Koncertbeszámolók

Saxon, Iced Earth – Koncertbeszámoló

2009. február 19. @ Budapest, Petőfi Csarnok

Február 19-ét már hónapokkal előre bekarikáztam naptáramban, mert a Metal Crusade turné keretében két olyan zenekar is hazánkba érkezett, akik külön-külön is nagy favoritjaim és nem kényeztették el a honi rajongóikat gyakori magyarországi koncertezéssel. Az Iced Earth tavaly ugyan tiszteletét tette a Szigeten, de az a koncert a zenekar hibáján kívül hagyott kívánnivalót maga után, előtte pedig évek hosszú-hosszú soráig felénk se néztek, vagy ha igen, akkor a határon nem engedték be őket. A Saxon is több koncertet lemondott, szóval ideje volt mindkét zenekarnak, hogy megmutassa magát méltó körülmények között a hazai publikumnak.

A trolizós túra után fél nyolc körül értünk a koncert helyszínére, a gyors bejutás után konstatáltuk, hogy a vártnál jóval kevesebben vannak a teremben. Tettünk egy kis kitérőt a merchandise pult felé, hogy szörnyülködhessünk a horror árakon.

Pontban nyolc órakor felhangzott a Crucible Of Man introja, az In Sacred Flames, szóval konstatáltam, hogy a „Tűzmadár”t ezen az estén lekéstem. Gyorsan előre is mentem minden gond nélkül – olyan jó félház lehetett az Iced Earth koncertjének elején – és amint elfoglaltam helyem a 10. sor közepén, bele is csaptak a lecsóba, színpadra lépett az amerikai banda és az előre borítékolható kezdőszámmal, a Behold The Wicked Childdal kezdtek. Kitörő örömmel vettem tudomásul, hogy a hangzás már az első pillanatokban szinte tökéletes volt és ez szerencsére nem változott a koncert folyamán sem!
Jon Schaffer önmagához képest egész sokat mozgott a tanítanivaló ritmusozása közben, az új basszer, Freddy Vitales és Troy Seele szólógitáros pedig bemozogta a színpad rájuk eső részét, teljesen együtt éltek a zenével. Matt Barlow a szokásos visszafogott mozgással, de annál nagyobb átéléssel énekelte a jobbnál-jobb számokat, azért a koncert végére egy kis közönségmozgatást is bevállalt, de ő azért frontemberi kvalitásokban messze elmaradt az est következő fellépőjének énekesétől. Brent Smedley dobos ismét megbízhatóan hozta az alapokat, amikor tehette ki is dugta fejét a dobcucc mögül, ő is láthatóan élvezte a koncertet.
Az új lemez nyitódala után a Framing Armegeddonról érkezett az Invasion-Motivation Of Man-Setian Massacre hármas. Matt Barlow itt remekül hozta Tim „Ripper” Owens témáit, ez egyébként az egész estén így volt, talán a Declaration Day végével szenvedett meg jobban. A Burning Times-szal elérkezett az est best of része, hiszen az első Matt Barlowval készült lemez, a Burnt Offerings kivételével az összes lemezről elhangzott legalább egy dal, a közönség pedig szinte megőrült az olyan Iced Earth alapvetésekre, mint a Pure Evil vagy a Vengeance Is Mine. A személyes hangvételű Watching Over Me libabőre után a Framing Armageddon legjobb száma, a Ten Thousand Strong következett, amit a Dracula követett, amit Barlow egyszerűen egy szerelmesdalként konferált be, de szerinte ez egy igazi heavy metal szám, mert hamar rosszra fordul a történet. A Violate záróakkordja helyére pedig a Iron Maiden klasszikus The Trooper riffje került, szóval a tiszteletadás ismét megvolt.
A Jézusról szóló Melancholy már a program végének közeledtét jelezte, az egész terem együtt énekelte Mattel a refrént, ami után már csak a My Own Saviour következett, majd levonultak a színpadról. Szerencsére hamar visszatértek és a The Hunterrel kedveskedtek a közönségnek, majd az Iced Earth következett, ahol Jon még egyszer végigriffelhette az aktuális Les Paul szinte teljes fogólapját, de ezzel a számmal a koncert is végetért, körülbelül 70-75 perc után, igazán játszhattak volna többet is, reméljük legközelebb még több szám kap helyet. Az már csak a hab lenne a tortán, ha nem kellene ismét évekig várni, hanem tartaná a banda a koncert/év átlagot.Setlist: In Sacred Flames, Behold The Wicked Child, Invasion, Motivation Of Man, Setian Massacre, Burning Times, Declaration Day, Vengeance Is Mine, Violate, Pure Evil, Watching Over Me, Ten Thousand Strong, Dracula, Melancholy (Holy Martyr), My Own Saviour, The Hunter, Iced Earth

