Koncertbeszámolók

Slayer, Megadeth – Koncertbeszámoló

2011. április 8. @ Budapest, Papp László Sportaréna

Hat év után ismét Budapesten a Slayer! Kiálthatott fel sok fémszívű, hiszen kedvenc thrash metal ikonjuk ismét hazánkba látogatott. Nem is kisebb névvel, mint a műfaj másik nagy öregével, a Megadeth-tel. Utóbbi csapat tavaly játszott náluk a Sonisphere fesztiválok szünetében, a Slayert pedig közben bejelentették jóval kedvezőbb anyagi kondíciókkal a Hegyalja fesztiválra, így már előre fel voltam készülve, hogy nem lesz telt ház az esten.
Mindenesetre az Aréna környékét és a tömegközlekedési eszközöket is ellepték a bandák rajongói, szóval a tipikus koncerthangulatba még azelőtt beleszagolhatott az egyszeri látogató, hogy a koncertterembe léphetett volna. Kapunyitás után is még sokan kint söröztek, próbáltak jegyhez jutni vagy csak rég nem látott ismerősökkel sztorizgattak, készültek az esti csodára.
Bent legtöbben a büfé és merchendise pultok előtti sorban állással múlatták az időt, így inkább az aréna belseje fele vettem az irányt, ahol egy átalakított koncertterem fogadott. A küzdőteret nagyjából a felénél hosszában megfelezték és az így még megmaradt ülőhelyek egy részét is letakarták. Így akik ülőjegyet vették nagyjából a keverő környékéről, teljesen szemben ülve nézhették a veteránok thrash csapását.

Szerencsére az én jegyem a küzdőtérre szólt, így jó helyen állva várhattam a Megadeth kezdését, ami az előre meghirdetetthez képest egy kicsit csúszott. De negyed 9-kor végre egyenként megjelentek a tagok és mikor végre Dave Mustaine is előkerült belekezdtek az egyik legjobb koncertnyitó dalukba, a Trustba! Hirtelen az összes kéz a magasba lendült, hiszen a bandát hívogató Megadeth-Megadeth kórusokat végre elnyomta a zene. Meg a lábdob és a basszus, ami az első pár számban dominált, de szerencsére a hangszerek aránya hamar megjavult, azonban a zenekarvezető Miki egér szerű orgánumát szinte a koncert legvégéig hangszerfüggöny takarta, néhol csak onnan lehetett tudni, hogy énekel, mert látszott, hogy mozgott a szája… Ez volt egyébként a buli egyetlen negatívuma.
Az ősrajongók boldogok lehettek, hogy ismét a bandában láthatták Dave „Junior” Ellefsont, aki végig nagyon pontosan, precízen játszott Shawn Drover dobossal egyetemben, ráadásul még a vokálozásból is aktívan kivette a részét, segítve a zenekarvezető másik Dave énekét. Nekem legjobban azonban a Mustaine mester és Chris Broderick gitármágus közös játéka jött be az egész bulin, előbbi nyers riffelésével és szólóival, utóbbi pedig elegáns, precíz, bámulatos technikákat felvonultató gitározásával. Ráadásul mindketten látszólag annyira magától értetődően játszották ezeket a nem éppen tufaegyszerű témákat, mintha csak ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
Azt azért hozzá kell tennem, hogy Dave nem nagyon erőltette a közönséggel történő kommunikációt, hogy ez a rövid játékidőnek volt-e betudható vagy másnak, arra azt hiszem sosem derül fény. Ha már rövid játékidő: sok embert hallottam panaszkodni, főleg a Megadeth pólót viselőket, hogy milyen keveset játszottak a zenekarok ennyi pénzért. A ‘deth hivatalosan az Endgame lemezt promótálta Budapesten, de mindössze két dal hangozz el róla, de sokak legkedvesebb albumáról, a Rust In Piece-ről is csak három fért bele. A rendes műsoridejük sem volt sokkal több, mint egy óra.
Ami viszont több volt az átlagosnál az Dave gitárgyűjteménye, egy a vörös hajához kiválóan illő ikernyakú gitárral kezdte a koncertet, ezzel prezentálta nekünk a már említett Trustot és az In My Darkest Hourt is. Számomra egyébként az ezeket követő Hangar 18 és Wake Up Dead páros után leült a buli, egyre kevésbé hallatszott Dave éneke és a közönség kezdeti lelkesedése is alábbhagyott. A Megadeth koncertjén ahogy láttam még moshpit sem alakult ki, a srácok érezhetően a következő bandára takarékolták az energiájukat. Nem véletlenül említettem srácokat, a szebbik nem képviselői ismét alulreprezentálták magukat, bár az arány talán jobb volt, mint 2005-ben, de hát ez van, anno ki is nevettük azt a barátunkat, aki Slayeren akart csajozni!:)
Szerencsére az A Tout Le Monde alatt javult az összkép, így ezt a klasszikust és a rá következő klasszikusokat már teljes pompájában élvezhette a közönség, a Symphony Of Destruction slágeres témája is jobban kijött így, a Peace Sells-t pedig sokszor Dave helyett énekelte a közönség. Utóbbiban egyébként az Iron Maiden Eddie figurájához hasonlóan a Megadeth borítókon szereplő Vic is megjelent a színpadon a rajongók nagy örömére, aztán ahogy Vic elbúcsúzott, lassan búcsúzott a banda is, de egy rövid füttykoncertet követően visszatértek, Dave még egy kicsit beszélt is, majd belekezdtek a Holy Warsba! Ráadásul nem is csak szimplán eljátszották, hanem a közepe felé beleszőtték a Mechanixot is, amit ugye sokan inkább The Four Horsemenként ismernek a Metallicától, bevallom, nekem is annak a szövege jött a számra!:) A kis Mechanix közbevetés után befejezték az egyik legnagyszerűbb számukat, ami egy igazi emléket állít az értelmetlen vallási villongásokban vagy azokkal összefüggésben elhunyt tömegeknek.
Rövid meghajlás és búcsúzkodás után még Mustaine ünnepeltette magát egyedül is, de hamarosan ő is eltűnt a színfalak mögött és már csak a hangulatalapozó zenéket hallhattuk a hangfalakból.

Megadeth setlist:
Trust
In My Darkest Hour
Hangar 18
Wake Up Dead
Poison Was The Cure
1,320′
Sweating Bullets
She-Wolf
Head Crusher
A Tout Le Monde
Symphony Of Destruction
Peace Sells

Holy Wars-Mechanix-Holy Wars

Ami furcsa egyébként a Slayer közönségében, hogy sosem próbálnak azonnal az első sorokba kerülni az előbanda végeztével, hanem inkább nyugodtan kimennek, cigiznek (szerencsére az egész aréna területén tilos volt dohányozni, amit csak néhány gyökér nem tartott be), isznak egy sört, aztán aki nagyobb darab az úgyis be tudja verekedni magát bármikor, aki pedig megelégszik a pogózással, annak is jó, hiszen közelről nézheti a koncertet ráadásul a fizikai kontaktus is megvan.
A menetrendet Slayer előtt se tartották, majdnem fél órásra nyújtották a várakozást, közben felállították a színpadra Marshall ládákból két falat, amiknek jó, hogyha a 15%-a volt áram alatt az este…:) Felhúztak két egymás szemébe néző Slayer címeres sast is, befújtak rengeteg füstöt, szóval minden adott volt, hogy kezdődhessen a mészárlás. A legkifejezőbb lemezcímük szerintem amúgy is a Soundtrack To The Apocalypse és valóban, az ember ilyen zenei aláfestést tudna a végítélethez elképzelni. Kerry King pedig nyilvánvalóan valahol középen helyezkedik majd és akkor is headbangelni fog.:)
Az intro után egyből az új lemez első dalába csaptak bele, Tom Araya énekes/basszer széles vigyorral tolmácsolta a nem annyira mulatságos sorokat, a daráló pedig azonnal beindult, amint elkezdték a számot. Hirtelen megelevenedett a tömeg első fele és az első sorokat leszámítva hatalmas moshpit alakult ki, a színpad szinte teljes szélességében. Ahogy hátranéztem láttam, hogy nem teltek meg egészen az ülőhelyek és hátul talán még állóhelyek is voltak, lehet, hogy a buli kicsit későbbi időpontban a Pecsa szabadterén is elfért volna.
Ennek ellenére már egy ideje terjengett a pletyka, hogy elfogytak hónapokkal ezelőtt az állójegyek és igazából meg is tudom érteni azokat a fanatikusokat, akik képtelenek lennének egy Slayer koncertet végig ülni. Ők és akik még elhitték a pletykát majd nyáron vigasztalódhatnak a Tokaj-rakamazi fesztiválon ahol a hírek szerint a betegségéből jó ütemben felépülő Jeff Hannemann is ott lesz.
Aki most csodálkozik és nem tudja miért nem volt Budapesten a Slayer egyik bárdistája, annak elárulom, hogy Jeff kezét egy húsevő baktérium támadta meg, ezért kénytelen volt otthon maradni az Ausztrál és Európa turnékon. Az európai körút első felében egy másik thrash metal legenda, Gary Holt játszott a helyén, de hozzánk már egy másik kultikus csapat tagja helyettesítette, aki nem más, mint Pat O’Brian a Cannibal Corpse-ból. Pat nagyszerűen átvette Jeff színpadi lényét, pontosan gitározott, eltűnt a haja mögött és ha lehet, akkor még kevesebbet is mozgott nála.
Na de vissza a koncerthez, az első hangoknál már hallani lehetett, hogy a cájg iszonyatosan jól szól, arányosan, minden hangszert tökéletesen hallani lehet, ráadásul hangos is, mégse gerjed. Ezt mondjuk lehet nehezebb lett volna összehozni a Pecsa szabadterén a zuglói csendrendelettel megspékelve.
Az új lemez címadója után az egyik brutális sláger, a Hate Worldwide jött, hogy átadja a helyét igazi klasszikus koncertfavoritoknak, a tradicionálisan a műsor elején elhangzó War Ensemble-nek, amit Tom Araya a már védjeggyé vált üvöltéssel vezetett be. Sajnos a Postmortem klasszikus felvezetője most valószínűleg az időhiány miatt kimaradt, nem akarták feleslegesen húzni a fiúk az időt, ha már csak ennyi jutott nekik arra az estére.
A műsor első igazi meglepetése a Seasons In The Abyss lemezes Temptaion volt, ami nekem cd-n nem tetszik és igazság szerint élőben sem jött be, a nagyon kevés rossz Slayer szám egyike ez a darab. Az Ed Gein életét feldolgozó Dead Skin Mask után ismét egy ritkábban játszott darab következett, az abortuszokról szóló Silent Scream. Nekem ez és a közvetlenül ezután eldarált Antichrist volt a nap meglepetése, mindkét dalt nagyon szeretem, de élőben még csak az elsőhöz volt szerencsém. Tom Araya hangja a sikolyok tekintetében bizony rosszabb lett a sok-sok év után, de még mindig brutálisan jó élőben és hiába nem headbangelhet többé valamint mosolygós természetével, ősz szakállával inkább hinné az ember egy joviális farmernek (ami egyébként szabadidejében), mint énekesnek, akkor is az egyik legszuggesztívebb frontember a metal világban.
Az új lemezről még két számot játszottak el, az Americont, ami Kerry King dala arról, hogy miként látja a világ többi része az ő hazáját és a standard műsort záró gyilokpornós Snuff. A Payback a meglepetések, a Seasons meg a kötelező koncertelemek sorát erősítette.
Ha már Kerry King szóba került: a kopasz, agyontetovált gitáros most a szokottnál is többet mozgott, nagyon elemében volt, de gondolom megbeszélték, hogy Jeff távolmaradásával rá nagyobb felelősség és szerep hárul. Minden eldobott pengetőjéért ment a harc, ő pedig elégedetten szemlélte, ahogy az alattvalók egy kis műanyagdarabért kvázi ölre mennek egymással. A hangzás kiválósága miatt az apróbb technikáit is jól lehetett hallani, való igaz, hogy az ő szólói a kapkodósabbak, tremolóbarátabbak a bandában, de tudna ő újat mutatni még pár gitárosnak.
A Snuff után hangos Slayer-Slayer kórus követelte vissza a bandát és a ráadást, amit hamarosan meg is kaptunk. Igazi klasszikusok szerepeltek még a repertoárban, amik közül a Black Magic számított valamennyire kuriózumnak, bár a legutóbbi pesti koncerten is előkerült. A South Of Heaven, Raining Blood és Angel Of Death nélkül meg szerintem 1988 óta nem ment le Slayer buli. Igazi klasszikusok, mindent elmondtak már róluk, azt hiszem én nem is nagyon tudnék mit hozzátenni azon túl, hogy ismét frenetikus hangulat uralkodott miközben szóltak ezek az eszelős számok.
Nem ejtettem még szót Dave Lombardoról, a Slayer legendás dobosáról. A pénteki estén ismét bemutatta, hogy miért tartják az egyik legjobb ütősnek a metal színtéren. Szerencsére most az Angel Of Death kiállását sem sunnyogta el, így mindenki maximálisan elégedett lehet a produkciójával. A Slayert annak is látnia kell, aki egyébként nem szereti ezt a fajta zenét!

Slayer setlist:
World Painted Blood
Hate Worldwide
War Ensemble
Postmortem
Temptation
Dead Skin Mask
Silent Scream
The Antichrist
Americon
Payback
Seasons In The Abyss
Snuff
..
South Of Heaven
Raining Blood
Black Magic
Angel Of Death

A műsor után még elköszöntek, Kerry King elszórt még egy marék pengetőt, a közönség tagjai ismét összekaptak rajtuk majd mindenki a távozás mezejére lépett. Néhányan átmentek a Vadvirág Táncházba, ahol Slayer, Megadeth és Pantera tribute-ök szórakoztatták a kíváncsiakat, én hajnali 4-ig bírtam ott!:)
Összességében a műsorok hosszát leszámítva egy szót sem szólhatok a koncert minőségére (igaz, a Megadeth énekhangosítása is rossz volt), hiszen nem unalmas, megfáradt haknibandákat láttunk, hanem tűzben égő, éhes csapatokat. A koncertdömping talán a bandák egészséges versengését is visszahozta, ebből mi rajongók csak nyerhetünk! A Slayert nem sokára újra hazánkban köszönthetjük, reméljük a sokak által álmodozva várt hazai Big 4 buli is összejöhet hamarosan. Érdeklődő biztosan lenne rá!

Kapcsolódó cikkek

A Megadeth és a Therion koncertje is bekerült a Concerto Music tavaszi kínálatába

KMZ

Slayer, Anthrax – Koncertbeszámoló

Mountain

Slayer, Lamb Of God, Anthrax, Obituary – Koncertbeszámoló

Gyrsee

KME videók: InnerWish, PsychoganG, Slayer, Dimlight, Mother Feather, Metal Church, Destruction, Morte Incandescente, Jaded Heart, Mystic Prophecy

KMZ

Slayer, Anthrax, Kvelertak – Koncertbeszámoló

Cryonus

SLAYER – Repentless

Cryonus

A Slayer felfedi a »Repentless« album artworkjét

KMZ

A Slayer bejelenti a »Repentless« limitált Metal Eagle változatát!

KMZ

A Slayer kiadja ‘When The Stillness Comes’ című új számát

KMZ

SLAYER – Show No Mercy

Dr. Feelgood

Hot News: Megadeth – „Killing Is My Business… And Business Is Good!” & Exodus – „Pleasures Of The Flesh” to be reissued on July 7, 2014 – Pre-order has started!

KMZ

Hot News: Slayer – signs exclusive worldwide deal with Nuclear Blast / debuts brand new song

KMZ

Hot News: R.I.P. Jeff Hanneman

KMZ

SLAYER – Seasons In The Abyss

A honlap alapértelmezése

Topfest 2008 – Slayer – Koncertbeszámoló

Darkjedi

MEGADETH – United Abominations

Necrofaust

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek