2013. április 26. @ Szombathely, Agóra
Szenzációs, mondhatni rendkívüli esemény zajlott le április utolsó hétvégéjén Szombathelyen! Hébe-hóba előfordul, hogy egy-egy zenekar nem Budapesten lép fel aktuális turnéjának magyarországi állomásán, ám ezek az alkalmak szinte kivétel nélkül csak Debrecen városát érintették. Most azonban végre a nyugati határszélen élőknek nem kellett (annyit) utazniuk egy kiadós zúzásért! A város rockerei pedig annál is inkább örülhettek, mivel a Deep Purple 90-es évek eleji koncertje óta egyetlen nagyobb külföldi rock/metal zenekar sem lépett fel náluk. Azóta több generáció is felnőtt és végre egy újabb értékelhető banda is célba vette a várost. A Sepultura (mert, hogy róluk van szó) Kairos turnéjának aktuális európai körútja második állomásaként érkezett a vasi megyeszékhelyre az izraeli Hammercult társaságában, de a szervezők egy komplett minifesztivállá alakították az eseményt, így végül hat zenekar lépett fel a Művelődési és Sportház színpadán.
A fél 6-os kapunyitáskor még csak páran lézengtek a rekkenő hőségben az épület előtt és számuk a Hammercult kezdésére sem növekedett jelentősen meg. Az elég nagy csarnokban egy első sort és pár lézengő embert tudtunk produkálni. Az izraeli supergroup azért ennél jóval előkelőbb helyet érdemelt volna zenéje alapján a bandák sorrendjében. Igaz még csak 3 éve alakultak, de azóta már megnyerték 2011-ben a wackeni Metal Battle-t és a mostani produkciójuk is jobb, élvezhetőbb volt mint néhány későbbi produkcióé plusz zeneileg is sokkal jobban passzoltak egy Sepultura nevével fémjelzett bulihoz. Műsoruk teljesen a tavaly megjelent Anthems of The Damnedre épült, fél órányi műsoridejükben erről és a Rise Of The Hammer Ep-ről játszottak 7 dalt. Zenéjük klasszikus thrash metal volt, de fel lehetett benne fedezni némi epikus ízt és amolyan Cradle of Filth szerű black-et is. Számomra különösen a gitárosok (Arie Aranovich és Guy Goldenberg) játéka tetszett, eszeveszett jól riffeltek és kiváló technikás szólókat eresztettek meg, de érdemes megjegyezni Elad Manort is, aki hörgésekkel színesítette a zenét miközben a basszusgitáron pengetett jóféle dolgokat. Yakir Shochat énekest az első sorban állva sajnos nem lehetett jól érteni, de többféle énekstílusban is nyomta a dalokat, valamint megköszönte, hogy legalább mi eljöttünk megnézni őket. A fél órás koncert végén még kiosztották a pengetőket, dobverőket és lepacsiztak a közönséggel, aztán jobbra el.
A következő fellépő is különlegességnek ígérkezett, hiszen Nagy Dávid és Czébely Csaba ex-Pkolgép tagok új bandájának, a Hellandnek első koncertjét élvezhettük. A viszonylagos ismertségek örvendő tagok mellé Csaba két Impressionös zenésztársa, Priskin Gábor és Balázs László csatlakozott. Eddig négy dalukat tették elérhetővé, azokból sejteni lehetett, hogy nem a Pokolgép zenei örökségét viszik tovább, hanem új vizekre eveznek. A koncert bennem felemás érzéseket keltett, de azt hiszem nem csak bennem, hanem a közönség Pokolgép-pokolgép-et skandáló tagjaiban is (Amit Nagy Dávid elég jó humorérzékkel reagált le). A zene modern hard rockos, néha metalba hajló valami, ahol Dávid jókat tud szólózni, de még nagyon érezni, hogy az út elején járnak. Az nagyobb baj volt, hogy egyre többen szállingóztak ki a teremből a koncert alatt, a végén már többen voltak a büfénél, mint benn. Ennek nem tudom mi lehetett az oka, mert annyira nem volt rossz, de tény, hogy meggyőző sem. A 21 century című daluk mindenesetre élőben is bejött nekem, a következő Helland koncert augusztusban lesz, addig lesz idejük több jó dalt írni, formálni.
Helyi erőként egyedül a Social Free Face lépett fel, hardcore zenéjükkel nem sok embert mozgattak meg, ráadásul az ének is eléggé eltűnt a hangképben. Abszolút nem értettem ők mit keresnek ezen a rendezvényen, mert a Hellandnél nyilvánvaló volt, hogy Nagy Dávid személye volt a döntő, aki a szervezésben is segédkezett, de a Social Free Face-nél én ilyenről nem tudok, persze nem kizárt. Mindenesetre több helyi vagy helyi érdekeltséggel bíró zenekar szerintem jobb választás lett volna, hogy mást ne mondjak, a black metalban nemzetközi elismertséggel rendelkező Sear Bliss.