A Saxon előtti szünetet fesztiválos cimborákkal töltöttem, így hamar arra lettem figyelmes, hogy már a Saxon introja szól, majd bele is csaptak a NWOBHM veteránok az új lemez első számába, a Battalions Of Steelbe. A Saxontól előzetesen inkább lehetett ízig-vérig lemezbemutató koncertet várni, ezért nagy meglepetésként ért az egyik őshimnuszuk, a Heavy Metal Thunder prezentálása. A másik, inkább negatív meglepetés számomra az volt, hogy viszonylag kevesen ismerték a zenekart és páran távoztak az Iced Earth koncert vége után.
A koncerten egyébként a legújabb kori számaik és a korai „slágerek” kerültek terítékre, a középső időszakukat hanyagolták Biffék. Az egyébként rendkívül jó új lemezről lemezbemutató turné lévén hat számot (Battalions Of Steel, Demon Sweeney Todd, Hellcat, The Letter, Valley Of The Kings, Live To Rock) is eljátszottak. A magyar közönség szimpátiájának még nagyobb megnyeréséért még az Atila The Hunt is eljátszották az Inner Sanctum lemezről.
A közönség lelkesedése a létszámmal ellentétben nem csappant meg, a 747 (Strangers In The Night), Motorcycle Man, Wheel Of Steel vagy a Crusader az új számokkal együtt alaposan megdolgoztatta a közönség tagjainak bólogatóizmait, amúgy meg az első sorok szinte szó szerint Biff Byford énekes tenyeréből ettek, aki igazi vezérhez méltóan vezényelte le a bulit.
Feltétlenül szólnom kell még a Saxon hangszereseiről, Doug Scarratt és Paul Quinn frenetikus játéka, amilyen átéléssel nyomták a szólókat és a riffeket, egyszerűen példaértékű. Doug ráadásul Nibbs Carter bőgőssel együtt folyamatosan mozgott, két kis energiabomba volt ezen az estén a két pasas. Nigel Glockler régi-új dobos pedig megbízhatóan hozta az alapot, de ez nem is csoda, hiszen már ő is régi motoros a szakmában.
A Crusader dallamai után a banda egy egyszerű Good Night felkiáltással távozott a színpadról, de persze mindenki tudta, hogy még nincs itt a vége, hamar vissza is tértek a deszkákra, hogy eljátsszák a meglehetősen Guitar Hero fikázó klippel rendelkező Live To Rockot. A zseniális szám mellett külön öröm volt, hogy a közönség soraiban fel-alá mászkáló, ordítozó, szinte mindenkinek nekimenő vagy kötözködő, láthatóan minimum részeg csaj végleg felszívódott, senki sem hullajtott érte könnyeket. A banda tovább játszott és következett az egyik legjobb Saxon dal, a Princess Of The Night, ami után ismét levonult a banda, hogy a visszatérés után a Denim And Leatherrel búcsúzzon a magyar közönségtől, immáron végleg.
A koncert végén láttam, hogy a tömeg mérete a koncert közben is csökkent, ami egyszerűen felfoghatatlan volt számomra, mivel előzetesen minimum teltházban reménykedtem. Remélem csak a februári koncertdömping volt a viszonylag kevés látogató oka, nem pedig a totális érdektelenség, mivel ez a két veterán banda megmutatta, hogyan kell 2009-ben heavy metalt játszani! Cseppet sem volt öreges vagy megfáradt a produkció, aki ott volt, tanúsíthatja, mint ahogy azt is, hogy aki nem jött el, nagyon bánhatja, mivel ez a koncert már most esélyes az „év koncertje” díjra. Setlist: Battalions Of Steel, Heavy Metal Thunder, Witchfinder General, 747 (Strangers In The Night), Demon Sweeney Todd, Hellcat, Atila The Hun, The Letter, Motorcycle Man, Valley Of The Kings, Wheels Of Steel, Power And The Glory, Crusader, Live To Rock, Princess Of The Night, Denim And Leather

A koncert után elég sokáig maradhattunk benn a PeCsában, de a Saxon tagjait már csak a buszoknál tudtuk elcsípni egy-egy közös fotó és dedikálás erejéig, ahol személyesen is meg tudtuk köszönni a roppant közvetlen tagoknak a fergeteges koncertet!

LIVE TO ROCK! NEVER STOP!

Kapcsolódó cikkek

Headbangers Ball turné: vedd meg a jegyed, és ingyen mehetsz az Fleshgod Apocalypse koncertjére is!

KMZ

Iced Earth, Ensiferum, Kataklysm és Unearth a decemberi Headbanger’s Ball turnén

KMZ

Iced Earth Interjú

Darkjedi

Iced Earth, Warbringer, Elm Street – Koncertbeszámoló

Darkjedi

Hot News: Iced Earth – pre-order „Plagues Of Babylon” now / full album stream launched on Spotify on December 27th

KMZ

Hot News: Iced Earth – new song online / formats of „Plagues Of Babylon” announced

KMZ

Hot News: Iced Earth – title track of upcoming album launched

KMZ

Hot News: Iced Earth – „Worldwide Plagues” tour starting in January

KMZ

Őszi koncerthírek, Volbeat-Hegyalja jegyakció a Concerto Musicnál

KMZ

Hot News: Iced Earth – Reveal New Album Title and Tracklist!

KMZ

Hot News: Iced Earth – Announces First Leg Of 2014 World Tour!

KMZ

Hot News: Iced Earth – „Live in Ancient Kourion” Out Now; Release New Live Video For „Anthem” Online

KMZ

Hot News: Iced Earth – Premieres Live Video For „Stormrider”!

KMZ

Hot News: Iced Earth – Launch New Live Track „I Died For You” From „Live In Ancient Kourion” On www.metal-hammer.de

KMZ

Hot News: Iced Earth – Premieres Track, „Damien,” From ‘Live in Ancient Kourion’!

KMZ

Hot News: Iced Earth – New DVD Video & Pre-Order Online!

KMZ

Hot News: Iced Earth – „Live In Ancient Kourion” release date & trailer online!

KMZ

Hot News: Iced Earth – Tour Europe in December

KMZ

Hot News – Iced Earth: New „Anthem” Music Video Debuts Today!

KMZ

Iced Earth, Fury UK – Koncertbeszámoló

Darkjedi

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek