2011. december 09. @ Lengyelország, Katowice- Mega Club
Thrashfest Classics tour 2011
Igencsak kellemes estének ígérkezett a thrash kedvelőinek a Thrashfest katowicei állomása. Előre lehetett tudni, hogy az igen jó nevekből álló utazó fesztivál csupa-csupa különlegességgel fog szolgálni. Az ausztrál Mortal Sint leszámítva ugyanis minden banda csak és kizárólag pályafutásának korai dalaira fog koncentrálni! Ettől minden normális thrashhívőnek összeszalad a nyál a szájában és alig várja, hogy veszettül villázzon és headbangeljen a klasszikusokra!
Szóval vonatra szálltam, mert az ugye élvezet és meg sem álltam Katowicéig. Helyi erők segítségével el is jutottam a Mega Clubhoz, ahol már elég szép létszámú tömeg várta egyre türelmetlenebbül a kapunyitást. Mint megtudtam, pár nappal a koncert előtt még nem volt biztos, hogy az esemény megvalósul, mert a hírek szerint a szervezőnek likviditási problémái voltak…
Azért a kiírt kezdés után jó 20 perccel megnyíltak a kapuk és elkezdett betódulni a tömeg, nem volt sehol a Lengyelországban megszokott nyugodt sorbanállás. Negatívumként említeném, hogy amint bejutottam kezdetét is vette a Mortal Sin műsora, így a ruhatár projektet kicsit halasztottam.
Új lemezük címadójával kezdtek Mat Maurerék, akik gyorsan maguk mellé állították az egyre népesebb közönséget, megvolt az első kisebb circle pit is koncertjük alatt. Persze a fesztivál híréhez igazodva ők is inkább a Mayhemic Destruction és a Face Of Despair albumok nótáit erőltették, igazi old school hangulatot teremtve. Nagyjából 25-30 percük volt, hogy megismertessék magukat a lengyel közönséggel és az apró technikai malőrök ellenére úgy érzem igazán élvezetes szűk fél órát nyújtottak az egybegyűlteknek, még ha az ember a mindig napfényes Ausztráliából nem ilyen zenét várna. De hát ne feledkezzünk el arról a tényről se, hogy az egész thrash mozgalom Kaliforniából indult!:)
Mortal Sin műsor:
Psychology Of Death
Blood, Death, Hatred
Lebanon
Hatred
I Am Immortal
Mayhemic Destruction
A Mortal Sin és a Heathen között végre meg tudtam szabadulni kabátomtól, így kényelmesebben tudtam elhelyezkedni a terem nagyjából mértani középpontjában, hogy mindent jól halljak. Hát ez nem volt annyira jó választás, mert a keverő inkább a színpad bal oldalához volt közel, így azon az oldalon a hangzás is jobban tetszett nekem. Szóval a koncert felétől kb már ott hallgattam a friscoi bandát. Ami egyébként a jelenleg az Exodusban is pengető Lee Altus első komoly próbálkozása volt még a 80-as évek közepén-végén. Mint azt előre beharangozták, ők is az első két albumuk legjavát fogják előadni, amit meg is tettek 4-3 arányban a Breaking The Silence javára.
A Mortal Sinnel ellentétben rájuk egész komoly „hardcore” keménymag is összegyűlt, ami kívülről fújta a szövegeket David White legnagyobb megelégedésére. Ami számomra furcsa volt, hogy a másodgitáros Kragen Lum messziről brutálisan hasonlít Lee Altusra és a gitártudása is közel olyan jó. Legalábbis az alapján, amit a színpadon aznap láttam.
A koncert első felében a Breaking The Silence dalai domináltak, a másodikban viszont már a Victims of Deception hosszabb szerzeményei, a műsor végén pedig a Death By Hangingre mulathatott mindenki egy jó brutálisat. Mert a Heathen alatt még aktívabb lett a közönség, már több bodysurfölő is volt akik felmásztak a színpadra, hogy onnan vessék bele magukat a tömegbe, de a nagydarab biztonságiak sokszor indokolatlanul durván löktek vissza 1-1 embert… Ez a Destruction koncertje alatt csak fokozódott.
Heathen:
Pray For Death
Goblin’s Blade
Open The Grave
Hypnotize
Opiate Of The Masses
Mercy Is No Virtue
Death By Hanging
Az első bandák után, akiket életemben először láttam, következtek a turné igazi nagyágyúi. Az első közülük a „Teuton Thrash trió” képviseletében a Destruction volt. Schmierék az Infernal Overkill és az Eternal Devastation lemezek dalaiból válogattak a koncerten, előbbit helyezve túlsúlyba a körülbelül 50 perces műsorukban. Kicsit csodálkoztam is, azt hittem legalább annyit fognak játszani, mint az utánuk következő Exodus.
A Total Desaster hangjaira még többen próbáltak bezsúfolódni a terembe, ami így is jól megtelt, a galéria is tele volt emberrel, szerintem ha nem is teljesen, de közel telt ház lehetett a nagyjából Wigwam méretű helyen. Bocsánat, Club 202…:) A lengyelek pedig még nagyobb fokozatba kapcsoltak a moshpitben, szinte végig ment és a mérete is csak egyre nagyobb lett, ahogy a koncert vége felé közeledtünk.
A securitysek 1-2 megmozdulását már erős fütty kísérte, Schmier és Mike is többször értetlenkedve nézett rájuk. Egyébként mindketten elég aktívak voltak, bemozogták a rendelkezésre álló teret, nem hiába raktak ki Schmiernek 3 mikrofont is a színpad különböző pontjaiba.
Mivel ahogy Schmier is említette a Destruction már 1/3 lengyel, így némi kamulengyel szövegelés után át is adta a terepet Wawrzyniec Dramowicz-nek, azaz Vaavernek, hogy szóljon 1-2 mondatot honfitársainak a Bestial Invasion előtt. Mondanom sem kell, ettől még jobban bevadultak, de nem is csoda, képzeljük el, ha mondjuk hozzánk a Kreator vagy a Testament egyik tagja szólna magyarul… 🙂 A Destructiont eddig még csak fesztiválon láttam, de határozottan jobban állt nekik a klubszínpad, valahogy átütőbb így a zenéjük… Ami furcsa, mert az Exodus-szal sosem volt ilyen problémám, pedig láttam őket már három különböző feszten is.
Destruction program:
Total Desaster
Satan’s Vengeance
Mad Butcher
Black Mass/Antichrist/Death Trap
Invincible Force
The Ritual/Thrash Attack
Eternal Ban
Bestial Invasion
Curse The Gods
A Destruction nagyon jó koncertje után az általam legjobban várt banda következett, a műfaj egyik nagy öregje, alapítója az Exodus. Idén láttam már őket a Brutal Assault fesztiválon, akkor nagyon jó formában voltak, de nem jutott nekik elég idő a megítélésem szerint. Most a buli megosztott headlinereként 70 percet kaptak a bizonyításra. Hát éltek vele! Felvezetésként a keverősök jóindulatából a Judas Priest Painkiller lemezét hallgathattuk, ami igazán emelte az est fényét, sokan ezeket a klasszikusokat is végig énekelték!
Az est legbrutálisabb-leggyilkosabb-legpörgősebb leglegleg buliját nyomta nekünk az Exodus. A közönség abszolút szeretetét már azzal elnyerték, hogy a stagedivingolni vágyókra vadászó biztonságiakat egyszerűen kilökdösték a színpad szélére. Rob Dukes pedig ha nem is a mikrofonba, de jól láthatóan gesztikulálva adta egyikük tudtára, hogy amíg ő a színpadon van, addig a biztonsági embereknek a helye a színpad szélén van, ahonnan még véletlenül sem jöhetnek beljebb. Ezek után a banda roadjai lökdösték le jóval barátságosabban a deszkákról azokat, akik túlságosan belefeledkeztek a színpadon ugrálásba és nem akartak onnan gyorsan távozni. Mondjuk a Piranha alatt maga Dukes húzott fel maga mellé valakit, akinek engedte, hogy teljesen elnyomja a dal refrénjét. Nagy tapsot kapott a csávó, mondjuk meg is érdemelte, mert nem hogy szöveget nem tévesztett, de meglehetősen intenzíven, igazi frontemberhez méltóan adta elő a dalt!
Rob Dukes amúgy hatalmas figura, többször ő lökdöste le játékosan a színpadra érkezőket és többször tanította őket, hogyan is kellene szakszerűen stagedivingolni!:) A közönség reakciójától meg totál el volt hűlve, nem egyszer mutogatta, hogy itt mindenki megőrült!
Gary Holt és Lee Altus pedig egyszerűen kigitározták a szemünket, brutális dolgokat műveltek a gitáron, a szólóik meg hengereltek. Talán csak Jack Gibson basszusgitáros volt kicsit morózusabb, többen is megzavarták játék közben, de a koncert után a turné addigi legjobb állomásának mondta a katowiceit! Tom Hunting régi-új dobos pedig kiválóan egybetartotta játékával a fékeveszett fenevadra hasonlító alakulatot!
