Koncertbeszámolók

Roncsipar – Koncertbeszámoló

2008. január 12. @ Budapest, GYÁR

Ezen a laza, de hideg szombat estén egy Faith No More tribute party volt a Gyárban, ami régebben Music Factory néven mozgott, bár lehet, hogy annak idején is voltak eme név alatt párhuzamosan Ld50 vagy más electro-goth partyk, nem tudom. Mint tudjuk, a hely nem éppen a belváros közepén van, de ilyen név alatt ki vár egy kis kultizást, meg belvárosi traccspartyt?! Egy jókora kerülő után nagy nehezen megtaláltuk a helyet, ahol a kisteremben Dj-k szolgáltatták a talpalávalót, illetve megtudtuk, hogy elmarad a LONG PIG fellépése. Szerencsére azonban a Long Pig tagot (Vajsz) is soraiban tudható RONCSIPAR fellépése nem maradt el, sőt. Meg kell hagyni, nem voltak sokan az estén, talán azért is, mert nem igazán láttam reklámozva a bulit, talán egy-két webzine rakta ki az oldalára. Egyébként maga a hely eléggé hangulatos, tényleg megvan az úgymond sivár, gyár feelingje, ami abszolút alkalmas az industrial partyk szervezésére, talán csak annyi a gond, hogy nincsenek többen.

Ekkorra rajtam kívül már mindenki eléggé ittas állapotban volt, de egyáltalán nem zavart semmiben, hiszen remekül éreztem magamat a RONCSIPAR koncertjén. Eléggé sokat készülődtek a srácok a bulira, de érhető, mivel elő kell készíteni a terepet a jobb hangzáshoz, már amennyire ki lehet hozni jobb hangzást ebből a helyből. Azt kell hogy mondjam, megérte ennyit lábalni illetve várni, mert hihetetlen jó volt amit ez a két gyerek leművelt a színpadon. Aki nem ismerné őket (mert hát biztos van olyan), ketten vannak a zenekarban. Vajsz a vokállal, a gitárral illetve a programozással, amíg Dávid a laptoppal és a basszusgitárral van elfoglalva. Körülbelül egy órás volt a program, ahol azért nem maradhattak el az „Antimonumentum” kulcsszámai, illetve a majd egyszer megjelenő „Concrete waste california” jó pár tétele sem. Ami meglepő volt számomra, hogy iszonyat hűen visszaadták a lemez, illetve a myspace-es számok (csak ezeket ismertem az újról) hangzását, mind remekül szólalt meg. Egyik ismerősöm azt mondta, hogy szerinte a basszus halkan szólt a bulin, de nekem egyáltalán nem tűnt fel. Az utolsó szám az „Immanuel” c. daluk volt, amit egy kicsit áthangszereltek, mert több instrumentális elemet fedezhettünk fel benne, s erre már a félkómás ismerősöm is azt mondta: „Ez már döfi!”.

A Roncsipar zenéje abszolút egyedi a hazai zenei körökben, mert még nem sokan alkalmaztak ilyen elemeket zenéjükben, mint ők. A stílusra azt lehetne mondani talán, hogy indusztriális stonulás, de rengeteg más elemet, érzést, gondolatot is tartalmaz eme muzsika. Minden dalnak külön hangulata van, illetve egy nyomasztó légkör is befedi az egész zenét, amit körülbelül úgy lehetne körülírni, mikor folyton folyvást meg vagy zuhanva, de még valamiben kapaszkodsz, s ez a zene az. Szóval tökmindegy milyen zenét hallgatsz, attól függetlenül is bejöhet a srácok zenéje. Szóval hallgathatsz pl.: Napalm Deathet is meg mondjuk High Onn Fire-t is vagy Scorn vagy az ismertebbek közül akár Dj Sterbinszkyt vagy Bonanza Banzait, Ákos-t. Remek este volt, még a kevés ember ellenére is, mert egy csodás egy órás utazásban volt részem. Meg kell hagyni, azért eléggé ott van ez a környék.

A beszámolót készítette: xfixbitchx
A koncertet átélte: Metallinda
Fotókat készítette: Metallinda

www.myspace.com/roncsipar

Kapcsolódó cikkek

RONCSIPAR – Betonsivatag Kalifornia (Concrate Waste California)

A honlap alapértelmezése

Roncsipar Interjú

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek