2012. szeptember 29. @ Budapest, Club 202
Bár idén nem jutott el hazánkba se a Paganfest, se a Heidenfest, az év elején a Folk-Rock-Maraton, tavasszal a BeltineFest Hungary 2012, nyáron a Rockmaraton fesztivál két folkos napja és most ősszel a SamhainFest Hungary 2012 pótolta a folkereket e hiányosság miatt. S hogy mi is ez utóbbi? Igazából egy többszörösen összetett fővárosi minifesztivál: az orosz Arkona, az észak-ír Darkest Era és a magyar Dalriada őszi Európa-turnéjának magyar állomása, a cseh szervezésű közép-európai SamhainFest/BeltineFest turné őszi változatának (melyet idén a cseh Silent Stream Of Godless Elegy szervez s magyar résztvevője a Virrasztók) budapesti állomása és két fiatal hazai banda, a Niburta és a Tales Of Evening lemezbemutatója volt egyben. Nem mellékesen itt adta utolsó idei koncertjét a mostanában inaktív KerecsenSólyom is és az előzenekar egy figyelemreméltó tatai csapat, az Ankh volt, akik nyáron jöttek ki első EP-jükkel. Ebből is látható, hogy elég nagyszabású buliról volt szó. Sajnos azonban a technika nagyon csúnyán közbeszólt a számomra a legnagyobb őszi buliként szolgáló esemény sima és élvezhető lefolyásába…
Bár csak negyed 4 után értem oda, a nyitó tatai folkos/szimfonikus melodeath metal banda, az Ankh első két számáról maradtam csupán le, tehát már eleve csúszással indult a buli. A hangzás pedig szörnyű volt. Az egyébként erős férfi és női vokálok torzak voltak, a gitár kásás, a fuvola pedig néha sértően erős. Persze erről nem a banda tehetett, hanem a hangtechnika és kezelői. Úgy tűnik, hiába vált mostanság „trenddé” a folk(os) metal, még az olyan jó nevű klubok, mint a Club202 sincsenek felkészülve 4-5 fősnél nagyobb csapatok megfelelő hangosítására, pláne ha akad pár szokatlan hangszer is a tagok keze ügyében… Ennek ellenére az Ankh apait-anyait beleadott, a hangzás egyáltalán nem tőlük függött, számomra már Rockmaratonon bizonyították, hogy érdemes figyelni rájuk. Ezt egyébként a már ekkor szépen növekedő közönség is láthatóan felismerte.
Ankh setlist: 1. Ankh, 2. Éj az Erdőben, 3. (cím nélküli új tétel), 4. The Longest Journey (Pt. I), We Are Gonna Fall, 6. Tükörterem, ráadás: Lezárt Szemek
Ahogy ők is csak részben tartoznak a folkos vonalhoz, a második banda, a zalai Tales Of Evening is kilógott kissé. A gyönyörű énekesnővel színpadra álló banda mesélős, néhol szimfós hatású dallamos metalt játszik. A női ének szép, bár hagyományos, a zene kellemes, a basszustémák kifejezetten figyelemreméltóak (és a basszer állandó fülig érő mosolya is igen szimpatikus), de a dalszövegekkel valahogy nem vagyok kibékülve. Számomra a mélynek tűnő, de mégis általános szövegek nem annyira nyerőek. A csapat kiállása mindazonáltal jó volt, itt a hangszerek-ének aránya is megfelelő volt, az egyetlen technikai gondot az jelentette, hogy hol felugrott, hol visszacsúszott a hangerő. A zalaiak egyébként a szeptemberi Hammer mellékleteként kijött Hajléktalan Lélek című első nagylemezüket mutatták be a tömöttebben álló közönségnek (itt persze csak a színpadnál állókról van szó, hiszen a klubban ekkor már sokan söröztek, ültek, beszélgettek a koncerttől kissé távolabb).
Tales Of Evening setlist: 1. Intro, 2. Álmodd újra, 3. Az én csodám, 4. Hajléktalan lélek, 5. Credo, 6. Inkább egyedül, 7. Lázadás, 8. Reménysziget, 9. Az én mesém, 10. Outro
Mivel az éjszakai mesemondók kissé túllépték a megszabott határt, a következő Niburtanak nem sok ideje maradt a beállásra (ami egy 9 fős, tucatnyi hangszerrel és néhol négy vokállal kiálló bandánál elég nagy hátrány), ráadásul semmit nem hallottak magukból a színpadon. A balkáni és keleti ízeket modern metallal és core-ral keverő zenekar szintén lemezbemutatózott, az októberi Hammer mellékleteként jelenik meg Scream From The East nagylemezük. Attól függetlenül, hogy mozogni alig tudtak és a hangosítás legszebben kifejezve is tré volt (főleg a Mašalaig), nagy bulit csaptak és a közönség díjazta ezt. A rövid koncertbe csak a legütősebb nóták fértek bele, az utolsó három tétel szó szerint lezúzta az eddigre jelentősen megduzzadt tömeget. A klasszikusnak mondható Forgotten Path alatt ráadásul táltosdobbal a kézben megjelent Alkonyat, azaz Görög Bandi is a KerecsenSólyomból a két csapat barátsága jegyében. Sajnálatos, hogy a gyönyörű női énekből és a népi furulyákból alig-alig hallatszott valami az egész koncert folyamán. Ellenben a koboz és a doromb meglepően jól szólt. Mindenesetre a koncert végére sokan meggyőződhettek a Niburtában rejlő potenciálról. Érdemes csekkolni őket az induló lemezbemutató turnéjukon is, talán ott több szerencséjük lesz a technikával.
Niburta setlist: 1. The Descent (Intro), 2. Balkanic Heart, 3. Nap és Hold, 4. Mašala, 5. Dance of Satyrs, 6. Forgotten Path (feat. Alkonyat/KerecsenSólyom), 7. Awakening
A Niburta után „pogány szövetségesük”, a szegedi KerecsenSólyom csapott a húrok közé. Aki kevésbé ismeri a bandát, annak is szemet szúrhatott, hogy a januári Folk-Rock-Maratonhoz képes még kevesebben lettek, ráadásul a tagok számával együtt csökkent a hosszú hajak és a tradicionális ruhák száma is. A gitáros és basszer-vokalista, Máté és Gabi ugyanis egyszerű civil ruhában és rövid hajjal állt színpadra, míg a népi és szimfonikus elemek samplerről szólaltak meg. Sajnos a hosszú inaktivitás lemorzsolta a bandát, de reméljük, idővel teljes pompájában támad fel nomád őseink szent madara. Azonban ezek a dolgok egyáltalán nem szegték kedvét Alkonyatnak, akit továbbra is a hazai szcéna egyik legjobb frontemberének tartok. Ősmagyar ruhájában, táltosdobbal a kézben begombázott sámánként rohangált, ugrált és énekelt-hörgött-torokénekelt a színpadon. Az intró mellett három régi és három új nóta került terítékre, sajnos nekik is le kellett csípniük a műsorból, viszont a hangosítással itt nem sok gond akadt. A közönség láthatóan élvezte a bulit, ahogy a zenekar is. Elviselném, ha több koncertaktivitást tapasztalnánk tőlük a jövőben…
KerecsenSólyom setlist: 1. Intró 2012, 2. Hadak Ura Szekerén, 3. A Hősök Mulató Mezeje, 4. Aquileia Ostroma, 5. Népmese, 6. Kerecsen, 7. Révülés
A szimfonikus folk metal után a magyar metal-folklór egy másik szeletébe tekinthettünk bele: az indusztriális, gótikus és pszichedelikus hatású Virrasztók bulija kezdődött meg 7 óra után nem sokkal. A halál témájának népi lecsapódásait körüljáró pécsi banda szokás szerint teátrális, sötét és hátborzongató hangulatú show-t adott, bár Scrofán, az énekes-tekerős frontember hangján hallatszott, hogy egy hete folyamatosan turnéztak. A gyertyagyújtás és a pálinkaosztás elmaradhatatlan rituáléja és egy énekes átvezető (A légy) belefért, de sajnos több számot kénytelenek voltak kihagyni a műsorból. Viszont az eleinte alig hallatszódó hegedű és női vokál aránylag hamar helyreállt, így a koncert technikai szinten is élvezhetővé vált az előadás. Egyébként a banda nemrég jelentetett meg egy három dalból összetevődő, nagyszerű és hatásos klipsorozatot, érdemes egyben végignézni.
Virrasztók setlist: 1. Intro, 2. Szigeti Veszedelem, 3. Fehér-fekete, 4. Vidróczki, 5. A légy (átvezető), 6. A Kaszás, 7. Az Én Időm
Szintén kevesebb technikai gonddal küszködött az észak-ír Darkest Era, akik mint az Arkona-Dalriada turné harmadik bandája kerültek a SamhainFest fellépői közé. A női gitárossal és dobossal rendelkező banda egyébként kelta tematikájú klasszikus heavy metalban utazik, részben ennek köszönhető, hogy nem volt annyira nehéz hangosítani őket, bár azért a gitárok hangzása és az ének hangereje néha hagyott kivetnivalót maga után. Zeneileg ez a stílus kevésbé érint meg, nekem hiányzik a kelta népzene markánsabb jelenléte, így ezt a műsort inkább csak fél füllel figyeltem, de azt elmondhatom, hogy élőben sokkal jobban megfogtak, mint lemezen. (Megjegyzem, az esemény nevéhez e csapatnak volt a legtöbb tényleges köze, hiszen a Samhain a pogány gael kelták (írek és skótok) utolsó nagy őszi ünnepe volt a háromból.)
Darkest Era setlist: 1. An Ancient Fire Burns, 2. On the Crest of Doom, 3. Heathen Burial, 4. To Face the Black Tide, 5. Poem to the Gael, 6. The Last Caress of Light, 7. The Morrigan
A fesztivál külföldi főzenekara a Magyarországra szinte már hazajáró orosz Arkona volt. A szláv folk pogány metal zenekar júliusban Pécsett mozgatta meg a népet, de bizony ebből a jóféle „cirill betűs hangzás”-ból sosem elég, így újra eljöttek hozzánk! Minthogy egyik kedvencemről van szó (akiknek eddig egy kivételével minden hazai buliján ott voltam), nem tudok elfogulatlan lenni velük szemben, de talán nem torzítok nagyon, ha azt mondom, hatalmas műsort csináltak most is! Másáé minden tiszteletem, hisz amellett hogy az apró hölgy hol brutálisan hörögve, hol népiesen tisztán énekelve és sebesen ugrálva varázsolja el a közönséget, a zenekari háttérmunkában is jelentős szerepe van. Úgy tűnik, az orosz szigor is megtette hatását, mert a keverőpultnál fegyelem uralkodott és így csak néha-néha tűnt el egy kissé a népi fúvósok, a duda és a furulyák hangja. A klub eddigre eléggé megtelt, talán 450-500 fő volt jelen, ennek többsége a színpad előtt. Bár a korábbi koncerteken is volt némi pogó, ugrálás és tánc, egyértelműen az Arkona mozgatta meg leginkább a népet, ráadásként még az ószláv wall of death-t is életre hívták (a Stenka Na Stenku egy a WoD-hoz hasonló szláv harci játékról szól, így elmaradhatatlan koncerten a halálfal). Remélem, hamarosan ismét találkozok velük, egy élmény, amit élőben nyújtanak!
Arkona setlist: 1. Az’ (Intro), 2. Arkaim, 3. Goi, Rode, Goi!, 4. Ot Serdtsa K Nebu, 5. Slovo, 6. Pamyat’, 7. Slav’sya, Rus’!, 8. Zaklyatie, 9. Kupalets, 10. Katitsya Kolo, 11. Leshiy, ráadás: Stenka Na Stenku, Yarilo
Az oroszok bulija után hosszabb technikai szünet állt be, ugyanis a Dalriada minden eddiginél nagyobb létszámmal készült az új Napisten Hava lemez debütálására (amit itt lehetett először megvenni, le is csaptam egy példányra). Mint nyár óta köztudott, Laura várandós, így ezen a koncerten búcsúzott ideiglenesen, terv szerint márciusig. Ebből adódóan a soproni brigád nemcsak állandó népzenészeikkel, a háromfős Fajkusz Bandával és friss vendégzenészükkel, Ádámmal léptek színpadra, hanem a hetedik dalt, a Leszek a Holdat az Ideas-ból ismert Anita énekelte, aki tavaszig mint kisegítő énekesnő lesz jelen a csapat koncertjein. Bár a gótos vonalban jártas hang érdekes választás volt, én mégis úgy érzem a koncert után, hogy illik ez a vokál a Dalriadához. A koncert utolsó dalai, a Szondi… és a két ráadás dal pedig Laura és Anita közös tolmácsolásában hangzott el, azaz tizenegy fő volt a színpadon. Sajnos ez meg is hallatszott vagy inkább nem hallatszott normálisan, hiszen a hangtechnika minősége visszazuhant az Arkona vagy még inkább a Virrasztók előtti színvonalra. A népi fúvósok néha teljesen eltűntek, ahogy eleinte a női ének sem volt túl jó. Emellett Laurának ebben az állapotban talán nem kellett volna erőltetnie a károgást, ami egyrészt szörnyen hangzott, másrészt nem biztos, hogy egészséges. Ezektől eltekintve ők is kitettek magukért, az eddig játszott három Napistenes dal mellé még két újat is beraktak az egyébként sajnálatosan rövid koncertbe. Mind a Napom, fényes Napom, mind a Saltarello nagyszerű, ahogy az egész lemez is, de erről majd kicsit később, egy lemezismertető során! A koncert utolsó pár pillanata pedig kifejezetten megható volt, ahogy a rajongótábor elbúcsúztatta Laurát, aki el is pityeregte magát a meghatódottságtól.
Dalriada setlist: 1. Ígéret, 2. Napom, fényes Napom, 3. Hírhozó, 4. Kinizsi Mulatsága, 5. Hunyadi és Kapisztrán Nándorfehérvári Diadaláról (Saltarello), 6. Borivók Éneke, 7. Leszek a Hold, 8. Szondi Két Apródja 1., ráadás: A Dudás, Hajdútánc
Az est főzenekarának elcsúszott és elhúzódott koncertje után eléggé kimerültem, hiszen a délután háromkor meginduló koncertáradat előtt több órát utaztam fel a fővárosba, szóval a cseh (morva) Silent Stream Of Godless Elegy koncertjét már nem bírtam megvárni és az első dal alatt a szállásomra indultam. Ezzel egyébként a többség hasonlóan volt. Ahogy utólag hallottam, a zárókoncerten nem túl sokan maradtak, de a sötét hangulatú folk doom metal zenekar jó koncertet adott és a technikával sem gyűlt meg a bajuk. Remélem, hogy a korábban tervezett pécsi koncert megvalósul az ősz folyamán, így nem lesz lelkiismeret furdalásom, hogy e szeptember végi éjen nem maradtam ott.
SSOGE setlist: 1. Mokoš (Mother earth), 2. Tváří v tvář (Face to face), 3. Dva stíny mám (I have two shadows), 4. Wizard; 5. Skryj hlavu do dlaní (Hide your face into the palms), 6. Pramen co ví (Spring who knows); 7. Slava; 8. I would dance
Bízok benne, hogy ennek az eseménynek hasonló horderejű folytatása lesz jövőre, de az igazi öröm az lenne, ha végre a technikai gárdák is felkészülnének az ilyen stílusú bulikra. Egyre több kifejezetten folk/pogány metalra építő rendezvény van itthon is és szomorú, ha a kevésbé hozzáértő, véletlenül betévedő zenehallgató a bandákat hibáztatja a hangosítási problémák miatt, mindamellett pedig a hozzám hasonló fanatikusok számára is kevésbé élvezhető az ilyen minőségű koncert. Ahogy egy kolléga nagyon találóan fogalmazott, „a technika ördöge nem pogány”…
Fotók: Jipa András, Lothwen