Sabaton, Delain, Battle Beast – Koncertbeszámoló

(scroll down for English Version)

2015. február 7. @ Csehország – Prága, Forum Karlín

Sajnos nagyon ritkán esik meg, hogy egy szombat estét a kedvenc zenekarunk koncertjén tölthessünk, de ezúttal volt szerencsénk a Battle Beast, a Delain és a Sabaton műsorát megtekinteni úgy, hogy nem kellett a másnapi koránkelésen aggódni. Valószínűleg a hétvége volt az oka annak is, hogy már délután négy körül óriási tömeg gyülekezett a helyszín előtt, így meglehetősen sokat kellett a hidegben várni. Ám mindaz, ami bent történt, bőségesen kárpótolt ezért.

Már jóval a koncert kezdete előtt érezni lehetett a várakozás izgalmát a Forum Karlín levegőjében, de a hely önmaga is csodálatra méltó. A hatalmas termet körben erkélyek övezik, szinte mindenhonnan remek rálátás nyílik a színpadra, az akusztika pedig elképesztő. A Battle Beast pontosan menetrend szerint foglalta el a színpadot és kiváló kezdést adott az estnek rövid, de energikus szettjével. Nyitányként a Far Far Awayt játszották legutóbbi albumukról, az Unholy Saviourről. Számukra az igazi áttörés még várat magára, de az utóbbi éveket igen intenzív turnézással töltötték, ami a sajtóban is széleskörű visszhangot keltett.

A Karlínban tapasztaltak szerint pedig tekintélyes rajongótábort is építettek már maguknak. Kiválóan kezelték a közönséget is, a koncert végén az énekes, Noora Louhimo óriási lelkesedéssel jelentette be utolsó dalukat, az Out of Controlt, majd meglepődve kiáltotta: “Ja várjatok, még nem! A dobosunk még nincs kész!”. A szerte a klubban felhangzó nevetésnek köszönhetően koncertjük igen jó hangulatban ért véget.

Az esemény kiváló szervezettségének köszönhetően mindenki nyugodtan “dőlhetett hátra” és élvezhette a műsort, gördülékenyen zajlott a színpadcsere is, így nem sokkal a Battle Beast záróakkordja után már be is robbant a színpadra a holland szimfometalos Delain. A Within Temptationnel való hosszantartó turnézás után bizonyára kellemes változás lehetett a svéd tankosztag kísérete, legalábbis ez látszott a tagokon az este folyamán. Látszott, hogy a tagok fellépésük minden pillanatát élvezik, folyamatosan tartják a kapcsolatot a közönséggel és a zenéjük iránt érzett szenvedély is egyértelműen sütött belőlük.

Ugyan zenéjük eléggé különbözik két turnétársukétól, a cseh metalosok tábora óriási, így mindenki megtalálhatta ezen az estét, amit szeretett. Az első sorok gyorsan fel is töltődtek sikoltozó, zászlókat lengető lányokkal, akik a szövegek minden sorát ismerték. Az új album, a The Human Contradiction dalai mellett volt hely pár régebbi nótának is, mint például a Sleepwalkers Dreamnek. A Battle Beasthez hasonlóan csúcshangulatban zárták műsorukat a We are the Others-zel, a közönséget elismerő és többre vágyó ámulatban hagyva.

Az a bizonyos több pedig hamar meg is érkezett a gyors színpadi átépítés után, amikor a dobkészletet tartó tankot leleplezték. A végső visszaszámlálás után végre megszállták a színpadot az északi hősök. Ez volt a negyedik alkalom, hogy élőben láthattam a Sabatont. Először 2007-ben volt hozzájuk szerencsém, amikor még javában küzdöttek a népszerűségért és hihetetlen gyorsasággal építették azt az óriási rajongótábort, amivel ma bírnak. Kíváncsian vártam, az új felállás mennyiben befolyásolja majd az előadás egészét és boldogan mondhatom, egyáltalán nem kellett csalódnom. Az energia, ami a bandából áradt, még a színpadra halmozott tekintélyes mennyiségű lángszóróénál is erőteljesebb volt. A March to War rögtön visszarántott mindenkit az este szimfonikus részéből az erő és érzelmek hatalmas menetébe. Ugyan a turné a Heroes lemez kapcsán zajlott, a Sabaton büszkén mutatta be múltjának legerősebb dalait is, az általam látott legjobb formában. Remek kommunikáció, rengeteg nevetés, energia és persze hatalmas dalok! Joakim Broden, akinek édesanyja cseh, az este folyamán lelkesen villogtatta szerény cseh tudását, melynek három szóból álló központi pillére, varázsigéje a “Ještě jedno pivo”, minden alkalommal működött, kimondása után pillanatokon belül sör termett a kezében. A közönség egy tagja egyszer csak egy pár, a legismertebb cseh rajzfilmkarakterrel, a kisvakonddal ellátott zoknit hajított az énekes irányába, aki a legszélesebb mosoly kíséretében emelte fel azokat és közölte: “Úristen, ez isteni, a kedvenc kisvakondos zoknim elszakadt, de így van új!”, mire azonnal számtalan további hasonló zokni landolt a színpadon, amiket Joakim “Kisvakond-eső esik!” felkiáltással gyűjtötegett össze, szigorúan nem megosztva őket zenésztársaival.

A show meglehetősen sokáig tartott és az olyan mindenkori kedvencek mellett, mint a Ghost Division vagy az Attero Dominatus, a banda azt is megmutatta, hogy az új dalok éppolyan erősek, ha nem még erősebbek. Amikor a közönség a Swedish Pagans számot követelte, Joakim nemet mondott, ám pár pillanatnyi hangos csalódottság után Pär összetépte a setlistjét és Joakim annyit mondott: “Oké, oké, ne nézzetek így rám! Még a hősök is megijedhetnek néha…” A közönség pedig hatalmas megőrüléssel fogadta ezt a dalt. A koncert végefelé mutatkozott meg igazán, milyen erős banda is a Sabaton. Egyetlenegy ember sem maradt elégedetlen a teremben (leszámítva talán azokat, akik álomba itták magukat), amikor a banda az utolsó, Metal Crüe nótával befejezte műsorát. Rendkívül emlékezetes este volt és bizton állíthatom, hogy az egyik legjobb, legenergikusabb koncert amit valaha láttam.

Sabaton setlist:

The Final Countdown
The March to War
Ghost Division
To Hell and Back
Carolus Rex
40:1
Gott Mit Uns
The Art of War
7734
Swedish Pagans
Resist and Bite
A Lifetime of War
Far from the Fame
White Death
1648

Ráadás:
Night Witches
Primo Victoria
Metal Crüe
Dead Soldier’s Waltz / Masters of the World

——————————–

ENGLISH VERSION:

So rarely do we get to go out on Saturday nights and see a favorite band play; but luckily this time we got to see Battle Beast, Delain and Sabaton and didn’t have to worry about getting up early for work the next morning. This being on a Saturday evening was probably also the reason why there was already an enormous crowd gathered in front of the club as early as 16:00. It was a long wait, but everything that ensued afterwards was totally worth the waiting in the cold outside.

Even before the concert started, you could feel the high levels of anticipation and excitement in Forum Karlín. The venue itself was magnificent. The space was enormous with huge balconies and great visibility from basically any part of it and the acoustics were to die for. Battle Beast finally took the stage as scheduled, and opened the night with their short, but energy-ridden setlist. They started with Far Far Away, coming off of their latest album – Unholy Saviour. They’re still breaking through in the metal scene, but they’ve toured extensively for the past years and it seems that they’ve already gained a lot of publicity and a good fan base, which was quite evident in Forum Karlín. Their rapport with the audience was excellent too, so when their gig came close to the end, the singer Noora Louhimo very eagerly introduced that last song – Out of Control – only to realize: “Oh wait! Not yet! The drummer is not ready!” which invoked laughter all over the venue, making their show end on a really high note.

The top-level organization of the event really made it easy for everyone to just lay back and enjoy everything. The band change went by quickly, so soon after Battle Beast left the stage, the Dutch symphonic metallers Delain burst out on the stage. After touring with Within Temptation for a long while, it must have been a nice change getting to support the panzer battalion from Sweden, which could be seen on this evening. The band seemed to enjoy every moment of their performance, interacting with the audience at all times and showing how passionate they are about their music. No matter how different their music was from the other two acts, given that the metal fan base in Czech Republic is quite huge, there was something for everyone on this evening. So the front rows got filled up fast with screaming girls holding flags and singing to every line of each song. Apart from songs promoting their newest album The Human Contradiction, we got to hear a couple of old gems, including Sleepwalkers Dream. They finished high with We Are The Others, leaving the crowd in total awe and lust for more.

More came soon after, once the stage was set and the huge tank carrying the drum set was revealed. Finally the heroes from the north stormed the stage once the Final Countdown came to an end. This was my fourth time seeing Sabaton, first time being such a long time ago in 2007 when they were still breaking ground and rapidly developing the fan base they have now. I was really excited and curious as to how the new line-up has affected the band. And I was far from disappointed. The energy the band brought to the show was stronger than all of the flamethrowers on the stage together. The March to War brought everybody back from the symphonic part of the evening into a huge mash of power and emotion. Currently promoting their last album Heroes, Sabaton proudly presented all they’re about in the best possible way. There was energy, laughter, good rapport and great music, of course! Joakim Broden, whose mother is actually Czech, practiced his Czech skills throughout the whole evening. The magic words “Ještě jedno pivo” worked everytime: a beer appeared in his hand within seconds. At some point, a fan threw a pair of Krtek (probably the most famous Czech cartoon character) socks at Joakim, which he picked up with the biggest smile ever and as soon as he said: “Oh my god, this is great! My favorite socks with Krtek on the side broke, but now I got new ones!” more socks started flying in his direction. “It’s raining Krtek!”, Joakim said and refused to share the socks with his non-Czech bandmates. The show went on for quite a good while; the band played some of the all-time favorites such as Ghost Division and Attero Dominatus, but they also showed us that the new stuff holds just as much (if not more) power and might in it. When the audience requested Swedish Pagans, Joakim said no. However, after a few moments of disappointment Pär tore one of the setlists and Joakim said: “Okay, okay, don’t look at me like that.. Even heroes get scared” and the band drove everyone insane with this song. As the show came to its end, it was obvious what power Sabaton holds. There was not one person without the look of satisfaction on their face (except perhaps for those passed out drunk) as the band finished hard with Metal Crüe. It was a highly memorable night and definitively one of the best, most energy-driven gigs I’ve seen.

Sabaton setlist:

The Final Countdown
The March to War
Ghost Division
To Hell and Back
Carolus Rex
40:1
Gott Mit Uns
The Art of War
7734
Swedish Pagans
Resist and Bite
A Lifetime of War
Far from the Fame
White Death
1648

Encore:

Night Witches
Primo Victoria
Metal Crüe
Dead Soldier’s Waltz / Masters of the World

Kapcsolódó cikkek

Arkona – novemberben a Delain vendégeként érkeznek Budapestre

NorthWar

Sabaton – új lemezzel és giga turné keretében térnek vissza hozzánk a svéd csatametalosok

NorthWar

Delain koncert a Barba Negrában – az új dalokból is hoznak ízelítőt a holland szimfonikus metalosok

NorthWar

Battle Beast, Majesty és GYZE jövő szerdán a Barba Negrában!

NorthWar

Sabaton jegyed kincset ér! Gyere a Bloodbound koncertre az újrahasznosítás jegyében!

NorthWar

Sabaton, Accept, Twilight Force – The Last Tour 2017: Teltház után új, nagyobb helyszín!

NorthWar

SABATON – The Last Stand

Menegroth

A Hammer Concerts bemutatja: Keep Wiseman Alive X. – Wisdom, Delain, Evergrey, Kobra And The Lotus

NorthWar

KME videók: Equilibrium, Destruction, Crystal Ball, True Widow, Pain, Winterstorm, Sabaton, The Agonist

NorthWar

KME videók: Kambrium, Evergrey, In Flames, Delain, Gloryful, Motus Tenebrae, Flames Of Fury

NorthWar

Sabaton – Swedish Pagans – Heroes On Tour (Official live video)

NorthWar

KME videók: Sabaton, Sinbreed, The New Black, Wrathage, Sunburst, Ignitor, Anger as Art, Metal Church, Delain, Rabid Bitch of the North

NorthWar

November 18. Szerda – Battle Beast, Alpha Tiger, The Order Of Chaos, Flood In The Desert – Barba Negra Music Club

NorthWar

Delain és Anneke Van Giersbergen koncert novemberben

NorthWar

A Sabaton augusztus 15-ei koncertje rögzítésre kerül a live DVD-hez!

NorthWar

A Delain európai headlining turnéra indul 2015 őszén!

NorthWar

Sabaton Interjú

Lothwen

A Battle Beast és Anton Kabanen útjai elválnak

NorthWar

Battle Beast – Madness (Official video)

NorthWar

Battle Beast – Touch In The Night (Official Lyric Video)

NorthWar

Battle Beast „Unholy Savior” felvételei befejeződtek, első részletek bemutatása

NorthWar

Sabaton „Night Witches” dalszövegvideó; európai turné jövő hónapban

NorthWar

Hot News: Delain – Announce UK Tour Dates!

NorthWar

Hot News: Sabaton – »Heroes« enters charts world wide

NorthWar

Hot News: Sabaton – reveal video clip for ‘To Hell And Back’

NorthWar

Hot News: Sabaton – Second Track-by-Track video online!

NorthWar

Hot News: Sabaton – Album Stream & First Track-by-Track online!

NorthWar

Hot News: Sabaton – ‘Resist And Bite’ – Digital single out now + Lyric Video online

NorthWar

Hot News: Sabaton – new Smartphone App available!

NorthWar

Hot News: Delain enters charts!

NorthWar

Hot News: Sabaton – New »Heroes« Trailer launched!

NorthWar

Hot News: Sabaton – Live on stage & online broadcast at DreamHack 2014

NorthWar

Hot News: Delain Premiere New Music Video Stardust!

NorthWar

Hot News: Sabaton – first single »To Hell And Back« released!

NorthWar

Hot News: Sabaton – release new album trailer of »Heroes«!

NorthWar

Hot News: Sabaton – Pay tribute to Metallica, Battle Beast and Raubtier!

NorthWar

Hot News: Delain Release Album Preview Clip From The New Album “The Human Contradiction”!

NorthWar

Hot News: Sabaton – release first album trailer of »Heroes«!

NorthWar

Hot News: Sabaton – Final Artworks and Tracklist of »Heroes« revealed!

NorthWar

Hot News: Delain – Revealing Cover and Album Title

NorthWar

Hot News: Sabaton – release additional cover artwork of their new album »Heroes«

NorthWar

Hot News: Sabaton – release the cover artwork of their new album »Heroes«

NorthWar

SABATON – Swedish Empire Live

ST. Toma

Hot News: Battle Beast – more sold out shows of “Wolfsnächte” tour announced!

NorthWar

Hot News: Sabaton – »Swedish Empire Live« – watch a 30minutes stream on Bild.de

NorthWar

Hot News: Sabaton – »Swedish Empire Live« out now!

NorthWar

Hot News: Sabaton – release new live video “Uprising” from »Swedish Empire Live«

NorthWar

Hot News: Battle Beast – on tour and new ‘Over The Top’ lyric video!

NorthWar

Hot News: Sabaton – Release First Live Video Clip From »Swedish Empire Live«

NorthWar

Hot News: Sabaton – Banned From Playing Russia?

NorthWar

Szólj hozzá!