2011. március 25. @ Budapest, Vadvirág Táncház
Március 25-én a Tukker Booking szervezésében egy újabb nagyon jó bulit sikerült lekötni a számomra eddig ismeretlen Vadvirág Táncház klubjában. A hely jól megközelíthető, pár lépés a Stadionok metrómegállótól, és abszolút megfelelő ilyen jellegű koncertek lebonyolítására. Az öt zenekar miatt a kezdés korai időpontra, este nyolcra lett meghirdetve. Ettől függetlenül egy jó háromnegyed órás késéssel kezdett a Boz Cordolla. Intenzív, agyahagyott zenéjük ezúttal is meggyőző volt, és ha lehet ilyet mondani még változatosabb volt zeneileg, mint a Szabad az Á beli koncertjük. Az énekes srác olykor még dallamokra is ragadtatta magát, ezzel iszonyatosan beteg hangulatot teremtve. Mint legutóbb, most sem játszottak sokat, de ilyen szélsőséges zenéből egy estére elég is ennyi. Utána hagyni kell egy kicsit a kedves hallgatót, hogy megpróbálja megemészteni ezt az igazán mócsingos, szúrós, támadó jellegű zenét.
Boz Cordolláék kiakasztóan zseniális performansza után az Octahed nevű fiatal brigád foglalhatta el a színpadot. Az egész estét jellemző színpadi tötymörgés sajnos már itt elkezdődött, mely a koncertek közötti szünetekben egyre inkább idegesítő lett. Végül sikerült mindent megfelelően belőni, és a srácok elkezdhették agyahagyott muzsikájuk tolmácsolását. Számomra aznap este ők voltak a nagy meglepetés. Eddig sosem volt hozzájuk szerencsém, és nem is hallottam a zenekar nevét. Ezek után azonban biztos odafigyelek erre a kísérletezős zenekarra. A basszusgitár hiánya érdekes módon abszolút nem tűnt fel a koncertet hallgatva, a számok közötti elborult zajok pedig remekül színesítették ezt a tördelt ütemeken alapuló noiserockot. A dallamos énektémáknál volt egy kis sántítás, és sokszor nem is igazán lehetett kihallani mit is énekel a srác, de ezt leszámítva nagyon ötletes dalokat hallhattunk. Ha ennél folyamatosan csak jobbak lesznek az ifjú titánok, akkor komoly jövő állhat előttük. Le a kalappal.
A The Devil Came On Horseback sosem volt a szívem csücske, és mikor megláttam a mai trendeknek totálisan megfelelő ruhadarabokat (tapigatya, v-nyakú ing) akkor egye kicsit meg is ijedtem, hogy fogom én ezt kibírni öt percnél tovább. Ezután olyat láttam a színpadon, amit már nagyon régen. Az első témától az utolsóig egy tökéletesen fölépített és levezényelt show-t. A szemtelenül fiatal arcokból álló banda egy olyan profi programot prezentált aznap este, ami mindenképpen példaértékű. Jobbnál jobb témák sorjáztak, igazi dalokká csiszolt deathcore témák tömkelege. A banda pontos volt, energikus és azt kell, hogy mondjam lehengerlő. Látható és hallható volt még egy laikus számára is, hogy rengeteg munka van a zenekarban. A lassan kiüresedő modern death metal színtér nem tudom még meddig húzza, de a haldoklás láthatóan megindult. Az olyan zenekarok mint a Bring Me The Horizon és a Suicide Silence is megpróbálnak újítani, megtalálni a saját hangjukat. A TDCOH is jó eséllyel maradhat fent ha tovább haladnak ezen az úton. Összeszedett, változatos, zeneileg magasan értékelhető produkciót láthattunk, csak így tovább!
A már említett tökölés a fiatalok és a Smashed Face fellépése között is megvolt, és már tűkön ültem, hogy végre láthassam a cseh brutal death brigádot. A felpakolás alatt előkerülő hét és nyolchúros gitárokat látva minden kétségem eloszlott azzal kapcsolatban, hogy vajon élőben is annyira brutális-e ez a zenekar mint lemezen. Kicsit látszott a gyerekeken, hogy fáradtak, de a késői időpontnak és a turnénak köszönhetően ez egyáltalán nem meglepő. A soundcheck alatt megszólaló énekes orgánumát hallva többen elismerően és sokan döbbenten álltak, hogy mit is hallhattak. A arc hangja olyan szinten mély és erőteljes volt, hogy így visszagondolva nem is emlékszem, hogy hallottam-e ennyire durva énekhangot. Nagyjából 35 perc pakolás után a zenekar végre elkezdte a bulit, ami nem meglepően fantasztikusra sikeredett. Nagy pózok, lengő sérók, brutális riffek és technikás témázgatások jellemezték a koncertet. Nem véletlenül vártuk annyian ezt a death metal bandát. Végig pörgős és energikus show-t láthattunk. A túltelített színtér nem tudom hány zenekart képes még kibírni, és fogalmam sincs, hogy a Smashed Face idővel kiemelkedik-e ebből a körből, vagy híresebb lesz-e pályatársainál, de abban biztos vagyok, hogy sajátos arculattal rendelkeznek. A sokszor Meshuggah-t idéző betonkemény riffek annyira jelelmzőek a zenekarra, és olyan sajátos ízt adnak a zenének, hogy egyszerűen ez a csapat nem tűnhet el csak úgy a süllyesztőben pár év után. Ha emellé megfelelő kitartás és tenni akarás társul simán bejöhet a dolog.
A késői időpontra és egyéb kötelezettségekre való tekintettel, az utolsóként föllépő Ease Of Disgust koncertjét nem tudtam megtekinteni, de ennyi változatos koncert után annyira nem is bánom, hogy nem hallottam az oroszok sablondeathcoreját.
A Tukker Booking ezúttal is kitett magáért, egy igazi kis minifesztivállá alakult át az esemény. Tavaszindító bulinak tökéletes volt, várom a további koncerteket. Ahogy a szép számmal jelenlevő közönséget elnéztem azt hiszem nem vagyok ezzel egyedül.
