Koncertbeszámolók

Russian Circles, Képzelt Város – Koncertbeszámoló

2011. június 10. @ Budapest, A38 Hajó

Az előre várt és sokat emlegetett júniusi koncertdömping számomra a zseniális Russian Circles A38-as fellépésével kezdődött. A méltán híres trió 2004-ben alakult, akkor még bőgő poszton Colin DeKuiperrel, majd 2007-ben az ex Botch tag, Brian Cook vette át a helyét, aki aztán maradt is, és azóta a zenekar tagja. Egyébként a szintén kultbandának számító These Arms Are Snakes-ben is ő basszerozik. A csapat 2004-ben adta ki bemutatkozó EP-jét melyet három nagylemez és két split követett. 2011-re az amerikaiak igencsak nagy ismertségre tettek szert, melyet jól mutatott a nagy számban érkező koncertlátogatók tömege. A hajó tetőterasza kiváló helyszínt biztosít egy postrock zenekar számára, mint azt már a szintén hasonló stílusban mozgó Bye Horus koncertje alkalmával tapasztalhattuk.

Mindkét alkalommal az újabban egyre nagyobb ismertséget élvező Képzelt Város melegítette be a közönséget, csak azt az egyet nem értem, hogy miért. Egyrészt örültem, hogy végre nem késtem le az első zenekart, másrészt féltem is a dologtól, mert a Képzelt Város már a franciák előtt sem fogott meg túlzottan. Ezután a buli után konstatálnom kellett, hogy én egyszerűen nem értem ezt a zenekart. Nem értem mi a céljuk, nem tudom milyen zenét játszanak, mert hol a magyar alternatív szféra közhelyes témáit hallom, hol meg post rockra hajazó próbálkozásokat, de abszolút nem áll össze a kép. Az énekes/szintis által elővezetett szövegekről inkább említést sem tennék, az énekhangot tekintve pedig egyszerűen nincs véleményem a srác teljesítményéről, mert olyan szinten hidegen hagyott, hogy semmilyen gondolatfonalat nem volt képes elindítani.

A Negative Art igencsak régóta, egész pontosan 1997 óta szervezi a koncerteket, teret biztosítva az undergroundnak, nem meglepő tehát, hogy idén ebben a szervezésben sikerült lekötni a Russian Circles buliját. A banda respektjéről, a tagok zenei tudásáról és végtelen kreativitásáról teljesen értelmetlen lenne szót ejteni, hiszen aki egy számukat is hallotta már, az tudja, hogy itt bizony nagyon komoly muzsikát hallhatunk. A szép számmal összegyűlt közönséget a zenekar nem sokáig várakoztatta, a hatalmas effektparkok felcipelése, és egy rövid hangolás után Dave Turncrantz dobos bele is kezdett a Harper Lewis című számba, olyan feszes ütésekkel, hogy én csak lestem, de nem csak nekem gúvadt a szemem a hihetetlen muzikalitástól. A közönség soraiban igencsak megindult a bólogatás a fülbemászó dallamok és betonkemény riffek hallatán. A Russian Circlesre jellemző módon kaptunk rengeteg post rock dallamot, de ugyanakkor szép számmal akadtak metalos durvulatok is, melyek tökéletesen kiegészítették egymást a show elejétől a végéig. A program nagy részét természetesen a legújabb, Geneva című lemez dalai tették ki, mint például a Malko, vagy a címadó Geneva, de volt itt nóta a Stationről is, pl. a személyes kedvenc Youngblood.

A kiváló hangulatot teremtő muzsika egyszerűen elvitte az embereket egy teljesen más síkra ahol fölöslegesek a szavak a vélemények, egyszerűen csak a zene számít. Óriási élmény volt újra látni ezt a bandát, amint száz százalékos őszinteséggel prezentálják a dalaikat. A buli alatt elhangzó új szerzemény értékelésével egyenlőre még várnék, talán majd akkor teszem meg, ha a negyedik album végre megjelenik és jobban átlátom az új irányt, mert ebből az egy nótából is hallani lehetett a kisebb változást. A zárótételnek választott Death Rides A Horse óriási sikernek örvendett, abszolút jó választásnak számított. A Valamivel több mint egy órát játszó Russian Circles igencsak kitett magért, a 2008-as koncertjük nekem talán egy hajszállal jobban tetszett, de semmi oka szégyenkezni sem a szervezőknek, sem a zenekarnak. Jól szólt a cucc, jó zenét hallhattunk, hangulatos volt a helyszín, úgyhogy azt hiszem mindannyian elégedettek lehetünk, tökéletes hosszúhétvége indító péntek este volt. Köszönet Zérónak és a Negative Artnak.

Kapcsolódó cikkek

Képzelt Város, Minden Csak Átmenet – Koncertbeszámoló

SteveShield

marionette ID, Képzelt Város – Koncertbeszámoló

Ambrose

Our Ceasing Voice, Képzelt Város, Circle of Light, Aando – Koncertbeszámoló

Hermes

KÉPZELT VÁROS – Mit Nekem

A honlap alapértelmezése

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek