Koncertbeszámolók

ShellBeach, Fallen Into Ashes, Calm Before The Storm, Spadeful Of Dust – Koncertbeszámoló

2007. június 9. @ Budapest, Trafó Bár Tangó

A kezdés 20 órára volt kiírva, nos én akkor indultam csak el otthonról, s kilencre leérve tapasztaltam, hogy alig vannak emberek, s az első banda koncertjének még hangja sem volt. Dumálgattam az első zenekarral, végül olyan fél 10 fele elkezdték a muzsikálást a többnyire ismerőseikből összetevődött pár arcnak. Régebben Shadeflowers néven tolták, most CALM BEFORE THE STORM a nevük, és kb. fél órát játszottak a srácok. A basszusgitárosuk, Áron törött csuklóval játszott, s elég nehezen ment neki a basszelés, ami érthető. Zenéjük alapjában véve metalcore, ami nem is lenne rossz, csak még sokat kéne szerintem próbálniuk. A kiálláson szerintem változtathatnának, mert egy helyben álltak a színpadon az egész buli alatt. Az énekes srác, aki egy régebbi énekesük, csak most jött vissza egy buli erejéig. A színpad előtt sétálgatott, és jól nyomta az üvöltős témákat, de elég unottan konferálta fel a számokat. Most vett fel 2 számot a zenekar demo gyanánt, amit majd közzétesznek a myspaces oldalukon. Szóval nem lesz rossz a dolog, csak még sokat kell gürcölni.

A második banda a sok hardcore ismerősből verbuvált SPADEFUL OF DUST, kiknek ez volt a visszatérő showjuk, s hát tagilag csak dobos téren változott a felállást. A Nesze dobosa, Tibi nyomja a srácokkal a stoner, metál mocsár zenét, amiben azért vannak hardcore elemek is bőven, méghozzá a High on fire-féle változatból. Az egésze estén ők szóltak a legjobban, hangos is volt, de jól szólt minden. Természetesen a feldolgozás is nem lehetett más, mint HOF. Nem játszottak sokat, max 30 percet, az énekes sem nyomta rosszul, bár még van mit gyakorolnia.

A következő fellépő a főszervező gárda volt, méghozzá a FALLEN INTO ASHES, akik több új számmal is készültek, de ezek mellett részt vettek a repertoárban a régebbi trackek is, mint pl. a Beauty, a Hidden, stb. Eljátszották a spaces számukat is, amit sokan lenumetáloztak / nem a koncerten /, ami szerintem nem helyénvaló, mert egy zenekarnak nem kell mindig egy skálát alkotniuk a számaiknak. Sokféle zenét szeretnek az arcok, ez látszik is rajtuk, meg a zenéjükből is hallatszik. Bár ez csak egy banda, amiben nem biztos, hogy mindenki kiveszi a részét a dalszerzésből, de ami biztos, hogy a végeredmény elég jó. A FIA produkciója volt a legjobb ezen az estén. Odarakták magukat, mindenki mozgott, intenzív volt az előadás, a számok is jól elmentek, a hangosítás gyengébb volt, mert a gitárokat nem lehetett mindig annyira hallani, sokszor kavalkád volt, no de ez van. Később megtudtam, hogy ami feldolgozást nyomtak, az a Morning again egyik száma volt. Egyedül még a frontembernek, Zolinak kéne gyúrnia énekre, mert az még nem az erőssége. A banda felvesz majd egy splitet nemsokára, ha jók az információim.

Az uccsó banda a szintén all – star / haha / bandek arcaiból alakult SHELL BEACH volt, akik zeneileg egy lazább, emo elemekkel teli csajozós hardcoreos indies zenét nyomnak. Erre ugyanúgy hatással volt a Deftones, mint a 36 Crazyfits vagy az ismeretlenebb bandák is a hardcore/post/emo/indie style-ból. A közönség kicserélődött a tini lányokra meg az Emo kinézetű arcokra, egy pár okos tett is rám megjegyzést, hogy mit keresek itt ilyen arccal, na de nekem bejönnek az efféle zenék is. Félreértés ne essék, nem mindegyik tag volt ilyen, csak egy – kettő a közönségből, no de effélék is kellenek. A koncert jó volt, ezt a hangulatú zenét jól prezentálták a srácok, kb. 30 – 40 percet nyomtak. Rég láttam őket, azóta sokkal összeszedettebb a produkció, a Zoli az énekes azért még elég sokszor belement a hamis énektémákba, ami mindenkinél előfordul, de van még mit gyakorolnia, de alapból jó hangja van. Éjjel 1 – re vége is lett a bulinak, megérte eljönni, mert jó kis bulik voltak.

www.myspace.com/cbtsmetal
www.myspace.com/fallenintoashes
www.myspace.com/shellbeachband
www.myspace.com/spadefulofdust

www.fallenintoashes.net
www.shellbeachband.com

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek