Rockmaraton Fesztivál 2012 – Koncertbeszámoló

Print Friendly, PDF & Email

2012. Júl 22, 8:42 :

2012. július 9-15. @ Pécs, Malomvölgyi Arborétum

22 év után ehhez is elérkeztünk: 2012. július 9-én megnyitotta kapuit az utolsó Rockmaraton. Bár sokan üzleti- illetve reklámfogásnak tartották, hogy pont „az apokalipszis évében” jelentik ezt be, minden jel arra mutat, hogy hazánk legrégebbi és lényegében egyetlen rock/metal fesztiválja a nehéz anyagi helyzet miatt tényleg kénytelen bezárni a kapuit. A bejáratnál állva azonban úgy tapasztaltam, mindenki bízik abban, hogy ez csak egy ideiglenes szünet lesz és idővel újjáéled a kultikus eseménysorozat. Ebben reménykedek én is, hisz ez az egy hét minden évben kitűnő alkalom volt arra, hogy sok rég nem vagy ritkán látott ismerőssel összefussak, határon innen és túlról is. A búcsúzás és a remény vegyes érzésével vetette bele magát sok-sok fesztiválozó, rocker, punk, metalos és mindenki más is az egy hétnyi tömény buliba.

0. nap, július 9., hétfő

A nyitónapon a kapunyitás negyed órát késett, ami önmagában nem meglepő vagy problémás, azonban a nagy, mediterrán hőségben többen is rosszul lettek az akkorra hatalmassá duzzadt tömegben. Ennek ellenére tudtommal semmi komolyabb nem történt, a VIP-konténernél összeismerkedtem a különleges kedvezményt kihasználó miskolci társasággal, majd nagyjából másfél órával a kapunyitás után bejutottam és elfoglaltam ismerőseimmel együtt a sátorhelyemet, szokás szerint a déli, kisebb táborban. Bár hallottam, hogy három kisebb koncert is tervben volt aznap a Rockerek.hu színpadon, végül csak egy lett megtartva, amire azonban nem jutottam ki a sátorépítés, ismerősökkel való összefutás és hasonló teendők miatt. Ezek után útnak indultam, hogy felfedezzem a jócskán megváltozott fesztiválterületet (eközben konstatáltam, hogy még este hétkor is tömegek álltak sorban a bejutásra várva, szóval elég sokan jöttek búcsúztatni). Az utolsó Maratonra sok változtatást eszközöltek a szervezők. Sokak szomorúságára idén csak egy válságbüfé volt, az is a fesztivál külterületén, emellett a fő színpadot, a Rockélet színpadot zajvédelmi okokból sátorral látták el. Az egykori tehetségkutató helyét átvette a Rockerek.hu színpad, míg annak korábbi helyén egy korlátozott befogadóképességű, főleg core-os zenékre specializálódott miniszínpad, a NuSkull Pit lett felállítva. Az előzetes tervekkel ellentétben nem vették olyan szigorúan az oda való belépést, bár engem nem érintett különösebben, hiszen az ilyen műfajú, engem is érdeklő csapatok mind más színpadokon játszottak.

A 0. nap zeneileg egy kisebb önálló fesztiválnak is megfelelt, a környékbeli kötődésű kultikus rocker, Rudán Joe nyitotta az estet a Rockélet színpadon, majd a szintén helyi HétköznaPI CSAlódások mozgatta meg a közönséget ismert punkhimnuszaival. Bár nem az én világom ez az eszmerendszer és csak néhány dal tartalmával tudok egyetérteni, zeneileg és hangulatilag nagyon odatették magukat a srácok. A fesztivál légkörét továbbpezsdítette az új felállással érkező Tankcsapda is, akik a klasszikus nótáik mellett az új dalokat is eljátszották. A TCs-rajongók szerint nagyszerű bulit adott a trió, jót tett nekik a vérfrissítés. A nulladik nap záróakkordjait a popos, lágyabb punkzenét játszó The Grenma tolta le, én viszont eltettem magam másnapra, hiszen számomra az ígérkezett az egyik főattrakciónak.

1. nap, július 10., kedd

Szokásos nyári feszt módjára már korán kidobott minket a forró sátor, így az arborétum tó környéki részére vonultunk ki, jó közel a nagyszerű árakkal kecsegtető válságbüféhez, ahol aztán a koncertek kezdetéig minden nap elsörözgettünk és elborozgattunk a cimborákkal.

Az első rendes bulinap a számomra oly kedves folk/metal zenekarok miatt volt igazán fontos és ezzel nem csak én voltam így. Kora délután a folkos vonal pár tucatnyi rajongójával közösen beszélgettünk kint a fák alatt, aztán elindultunk megtekinteni a lokális „folk-rock-maraton” nyitóbandáját, a Niburtát. A csapat a kicsiny Rockerek.hu sátorban kapott helyet (kilencen vannak), emellett pechükre a programfüzetben is elnyomtatták a fellépés időpontját, ennek ellenére a második szám végére teljesen megtelt a sátor. Saját véleményem szerint az egyik legtehetségesebb és legígéretesebb magyar bandáról van szó, és új felállásukkal be is mutatták, mire képesek! Ezen a koncerten debütált a csapat új énekesnője és új népi fúvós hangszerese és itt búcsúzott el az egyik gitárosuk (megjegyzem, utódja a közönségben foglalt helyet). A vérfrissítés jól jött, látszott a csapaton.

A hangtechnikus is nagyszerűen végezte a dolgát, meglepően jól szólt minden hangszer és ezt bizony a közönség is értékelte. A zúzós muzsika ellenére nem csak pogó, de a népdalrészletekre még némi körtánc is kialakult a rövid koncerten, sőt egy kevés labdázás is kerekedett egy hirtelen megjelenő strandlabdával. Számomra egész Rockmaraton egyik dobogós buliját adták a nagylemezzel készülő fiatal balkáni folkmetalcore-osok!

Niburta setlist: 1. Ancestry (intro lemezről), 2. Forgotten Path, 3. Mashala, 4. Nap és Hold, 5. Forebear’s Dance, 6. Dance of Satyrs, 7. Balkanic Heart (korábban Shto Kaszmete), ráadás: Awakening

A Niburta ráadásdala alatt a Red Bull színpadon már a fiatal kelta/folk punk zenekar, a LochNesz izzított be. Előkerült a szokásos kalóz zászló is, egy szteptáncos hölgy is színpadra lépett és persze a klasszikus iszogatós-csűrdöngölős nóták is felhangzottak, köztük sokak meglepetésére a Korpiklaani Hunting Songjának feldolgozása is. A csapat repertoárjában egyébként pár saját dal mellett leginkább Dropkick Murphys, Flogging Molly és Alestorm coverek szerepelnek. Mivel már több LochNesz bulin voltam és az énekes hangjával továbbra sem vagyok igazán kibékülve, így ezt a koncertet csak távolabbról, sátoron kívül követtem. A hegedű eleinte kissé hamisan szólt, de aztán helyreállt a probléma, a közönség pedig láthatóan élvezte a koncertet. A csapat buliját egyébként filmezték, augusztusban jönnek a koncertvideók.

Két kelta kocsmapunk zenekar között kissé törést jelentett a The Moon and the Nightspirit pogány folk/neofolk zenéje, mely a legnagyobb színpadon hangzott fel. Akárcsak a januári Folk-Rock-Maratonon, ismét nagyon meggyőzőek voltak. Ugyan csak négy hangszer szólalt meg, már ekkor megállapítottam, hogy a sátor jelentősen rontja az akusztikát a főszínpadon. Eleve nem volt teljesen világos, hogy ez a szűk rétegzenét játszó csapat miért került a Rockéletre, egy kisebb színpadon még jobban átjött volna a különleges hangulat, így viszont alig a nagysátor egy ötöde telt meg, az is szellősen. Ennek ellenére nagyon nagy átéléssel játszott a csapat, igazán jó a Moon koncertek atmoszférája, jó ötlet volt meghívni őket Rockmaratonra.

The Moon and the Nightspirit setlist: 1. Intro, 2. Alkonyvarázs, 3. Rögből Élet, 4. Kéregbölcső, 5. Éjköszöntő, 6. Felleg Útján, 7. Regő Rejtem, 8. Holdtánc, 9. Ég Felé, 10. Zöldparázs, 11. Tűzben Születő

Némi átszerelés után 8-kor hazánk vezető kelta punk/pub ’n roll zenekara, a Paddy and the Rats robbant a deszkákra. Ők tavaly a Rockerek.hu-n kaptak helyet, ahol nem hogy teltházat, de még telt udvart is csináltak, én akkor a ráadás szám közben már kimenekültem a tömegből és megjegyeztem egy ismerősnek, hogy nekik jövőre nagyszínpadon a helyük. Hát így is lett! Meg is tömték rendesen a fősátrat, rövid idő alatt nagyon sok rajongót szereztek. Meg is érdemlik, hisz ők nem feldolgozásokat játszanak, mint a legtöbb magyar kelta punk banda, hanem saját dalokat írnak, amik azonban teljes egészében átadják az ír életérzést. Azon kevés zenekar közé tartozik a csapat, akinek a koncertjén még én is táncra perdülök, s így volt ez most is. A nagyszerű hangulatot a zenekar átélése mellett egy vendég megjelenése is fokozta: a csapat egy dalt a Six Rat Rovers klipjében is vendégeskedő Ganxsta Zolee-val közösen adott elő! Bár sajnos a Nagy ho-ho-horgászt nem játszották, Paddy-ék koncertje szintén az idei legjobb Rockmaratonos koncertélményeim közé került és annak ellenére, hogy már sokszor láttam a srácokat, továbbra is el fogok menni minden koncertjükre, amire tudok!

Paddy and the Rats setlist: 1. Brotherhood, 2. The Three Little Thieves, 3. The Six Rat Rovers, 4. Pub ‘n’ Roll, 5. Clown, 6. Farewell To Jenny, 7. Pack Of Rats, 8. Pilgrim On The Road, 9. Wicked Suicide, 10. Never Walk Alone, 11. Place For Hell (feat. Ganxsta Zolee), 12. Immigrant’s Song, 13. Freedom, ráadások: Song Of A Leprechaun, Drunken Sailor

A keltás, északnyugat-európai vonalat ezen az estén a rendezvény egyik főzenekara, a skót kalóz metalos Alestorm folytatta. A csapat extra hosszú bulit adott, tizenöt dal kapott helyet a setlistjükön. Chris most meglepően józan volt, így komolyabb billentyűtémákat is le tudott tolni gitárorgonáján, amibe állandó kiegészítő zenészük, Elliot is többször becsatlakozott. Így például a Nancy the Tavern Wench alatt egy igencsak progresszív gitárorgona-szóló, majd -duett kerekedett (Elliot többször lecserélte szintijét hordozható hangszerre), de az instrumentális No Quarter is nagyon epikusra sikeredett. Kicsit olyan érzésem is volt, hogy Alestormtól szokatlanul túl epikus koncertet kaptunk, nem annyira azt a megszokott csűrdöngölős-ugrálós-táncolós bulit. Persze az első és utolsó dalok alatt azért ebből is kaptunk rendesen és számomra a The Sunk’n Norwegian hangulata továbbra is verhetetlen élőben.

Alestorm setlist: 1. Shipwrecked, 2. Wenches and Mead, 3. Leviathan, 4. Nancy the Tavern Wench, 5. Back Through Time, 6. Over the Seas, 7. Midget Saw, 8. No Quarter, 9. Captain Morgan’s Revenge, 10. The Sunk’n Norwegian, 11. Wolves of the Sea, 12. Death Throes Of The Terrorsquid, 13. Set Sail and Conquer, 14. Keelhauled, 15. Rum

A skót bukanírok után az első napi „folk-rock-maratont” a Fajkusz Bandával és Csete Ádám friss vendégzenész taggal kiegészült Dalriada zárta. A csapat szokás szerint hangulatos bulit adott, bár az új tag által megszólaltatott furulyákból nem sok hallatszott. Nem vagyok benne biztos, hogy a hangosítás volt-e problémás vagy mivel a hegedűvel azonos dallamot játszott, így a vonós nyomta-e el a hangját. Mivel többször elhagytam a sátrat, két új dalról, a Dudásról (ebben dudán játszik az új tag és szeptember elején klip is megjelenik hozzá) és a Borivók Énekéről is lemaradtam, bár utóbbiból lejött, hogy klasszikus mulatozós folk metal témáról, vagy, ahogy Andris felreferálta, egy „kurvázós” dalról van szó. A koncerten egyébként Laura alig károgott és vagy ötször is elhagyta a színpadot, ennek okát a koncert vége felé tudhattuk meg: az énekes hölgy ugyanis várandós! Persze megijedni nem kell, az őszi nemzetközi turnén vendégénekesnő fogja helyettesíteni, az itthoni koncerteken pedig egy különleges felállással lép fel majd a banda. A koncertre visszakanyarodva nekem Barna hörgésével is voltak most némi fenntartásaim és a hangosítás sem sikerült túl jól. A bandával egyébként interjút is készítettem.

Dalriada setlist: 1. Intro, 2. Ígéret, 3. Szent László (1. rész), 4. Szent László (2. rész), 4. Kinizsi Mulatsága, 5. Hírhozó, 6. Leszek a Csillag, 7. Hazatérés, 7. „A Dudás” (munkacím), 8. Borivók Éneke, 9. A Walesi Bárdok (1. rész), 10. Szondi Két Apródja (1. rész), ráadás: Hajdútánc

Eredeti tervem szerint Dalriada után az amerikai metalcore-os Texas in July buliját akartam megnézni, de mivel utolsó héten átrakták korábbra és így teljesen ütközött az Alestormmal, ez az – állítólag igen jól sikerült – koncert sajnos kimaradt.

2. nap, július 11., szerda

A szerdai nap a többitől eltérően korán megkezdődött, hisz már „kora reggel”, 11-kor folytatódott az előző nap megkezdett folkos ámokfutás. Az első zenekar ugyan nem konkrétan folk metalt jászik, az Ankh esetében inkább folkos és szimfós hatású melodeathről beszélhetünk, bár például a The Longest Journey (Pt. I.) tipikus heroikus folk metal nóta. Számomra ők voltak a fesztivál egyik abszolút pozitív meglepetése. Jó kiállásuk van, hangulatos koncertet adtak, a hangosítás is jó volt, meglepően jól szólt a fuvola is. Egyetlen problémám az volt, hogy a billentyűs srác laptopról tolta a samplert, de a zenekar megnyugtatott, hogy ez hamarosan változni fog és lesznek rendes billentyűk is. Egyébként a korai időpont ellenére nagyon sok ember összegyűlt a Rockerek.hu színpadnál, így talán egy kis friss ismertségre is szert tett a banda.

Ankh setlist: 1. Fontos dolgok, 2. Tükörterem, 3. Fekszel a földön, 4. The Longest Journey (Pt. I.), 5. „Core” (munkacím), 6. We Are Gonna Fall, 7. Cím nélküli új dal, 8. Lezárt szemek

A tataiak után az egri Astur lépett színpadra némi késéssel. Az ő koncertjük kevésbé sikeredett jól, erről egyrészt a hangosításbeli problémák, másrészt az játékidővel való gondok, harmadrészt pedig a déli időpont tehettek. A csúszás és a korábbi leállítás miatt intróval együtt csak négy dal fért bele a hősi folk metal csapat repertoárjába, két nótát ki kellett hagyniuk. Ennek ellenére beleadtak apait-anyait a kibővült felállással (furulyás és akusztikus gitáros új-régi tagokkal) koncertező srácok, de sajnos pár fanatikust leszámítva mindenki végigülte a bulit a déli hőségben. Le a kalappal a srácok előtt a kitartásért!

Astur setlist: 1. Intro, 2. Pajzán lakodalom, 3. Isten kardja, 4. Kalamóna (új dal)

A Rockerek.hu színpad utolsó folkos fellépője a fővárosi Isatha volt, akik némi blackes, pogányos, operatikus és deathes ízt visznek a folk metalba. Pár koncertjükön már voltam, de szerintem ez volt az eddigi legjobb bulijuk! Bár ők is kénytelenek voltak rövidíteni a setlisten, náluk nem volt komoly gond a hangosítással, csak a fúvósok szóltak néha kissé gyengébben. Jucy, az énekesnő végre megbarátkozott a színpaddal, így láthatóan és hallhatóan kevésbé izgult, mint a korábbi koncerteken. Peti hörgése, főleg a mélyebb tónus néha szintén nem hallatszott rendesen, a légkörre azonban nem lehetett panasz, szintén elég jól megtelt a sátor és az ebédidőben punnyadókba is visszatért az életerő.

Isatha setlist: 1. Vándor, 2. Vérvörös Hold, 3. Árnykirályság, 4. Utolsó dal, 5. Pogány átok, 6. Álomösvény, 7. Felkelő Nap

Ezt a korai kört aztán egy pihenő követte nálam ismét némi folk metalos társaságban, majd a Virrasztók koncertjére tértem vissza a színpadokhoz. A pszichedelikus, gótikus, doom, indusztriális és progresszív elemekkel operáló pécsi folk metal zenekar minden koncertje nagyon hangulatos és hátborzongató, bár sajnos a fél hat utáni kezdés ismét túl korainak tűnt ahhoz, hogy teljesen átjöjjön ez a sötét légkör. Talán az időpont, talán a rétegzene okozta, hogy nem volt teltház a koncerten, de azért panaszra sem lehetett nagyon okunk.

A zenekar szokás szerint osztott pálinkát is, ezzel is a holtakra emlékezve és vegyesen játszottak dalokat mindkét lemezükről, amit két énekes átvezetővel is megspékeltek volna, köztük a torokénekes, pogány túlvilágból átszóló Fekete fenyvesekben-nel is, de ezeket végül sajnos kihagyták. A hegedűvel ugyan voltak technikai problémák, néha nem érintkezett a hangszedője talán, de ezt leszámítva a hangosítás jó volt. A banda színpadi produkciójára azonban továbbra sem lehet panasz, a fiatal új énekes hölgy is teljesen passzol a társaságba.

Virrasztók setlist: 1. Intro, 2. Fehér-fekete, 3. Estvéli ének, 4. Vidróczki, 5. A légy (átvezető), 6. A Kaszás, 7. Bánatmalom, 8. Kökény Anna, 9. Pipás Pista, 10. Fekete fenyvesekben (átvezető), 11. Siralomház, ráadás: Az én időm

E koncert után idén kicsit alaposabban belenéztem a Leander (pontosabban most már Leander Rising) koncertjébe, lévén semmi fontosabb dolgom nem akadt. A banda hatalmas népszerűségnek örvend, melyet elég gyorsan szedtek össze. Zeneileg abszolút élvezhető számomra is, de a dalszövegeik valahogy engem nem tudnak megfogni, túl általánosak. Viszont a közönségnek nem voltak ilyen problémái, a zsúfolt sátorban komoly tombolás folyt.

A Leander koncertje után a nagysátor szélén elkordonoztak a szervezők egy kisebb részt, ahol a Siklósi Sárkányos Lovagrend középkori hagyományőrzői tartottak egy spontán fél órás bemutatót, az est fénypontjához afféle bevezetőként. Nagyon örültem, hogy bár a programban nem szerepeltek, sikerült elkapnom őket, hisz mint történelemrajongónak és folk metalosnak, számomra mindig külön öröm egy-egy ilyen bemutató.

A főszínpadon a Road, majd a Depresszió fokozta tovább a hangulatot, de én már időben a Red Bull színpadhoz mentem, hogy orosz kedvenceim koncertjét elcsípjem. Meg is lepett, hogy az Arkona kezdése előtt már negyed órával megtelt a második legnagyobb sátor, hisz pár éve még szinte senki nem ismerte őket itthon (de még Nyugat-Európában sem). Ez láthatóan változott és iszonyat sok embert vonzott a szó szerint maratoni koncert.

Az orosz nyelv sem volt akadály, danolászott mindenki, s hatalmas volt a mozgás is: a Po Syroi Zemle-re a közönség egyként ugrált, a Stenka Na Stenkun szokás szerint kialakult egy jó kis wall of death (a dal maga egyébként egy ősi szláv harci játékról szól, ami eléggé hasonlít a mai WoD-hoz), a Yarilo-n pedig pogó és körtánc is volt. Szerencsére a technika sem szólt közbe, minden jól hallatszott és Masha hörgése mellett gyönyörű népies tiszta énekéből is kaptunk eleget. Egy ilyen komoly dalcsokorba ráadásul változatos nóták fértek bele: volt bőven zúzós harci tétel (Arkaim, Goi, Rode, Goi!, Leshiy), lágy, epikus nóta (Slav’sya Rus’!, Po Syroi Zemle, Maslenitsa), ugrálós-táncolós dal (Pamiat, Stenka…, Yarilo, Kupala I Kostroma) és akusztikus, révülős dal is (Zakliatie, Kupalets, Tuman Yarom). Mindemellett Masha a közönséggel is aktívabban kommunikált, mint korábban, hallhatóan fejlődött az angoltudása. Láthatóan az orosz pogány metalosok is élvezték a koncertet és a koncert után azt mondták, ez volt eddigi legjobb magyarországi bulijuk. Egy szó, mint száz, kedvenc zenekarom ismét bizonyított, számomra ők adták az utolsó Maraton legjobb koncertjét, így alig várom, hogy szeptember 29-én újra lássam őket!

Arkona setlist: 1. Az’, 2. Arkaim, 3.Ot Serdtsa K Nebu, 4. Goi, Rode, Goi!, 5. Leshiy, 6. Slovo, 7. Pamiat, 8. Slav’sya, Rus’!, 9. Zakliatie, 10. Po Syroi Zemle, 11. Kupalets, 12. Maslenitsa, 13. Stenka Na Stenku, 14. Solntsevorot, 15. Tuman Yarom, 16. Yarilo, 17. Rus’, ráadás: Kupala I Kostroma

Az Arkona nagyon mozgalmas koncertjét követően az amerikai-brazil thrash/groove metal legenda, a Soulfly koncertjébe már csak belelesni maradt energiám. Pár dalukat meghallgattam, volt például Blood Fire War Hate, Prophecy meg hatalmas dobszóló is. Ahogy láttam, elég komoly dobszerkóval érkeztek a tengerentúliak, amit törzsi dobokkal is kiegészítettek. Az egész koncert mozgalmas és súlyos volt, sajnálom, hogy nem maradt erőm végignézni őket.

3. nap, július 12., csütörtök

A tömény és kimerítő fesztiválkezdés után beköszöntött számomra a pihenősebb, lazább szakasz. Az ejtőzés olyan jól sikeredett csütörtökön, hogy ismét lecsúsztam a délután négytől fellépő Hortobágy Hardcore Crew koncertjéről (Arkona után volt mit kipihennem). Végül is a Nightquest nevű ismert pécsi Nightwish tribütbanda koncertje alatt kezdtem el készülődni, így őket csak a táborból hallgattam, de valahogy az énekesnő hangja fáradtnak tűnt számomra. A Rockélet színpadon Kalapács ünnepelte félszázadik születésnapját egy klasszikus repertoárral, mi pedig megtekintettük a trágárság és a költészet találkozását a Red Bull színpadon, azaz a Kovbojokat. A trióvá kiegészült csapat ismét nagyon poénos és hangulatos bulit adott, bizonyítva azt, hogy a komolytalanságnak nincs határa. A zseniális és obszcén dalok mellett, mint pl. a Hóember, Barka Pali, Picsaszar Topánka, Kakadal, Mulatós, „lírai” versek is elhangzottak. Amennyire komolytalan a csapat, annyira vidám bulit tudnak adni. Nagy rajongójuk ugyan nem leszek, de zseniális, ahogy ennyi hülyeségből ilyen koncerteket tudnak összerakni!

A főszínpadon a klasszikus magyar metalé volt a főszerep aznap, így Kovbojok vége felé átballagtam meghallgatni az egyetlen olyan bandát, amit ma is a kedvenceim között tartok számon erről a vonalról, a soproni thrasher Moby Dicket. Bár nemrég jelentkeztek új albummal, szerencsére inkább klasszikus tételekkel koncentráltak a harmincadik évfordulóra, melyek nagy része fiatal, kezdő metalos korom meghatározó dalai voltak. Az új lemezről egyedül az eredetileg címadónak szánt Durván akár a vulkánt játszották el. Már nagyon régen nem voltam a nagy fehér bálna koncertjén, hisz évek óta eléggé passzívak minden téren. A Hungarica létrejötte érthetően megnehezítette Smici dolgát, aki így saját projektjébe, a Bloody Roots-ba vágott bele. Ebből adódóan kíváncsian vártam, most mit tesznek le az asztalra. A színpad akusztikája továbbra sem volt meggyőző, de technikai malőr nem nagyon jelentkezett, így a sátrat szinte teljesen megtöltő tömeggel együtt élvezhettem a csapat buliját. Szinte meg sem látszott rajtuk, hogy pár év kihagyás után nemrégiben kezdtek újra koncertezni. Nagyon jó hangulatot teremtettek és számomra külön öröm volt ismét élőben hallani a Múló álom, a Beteg a Föld, az Ámen, a Pokolrock és legfőképpen a Keresztes vitéz kultikus akkordjait.

Moby Dick setlist: 1. Intro, 2. Múló álom, 3. Bűz van, 4. Káosz és zűrzavar, 5. Durván akár a vulkán, 6. Kegyetlen évek, 7. Zsibbad az agyam, 8. Beteg a Föld, 9. Ámen, 10. Ugass kutya!, 11. Na, mi van?, 12. Prometheus, 13. Pokolrock, 14. Kiképzés, 15. Mennyből az angyal, ráadások: Gazember, Keresztes vitéz

Az est az Ossiannal folytatódott, akik szintén klasszikus setlisttel készültek a bulira. A rock katonái összegyűltek, hogy acélszívvel meghallgassák egy magányos angyal külvárosi álmait és együtt éltessék a rock n’ rollt és a rock n’ rollt csak. Nagyjából így lehetne tömören és frappánsan összefoglalni ezt a koncertet is. Paksiék több mint negyedszáz év után is hatalmas show-t csinálnak, amit egyformán értékeltek az öreg rockerek is és a heavy metal fiatalabb hívei is. Ennek a rétegnek kedvezett a nagyszínpad utolsó fellépője, a Pokolgép is. Az alig több mint egy éve új énekessel működő zenekar szintén leginkább a régebbi dalokból állította össze a koncertlistát és nagyszerű lezárását jelentették az aznapi főszínpadi turnusnak. A sátorba kerülve még hallottam a Hollywood Rose pörgős bulijának foszlányait, a közönség reakcióiból ítélve nagyszerű koncert lehetett az is.

4. nap, július 13., péntek

A folkos, a bulimetalos és a klasszikus/heavy metalos nap után pénteken leginkább a melodikus/power metalé volt a főszerep. Bár ez az a műfaj, ami sosem tartozott a kedvenceim közé, a napot koncertek szempontjából mégis egy ilyen bandával nyitottam, a Rockerek.hu sátorban színpadra lépő Tűzmadárral. A Rockmaratonon billentyűs nélkül fellépő csapat koncertjére elég sokan voltak kíváncsiak, bár meglepetésemre nem lett meg a teltház náluk. Függetlenül attól, hogy tőlem viszonylag távol álló stílusról van szó, nem bántam meg, hogy meghallgattam és megtekintettem e rövidke koncertet a szaharai hőségben.

Ugyan negyed órával később kezdődött az egész, szerencsére a vége is ki lett tolva, de egy tervezett szám így is kimaradt. Valószínűleg a technika okozta a késést, hiszen az énekmikrofon a magasabb hangoknál a koncert végéig durván besípolt. Mégis a maga nemében és műfajában erős, számomra laza és pihentető koncertet adott a csapat.

Tűzmadár setlist: 1. Intro+Álmok, 2. Élünk még, 3. Út a jövőbe, 4. Végzet hajnala – Miért nem?, 5. Júdás csókja, 6. Korszellem, ráadás: Ébredj!

A melodikus, power vonalból eléggé kilógott az a banda, amely engem aznap a leginkább érdekelt: a Rockélet színpadot a feljebb már említett Bloody Roots nyitotta. Saját megnevezésem szerint Smiciék új projektje hungaro-thrash-t játszik, a Moby Dick legjobb vonalát viszi tovább. A dalszövegek egy részét egyébként a Dalriadás Ficzek Andris írta az első lemezhez, és mint a koncerten megtudhattuk, ősszel jön a második nagylemez is, melyen már minden dalszöveg a soproni regöstől ered. Dalt azonban még nem kaphattunk a készülő anyagról, sőt némi technikai vacakolás miatt az eljátszani tervezett dalok egy része is kimaradt. Ennek ellenére a setlistre nincs panaszom, voltak nagyszerű, a Moby Dicktől alig hallható MD-dalok, saját Bloody Roots nóták és egy feldolgozás is a névadó Sepulturától.

Mivel tavaly csak a koncertjük végére értem oda, így nagyon örültem, hogy most végignézhettem a teljes bulit, bár a technika nem kedvezett a csapatnak: végig gerjedtek kissé. Ez azonban nem akadályozta a fiatalabbik Smicit, hogy iszonyat erős gitárszólókkal zúzza le a közönséget, akik ugyan nem voltak sokan, viszont pogóztak rendesen.

Bloody Roots setlist: 1. Intro, 2. Késői fohász, 3. Kiképzés, 4. Tegyünk úgy…, 5. Isten kezében, 6. Mennyből az angyal, 7. Refuse/resist (Sepultura cover), 8. Múló álom, 9. Rossz jellel születtünk, 10. Te vagy a kezdet, 11. Kegyetlen század, 12. Ezer év, 13. A gyűlölet mezején, 14. Jusson eszébe, 15. Haragvó istenek, ráadás: Keresztes vitéz

A sort a Wisdom folytatta powerös hatású speed metallal. Sajnos kedvenc dalomat, a korai demós King of Death-t nem játszották, de nagyszerű show-t adtak; a csordulásig megtelt sátor is ezt bizonyította. Gyakorlatilag a teljes repertoárból játszottak, volt például az Unholy Ghost, a Live Forevermore, a Words of Wisdom és bónuszként a Judas.

A csapat koncertjébe való bele-belenézés után a Red Bull színpadhoz mentem, ahol kíváncsiságból belenéztem az amerikai extrém metalos Suffocation bulijába. Bár a bandát ismertem régebbről, ez a pörgős és zúzós koncertjük hozta meg igazán a kedvemet hozzájuk. Élőben jóval erőteljesebbek, mint lemezen, ez egyértelmű magabiztossággal kijelenthető! Valószínűleg hasonló véleményen volt az a félsátornyi ember is, akik a bandával együtt tombolták végig az őrült zúzdát.

A fesztivál lényegében egyetlen, bár nem túl komoly csalódása számomra a legendás finn power metal zenekar, a Stratovarius koncertje volt. A banda eleve fél órás késéssel, éjfélkor lépett színpadra, amikor már majdnem feladtam a várakozást. Zeneileg nem volt velük probléma, a koncert vége felé komolyabb basszus- és szintiszólókat is kaptunk, de az ének jóval kevésbé volt meggyőző. Nem tudom, hogy a fáradtság, valamilyen betegség vagy egyszerűen az idő kezdte-e ki Timo Kotipelto mester hangját, de valami nagyon nem volt vele rendben. A nagysátor természetesen dugig megtelt az északi muzsika rajongóival, de koncert után többekkel beszélve úgy tűnt, mások is osztották a véleményemet. Ennek ellenére a stílus igazi fanjai azért élvezték a műsort és a felfokozott hangulatot.

Stratovarius setlist: 1. Under Flaming Skies, 2. Phoenix, 3. Deep Unknown, 4. Eternity, 5. Against the Wind, 6. Darkest Hours, 7. Eagleheart, 8. Infernal Maze, 9. Forever, 10. Visions (Southern Cross), 11. The Kiss of Judas, 12. Black Diamond, ráadás: Hunting High and Low

5. nap, július 14., szombat

Az idei, utolsó Rockmaraton legutolsó napjához is elérkeztünk sajnos. A tömeg egy jelentős része egyébként már csütörtökön és pénteken hazaindult, de ez a népességmozgás igazán szombaton erősödött fel. Vélhetően a másnapi tömegnyomort igyekeztek elkerülni az utazók, de a helyükre érkeztek más fesztivállátogatók, főleg az idősebb korosztályból, akiknek a nagyszínpad esti Deák BillLordP. Mobil köre kedvezett.

Én inkább csak meghallgatom a klasszikus magyar hard rockot, de az előttük bemelegítő felvidéki dirty/punk rock brigád, a Rómeó Vérzik kifejezetten kedvenc rock/punk bandáim közé tartozik. A somorjaiak hagyományos produkcióval készültek, amit szokásos elevenséggel és átéléssel adtak elő a nagyszámú érdeklődőnek. Megmutatták, hogy bizony Keleten is ugyanúgy szól a rock ‘n’ roll és kedvenc dalom, a Növesztem a hasat (vajon miért is szeretem e dalt…) előtt még egy születésnapi köszöntővel is kedveskedtek egyik rajongójuknak. A nem túl hosszú koncertről azért hiányzott pár sláger, mint az Együtt két lány-nyal, az Amitől félsz vagy épp a Rock ‘n’ roll az élet, de a hangulat szokás szerint igazi bulizós, rómeós volt.

Rómeó Vérzik setlist: 1. Ártatlan vagyok, 2. Keleti Rock & Roll, 3. Engedd belém, 4. Hol vagytok kurvák?, 5. Kezeket neki a falnak, 6. Szívom és fújom, 7. Növesztem a hasat, 8. Érezd jól, 9. Piros 19, 10. Helló édes, 11. Az ördög, az élet és a halál, ráadás: Térdelj elém!

Kis pihenő után visszatérve a színpadokhoz, Bill kapitány énekelte klasszikusait a Rockélet színpadon, a Red Bull színpadot pedig légi riadóval indítva megszállták az újabban ismét aktív Akela farkasai. Mivel utóbbi csapat továbbra is régi nótáit játszotta, amiket ugyan nagyon szeretek, de már tucatszor hallottam élőben, így inkább a főszínpad környékén keringtem kedves ismerőseimmel, majd később indultam vissza a második nagyszínpadhoz, ahol az Ankh mellett a fesztivál második igen pozitív meglepetése várt.

Az amerikai brutális death metalos/deathcore-os Carnifex nevét ugyan ismertem, de zenéjükről mit sem tudtam és valahogy kimaradtak a fesztiválra való felkészülés idején meghallgatott bandák közül is. A Red Bull sátor félig telt meg koncertjükre, de amikor beindult a zúzda, olyan mozgás, moshpit, pogó és circle pit alakult ki, hogy a tér jó háromnegyedéig hátráltak a békésebb arcok. Iszonyat bulit adtak, a hangzás is jó volt, az egyetlen hiba csak az volt, hogy jóval rövidebb koncerttel készültek, mint ami a programfüzetben szerepelt. Alig 40 percet toltak, azaz felét a tervezettnek. Sokan meglepődtek velem együtt, mikor az utolsó dal után kialudtak a fények és 5 perc után sem indult be újra a muzsika, csak az átszerelésnek láttak neki a roadok.

Carnifex setlist: 1. Deathwish, 2. Slit Wrist Savior, 3. A Grave to Blame, 4. The Diseased And The Poisoned, 5. Names Mean Nothing, 6. Dead, But Dreaming, 7. In Coalesce With Filth And Faith, 8. Until I Feel Nothing, 9. Lie To My Face, 10. Hell Choose Me

A rövid, de annál brutálisabb koncert után a Lord muzsikájába hallgattunk bele a nagysátor mellett. A vasi hard rockerek is klasszikus slágerekkel készültek, volt Vándor, Kifutok a világból és a többiek. Utánuk aztán ismét a Red Bull színpad felé vettem az irányt, ahol az amerikaiak rövid bulija miatt kicsit korábban léphetett színpadra a nemrég dupla válogatáslemezzel jelentkezett punk rock legenda, az Auróra. Eleinte igencsak gerjedt az ének, de a negyedik szám tájára ez nagyjából helyreállt. A banda nemrég változtatott a felállásán, így sajnos már nincs trombitás a csapatban, ami nekem személy szerint eléggé hiányzott a koncertről. Mint a legtöbb régebbi magyar banda, a győriek is klasszikus setlistet hoztak, amit kissé aktuálissá tett a fent már említett válogatásalbum. Őszintén szólva két-három új dalt is meghallgattam volna, de a ’88 telén és Ez a város típusú régi kedvenceim is nagyon nagy elégedettséggel töltöttek el. A bónuszdalok alatt irányomat a sátor felé vettem, hiszen már későre járt és bizony mozgalmas hetet tudhattam a hátam mögött.

Auróra setlist: 1. Jó időben, 2. ’88 telén, 3. Egyszemélyes háború, 4. Októberi emlék, 5. Kifacsart citrom, 6. Keksz, 7. Iskolába jársz, 8. Mások a módszerek, 9. Csodatevő, 10. Hallgass, 11. Előre kurvák, gengszterek, 12. Viszlát Iván, 13. Munkanélküliek dala, 14. Ez a város, ráadások: És múltak az évek, Egy kis anarchia, Nem hagyom magam

A mielőbbi viszont látásra, Rockmaraton!

FOTÓK: Jipa András, Lothwen, ZergeBoglár

Ezt a cikket eddig 2 790 alkalommal tekintették meg.

8 hozzászólás

  1. sadomaticgoatcult

    Suffocation mint extrém metal banda??!! Melyik lemezt hallottad tőlük, hogy ezt mered állítani???!!! Ők Death Metalt játszanak! És a setlist? Jaaaa, hogy egy számot sem ismersz tőlük valójában!! Inkább maradj meg a trendi folk metal hülyeségeknél, oda való vagy!

    VN:F [1.9.22_1171]
    Rating: 1.8/5 (5 votes cast)
    VN:R_U [1.9.22_1171]
    Rating: -2 (from 2 votes)
    • ST. Toma

      Köszönöm az észrevételedet. Az extrém metal egy tág és relatív fogalom, a klasszikus alműfajokhoz (heavy, power, speed stb.) a death, black, core, thrash stb. extrémnek számít. Egyébként a zenekar saját FB oldalán is extrém metal a műfaji megnevezés (https://www.facebook.com/suffocation/info).
      A folk metalos megjegyzésedre azért egy annyit még reagálnék, hogy jóval régebb óta hallgatok folk metalt, minthogy trend lett, de tény, az áll legközelebb az ízlésemhez. 🙂

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 4.3/5 (6 votes cast)
      VN:R_U [1.9.22_1171]
      Rating: +3 (from 3 votes)
      • sadomaticgoatcult

        Persze. Ha holnap az Arkona kiírná, hogy grindcore-ban utaznak, akkor te ettől kezdve grindcore alapbandaként jellemeznéd őket, mi?
        De setliset még mindig nem írtál, nyilván egy dalt sem ismersz tőlük, csak úgy beírtad arcból, hogy “a bandát ismertem régebbről”, de persze nyilvánvaló, hogy szart se tudsz róluk.
        Látod ez a bajom a webzinekkel, lelkes Metal rajongók helyett, többnyire ilyen pózer majmok csinálják az egészet (tisztelet a kivételnek).
        Viszont jó pont, hogy ez a beszámolód ugyanúgy megnevettetett, mint a tavalyi. 🙂

        VN:F [1.9.22_1171]
        Rating: 2.0/5 (4 votes cast)
        VN:R_U [1.9.22_1171]
        Rating: -2 (from 2 votes)
        • lazac3

          Kíváncsi vagyok tőled egy jobb beszámolóra. Blogot mesekönnyű szerkeszteni, ha nincs kedved hozzá, akkor küld el nekem, én közlöm…

          VN:F [1.9.22_1171]
          Rating: 5.0/5 (1 vote cast)
          VN:R_U [1.9.22_1171]
          Rating: 0 (from 0 votes)
          • sadomaticgoatcult

            A te kedvedért nyilván írok…

            VN:F [1.9.22_1171]
            Rating: 2.0/5 (4 votes cast)
            VN:R_U [1.9.22_1171]
            Rating: -1 (from 1 vote)
        • Nem is tudom ki a nagyobb pózer majom, aki be ismeri, hogy még annyit nem hallgatott egy zenekart de bejött neki a koncert, vagy az aki ilyen stílusban szól hozzá az íráshoz, gondolom neked is csak neten nagy a pofád és mivel semmivel sem tudtad alátámasztani az undorító stílusban megírt kommented ezért inkább lődd magad tarkón a saját elbaszott egóddal és ess le az intelligencia szintedre úgy, hogy ott is maradj.gyökér.

          VN:F [1.9.22_1171]
          Rating: 4.0/5 (4 votes cast)
          VN:R_U [1.9.22_1171]
          Rating: 0 (from 2 votes)
          • sadomaticgoatcult

            Olvasd el újra, hátha leesik. 😉 A személyes találkozóban benne vagyok.

            VN:F [1.9.22_1171]
            Rating: 2.3/5 (3 votes cast)
            VN:R_U [1.9.22_1171]
            Rating: 0 (from 0 votes)
  2. Mammy

    Csak egy kis kiegészítés…
    Igen, a 0. napon három zenekar készült fellépni a Rockerek.hu sátrában – de csak egy vállalta be végül, hogy akkor is végigcsinálja, ha lépten-nyomon megalázzák őket, mert ott akartak lenni az utolsó Rockmaratonon!
    Akkor is, ha délután 4-kor még nem tudhatták, hogy hánykor kezdenek, és mennyit játszhatnak. Akkor is, ha a 40 fokos kánikulában nekik nemhogy gázsi, de még egy-egy üveg hideg víz sem járt nekik. Akkor is, ha tudták, az emberek többsége még most érkezik, vagy sátrat épít, vagy sörlelőhely után kutat – még nem a koncert érdekli őket.
    Megcsinálták, becsülettel! Aki a 17 órás kezdés ellenére ott volt, jól érezte magát, és a fiúk beérték azzal, hogy a közönség kórusban kiabálta: Nagy-szín-pad! Nagy-szín-pad! Ez, és az a tény, hogy ők voltak az utolsó Rockmaraton Első Zenekara – nekik elég volt.
    Talán még az unokáiknak is mesélnék majd az élményt, és ha szerencséjük van, el is hiszik majd nekik… Megmutatni ugyanis nem tudják, mert sem a hivatalos oldalon nincsenek feltüntetve sehol, sem a beszámolókból nem lehetett értesülni róluk. Bár járt ott több fotós – egyik sem tett fel képet a koncertről! Mintha ott sem lettek volna…
    De ők így is örülnek, hogy ott voltak – és ezt nem veheti el tőlük senki! Ahogy azt sem, hogy több pécsi rocker kereste meg őket: visszavárják a Bermuda RockbanD zenekart! Márpedig a pécsiek rockban csalhatatlanok…

    VN:F [1.9.22_1171]
    Rating: 5.0/5 (3 votes cast)
    VN:R_U [1.9.22_1171]
    Rating: +2 (from 2 votes)

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..