Koncertbeszámolók

Rockmaraton Előparty I. – Koncertbeszámoló

2011. március 26. @ Pécs, Zion

Ez is megtörtént! Az idén minden eddiginél nagyszerűbb felhozatallal jelentkező, nagy sikerű pécsi Rockmaraton első hivatalos felvezető rendezvényén is részt vehettünk. Igaz, koncertre sikerült jól megbetegednem, de úgy tűnik, ezzel nem voltam egyedül, hiszen az első fellépő, a Szabadesés koncertje betegség miatt elmaradt. Ezt valahogy a közönség nagy része meg is érezte, hiszen alig páran szállingóztak abban az egy fennmaradó órában.

A (hivatalosan) második fellépőnek, a Heves megyei modern metalos Holtidőnek jól jött a plusz idő a hangolásra, hiszen csak a dob hangzását fél órán át csiszolgatták, majd két teljes számot lenyomtak beállás gyanánt. Bár ezt a bandát nem ismertem korábban, sejtéseim voltak, hogy a zenéjük nem az én műfajom igazán. Ez így is van, viszont ettől függetlenül nagyon tehetségesek és jó bulit adtak. Igazán átérezték, agresszióval töltötték meg zúzós zenéjüket és semmivel sem nyomtak szerényebb koncertet az alig 20-30 fős közönség előtt, mint több száz ember előtt toltak volna. (Sőt, koncert elején nem volt 10 ember sem a teremben.) A korán érkezők hallhatták a Ne mérgezd meg; a Ha megkapom a kegyed, a C’est la vie, vagy éppen a Táplálj még című nótákat. Bár, mint írtam is, nem az én stílusom igazán a zenekar, el kell ismernem, nagyon ütős, zúzós bulit adtak és a dobjátékuk valami fantasztikus volt.

Bár a Holtidő pontban 7-kor kezdett és nem volt negyven perces a bulijuk, a másodiknak fellépő szombathelyi szimfonikus black metalban utazó Sear Bliss nagyjából húsz percet késett. A szűkebb pátriámból induló, mára európai hírű banda koncertjére már komolyabb érdeklődő verődött össze. Az intró után be is indult az élet a közönség körében. Az olyan nagyszerű dalokra, mint a Birth of Eternity; a korai Far above the Trees vagy épp a The Venomous Grace, elég nagy pogó alakult ki és a léggitárokat is beizzították a fanatikusok. Meglepően jól szólt a trombita is, bár talán célszerű lenne egy önálló billentyűst alkalmazniuk, hiszen koncerten a trombitás Bruszel Balázs nyomja a billentyűket is (lemezeken pedig az énekes-basszer, Nagy András). A késésnek „köszönhetően” sajnos valamivel rövidebb műsort kellett adniuk, mint tervezték, de a bulira a közönségkedvenc klipnótával, a Two Worlds Collide-dal tették fel a koronát, amire a koncert legnagyobb pogója indult be. Talán az ének hangosításán lehetett volna mit javítani, de egészében jól sikerült koncertet adtak a vasiak.

Az est főzenekara, a soproni epikus folk/power metalos Dalriada szerencsére elég gyorsan behangolt és így csak tíz perc késéssel, 21:40-kor kezdtek. Bár nem volt velük a Fajkusz zenekar, szerencsére a billentyűk segítségével senkinek nem maradt hiányérzete a dalok alatt. Ficzek állandó poénjaival tarkított szünetek sem teltek unalmasan a koncerten, aki többször „visszaordibálta” a többieket a „kávéházasdiból” a koncertre. A buli a pörgős A Nap és a Szél háza című csángó mesefeldolgozással kezdődött, majd az új album történelmi témájú Kinizsi mulatságával folytatódott. A harmadik nótára, az Égi madár brutális pogó alakult ki, a közönség élvezte a bulit. Ezután a zenekar a szerelmespároknak küldte a Védj meg láng első részét, amelyen, bár az összebújásra buzdított Ficzek Andris, szintén nagy pogó lett. A korai, „fergeteges” nóta után egy rövid meglepetésdal csendült fel, az albertirsai focihimnusz, amely komoly, öt perces tanulást igényelt a zenekartól még koncert előtt. Az induló eredetileg a Queen – The Show must go on című dalára íródott és valami szörnyű a szövege… E dal után kicsit komolyabb témára váltott a banda és egy újabb „ígéretes” nótát toltak le, a Leszek a Csillagot, majd három klasszikusabb szám következett, sorrendben A Walesi Bárdok 1., a Téli ének és a Tűzhozó. Bár a Téli ének nagy klasszikus, talán a közönség a Tavaszköszöntőnek jobban örült volna, az eső is megeredt odakinn. A koncert vége felé közeledve meghallgathattuk és tombolhattunk Arany kitűnő balladájának első felére, a Szent László 1-re és a mulatósmetál Ígéretre. Mint azt a zenekarvezető elmondta, még ha mulatósmetált is játszanak, ők ezt szeretik és büszkék is rá. A dalban különben nagyon mókás volt, hogy mivel nem volt hegedű, erősen kihallatszott a harmonikát helyettesítő szintetizátorjáték. A koncert záródala ismét egy Arany János nevéhez köthető vers feldolgozása volt, a Szondi két apródja című ballada első fele, bár a dal előtt apró probléma akadt a bőgővel, így volt egy 3 perces technikai szünet. A dal után szerencsére a közönség kitartása meghozta az eredményt és a Dalriada lenyomta bónuszként az „igénytelen német fesztiválszemét” Hajdútáncot is. Ezen Laura hörgésére párszor besípolt a mikrofon, sőt korábban két szám közti szünetben egy külső sípolás zavarta meg az emberek fülét és Ficzek Andris veséjét. A „hosszú hajúak” zenekara kitűnő koncertet adott és sikerüket mi sem mutatja jobban, minthogy több külföldi – valószínűleg vendégdiák – is végigtombolta a koncertet.

A korábbi késésektől függetlenül a szintén hevesi Road pontosan kezdett. A népies hangulatot kissé meghosszabbította új albumuk intrója, ami egyben felvezette az est utolsó koncertjét. Engem kissé legyőzött a fáradtság és a betegség, így ezt már csak ülve hallgattam meg. Az látszott, hogy Heves megye lordjainak is komoly rajongótábora van, dugig volt a terem. A koncert a Figyeld a kezét című dallal kezdődött, majd az előző zenekar azon állítását, miszerint Pécsett jó játszani, ők is megerősítették és elmondták, hogy ez egy „Jó hely”. Ezután volt egy apró technikai malőr, majd az új albumos Egy kő lesz a jeleddel folytatták. Terítékre került az Ezer lépés; az Afrika; a Megint nyár; az Aki szabad és a szerintem nem igazán koncertre való A szív alatt is. Utolsóként felcsengett a nagysikerű nem kell más, majd a rali rajongók himnusza, a Visszahárom is. A rajongók egy bónuszt is kiküzdöttek maguknak, így a Ne mondd! zárta az estét, bár annak csak a kezdetét hallottam, hiszen ekkorra teljesen legyőzött a megfázás, így hazaindultam, elkerülve a kiözönlő tömeget. Bár csak kívülről szemléltem a Road koncertjét, nagyon hangulatos bulit adtak a hevesi srácok és a közönség láthatóan jól érezte magát.

Az apró technikai malőröket és a kimaradó bandát leszámítva jól sikerült az első előparti, volt, aki Rockmaraton hetibérlettel lett gazdagabb, volt aki CD-vel vagy épp pólóval. Ezek után még jobban várja mindenki az egyre közeledő malomvölgyi Rockmaratont!

FOTÓK: Major Flóra

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek