2023. július 11. @ Budapest, Puskás Aréna
Bár nem vagyok fanatikus rajongója a német Rammstein zenekarnak, mégis bakancslistán volt nálam, hogy megnézzem őket élőben. Ez a banda ugyanis nem csak a polgárpukkasztó szövegeiről és klipjeiről híres, hanem a fantasztikusan látványos és élvezetes koncertjeiről is. Persze nem csak emiatt vonzott a dolog, mert természetesen a zenéjüket is kedvelem, néhány számukat pedig kifejezetten szeretem. Manapság sajnos főleg Till Lindemann frontember szexbotrányai által kerültek reflektorfénybe, de ez engem különösebben nem érdekel, és nem is kívánok véleményt alkotni az esettel kapcsolatban. Annak viszont nagyon örülök, hogy ez a kellemetlen affér nem húzta keresztül a turnét, így 12 év után végre ismét hazánkba látogathattak, és ezzel realizálódott a várva várt esemény. Szerencsére az elmúlt héten már a koncert utáni pozitív visszajelzésektől és dicsérő szavak tömkelegétől volt hangos a média, amihez hozzá kell tennem, hogy egyáltalán nem alaptalanul! Nem rémlik, hogy bárkitől rosszat hallottam volna róla, illetve azt sem hinném, hogy ezek után tudok majd bármi olyat írni erről, amit korábban még nem fogalmazott meg előttem valaki. Szóval csatlakoznom kell a magasztalók táborához, mert igazából én is csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a produkcióról. A hangulat, a zenei teljesítmény, a hangzás, a setlist, a koncepció és a lebonyolítás, egyszóval minden rendben volt! Ráadásul nyugodtan kijelenthetjük, hogy itt már nem is csupán egy szimpla koncertről van szó, hanem egy gigantikus showműsorról, amiben a zene mellett az előadás és a látványtechnika is lényeges szerepet tölt be. Őszintén szólva nehezen tudom elképzelni, hogy bárki elégedetlenül távozott, aki jelen volt és átélte ezt az élményt, pedig mindkét este teltházas volt a stadion, ami nagyjából százezer embert jelent!
A rendezvénynek helyet biztosító Puskás Arénában korábban még nem jártam, de szerintem kitűnő választásnak bizonyolt, nekem személy szerint sokkal jobban tetszett, mint a Papp László. Kb. 19 óra magasságában érkeztem autóval, és talán mondanom sem kell, hogy nem volt egyszerű még parkolóhelyet találni sem. Hatalmas volt a tömeg az egész környéken! Ennek ellenére a bejutás elég simán megtörtént, semmilyen kellemetlenséget nem tapasztaltam ezzel kapcsolatban. Egyúttal szeretném megdicsérni a szervezést is, mert az épületen kívül és belül is nagyon jól megoldottak mindent. Egyszerű volt a közlekedés, praktikus az elrendezés, és nem voltak bosszantóan nagy sorok sem a büféknél, sem a wc-knél, meg igazából sehol, legalábbis mikor én arra jártam. Merch is volt több helyen is, az udvarra kihelyezett bódékban és a benti folyosókon lévő pultokban egyaránt megtalálhatók voltak a zenekaros ruházatok és kiegészítők, amihez így viszonylag könnyen hozzá lehetett jutni. Ezekre csak egy futó pillantást vetettem, de ahogy láttam, a választék elég szélesnek tűnt, ugyanakkor az árak sem voltak irreálisan elszállva.
Mire megérkeztem, a kisszínpadon, azaz a küzdőtéren középtájt felállított négyzet alapú emelvényen már játszott az estén előzenekarként jelenlévő Abélard. Ez a számomra eddig ismeretlen duó két francia hölgyből áll, akik Rammstein számokat játszottak zongorán, instrumentális formában. A csendtől éppen jobb volt, míg az emberek szép lassan elfoglalták a helyüket a tömegben és lelátókon, vagy épp a sörpultoknál hangolódtak, de úgy gondolom, hogy sok mindenről az sem maradt le, aki később érkezett, mert szerintem ez a produkció simán kihagyható volt. Tény, hogy szépen játszottak, de egy kicsit unalmas volt, ezért túl nagy élményt számomra nem nyújtott.
A szünetben csatlakoztam néhány régi barátomhoz, akikkel a kisszínpad mellett beszélgetve múlattuk az időt, mielőtt a Rammstein elkezdte a műsort. Ez korántsem volt a legideálisabb hely, mert a színpad még viszonylag messze volt, ráadásul az előttem állók miatt a rálátás sem volt igazán jó. Előrébb viszont ekkor már elég sűrű volt a tömeg, a tolakodást pedig ezúttal sem vállaltam, ezért egyelőre maradtam itt.
Bő félóra várakozás után, nagyjából fél kilenc előtt pár perccel a banda tagjai végre elfoglalták helyüket a hatalmas méretű színpadon, és a Rammlied masszív riffjeivel elkezdődött a show. Hangerőben nem volt hiány, elég komolyan megdörrentek a hangfalak, és szerencsére úgy tűnt, hogy a hangzással sem lesz különösebb probléma, mert viszonylag tisztán szólt. Talán a dob helyenként túl hangos volt, rendesen döngette a mellkasomat. Egy darabig elbólogattam rá a tömegben, de elég hamar meghoztam azt a döntést, hogy a kényelem és az akadálymentes kilátás érdekében inkább felvonulok a lelátóra, és ülve folytatom. Ezután a Links 2-3-4 következett, majd a Bestrafe Mich, a Giftig és a Sehnsucht. Mivel ezek a dalok nem tartoznak kimondottan a kedvenceim közé, és az igazán fergeteges hangulat is még csak kibontakozófélben volt, ez idő alatt csaptam egy felderítő kört az első szinten, hogy megnézzem, honnan lenne a legjobb a kilátás és a hangzás a továbbiakban. A lehetőségeket azonban jócskán lekorlátozta, hogy az állójeggyel a színpaddal szemben lévő ülőhelyekre nem engedtek be, ezért maradt a két oldal. Azt viszont megállapítottam közben, hogy gyakorlatilag mindegy, hogy hol vagyok, mert mindenhol jól szólt. Sőt, még teljesen szélen, a színpad vonalában is tökéletesen élvezhetőnek találtam, ráadásul az oldalsó kivetítők ott voltak legközelebb, ezért onnan volt a legjobban látható, hogy mi zajlik elől. A program világos felében (úgy értem: még sötétedés előtt) felcsendült még az egyik nagy kedvencem, a Mein Herz Brennt is, amire jóformán még ülve is headbangeltem, illetve a lassabb, de igen hatásos Zeit és a Puppe. Utóbbihoz egy látványos színpadi jelenet is társult, mégpedig egy lángoló óriás-babakocsi. Sajnos ahhoz viszont nem voltam elég közel, hogy jól láthassam, mi történik pontosan a színpadon, és ebben még a keskeny, álló helyzetű kivetítők sem segítettek eléggé. Ha muszáj lenne valami negatívumot is mondanom, akkor elsősorban biztosan ezt említeném meg, mert a nem túl szerencsés függőleges beállítás miatt nem kaptunk igazán átlátható közeli képeket a színpadról, amik ráadásul még erősen effektezve is voltak, ez pedig még inkább zavarta, vagy egyenesen gátolta azt.
A két rájátszással együtt összesen 21 tételből álló setlist természetesen egy kiváló best of válogatás volt, amibe nehéz lenne belekötni, bár számomra azért két-három cserével lett volna teljesen tökéletes. Feltételezhetően a botrányok következményeként kikerült a programból a Pussy és a hírhedt péniszágyús produkció, nekem viszont leginkább a Mutter hiányzott, de szívesen fogadtam volna mondjuk az új lemez nagyszerű nyitó nótáját, az Armee der Tristen-t is, vagy akár a Rosenrot címadóját. Utóbbi albumról mellesleg egyetlen számot sem játszottak, de ezt nem negatívumként mondom. A Mutter és a Sensucht lemezeket ellenben 4-4 dal is képviselte, mint ahogyan a 10 év szünet után kiadott két legutóbbit is, ami egyáltalán nem baj, mert szerintem mindkettő nagyon jól sikerült, és remek slágerek hallhatók rajtuk.
A sötétedés beálltával a látvány is hatványozottan erősebb lett. Nem mintha előtte nem lett volna élvezetes, de nyilván a fények sötétben sokkal jobban tudnak érvényesülni. A Deutschland két verzióban is szerepelt egymás után. Először Richard Kruspe gitáros instrumentális elektronikus remixét hallhattuk, majd az eredetit. Előbbi ugyan egy kicsit kilóg a sorból, mégis tökéletesen beleillett a műsorba, és igazán különleges közjátékként szolgált. Nem csak zeneileg, hanem vizuálisan is, mert közben világító pálcikaemberek táncikáltak a színpadon, ami szerintem egy roppant kellemes színfoltja volt az estének. Szintén örömmel fogadtam a meglehetősen populáris Radio-t is, amire már jóformán táncolni is lehetne. Én nagyon szeretem ezt a dalt, és jól működött élőben is. A Mein Teil közben pedig egy komoly színpadi produkciót láthattunk: Christian „Flake” Lorenz billentíűs egy hatalmas üstbe bújva bohóckodott, miközben Lindemann egy lángszóróval több ízben keményen alápörkölt. Felettébb látványos és szórakoztató jelenet volt! Nem tudom, mekkora hőnek volt ott Flake kitéve, de biztosan durva lehetett, mert hatalmas lángokat kapott maga köré! Én egyébként nagyon bírom a palit, kifejezetten mókás karakter. Aztán jött a Du Hast és a Sonne, és egyre inkább előtérbe került a brutálisan hatásos pirotechnika is. Hatalmas lángokat lőttek fel a színpadon és a küzdőtéren elhelyezett állványokról egyaránt, ami az egész arénát narancs színbe borította! Eszméletlen volt, amit ezek az óriási lángcsóvák produkáltak, még a lelátókon is érezni lehetett a perzselő meleget, amiket leadtak! Ez a rendkívül emlékezetes dal zárta az alapszakaszt, de láthatóan senki nem gondolta, hogy ezzel véget is ért a koncert. Aki pedig utánanézett az előző koncertek setlist-jének, az pontosan tudhatta, hogy ezután még kétszer is visszajönnek. A rövid szünetben a közönség sorait vették célba az operatőrök, és ezt láthattuk a kivetítőkön pár másodperces részletekben. Remek ötlet volt, mert nagyon élvezték, és ezzel áthidalták az üresjáratot.
Az első rájátszás a lírai hangvételű Engel piano verziójával indult, amit a kisszínpadon adtak elő az Abélard közreműködésével. Ehhez viszont kiválóan passzolt a lányok játéka, nagyon kellemes zenei aláfestésként szolgált. Közben a lelátókon ezrével jelentek meg a mobiltelefonokon bekapcsolt világítás fényei, rendkívül varázslatos atmoszférát teremtve az aránéban. A dal végén a zenekar tagjai gumicsónakokba ültek, majd a közönség feje felett „eveztek” át a nagyszínpadra, amit közben csodálatos zongorajáték kísért. Ezután az Auslander következett, majd a Du riechst so gut, végül ismét egy ballada, mégpedig az Ohne Dich zárta a sort. Utóbbinak kifejezetten örültem, mert szeretem a dalt, és szerintem itt is remekül működött.
A program utolsó szakaszára nem kisebb slágereket tartogattak, mint a Rammstein és a Ich Will. Ekkor már én sem bírtam a fenekemen maradni, le kellett mennem a küzdőtérre egy kicsit megmozgatni a testem és a nyakam. Mondanom sem kell, a hangulat ott is überkirály volt, ezért még józanul is teljesen el tudtam engedni magam egy jó kis léggitározós headbangelésre a jóformán extázisban lévő rajongók között. El se tudom képzelni, milyen lehetett ezt az első sorokból átélni, mert még leghátul is óriási élmény volt! A koncert utolsó nótáját az Adieu jelentette, ami szerintem kiváló választás záró tételnek, és ez most be is bizonyosodott. Természetesen ezt is heves pirotechnika támogatta. A legvégén még Lindemann „hátizsákja” is óriási lángcsóvákat lövellt minden irányba, mi pedig kaptunk közben egy óriási konfettizáport is, ami az egész nézőteret beborította. Nehéz szavakban kifejezni ezt az élményt, egyszerűen elképesztő volt! Őszintén mondom, még most is libabőrös vagyok, ahogy visszagondolok rá!
Megpróbálom tömören összefoglalni, hogy is állt össze ez a monumentális show: precízen és tudatosan megtervezett koncepció, profi szervezés és lebonyolítás, igényes díszletek és kellékek, szórakoztató előadás, ámulatba ejtő látványtechnika, a végeredmény pedig fenomenális hangulat! És mielőtt bárki azt hinné, hogy mindez elegendő lenne, ne felejtsük a lényeget: a remekül megírt dalokat és a zenekar kifogástalan játékát! Bár Lindemann-on már erősen látszódnak az öregedés jelei, ez a teljesítményén szerencsére nem érződött. Tisztességgel odatette magát, és még ha nem is volt minden pillanatban teljesen tökéletes, szerintem semmilyen panasz nem érheti, mert nem semmi, amit művelt, és nem mellékesen szépen is énekelt. Ilyen egy igazi profi sztárzenekar, le a kalappal előttük!
Nem akarok túlzásokba esni a dicsérő szavakkal, de nem emlékszem, hogy láttam volna már ettől fantasztikusabb koncertet! Bármikor megnézném újra! Nagyon bízom benne, hogy nyílik majd még lehetőség erre a jövőben, és nem kell újabb 12 évet várni a következő koncertre, mert sajnos annyit már nem biztos, hogy megél a banda ilyen formában. Örülök, hogy átélhettem ezt, köszönöm!
Setlist:
Rammlied
Links 2-3-4
Bestrafe mich
Giftig
Sehnsucht
Mein Herz brennt
Puppe
Angst
Zeit
Deutschland (Remix by Richard Z. Kruspe)
Deutschland
Radio
Mein Teil
Du hast
Sonne
Engel (with Abélard) (Piano-version; performed on B-Stage)
Ausländer
Du riechst so gut
Ohne dich
Rammstein
Ich will
Adieu