A Köteles Leander vezette Leander Rising az utóbbi évek egyik nagy felfedezettje volt, önálló koncertjeikre is sokan járnak és nemrégiben Slash előtt az Arénában is megmutathatták, hogy mire képesek. Szerencsére mire a színpadra léptek már nem csak lézengtek az emberek a csarnokban, hanem kezdett egyre jobban beindulni a buli. Rengeteg ismerős, baráti társaságok érkeztek meg, de szerencsére jöttek vendégek a határon túlról Szlovákiából és Ausztriából is. A Leander Rising lehet megint hozta magával a saját hangmérnökét, mint a legutóbbi szombathelyi bulijukra. A zenekarból én általában Vörös Attila és Takács József gitárosok játékát figyelem, hiszen mindketten nagyon képzett gitárosok és ezt meg is mutatják a dalokban! A tavaly megjelent nagylemezük legjavát játszották, bár csodák csodájára most a Viharom-tavaszom és a Szomorú vasárnap is kimaradt a programból, bár ez lehet csak a ráadás hiányának tudható be. Volt viszont Diamond And Coal, Reborn, 8. főbűn, Csak Te, zárásként pedig a Szívidomár. Persze az együttes feldolgozásairól is elhíresült, így hallhattuk az Only Girl Leanderesített változatát és ha már a tagok közül ketten egy Pantera tribute-ben nyomják, akkor már az I’m Brokent is eljátszották nekünk. Mondanom sem kell, hogy utóbbira azért sokkal jobban megmozdult a szombathelyi közönség! 🙂 Leander átvezető szövegei is jobban ültek már, némi közönségénekeltetésre is rávette a szombathelyi rockereket, akik a koncert végére már szép számban képviseltették magukat a teremben is, nem csak a csarnok előtt.
A Moby Dick-re pedig már majdnem mindenki bement a színpad elé, Smiciék introját már kitörő lelkesedés fogadta és amint a húrok közé csaptak a pogó is elindult, nem is állt le egészen a Sepultura végéig. A műsort igencsak old schoolra vették, mindössze két dal kapott helyet az újjáalakulás utáni lemezekről, inkább a korai dolgaikat erőltették. Persze a közönség végig ugyanolyan intenzitással tombolt, béna szójátékkal élve durvák voltunk, akár a vulkán…
A Moby Dick tagjai pedig igazi Sepultura fanok, ezt Smici többször elmondta, és most először nyithatnak is nekik, hiszen hiába játszottak rengeteg banda előtt, a Sepultura eddig kimaradt a sorból. Ennek örömére tényleg rendesen odatették magukat és ami még ennél is meglepőbb volt, Smicit a Sepu alatt is láttam az első sorokban tombolni. Hiába, öreg rocker nem vén rocker!:) A hangzásukkal szerencsére nem volt sok gond, néha Mentes Norbi szólói lehettek volna hangosabbak, de alapvetően bőven az élvezhetőségi határon belül volt a dolog. Sajnos a műsoridejük nem volt túl hosszú, így csak 10 dal eljátszására volt lehetőség. Illetve szerintem ők személy szerint visszajöttek volna egy ráadásra, mert a klasszik programból a Gazember és a Keresztesvitéz is hátra volt. Azonban a Sepultura turnémanagere csak átrohant a színpadon, felkapta a setlistes lapokat és végül a Moby Dick-nek el kellett hagyni a deszkákat, így kicsit kurtán-furcsán ért véget a koncerjük.
Moby Dick műsor:
Múló álom
Bűz van
Káosz és zűrzavar
Durván akár a vulkán
Zsibbad az agyam
Beteg a Föld
Ugass, kutya!
Kiképzés
Na, mi van?
Mennyből az angyal
A mini extázisos Moby Dick után már csak az est főzenekara a Sepultura maradt hátra. Jó félház lehetett, ami nagyjából 1100-1200 embert jelent. Nem tűnik soknak, de én előzetesen nagyon féltem tőle, hogy még ennyien sem leszünk, de aki eljött az legalább próbálta is jól érezni magát, aktívan részt venni a buliban, bár azért néhányan engedtek a csábításnak és inkább a lelátóról nézték a koncertet. A Kairos megjelenése óta ez volt az ötödik alkalom, hogy láttam a Sepulturát, de az első, amikor olyan önálló koncerten, ahol nem volt semmilyen előre meghatározott tematika, mint pl a Thrashfest Classics turnén.
Este 11 óra felé, némi csúszással, megszólalt a Sepu introja és végre színpadra lépett a brazil brigád, méghozzá egy igazi korai klasszikussal, a Troops of Doommal! Ilyen kezdésre igazán nem számítottunk, pörögtek is a hajkoronák, beindult ezerrel a pogó, volt ott minden, amit az Open Stage is ígért a koncert felvezető szpotjában!:) A Troops után a szokásos, standard második szám, az egyik legnagyobb slágerük, a Refuse/Resist következett. Itt már szinte a halottak is felriadtak volna, többször úgy éreztem, hogy remegett a föld a basszus és a közönség ugrálásának összjátékaként!
A program amolyan best of volt, a Kairos albumról kevesebb számot játszottak, mint előzetesen vártam volna, hiszen még a fesztiválokon is rendszeresen több nóta elhangzott róla. Mindenesetre azt hiszen azzal, hogy a legtöbb dalt a Chaos A.D., az Arise, a Roots és a Kairos lemezről hallhattunk, senki nem járt rosszul. Különösen azok nem, és elég sokan voltak ilyenek, akik először látták élőben a zenekart!
A produkcióra nem lehetett panasz, mindenki jó formában nyomta, Eloy Casagrande az új dobos ismét lenyűgözött. 21 éves a srác, de kenterbe ver néhány nagy öreget is, a dobszólója pedig ismét igen élvezetesre sikerült. Volt szerencsém beszélgetni a zenekar tagjaival, áradoztak a fiúról, ha minden igaz az új albumon számtalan ötletét megvalósítják majd! Paulo Jr. Hozta a szokásos formáját, biztosan hozta az alapokat Eloy mellé, emellett mosolygott és kisit öregurasan zúzott is néha-néha, ha már megőszült az a kobak. Andreas Kisser nagy elánnal játszott, szokás szerint második frontemberként viselkedett, több átkötő szöveget is ő mondott el, vokálozott is néha-néha, egy szóval hozta azt, amit mindenki vár tőle!
Derrick Green megosztó figura, sokan nem tudják elfogadni a Sepu frontembereként, de szerintem ismét nem lehetett sok panasz a teljesítményére. Jól énekelt, kár, hogy sokszor eléggé a háttérbe szorult a nagy zúzásban, legalábbis ott elől, ahol álltam. Ezen felül bemozogta a színpadot, hergelte a közönséget, vagy éppen énekeltetett minket. Ezen felül szokásos módon több dalban is perkázott, hogy a Sepura oly jellemző törzsi ritmusok élőben is felcsendülhessenek. Sajnos a gitározást az utóbbi jó pár évben már hanyagolja, pedig néhány dalnak jót tenne a két gitár élőben!
A közönség ahogy említettem végig nagyon állat volt, látszott a zenészeken is, hogy teljesen ledöbbentek ezen a fogadtatáson, hiszen előzetesen nem tudták, hogy mire számíthatnak egy új helyen, de aztán mondták, hogy ide vissza kell majd térniük. Persze azért a város nevének kiejtésével nem próbálkoztak, talán nem is baj!:) Az energia mindenesetre csak úgy áramlott a színpad és a nézőtér között! Az Escape The Void után pedig az igazi best of rész is elkezdődött, több embernek kb könnybe lábadtak a szemei néhány régi zúzda hallatán, egyesek még táncra is perdültek a Territory alatt!
A ráadásra már csak a Ratamahatta és a gigasláger Roots Bloody Roots maradt, hogy még az utolsó energiát is kifacsarják belőlünk, hogy aztán elégedetten, vigyorogva konstatáljuk, hogy a Sepultura ismét lezúzott minket!
Sepultura program:
Troops Of Doom
Refuse/Resist
Kairos
Desperate Cry
Altered State
Convicted In Life
Dialog
Choke
Attitude
The Treatment
Mask
Escape The Void
Biotech Is Godzilla
Subtraction
Dead Embryonic Cells
Slave New World
dobszóló
Territory
Arise
–
Ratamahatta
Roots Bloody Roots
Személy szerint nekem a koncert a helyszín miatt marad majd örök emlék, hiszen tényleg szökőévenkéntinél is sokkal ritkább, hogy valami értelmes banda szülővárosom felé vegye az irányt, de ráadásul ez a buli még színvonalasra is sikerült. Lehet, hogy némelyik előzenekar szerepeltetése nem volt jó ötlet, esetleg a hangzás hagyott maga mögött kívánnivalót, de a végén mindenki elégedetten, pozitív érzésekkel telve távozott, vagy éppen beszélgetett még a koncert vége után is a helyszín előtt. Még sok-sok hasonló bulit Szombathelyre és a vidéki nagyvárosokba!
