2013. december 6. @ Budapest, Club 202
Az idősebbek elmondása alapján nem volt rossz rockernek lenni a 90-es évek közepének Szombathelyén. Virágzott a zenei élet, nagyban nyomultak az SCHC bandák, az Extreme Deformity és virágkorát élte a Lord is. A legtöbb zenekar azóta is a színpadon van azokból az időkből, de volt egy banda, amelyik szintén akkor indult és amire nagy hatással volt az akkoriban igencsak nagy port kavart skandináv black metal színtér. Ez a banda pedig nem más, mint a Sear Bliss, akik idén ünnepelték fennállásuk 20. évfordulóját. Emlékszem, hogy fiatal, kezdő metalos koromban a kocsma mélyén terjedtek a vadabbnál-vadabb pletykák a zenekar tagjairól és viselt dolgaikról, ami már eleve kissé misztikussá tette a bandát, amihez hozzájárult az is, hogy meglehetősen ritkán koncerteztek szülővárosukban, amit akkor még egyértelműen a black metalhoz kapcsolt mizantrópiának tudtunk be. 🙂 Aztán pár év múlva már persze sokkal reálisabb szemmel tudtuk figyelni a munkásságukat, és a történetek nagy részéről is kiderült, hogy csak kitaláció, de a zenéjük továbbra is nagyon magas minőségű maradt.
A rövid nosztalgikus bevezető után gyorsan előre 2013-ba, Budapestre, ahol a banda a Club 202-ben tartotta születésnapi koncertjét. Szerencsére úgy alakult, hogy aznap éppen fővárosunkban kellett tartózkodnom, így nagyon vártam az eseményt, hiszen élőben még valamikor 2010-ben láttam a zenekart a Pécsi Rockmaratonon, ráadásul akkoriban az I Divine-ban több ismert Sear Bliss tagot lehetett látni, mint magában a Sear Bliss-ben. Azóta visszatért több régi zenésztárs is a zenekarvezető Nagy András mellé, ez a felállás stabilnak és ütőképesnek is tűnik, ráadásul szépen-apránként visszatértek a világot jelentő deszkákra is. Volt több külföldi koncertjük is, hazánkban azonban a szülinapi bulira tartalékolták magukat, ha a Rockmaratonos fellépésüket nem számítjuk. Felfokozott várakozással utaztam át a fél országon, de bokros teendőim miatt sajnos csak a Malediction legvégére értem ki a Fehérvári út 202-be, pedig őket is nagyon szerettem volna látni élőben, hiszen még a Sear Blissnél is régebben találkoztam velük koncerten.
Így azonban csak a sötét függöny előtt gyülekező több száz fős metalos hordában gyönyörködhettem, köztük néhány régi ismerősben. Jöttek az egész országból mindenfelől, természetesen Szombathelyről is jópáran elzarándokoltak a koncert kedvéért Pestre, de még a határon túlról is érkezett néhány magyarajkú fanatikus. A hangulatra nem lehetett már ekkor sem panasz, jó hangulatban beszélgetett, sörözött, ismerkedett a publikum nagyobbik része.
Aztán este 10 magasságában megszólalt az intro és kezdetét vette a kissé rendkívüli, a zene jellegéből adódóan komor születésnapi mulatság. Nagy András mellett a színpadon két régi motorost üdvözölhettünk Barbarics János gitáros és Pál Zoltán harsonás személyében, az új fiúk pedig Vigh Zoltán (Vozargh, ex-Bornholm) gitáros és Csejtei Gyula dobos voltak. Az intro után felcsendülő Far Above The Trees-re szépen lassan előbbre jöttek az emberek, de a hely kialakítása miatt az első pár sort üresen hagyták, mert onnan tényleg nyaktörő mutatvány 1-1 koncertet végignézni. A már említett korai, Phantom lemezes tételt követően pedig a zenekar talán egyik legismertebb, klipes száma következett, a Two Worlds Collide. A számok összeválogatására nem is panaszkodhatom igazán, kimaradt a számomra kedves Eternal Battlefields és a Blood On The Milky Way, de ez egy apró személyes közbevetés, hiszen egyedül a Grand Destiny albumról nem vettek elő semmit, cserébe olyan csemegéket kaphattunk a korai lemezekről, mint a Twilight vagy az Ancient.
Az igazi meglepetés azonban nem a dalok képében érkezett az egybegyűlteknek, hanem a meghívott vendégek személyében. Egyszerre volt a színpadon Necó (Neubrandt István) és Sömi (Schönberger Zoltán), majd Csejtei Csaba gitározott egyet a régi harcostársaival. Ott volt még a zenekar korábbi gitárosa, jelenlegi managere, Kovács Attila (jelenleg Halálfej Együttes ;)), aki Alba Hysenivel adta elő az Entering The Seventh Gate-t az Eternal Recurrence albumról, ami szintén a koncert egyik nagy meglepetése és csúcspontja volt! Végül, de nem utolsósorban pedig Scheer „Max” Viktor (korábbi gitáros, hangmérnök, producer) is színpadra lépett a Left In The Dark alatt.
Jó, hogy sikerült ennyi régi zenésztársat elcsábítani egy kis közreműködésre. A hírek szerint eredetileg többet is szerettek volna, de a dolog kuriózumfaktorán túl azért néha kicsit lelassult a buli a sok mini átszerelés miatt. De a vendégsereg távozása után már szinte csak az igazi csemegék voltak hátra, köztük az a dal, ami igazán tett a fent említett lassulás ellen. A Sear Bliss sokszor játszott különböző feldolgozást koncertjeiken, legtovább talán a Metallica Motorbreath-e volt műsoron, de most egy totális meglepetéssel készültek, nem mást adtak elő, mint a Postmortemet a Slayer legendás Reign In Blood lemezéről! Volt is megőrülés rendesen, a színpad előtt még egy kisebb moshpit is kialakult igencsak nagy darab emberekkel, de általánosan elmondható, ahogy haladt előre a koncert úgy vett részt benne egyre növekvő intenzitással a közönség egyre nagyobb része. A zenekar tagjai azonban nem voltak ilyen intenzívek, általában az egy helyben állás+headbang kombó volt a nyerő. Andrástól megszokhattuk, hogy visszafogott frontember, nem a szövegelésével vagy futkorászással adja el a show-t, s ez így is van jól, hozzátartozik a Sear Blisshez. Azonban a gitárosok igazán példát vehettek volna egy kicsit többször is PZ-ről, aki harsonájával többször feltűnt a színpad mindkét oldalán, és amúgy is lelkesen, amolyan második frontemberként bíztatta a közönséget, ha éppen nem headbangelt vagy fújta hangszerét.
A kiváló thrashes csapás után már csak a záró Birth Of Eternity volt hátra, majd a srácok tapsvihar közepette levonultak. Persze ment mindenféle bekiabálás, egyesek Wintert szerették volna látni, mások különböző dalokat hallani, de végül visszatért a zenekar és a Twilight-ot prezentálta nekünk, aminek szerencsére semmi köze nincs a rémséges könyv- és filmsorozathoz. András „Oh My Lord” konferálása mindig a 1100 Years Ago-t és a koncert közeledő végét jelzi, de most szerencsére befért mellé a Blood Serenade a Glory And Perdition albumról. Ezután már csak a kötelező körök, azaz a taps, meghajlás, taps, levonulás voltak hátra. Ezután kezdetét vette a rockdiszkó hajnalig, ahol szerencsére egészen jó muzsikákra lehetett ropni, de el lehetett kapni a zenekarok tagjait is egy-egy koccintásra, dedikálásra, közös képre, kis csevejre.
Sear Bliss műsor:
Far Above The Trees
Two Worlds Collide
A Lost Cause
A Deathly Illusion
She Will Return
In The Shadow Of Another World
Entering The Seventh Gate
Somewhere
Left In The Dark
Ancient
Postmortem (Slayer)
Birth Of Eternity
–
Twilight
1100 Years Ago
Blood Serenade
Összességében nekem nagyon tetszett a koncert, még ha voltak is kisebb-nagyobb problémák a pirotechnikával vagy egy-egy mellényúlással, félrefújással. Amilyen ritkán lépnek fel, minden Sear Bliss koncert egy külön esemény és ezen az estén igazán kitettek magukért, mint a dallista, úgy a vendégek és az egész körítés tekintetében. Láttam képeket és mondták is, hogy nemrégiben egy billentyűs hölgy is segítette a csapatot, jó lett volna, ha őt is el tudják hozni és sampler helyett élőben szólnak a billentyűtémák…
Még sok-sok, zenei ötletekben és sikerekben gazdag évet kívánok a zenekarnak és remélem, hogy a külföldi koncertek közé azért majd csak felkerül a honlapon egy szombathelyi, hazai dátum is!