Szavakkal nehéz leírni, ami a közönségben folyt, folyamatosan 3-4-5 ember a kezeken, miközben hatalmas circle és mosh pitek váltogatták egymást. Nem egy wall of death is volt… A záró Strike of The Beast alatt pedig az eddig általam klubban látott legnagyobb halálfal volt, ami után szinte az egész keverő előtti rész egy hatalmas pogózónává alakult át! A dal után sokáig szólt az Exodus-Exodus kórus, amíg minden mozdítható cuccukat ki nem dobálták a közönségnek és lepacsiztak az első sorokkal.
A közönség és a banda igazán egymásra talált ezen az estén, csak úgy áramlott az energia a teremben, mindenki úgy bulizott, mintha nem lenne holnap! Számomra az év egyik legjobb koncertje volt, thrash stílusban pedig csak a Kreator wackeni bulija előzheti meg!
Exodus setlist:
The Last Act Of Defiance
A Lesson In Violence
Fabulous Disaster
Brain Dead
Exodus
Deranged
Pleasures Of The Flesh
Piranha
Metal Command
And Then There Were None
Bonded By Blood
The Toxic Waltz
Strike Of The Beast
Az Exodus erőteljes, pusztító showjával egyedül a Sepultura járt rosszul. Egyrészt alapból elhúzódott az átszerelésük, emiatt sokan leléptek az utolsó vonatukra, a maradék nagy része pedig hihetetlenül fáradt volt. Sokan a koncert közben el is szállingóztak. Koncert előtt még kiderült, hogy a merches csaj magyar, de nem ő volt az egyetlen, aki hazánk fiaként segítették a turnét, többek között az Exodus technikai személyzetében is voltak magyarok.
A Sepultura is klasszikus lemezeit játszotta ezen az estén, de elég felemásul sült el. Egyrészt ugye ezeket az albumokat még Max Cavalera énekelte fel, és a számok nagy részében két gitár hallható. Green meg egy ideje maximum perkásként működik közre, ezúttal sem ragadott gitárt, hogy erőteljesebben szóljanak a dalok. A hangzásuk sem volt olyan jó, mint az Exodusé, a közönség is fáradt volt, egyik sem jó előjel egy nagy bulihoz. Azért a Beneath The Remains, Arise, Chaos A.D. dalait jó volt élőben hallani, de lehet jobban jártak volna Kisserék, ha hagyják a Refuse/Resistet megszokott módon másodikként, nem pedig a végén, a ráadásban adják elő. Főleg, mert erre igazán beindult a nép, de utána hamar vége is lett a koncertnek, nem tudták újra felvenni a ritmust az új erőre kapó rockerek.
Még az sem segített a Refuse-on, hogy Gary Holt színpadra lépett, ölelkezett a Sepu tagjaival, és mert a gitárcuccával történt valami, Paulo Jr. cuccával kísérte a dalt, így basszusgitáron játszotta a dal híres kiállását…
Eloy Casagrande személyében egyébként új dobosa van a brazil bandának, aki szemtelenül fiatal mindössze 20 éves. De a rövid dobszólója is bizonyította, hogy nem érdemtelenül került a legendás csapat kötelékébe!
Összességében azt kell mondanom a koncert csalódás volt, idei harmadik Sepu bulim egyben a legrosszabb is lett. Nem játszottak rosszul, de miután látták, hogy ez nem az ő estéjük nem is erőltették annyira a dolgot: tisztességesen lejátszották a setjüket, megköszönték a figyelmet és távoztak… Ez főleg Kissertől volt furcsa, mert Derrick azért tovább próbálkozott a publikum hergelésével, de jobbára sikertelenül. Az Exodus hangorkánjai után a Sepulturára adott reakciók miatt már én éreztem kínosan magam.
Sepultura:
Arise (intro)
Beneath The Remains
Territory
Dead Embryonic Cells
Desperate Cry
Amen
Mass Hypnosis
We Who Are Not As Others
Altered State
Infected Voice
Subtraction
Inner Self
–——
Refuse/Resist
Arise
A buli a tervezetthez képest szűk háromnegyed órás késéssel ért véget, még mindenki nyomulhatott egy utolsót a kabátjáért, aztán viszont látásra, a klub bezárt. Nagyszerű este volt ez a kiváló bandákkal, a Sepulturáért kár, de szerencsére láttam már őket többször jól teljesíteni, így annyira ez sem tud elszomorítani. Az már inkább, hogy 9000 Ft-os jegyárral számolva valószínűleg nálunk fele ennyien lettek volna. Vagy annyian sem… Nem csoda, hogy ez a turné is elkerülte Magyarországot, pedig ha a Slayer-Megadethre jegyet váltók csak negyede vett volna erre is belépőt, akkor a szervezőknek inkább az okozott volna problémát, hogy hova szervezzék a bulit a nagy érdeklődés miatt. Kár, hogy nem ilyen gondjai vannak a mai magyar rockéletnek…