadon. Setlist: Remember me, Wild chase, Shine, Evermore, Undiscovered Land, Fallen From Grace, MyEarthDream.

Háromnegyed 10-kor végre színpadra lépett a német Rage az új lemez nagyszerű nyitódalával, a Carved In Stone-nal. Egyből be is indult rá a párszáz fős közönség és a lelkesedés a koncert végéig kitartott. A zenészek nem egyszer igen meghatódva és a sikerben fürödve hallgatták a közönség óriási tetszésnyilvánítását. Látszott rajtuk, hogy tényleg élvezik ezt a wigwamos bulit. André Hilgers csatlakozásával sem csökkent a banda színpadi intenzítása, és mivel az új dobos régi Rage rajongó előkerült néhány igazán különleges csemege, pl: One More Time vagy a The Missing Linkről a Refuge. Azonban a buli igazi különlegességét a gyönyörű Jen Majuraval közösen előadott Lord Of The Flies és Dies Irae volt. Különösen utóbbi okozott libabőröket. A Rage színpadi teljesítménye mindig megbízható, most sem volt másként, Victor Smolski továbbra is nagyszerű gitáros, az alapító Peavy Wagner pedig a basszusozás mellett jól hozta a sajátos énektémáit. Három éven belül ötödször láttam őket, de még most is tudtak újat mutatni. Victor új szólót írt a turnéra, amibe később a zenekar is csatlakozott, majd az egész átcsapott a Downba. Egyedüli negatívumként a medley-k nagy ellenségeként csak az egyvelegként eljátszott Don”t Fear The Winter és Higher Than The Sky “Rage-slágereket” tudnám kiemelni. Ezek a dalok igazán megérdemelnék, hogy teljes hosszukban hangozzanak el, ráadásul igazi közönségkedvencekről van szó, amire mindig nagy beindulás szokott lenni. Ez egy öngól volt a meglátásom szerint, valamint a Manitu bocskorában is elhangzó Straight To Hell koncertzáró mivolta is megkérdőjelezhető.

Sokkal jobb számaik vannak ennél, néhányan nem is értették, hogy utána elbúcsúzott a zenekar. Setlist: Carved In Stone, Drop Dead, Under Control, Soundchaser, Days Of December, Refuge, Lord Of The Flies, Dies Irae, One More Time, Lost In The Void, No Regrets, Victor Smolski szóló, Down, Set This World On Fire, Medley: Long Hard Road / Higher Than The Sky / Don”t Fear The Winter / Long Hard Road, Open My Grave, Straight To Hell

Összességében egy nagyon jó koncertet láthattunk szinte napra pontosan két évvel a legutóbbi budapesti Rage buli után, számomra a zenekar megunhatatlan, remélem nem fogy el az új dobos érkezésével kapott lendület és még sokáig szórakoztatnak minket nagyszerű power metaljukkal. Aki nem volt ott, az nagyon sajnálhatja, a párszáz Rage fanatikusnak pedig úgyis örök élmény maradt a buli. Adalékul még annyi, hogy a koncert után a Rage gitárosa, Victor Smolski kijött dedikálni és fényképezkedni a rajongókkal, erről is példát vehetne sok zenekar!

Kapcsolódó cikkek

Rage – Megújult tagsággal és friss lemezzel tér vissza a német zenekar

NorthWar

KME videók: Usurpress, Zeit, Insanity Reigns Supreme, Rage, Wolf Hoffmann, Sunburst, Harakiri For The Sky, Needless

NorthWar

KME videók: Castle, Rage, Sorcerer, Nuisible, Kambrium, King Satan, Aktaion, Despised Icon, Locrian

NorthWar

KME videók: Centinex, Drakum, High Fighter, Rage, I Am Noah, Meridian, Words That Burn, Souls Of Diotima, Kissin’ Dynamite, Izegrim, Flotsam And Jetsam

NorthWar

KME videók: Nekrarchon, Apotheus, Spiritual Beggars, Endemise, Kadavar, Rebaelliun, HateviruS, Rage

NorthWar

KME videók: Avantasia, Motus Tenebrae, Votum, Idol Of A Broken Mind, Necrosavant etc.

NorthWar

A Rage bejelenti új felállását!

NorthWar

Rage – Bejelentik a felállásuk változását!

NorthWar

Rage, Lion Twin, Tri State Corner – Koncertbeszámoló

Darkjedi

Rage – Hamarosan megkezdi a “30 years of RAGE anniversary tour 2014” turnéját a zenekar!

NorthWar

Hot News: Rage – »The Soundchaser Archives« out now!

NorthWar

Hot News: Rage – »30 years of Rage anniversary tour 2014« announced!

NorthWar

Rage – »The Soundchaser Archives« video-interview released

NorthWar

Hot News: Rage – release lyric-video for ‘Anybody Home?’

NorthWar

Hot News: Rage – More info about »The Soundchaser Archives«!

NorthWar

Hot News: Rage – More details about »The Soundchaser Archives« revealed!

NorthWar

Hot News: Rage – »The Soundchaser Archives« 30th anniversary 2-CD/DVD out in May!

NorthWar

RAGE – 21

Dehumanizer

Hot News: Rage – New Videoclip Online!

NorthWar

Hot News: Rage – Video Premiere And Special Feature On German TV!

NorthWar

Hot News – Rage: Studio Trailer For “21” And New Tourdates!

NorthWar

Hot News – Rage: Details On The New Album “21“!

NorthWar

Hot News – Rage: Studio Report Online!

NorthWar

Hot News – Rage: First Information On The New Album

NorthWar

EDENBRIDGE – Solitaire

Southpeace

Rage, Jaded Heart, Seven – Koncertbeszámoló

Darkjedi

EDENBRIDGE – My Earth Dream

Southpeace

Szólj hozzá!